Szenzációs videó az Abu Dhabi Nagydíj sajtótájékoztatójáról: a világbajnokok nem bírtak magukkal a világ talán legunalmasabb újságíróját hallgatva...
https://formula.hu/parc-ferme/643
Elképesztően hosszú ideig, több mint egy percen át tette fel kérdését egy újságíró az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, a versenyzők pedig nem bírtak magukkal, és röhögésbe fulladt a dolog. Végül Vettel koronázta meg a jelenetet a hetven másodperces „villámkérdést” követően: „Meg tudná ismételni a kérdést?”
Helyszínt vált a Formula-3-as évadzáró
https://formula.hu/parc-ferme/30007
Utolsó előtti hétvégéjét futja jelenleg a Formula-3 Zandvoortban, a fináléra azonban az eredeti tervekkel ellentétben nem Austinban kerül sor. Az utánpótlás-bajnokság ugyanis bejelentette, hogy nem kíséri el az F1-et az Egyesült Államokba, helyette három hét múlva Szocsiban vendégeskednek majd. Az ok természetesen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos: a közlemény szerint logisztikailag lett volna kivitelezhetetlen az amerikai túra – a RaceFans.net konkrétan úgy tudja, hogy a pandémia miatti létszámkorlátozás gördített akadályt az F3 elé, az ő mellőzésükkel csökkentik az USA-ba utazó személyzet számát.
Ez viszont azt is jelenti, hogy az idei szétválás óta először fog közös hétvégén szerepelni a Formula-2 és a Formula-3, mivel az Orosz Nagydíjon előbbi széria is vendégeskedni fog. Az F2-eseknek ugyanakkor az messze nem az idényzárója lesz: a szünetről jövő hétvégén Monzában visszatérő sorozat Szocsi után december elején az új szaúd-arábiai pályára, valamint Abu Dhabiba is ellátogat.

DTM: Red Bull-os Ferrari-győzelem a Mercedesek előtt Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/30006
A Red Bull Ringen vendégeskedik a hétvégén a Német Túraautó-bajnokság mezőnye, ahol a szombat egyértelműen Liam Lawsonról szólt. A Formula-2-ben is vitézkedő Red Bull-patronált pilóta első pole-pozícióját szerezte, majd a délutáni futamon azt győzelemre is váltotta a Ferrari 488 GT3-as volánjánál: csak a bokszkiállása idejére adta át a vezetést másnak az új-zélandi versenyző. Lawsonnak ez a második sikere idén, ezzel a pontversenyben visszazárkózott a harmadik helyre.
Maximilian Götz lett mögötte a második egy Mercedesszel, s ezzel az összetett tabellán is őrzi ezt a pozíciót, sőt közelebb is került az Audival bajnoki éllovas Kelvin van der Lindéhez, aki az ötödik helyen zárta az első spielbergi futamot. A dobogót ugyanis Philip Ellis tette teljessé egy másik Mercedest vezetve, míg a néhány hete versenyt nyerő, s az F1-es visszatérésre egyre jobb eséllyel bíró Alexander Albon szintén elkapta a DTM-újoncot a hajrában (sőt, majdnem Ellist is megelőzte a legvégén). Folytatás vasárnap egy újabb kvalifikációval és futammal.

Fapapucsot hord Hamilton is
https://formula.hu/parc-ferme/30002
Bár Hollandiában egyértelműen a Max Verstappen szurkolók vannak többségben, a másik vb-aspiráns, Lewis Hamilton sem panaszkodhatott a fogadtatásra. A brit, aki narancssárga öltözetével maga is igyekezett a helyiek kedvére tenni, különleges meglepetést kapott a nagydíj szervezőitől. Két helyi művész ugyanis egy pár egyedi, színes fapapucsot készített neki, amelyet Hamilton majd vasárnap fog viselni. A világbajnok tetszését a Mercedes rövid videója alapján elnyerte a lábbeli.
Thanks for such a warm welcome, @f1_dutchgp
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) September 3, 2021
Wearing these on Sunday, LH. pic.twitter.com/SYyw08WUah
Leclerc rajt-cél győzelem nyitotta az F3 hétvégéjét
https://formula.hu/parc-ferme/30004
A Formula-3 mezőnye kezdte a szombati programot a Holland Nagydíj hétvégéjén, mégpedig az első sprintversennyel, amely a sorozat 50. versenye is volt egyben a modern érában. A pole-pozícióból Aamury Cordeel indult, Logan Sargeant és Arthur Leclerc előtt. A monacói remekül kapta el a rajtot, így azonnal az élre is tört, és a verseny hátralévő részében meg is őrizte a vezetést. Sargeant ugyan körökön keresztül próbálta hibába hajszolni, de a monacói magabiztosan aratta idei második győzelmét.
Az első helyről induló Cordeel már az első körben kiszállt a csatából, miután Alex Smolyar kiforgatta őt; az orosz jutalma 10 másodperces stop&go büntetés lett. A verseny nem múlt el biztonsági autós fázis nélkül sem, Johnathan Hoggard és Hunter Yeany ütköztek össze a 16. körben, amely mindkettejük kieséséhez vezetett. Ezt leszámítva csak a pálya állapota miatt lendült meg a sárga zászló a futamon, egyszer egy tábla került rossz helyre az aszfalton, utána pedig a kavics okozott problémát.
Leclerc mögött Sargeant és Iwasa lett még dobogós, a bajnoki éllovas Dennis Hauger pedig újabb pontokat veszített előnyéből, miután Jack Doohan egy hellyel előtte végzett. A sorozat magyarját, Tóth Lászlót a 25. helyen intették le.

Vizsgálták Verstappent, de megúszta a büntetést
https://formula.hu/parc-ferme/30003
Beidézték a felügyelők szombat reggel Max Verstappent, miután a fedélzeti kamerás felvételek alapján a piros zászló idején előzött. A holland a második szabadedzése épp a gyorskörét teljesítette, amikor Lewis Hamilton motorhibája miatt félbeszakították az edzést, így Verstappennek is el kellett vennie a körét. Mielőtt azonban ezt megtette, még megelőzte Lance Strollt… ám akkor, amikor a kijelzőn már a piros lámpa világított. A sportszabályzat 50.2-es cikkelye szerint ez viszont tiltott. Ha Verstappent vétkesnek találják, az rajtbüntetéssel járhat.
FRISSÍTÉS: Verstappent végül nem büntették. A felügyelők magyarázata szerint a felvételek és a telemetriaadatok áttanulmányozása után arra jutottak, hogy a Red Bull-pilóta egyből elvette a gázt a piros zászlók belengetésekor, csupán akkora volt a sebességkülönbség a két autó között, hogy a lendülete miatt elhaladt Stroll mellett. A felvételeken is ez látszik amúgy:
Looks like #FIA found their stick for the weekend...
— Harald Oostwoud (@HaraldOostwoud) September 4, 2021
But seriously though, Verstappen was in a fast lap, Stroll was not.. what was he supposed to do, slam the anchors at all costs?
Stop this nonsense and settle it in the race! #DutchGP #F1
pic.twitter.com/FhHamw2Op2
Hamilton rajongói ezúttal valóban felemelkedtek
https://formula.hu/parc-ferme/30001
Szinte lehetetlen ezen a hétvégén túlkiabálni a holland szurkolókat Zandvoortban, egy Hamilton-rajongónak mégis sikerült felhívnia magára a figyelmet. Az elszánt szurkoló 1600 fontért (körülbelül 650 000 Ft) bérelt egy repülőt, amely az első szabadedzés előtt repült el a pálya felett, maga mögött húzva a „7x WDC.. Simply Lovely #TeamLH” feliratot.
A pimasz, feltehetőleg odaszúrásnak szánt szöveg eleje Lewis Hamilton hétszeres világbajnoki győzelmére utal, a vége pedig a brit pilóta szurkolói táborának összefoglaló neve, míg a „Simply Lovely” egy Max Verstappen védjegyének számító mondat, amit a holland és mérnöke gyakran használnak egy-egy győzelmet követően.
„Ez egy szemtelen lehetőség, hogy támogassuk Lewist a hétvégén, amikor belép az oroszlán barlangjába, Max hazai pályájára” – fejtette ki Neil Steel, a repülős felirat ötletgazdája a The Sunnak. „Remélem, ha csak egy kicsit is, de fel tudunk kapaszkodni a közel 70 000 holland szurkolóhoz, akik a hétvége során körülvesznek és túlszárnyalnak bennünket. Lehet, hogy kevesen vagyunk, de ahogy Lewis mindig mondja: „Still We Rise!” (Még mindig emelkedünk!)”
Bár kissé provokatív, nem valószínű, hogy a holland szurkolókat felbosszantja a pimasz üzenet, de egy biztos: a levegő forr Max Verstappen hazai versenyén, a kíváncsi rajongók pedig hamarosan azt is megtudhatják, miként alakul a riválisok közti csata, és a hollandnak sikerül-e szülőhazájában átvenni a vezetést.

Aki tudta, mit csinál: megaválogatás Kimi Raikkönen legjobb rádiózásaiból
https://formula.hu/parc-ferme/29997
Nemcsak az eredményeivel alkotott maradandót a Formula-1-ben a szezon végén visszavonuló 2007-es világbajnok, hanem egyéb megnyilvánulásaival is. Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte a finn pilóta legemlékezetesebb és olykor klasszikussá vált csapatrádión elejtett aranyköpéseit – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:
Reggeltől estig motorsport: ez a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/29992
A Formula-1 mellett Formula-3-at, Superbike-ot, DTM-et és W-Seriest is nézhetünk, de pályára gördül a TCR Europe is - mutatjuk a menetrendet a tv-közvetítésekkel együtt.
Szombat
9:00-9:30 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:10 TCR Europe, időmérő
10:20-10:40 DTM, első időmérő (Digisport 1)
10:35-11:20 Formula-3, első futam (M4 Sport)
11:10-11:25 Superbike, Super Pole (élőben Aréna4, 13:20-tól Eurosport 2)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
13:30 DTM, első futam (Digisport 1)
14:00 Superbike, első futam (Eurosport 2)
14:55 TCR Europe, első futam
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
16:30-17:10 W Series, futam (Sport 2)
17:55-18:40 Formula-3, második futam (M4 Sport)

fotó: dppi
Zandvoort: Finn pole a nők, norvég a kicsik között
https://formula.hu/parc-ferme/30000
A Holland Nagydíjon a W Series és a Formula-3 alkotja az F1 betétprogramját. A női sorozatban a múlt heti spái verseny győztese szerzett rajtelsőséget: 1:34,326-tal Emma Kimilainen jegyezte a legjobb köridőt Alice Powell és Jamie Chadwick előtt. Némi zavart keltett, hogy az időmérés egy ideig azt mutatta, Powell volt a leggyorsabb – aztán átváltott Kimilainenre. Akárcsak az F1-ben, a W Seriesben is sűrűn lengették a piros zászlót, az időmérőt kétszer is megszakították.

A Formula-3 kvalifikációja Dennis Hauger pole-pozícióját hozta: a bajnokságot nagy előnnyel vezető norvég hatból háromszor érdemelte ki a vasárnapi harmadik futam rajtelsőségét. A legvégéig David Schumacher tartotta az első helyet, ő volt a vezető pozícióban, mikor négy perccel a vége előtt Hunter Yeany megforgása miatt piros zászlóra volt szükség. Az idő szűke ellenére többen javítottak, köztük Hauger, aki az utolsó fél percben ugrott az élre. Az így is legjobb időmérős eredményét elérő (a korábbi csúcs a hungaroringi negyedik hely volt) Schumacher mögött Martins, Doohan és Novalak kezdenek az első ötből vasárnap, az első futam rajtelsősége pedig Amaury Cordeelé. Eredmények itt találhatók.

Pilótapiac: jövő héten a Haas, utána az Aston Martin bejelentése is érkezhet
https://formula.hu/parc-ferme/29999
Bár a legtöbb figyelmet most a Mercedes, az Alfa Romeo és a Williams szabadon maradt ülései kapják, a mezőny több tagjának sem tisztázott még a sorsa. Éppen ezért Toto Wolffon és Christian Horneren kívül más csapatvezetők is megkapták a pilótafelállásra vonatkozó kérdést.
Günther Steiner elmondása alapján a Haas hivatalos bejelentéséig már csak néhányat kell aludni, nyilatkozatából pedig az is kiderül, hogy szinte biztosan változatlan felállással, a Mick Schumacher–Nyikita Mazepin párossal vágnak neki 2022-nek. „Köszönöm, hogy megerősítésként, és nem bejelentésként hivatkoztál rá. Jövő hétre várható” – pontosított Steiner.
Hasonló a helyzet az Aston Martinnál is, akik szerint csak azért tűnik tisztázatlannak a versenyzőik helyzete, mert a bejelentés időzítve van. „Hasonló a válaszom, mint Günthernek. Van egy folyamat, amit követünk. Ez csak időzítés, amit a szerződésben meghatároztunk, semmi több. A következő hetekben lesz aktuális” – fogalmazott a csapatfőnök, Otmar Szafnauer, azt erősítve ezzel, hogy Sebastian Vettel és Lance Stroll helye is biztos.

A DTM-ben már a 2022-es naptárt is összerakták
https://formula.hu/parc-ferme/29998
A Német Túraautó-bajnokság kiadta 2022-es menetrendjét: bár két versenyhelyszín még nincs megnevezve, az április végétől október elejéig tartó szezon időpontjai már megvannak.
Az évad egy új helyszínen, Portimaóban, Portugáliában kezdődik – ilyen távol Németországtól az elmúlt években nem versenyzett a sorozat. A megszokott német pályák, a Lausitzring, a Norisring, a Nürburgring és a szezont záró Hockenheimring most sem hiányoznak, akárcsak a Red Bull Ring Ausztriában, a belga versenyt azonban Zolder helyett Spában tartják. Zolder mellett az idei állomások közül hiányzik Monza és Assen, miközben az év harmadik és negyedik fordulójáról csak annyit tudunk, hogy valahol Európában rendezik meg őket.

Ezt tudja Zandvoortban Verstappen az F1 2020-szal - ki tudja legyőzni a körét?
https://formula.hu/parc-ferme/29996
A Red Bull osztotta meg Verstappen játékban elkövetett körét:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hamilton a zandvoorti győzelméről posztolt
https://formula.hu/parc-ferme/29995
Lewis Hamilton a közösségi oldalán osztott meg két fotót arról, amikor 2005-ben alsóbb kategóriában versenyt nyert Zandvoortban:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A háromszoros F1-es világbajnok szerint Verstappen nyer ezen a hétvégén, a Mercedes pedig túl sokáig dominált már
https://formula.hu/parc-ferme/29994
Jackie Stewart szerint Max Verstappen boldoggá teszi a hétvége folyamán a holland szurkolókat, a Mercedes pedig amúgy is túl régóta uralja az F1-et - így vélekedik a háromszoros világbajnok.
"Szerintem Max nyer most, mert a közönség meg fog őrülni, ő pedig nagyon versenyképes és a Red Bull is az. A Mercedes talán túl sokáig volt már sikeres, általában az ilyen domináns időszakok maximum négy évig tartanak, ez most már jóval hosszabb ideig maradt változatlan. Jó lenne azt látni, hogy a hazai srác nyer ezen a hétvégén" - mondta Stewart a Motorsport.comnak.

fotó: dppi
Ricciardo, Vettel és Ocon kipróbálta, hogy mennyire döntött az a bizonyos döntött kanyar Zandvoortban
https://formula.hu/parc-ferme/29993
Ricciardo tesztje hibátlan!
Már van neve is a Miamiban épülő F1-es pályának!
https://formula.hu/parc-ferme/29988
A megannyi, halasztás, tüntetés és egyéb akadály ellenére mostanra minden kő elgördült a Miami Nagydíj útjából, így a Formula-1-es mezőny minden bizonnyal 2022-ben már két Egyesült Államokbeli helyszínre is ellátogat majd. A legtöbb forrás szerint valamikor május-júniusban kaphat majd helyet a Miami Delfinek amerikai futballcsapat stadionja, a Hard Rock Stadion köré épülő aszfaltcsík a jövő évi versenynaptárban.
Azt, hogy haladnak a projekttel, mi sem jelzi jobban, hogy már nevet is kapott a Miamiban tartandó verseny helyszíne. Maga Tom Garfinkel, a pálya egyik fő rendezvényszervezője árulta el a pálya nevét, amelyet Miami International Autodrome-ra kereszteltek. Így Austin mellett lesz még egy amerikai verseny a Formula-1-ben, ráadásul Miamivel tízéves szerzpdést kötött a száguldó cirkusz.

Jos Verstappen bízik a holland szurkolókban
https://formula.hu/parc-ferme/29989
Nagyon régóta várják már a hollandok azt, hogy visszatérjen hazájukba a Formula-1, ez pedig a lehető legjobbkor történik, hiszen kedvencük Max Verstappen továbbra is harcban van a világbajnoki címért és mindössze három ponttal van lemaradva a tabellán legnagyobb riválisától, Lewis Hamiltontól. Mindez a legutóbbi Belga Nagydíjon aratott szerencsés győzelemnek is köszönhető, ám Max édesapja, Jos Verstappen örül ennek a sikernek és bízik abban, hogy a holland rajongók tiszteletet tudóak lesznek.
„Egy ideje már nem mentek jól a dolgok, de Spa-Francorchamps-ban igen. A pole pozíció és mindössze két kör után még mindig a pontok felét szerezte meg, ami szerencsés volt, de ha figyelembe vesszük, hogy Lewis Hamiltonnak milyen szerencséje volt az elmúlt években, akkor ez sem rossz. Reméljük, hogy a hétvégén nem csak pfujolnak majd a rajongók és Lewisnak is tiszteletet fognak mutatni” ─ idézte a korábbi F1-es pilóta szavait a RacingNews365.

A safety carba pattanva már megtehetünk egy fedélzeti kamerás kört Zandvoortban
https://formula.hu/parc-ferme/29991
Nem kell megvárnunk a pénteki edzéseket, hogy onboard felvételt nézhessünk az F1-be három és fél évtized után visszatérő, felújított holland pályáról, köszönhetően a biztonsági autónak:
Jump onboard with the @astonmartin Safety Car, for the weekend's first on-track glimpse of Zandvoort!#DutchGP #F1 pic.twitter.com/Vu2BsybxeT
— Formula 1 (@F1) September 2, 2021
Mókás ajándékot kapott a Ferraritól Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/29987
Szeptember 1-én ünnepelte 27. születésnapját a Ferrari spanyol pilótája, az olaszok pedig egy elég érdekes ajándékot szántak neki. Sainz idén került a maranellói alakulathoz, a jelenlegi szezon pedig nem alakul eddig rosszul számára, hiszen már két helyen is dobogóra állhatott, Monacóban a második, Magyarországon pedig a harmadik helyen végzett, ám a győzelem még egyelőre várat magára.
A Ferrarisok erre utalva egy igazán vicces meglepetést adtak versenyzőjüknek, melyen mindkét idén szerzett dobogó és az ezekért járó trófea is szerepel, a győzelemért járó díj helyére pedig jobb híján egy szülinapi torta került.
Grazie a tutta la famiglia Ferrari per i dettagli!! What a great surprise. It made my day ahead of traveling to the GP!
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) September 1, 2021
-#carlossainz #essereFerrari pic.twitter.com/d5TcjtjCq2
Inog Giovinazzi ülése az Alfa Romeónál: ő sem tudja, mi lesz
https://formula.hu/parc-ferme/29990
Miközben az már eldőlt, hogy Kimi Raikkönen visszavonul a 2021-es F1-es idény végén, s az is valószínűnek látszik a híresztelések szerint, hogy Valtteri Bottas érkezik a helyére, miután a Mercedes a várakozások szerint George Russellnek szavaz bizalmat, a pletykák szerint az Alfa Romeo másik ülése körül is sok a kérdőjel. Egyes jelentések arról szólnak, hogy Antonio Giovinazzi maradhat 2022-re is az alakulatnál, mások szerint viszont az olasz is távozhat.
A Formula.hu információi szerint a magát a jövő hétvégén az IndyCarban kipróbáló Callum Ilott lehet az egyik jelölt, de a nemzetközi sajtóban felmerült a Sauber akadémiájához tartozó, a Formula-2-ben szereplő Theo Pourchaire, valamint a Formula-E friss világbajnokának, a Mercedes-protezsált Nyck de Vriesnek a neve is – utóbbié abban az esetben, ha a Williams ülését Alaxander Albon kapja meg.
Természetesen a Holland Nagydíjat megelőző csütörtöki sajtónapon a Formula.hu jelenlétében magát Giovinazzit is megkérdezték arról, tud-e valamit a jövőjéről: „Sajnos még nem. Meglátjuk, nem az én döntésem. Amit tehetek, hogy nyomom a gázt, jól teljesítek és erős eredményeket szállítok. Aztán meglátjuk, mi lesz, de egyelőre nincsenek híreim” – felelte szűkszavúan a harmadik teljes idényét töltő olasz.

