Az elmúlt napokban vált nyilvánossá, hogy Gianpiero Lambiase, Max Verstappen Formula–1-es versenymérnökének felesége, Eloise mellrákkal küzdött a 2025-ös szezon során. A család közösségi médiában közzétett bejegyzései szerint a betegség elleni harc egyik fontos mérföldkövét nemrég ünnepelték meg, külön köszönetet mondva az orvosi csapatnak és a támogató környezetnek. „Örökké hálás leszek az egész orvosi csapatnak, valamint a barátoknak és a családnak a rengeteg szeretetért, kedvességért és együttérzésért” – írta Eloise.

A háttérben zajló küzdelem új megvilágításba helyezi Lambiase szezon végi érzelmi pillanatát is. A Red Bull mérnöke a szezonzárót követően láthatóan meghatódott, miután Verstappen mindössze két ponttal maradt le a világbajnoki címről. Akkor sokak számára meglepő volt a reakció, ám a most ismertté vált körülmények alapján érthető, mekkora mentális és érzelmi teher nehezedett rá a szezon során, miközben a lehető legmagasabb szinten kellett teljesítenie.
Lambiase neve eközben szakmai szinten is egyre gyakrabban merül fel a paddockban: sajtóértesülések szerint az Aston Martin érdeklődést mutatott iránta egy esetleges csapatfőnöki szerepkör kapcsán. A történet egyelőre nyitott, de jól jelzi, milyen nagyra értékelik a Formula–1-es mezőnyben azt a szakembert, aki rendkívüli nyomás alatt, súlyos magánéleti nehézségek közepette is meghatározó szerepet játszott a Red Bull munkájában.