DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap

Egy háromszoros F1-es világbajnok a helyszínről nézte a wimbledoni elődöntőt

Sir Jackie Stewart is ott ült a lelátón Andy Murray és Roger Federer teniszmeccsén. Mielőtt elkezdődött volna a torna egyik legjobban várt mérkőzése, a skót F1-es legendának még volt ideje két teniszlegendával fényképezkedni - a képen Björn Borggal és Rod Laverrel pózol.

EasyCapture1_18

Így ünnepelte a győzelmet Robert Huff és Zengő Motorsport

Fantasztikus hétvégét zárt a WTCR magyar csapata, miután a Túraautó-világkupa idei utolsó állomásán, Mikel Azcona és Robert Huff révén mindkét futamot megnyerték Szocsiban. A Zengő ezzel történelmet írt, hiszen korábban még soha nem tudtak duplázni egy adott hétvégén, a Chevrolet színeiben 2012-ben világbajnoki címet szerző brit pilóta pedig hosszú idő után állhatott fel újra a dobogó legfelső fokára. Huff utoljára még a Sebastian Loeb Racing versenyzőjeként tudott nyerni 2018-ban Japánban, az előző esztendőben pedig nem volt tagja a mezőnynek, így érhető, miért volt mindenki ennyire felszabadult.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

Sötétben vezették a Mercedes W10-et

Rendhagyó körre vállalkozott a Mercedes F1-es versenygépével Anthony Davidson. A korábbi Formula-1-es pilóta Silverstone-ban sötétedés után kapott lehetőséget arra, hogy a különböző fényekkel és lézerrel megvilágított pályára hajtson ki, ezzel pedig megnyissa a Lap of Lights nevű rendezvényt a Brit Nagydíj helyszínén. A varázslatos fénytúra, január 3-ig tart, itt a családok saját járművűkkel járhatják körbe a legendás pályát, miközben csodálatos ünnepi fények és egy lézer show tárul eléjük. A szervezők beszámolója szerint egy hosszú munka eredménye a mostani esemény.

„Anthony és a Mercedes-AMG Petronas nagyszerű műsort rakott össze, nem is tudnék méltóbb módot kitalálni a Lap of Lights megnyitására. Meg kellett nyugtatnom a Mikulást, hogy a következő éjszakák visszafogottabb tempóban fognak zajlani, mivel azt hiszem, ma este kissé sokkot kapott, amikor meglátta, a W10-es közeledtét. 11 hónapnyi tervezés után nagyszerű látni, hogy ennyi család szórakozik itt és már alig várom, hogy másokat is üdvözölhessek az ünnepi időszakban” – idézte Stuart Pringle szavait az F1i.com.

Különleges látvány fogadta reggel Timmy Hansent

A Nürburgringen rendezik a WRX utolsó fordulóját, az időjárás pedig eléggé megkavarta a dolgokat a hétvégén. A legendás német pálya környékén ugyanis leszakadt a hó, ami igazán trükkössé tette a körülményeket a mezőny számára, de a látvány is első osztályú volt. Ezt örökítette meg autójából a svédek 2019-es világbajnoka, a fotót pedig örömmel osztotta meg követőivel az Instagramon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Timmy Hansen (@timmy_hansen) által megosztott bejegyzés

Így ünnepelte második bajnoki címét Yann Ehrlacher

Az idei utolsó hétvégén dőlt el, hogy ki lesz a WTCR 2021-es bajnoka, a szezonzáró fordulóra pedig az oroszországi Szocsiban került sor. Az első futam igazán őrült csatákat hozott, a Lynk&Co francia pilótája pedig a nagyobb balhékból kimaradva jött be a hatodik helyen. Ezzel az eredménnyel megvédte a címét, a leintés után pedig neki is járt a szokásos ünneplés. Erről a sorozat hivatalos Instagram oldalára is felkerült néhány nagyszerű kép.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

Fizetős csatornán marad a szezonzáró futam

Az Egyesült Királyságban már jó ideje a Sky Sports közvetíti a Formula-1-es eseményeket, de az utóbbi években az is megszokottá vált, hogy egy ingyenes csatorna összefoglalókat adhat a futamokról, egyes versenyek pedig élőben voltak láthatóak a Channel 4 adásában. Az idei szezon kivételesen izgalmas és elég komoly esély mutatkozik arra, hogy az utolsó futamon dőljön el a bajnoki cím sorsa, ezért többen felvetették, hogy a Sky-nak ingyen kellene adnia az Abu-Dhabi Nagydíjat, hiszen kizárólagos jogokkal rendelkeznek.

Nemrégiben az Amazon Prime is lehetővé tette, hogy a Channel 4 élőben közvetítse a US Open teniszdöntőjét, ám a népszerű sportcsatorna nem tervez hasonló akciót, annak ellenére sem, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton hatalmas csatát vívnak idén. Erről a Motorsport Broadcastingnak nyilatkozott a Sky szóvivője: „A futam valószínűleg nem lesz szabadon fogható december 12-én, a kiemelt események pedig a Channel 4 csatornán lesznek láthatók, ahogy eddig is” – mondta a cég munkatársa.

A Katari Nagydíj összefoglalója legóból

A The Moving Bricks ismét elkészítette a legutóbbi Forula1-es verseny összefoglalóját lego építőkockák felhasználásával, ami ezúttal elég látványosra sikeredett. Nézzétek csak:

 

WTCR és WRX szezonzárók - itt a vasárnapi program

Ma eldől, ki szerzi meg a Ralikrossz-vb és a WTCR bajnoki címét! Íme, az időpontok:

10:15 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 2 és Sport2, élő)
12:15 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 2, élő)
15:00 - 16:00 WRX, Elődöntők és döntő  

Rise of the rookie: Pierre Gasly

Az F1 pilótákat bemutató sorozatának legújabb részében azt követhetjük figyelemmel, miként jutott a kis gokartos Pierre Gasly egészen a száguldó cirkusz dobogójának legfelső fokáig! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Már megvásárolhatók 2022-es naptáraink

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel. A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

Rossi szívesen versenyezne Norrisszal

Éppen csak befejezte motoros karrierjét Valentino Rossi, máris azt tervezgeti, mit csináljon a jövőben. Olyannyira nem zárkózik el az autóversenyzés világától az olasz, hogy szívesen versenyezne együtt Lando Norrisszal, a McLaren pilótájával, aki nagy rajongója a kilencszeres bajnoknak. "Nagyon szeretem Landót. Először Silverstone-ban találkoztunk, azóta pedig szinte minden nap beszélgetünk. Rendkívül gyors, tehetséges és vicces srác, így szívesen versenyeznék vele a jövőben. Megtisztelő, hogy Monzában olyan sisakfestést használt, amivel rám utalt" - mondta Rossi az RN365-nek, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a következő szezonban sok F1-es futamra ki tud majd látogatni.


Fotó: F1

WTCR: Muller nyerte a szezon utolsó időmérőjét

Az esős második szabadedzést követően felszáradó pályán, de helyenként szemerkélő esőben rendezték az oroszországi WTCR-szezonzáró időmérő edzését. Tassi Attila és Boldizs Bence már a Q1-ben elvéreztek, Michelisz Norbert pedig a 12. helyen zárta a Q2-t, így mindkét vasárnapi futamot ebből a pozícióból kezdheti majd meg. Az első, fordított rajtrácsos futamot Magnus kezdheti majd az élről, aki a tizedik helyet szerezte meg az időmérő második szakaszában, a szétlövésben pedig végül Yvan Muller szerezte meg a pole-pozíciót és az azzal járó pontokat a második futamra. A bajnoki éllovas Ehrlacher bár elsőként jutott a Q3-ba, végül rossz taktikájának köszönhetően csak az ötödik helyről indulhat majd a főfutamon. Az utolsó versenyére készülő Gabriele Tarquini csak a 16. helyen végzett.

Videó: A Ferrari tökéletes dupla kerékcseréje

Miközben a Katari Nagydíjon is ellopta a show-t Fernando Alonso és a Lewis Hamilton-Max Verstappen rivalizálás, ennek árnyékában a Ferrari egy tökéletes dupla kerékcserét hajtott végre a versenyen. Néhány másodpercen belül érkezett meg a bokszutcába friss abroncsokért előbb Carlos Sainz, majd Charles Leclerc, az olaszok pedig hiba nélkül hajtották végre a kerékcseréket. Így kell ezt! A videó a képre kattintva indítható el!

Ehrlacher a leggyorsabb az időmérő előtt az oroszországi esőben

Esőben folytatódott a WTCR szezonzáró hétvégéje az oroszországi Szocsiban. Michelisz Norbert a 8., Tassi Attila a 10.,  Boldizs Bence pedig a 16. helyen zárta a második szabadedzést, melyen a leggyorsabb a bajnoki cím legnagyobb várományosa, Yann Ehrlacher volt, akinek öt ellenfelével kell megküzdenie a végső sikerért vasárnap. Folytatás 13:00-kor az időmérő edzéssel.

Búcsú bulit tartott Raikkönennek az Alfa

Szeptember 1-jén jelentette be visszavonulását a Jégember, azóta pedig már az is kiderült, hogy Valtteri Bottas és Guanyu Zhou alkotják majd az Alfa Romeo jövő évi párosát. A finn 19 szezont felölelő pályafutása megsüvegelendő, annak csúcsa pedig egyértelműen 2007-ben szerzett világbajnoki címe volt. Az Alfa Romeo, ahol utolsó három szezonját töltötte, búcsú bulit tartott Raikkönen tiszteletére, aki ezekkel a szavakkal köszönte meg az alfások munkáját: "Köszönöm nektek ezt az emlékezetes estét és az együtt töltött éveket. Köszönöm továbbá a kemény munkátokat és a sok szép emléket. Jó emberek vagytok!"

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

 

A következő generáció – a Russell család legifjabb tagjai is a gokartpályán

Sok pilótánál nem kell messzire menni, ha azokat a személyeket keressük, akik az autóversenyzői hivatásra inspirálták őket; gyakran családon belüli hagyomány a versenyzés. Talán a jövőben ez lesz a Russell család története is: George Russell ugyanis a közösségi oldalára feltöltött fotók alapján a héten már unokahúgát biztathatta élete első gokartos élményekor. A büszke nagybácsi unokaöccsével a karjaiban szurkolt a kislánynak.

Ricciardog – nem csak a méhészborzokkal ért szót az ausztrál

Daniel Ricciardo épp Katarban árulta el, az az álma, hogy egyszer egy méhészborzot sétáltathasson a paddockban. Bár ez az állat a kedvence (a totemállata, ahogy ő mondja), de más élőlényekkel is megtalálja a közös hangot. Legalábbis a McLaren rá mert bízni két kölyökkutyát…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Videó: Pillants be a Rossi-búcsúztató parti kulisszái mögé!

Két hete Valenciában teljesítette utolsó MotoGP-futamát Valentino Rossi, a verseny leintése után pedig hatalmas banzáj vette kezdetét a bokszban – erről láthatunk eddig közzé nem tett felvételeket:

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Négy márka hat versenyzője lehet még bajnok a WTCR-ben

A hétvégén rendezik a Túraautó-világkupa idényzáróját az oroszországi Szocsiban, ahova úgy érkezett meg a mezőny, hogy matematikailag még hat pilótának van esélye a bajnoki címre – mivel 60 pontot lehet még gyűjteni, a hetedik helyen 67 egységnyi hátránnyal rendelkező Michelisz Norbert már épp kicsúszik ebből a körből. Persze toronymagasan a címvédő Yann Ehrlacher esélyei a legjobbak, hiszen a legközelebbi üldözővel szemben is 36 pont a fórja, ráadásul a hat bajnokaspiráns között ketten is a márkatársai, márpedig a Lynk & Cón belül alighanem Yvan Muller és Santiago Urrutia is a fiatal franciát fogja segíteni.

Az a bizonyos legközelebbi üldöző viszont egy audis, név szerint Frederic Vervisch, de ott van az esélyesek között a Hondával minden szezonban a legjobbak között szereplő Esteban Guerrieri (37 pont hátrány), valamint a Hyundai új igazolása, Jean-Karl Vernay is (55 pont lemaradás) – azaz a Cupra az egyetlen márka, amelynek nincs már talpon maradt világkupa-esélyese. A bajnokság teljes állása ITT található, a WTCR hétvégi menetrendje pedig ITT.

wtcr-bajnokeselyesek

Norris végre megkapta a saját McLarenjét

Méghozzá a pilóta és a csapat által feltöltött humoros képek és videó alapján méretre szabottat. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

Negatív rekordot vehet át Carlos Sainz Szaúd-Arábiában

Léteznek F1-es csúcsok, amelyekkel a versenyzők nem szívesen dicsekednek: ilyen a győzelem nélkül szerzett legtöbb pont kategóriája is. Ebben az összevetésben a pályafutása 521 pontjával Nico Hülkenberg vezet, de arasznyival mögötte található Carlos Sainz, aki 517,5 pontot szerzett eddig bemutatkozása óta. Azaz ha a Szaúd-Arábiai Nagydíjon legalább 8. helyen ér célba, már ő áll a kétes ranglista élén – kivéve persze a valószínűtlen forgatókönyvet, ha nyer, mert azzal egyszer és mindenkorra lekerül róla. A német ráadásul 182, a spanyol 139 nagydíj alatt halmozott fel tekintélyes számú pontot.

Mögöttük egy nagy szakadék következik, majd jön Romain Grosjean 391 pontjával, aztán Lando Norris 299 egységével. A pontrendszer változása miatt a tabella elején azok találhatók, akik 2010 után versenyeztek, a korábbi érák pilótái közül Nick Heidfeld áll legelöl, az ötödik helyen 259 ponttal.