DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Egy háromszoros F1-es világbajnok a helyszínről nézte a wimbledoni elődöntőt

Sir Jackie Stewart is ott ült a lelátón Andy Murray és Roger Federer teniszmeccsén. Mielőtt elkezdődött volna a torna egyik legjobban várt mérkőzése, a skót F1-es legendának még volt ideje két teniszlegendával fényképezkedni - a képen Björn Borggal és Rod Laverrel pózol.

EasyCapture1_18

„Száz százalékig Verstappenre fogadnék”

A korábbi F1-es pilóta, Giedo van der Garde minden pénzét Max Verstappenre tenné a jelenlegi világbajnoki harcban. Mint ismert, a holland versenyző nyolc ponttal vezet Lewis Hamilton előtt két futammal a vége előtt, de az utóbbi két versenyhétvégén egyértelmű tempóelőnyben volt a Mercedes. 

"Két verseny van hátra, Dzsiddában pedig még sosem versenyzett senki, mindenki számára ismeretlen terep lesz. Fontos, hogy Max optimálisan teljesítsen. Világbajnok akar lenni és mi Hollandiában is ezt akarjuk, de nem lesz könnyű. Lewis autója és azt is tudjuk, hogy pluszban nagyon erős a szezon végén. Nem lesz könnyű, de még mindig Verstappen vezeti a tabellát. A pénzemet száz százalékig Verstappenre tenném" - mondta van der Garde a Beau tv-műsorában.

ver1

fotó: dppi

A Mercedesé a legjobb idő és a „verseny” is a Formula-E-teszt második napján

Kedden folytatódott a Formula-E előszezoni tesztje a valenciai Ricardo Tormo versenypályán (IDE KATTINTVA galéria nyílik az első napról). Míg hétfőn az új időmérős rendszer kipróbálásának szenteltek külön időt, ma délelőtt egy komplett „versenyt” is futott a mezőny, hogy leteszteljék az új szisztémát, amely értelmében a biztonsági autó mögött eltöltött körök miatt nem a felhasználható energiát csökkentik – ami idén épp ezen a helyszínen vezetett szürreális végjátékhoz –, hanem extra időt adnak hozzá a futamtávhoz. A versenyszimulációt a világbajnoki címvédő Nyck de Vries „nyerte” a Mercedesszel.

A délutáni háromórás „normál” teszt során is egy Mercedes volt a leggyorsabb (a délelőttöt amúgy köridők terén Antonio Felix da Costa vitte a DS Techeetah színeiben), csak ezúttal már Stoffel Vandoorne: a belga a valaha volt legjobb Formula-E-időt futotta meg az 1:26,045-ös körével. Ezzel 44 ezreddel előzte meg a Venturit erősítő Edoardo Mortarát, aki további 11 ezreddel múlta felül a jaguaros Mitch Evanst. Az újoncok közül Oliver Askew volt a legjobb a 11. helyen, míg Antonio Giovinazzi – aki elismerte, hogy roppant szokatlan számára az elektromos versenygép viselkedése a kisebb leszorítóerő miatt, főleg a féktávokon – a 17. legjobb időt autózta. Folytatás egy nap pihenő után csütörtökön.

A kedd délelőtti eredmények:

fe-kedd-delelott

A kedd délutáni eredmények:

fe-kedd-delutan

devries-fe-teszt-valencia-dppi-2021-day2

Egy F1-es autó második élete – gördeszkaként!

Az újrahasznosítás fontosságát a Formula-1 is hangsúlyozza, és itt a bizonyíték, hogy tesznek is érte. A minap a Mercedes tett közzé egy fotót arról, mi lett 2015-ös autójuk kopórétegének sorsa. A padlólemez fa eleméből gördeszkát készítettek, amit busás összegért meg is lehet vásárolni az F1 Authentics boltjában.

Akkora az érdeklődés, hogy sorsolással kell dönteni a Holland Nagydíj jegyeiről

2021-ben a száguldó cirkusz visszatért Hollandiába, a vb-esélyes Max Verstappennek köszönhetően pedig teltház jött össze Zandvoortban. Ugyan a tervek szerint jövőre is csak szeptember elején lesz a verseny, de a jegyeket már most be lehet biztosítani – vagyis lehetne, ha nem lenne majdnem négyszeres túljelentkezés. A szervezőknek ezért nem mindennapi módszerhez kell folyamodniuk. „Négyszázezer ember szeretne egy vagy több jegyet a versenyhétvégére. Emiatt sorsolást kell tartani. A december 6-i héten jelentik be, kik azok a szerencsések, akik ott lehetnek az időmérőn és a versenyen. A 2022-es jegyek nagy részét már megkapták olyan rajongók, akik a koronavírus miatt idén nem lehettek jelen, a másik részüket pedig már két éve eladták olyan lelkes szurkolóknak, akik már az első, törölt eseményre is jegyet váltottak” – írta a holland De Telegraaf. Akármi is lesz a világbajnokság vége, arra tehát számíthatunk, hogy a 105 ezres Zandvoort a következő szezonban is az egyik legőrültebb helyszín lesz.

Ki ez a két rejtélyes, sisakos figura az Aranylabdával?

Hétfő este rendezték Párizsban a Ballon d’Or, vagyis az Aranylabda díjátadóját, amire a trófea két bukósisakos hordár révén érkezett meg. A színpadon aztán leleplezte magát… Esteban Ocon és Fernando Alonso! A spanyol közösségi oldalán közzétett bejegyzése alapján élvezte a „bújócskát”.

Bemutatta az FE „a világ leghatékonyabb versenyautóját”

Hétfőn megkezdődtek a Formula-E következő idényének előszezoni tesztjei Valenciában, ahol nemcsak az új időmérős rendszert próbálták ki, de bemutattak néhány, inkább keveset, mint sokat sejtető képet az új autókról is. A fotókból annyi kivehető, hogy a harmadik generációs versenygépek egy vadászrepülőre hasonlíthatnak majd, széles hátsó szárnnyal, és körülbelül 322 km/h-s sebességre lehetnek majd képesek. Emellett természetesen jellemzőjük a fenntarthatóság is. Az FIA elnöke, Jean Todt már nagyon várja, hogy végre valóban bemutatkozhasson az új technológia. „Nincs kétségem afelől, hogy ez az új együléses egy következő szintre emeli majd a Formula-E-t” – nyilatkozta. Az elektromos széria vezérigazgatója, Jamie Reigle pedig így jellemezte az autót: „A harmadik generációs gépek tervezésekor a nagy teljesítményre, hatékonyságra és fenntarthatóságra törekedtünk, kompromisszumok nélkül. Ez az eddigi leggyorsabb, legkönnyebb, legerősebb és leghatékonyabb versenyautónk. Úgy alakítottuk ki, hogy jól érezze magát természetes környezetében, az utcai pályákon, kerék a kerék elleni csatákban.”

23 év után lett meg az ellopott sisak

Az argentin autóversenyző, Norberto Fontana a Formula-1-ben is megfordult, 1996-ban a Sauber tesztpilótája volt, majd 1997-ben négy versenyen is részt vett velük. Ugyan komoly karriert végül nem futott be, értékes relikviákat így is őriz a száguldó cirkuszból. Az egyik ilyen az a bukósisak volt, amiben Mugellóban és Estorilban vezetett tesztversenyzőként, 1996-ban. Csakhogy a fejvédőt 1998-ban ellopták a pilóta otthonából, és egészen mostanáig nem is sikerült megtalálni.

Múlt hétvégén egy honfitárs autóversenyző vett észre egy motoros nőt Buenos Aires utcáin a sisakban, és fotó készítése után értesítette Fontanát, aki felismerte az ellopott tárgyat. Cristian Bodrato felvette a kapcsolatot a nővel, aki pénzért cserébe visszaadta a fejvédőt, és tagadta, hogy köze lett volna a lopáshoz.

Fontana természetesen nagyon örült, hogy visszakaphatta az értékes kiegészítőt, amiből csupán a rádió hiányzott. „Tudtam, hogy egy nap megkerül, mert amikor az emberek látják ezeket a színeket, tudják, hogy az enyém” – írta közösségi oldalán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Norberto Fontana

Női versenyző lett a Szaúd-arábiai Nagydíj nagykövete

Sok szempontból történelmi lesz a hétvégi futam: nemcsak, hogy először rendez Formula-1-es nagydíjat Szaúd-Arábia, de a verseny nagykövetének nem mást jelöltek ki, mint egy hölgyversenyzőt. Korábban a nők még autót sem vezethettek az országban, ám ennek 2018-as eltörlése óta a szaúdi Reema Juffali építgetheti versenyzői karrierjét, idén például a brit Formula-3-ban szerepelhetett.

„Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy az első Formula-1-es verseny nagykövete lehetek Szaúd-Arábiában. Dzsiddában nőttem fel, ugyanazokon az utcákon sétáltam, ahol a világ legjobbjai versenyezni fognak. Nehéz megfogalmazni, milyen jelentős pillanat ez a város életében. Nagyon várom, hogy ott lehessek a versenyhétvége történésein, és remélem, hogy a történetem másokat is inspirálni fog az álmaik követésére” – nyilatkozta Juffali, aki az 1979-es Williams volánja mögött körbe is mehet a pályán.

Holland elsőség a Formula-E-ben is, Frijns az élen a teszten

Bár a Formula-1-es szezon hamarosan véget ér, az elektromos széria épp most ébredezik álmából. A 2021/22-es idény előszezoni tesztjei ugyanis hétfőn megkezdődtek Valenciában. A program különlegessége, hogy a jelenleg még az F1-ben szereplő Antonio Giovinazzi is részt vesz rajta leendő csapatával, mielőtt a hétvégére a következő versenyhelyszín, Szaúd-Arábia felé veszi az irányt.

Délelőtt még Sam Bird volt a leggyorsabb, Giovinazzi a 21. helyen kezdett a két másik újonc, Oliver Askew és Dan Ticktum szendvicsében, míg az előző szezon világbajnoka, Nyck de Vries csak a középmezőnybe sorolt be. A brit elsőséget aztán itt is holland követte délután. Robin Frijns állt az élre, és hogy Hollandia képviselői keretbe foglalják az eredményjelzőt, de Vries zárta a listát.

Az új formátumú időmérőt is kipróbálta a sorozat, miszerint két csoportra osztják a 22 fős mezőnyt, ezekből pedig a legjobb négy jut tovább egy kieséses szakaszba, amelyben egyszerre két versenyző csap össze. A próbakvalifikációt Mitch Evans zárta az élen.

Az első tesztnap zavartalanul lezajlott, folytatás kedden.

Valóban megünnepelte második születésnapját Grosjean

Tavaly ilyenkor egy emberélet gyökeresen megváltozott a Formula-1-ben. Romain Grosjean a csodával határos módon élt túl egy olyan balesetet, amely már az élőképen is túlélhetetlennek tűnt. A francia pilóta sebei ugyan még megvannak, de ő maga nem torpant meg; főnixként újjászületve a versenyzéshez is visszatért, az IndyCarban szerepel nem is eredménytelenül.

Grosjean 2020. november 29-én új életet kapott, az évfordulóról pedig természetesen ő is megemlékezett: második születésnapját egy szelet tortával ünnepelte.

A várakozás véget ért: készül Abiteboul tetoválása!

Bő egy éve várta már az F1 világa 2020 talán legnagyobb fogadásának eredményét. Ahogy az közismert, Daniel Ricciardo és akkori csapatfőnöke a Renault-nál, Cyril Abiteboul abban állapodtak meg, hogy ha az ausztrál dobogóra áll, a főnöknek tetováltatnia kell. Ricciardo tavaly októberben, a Nürburgringen felállhatott a pódiumra, az alku azonban teljesítetlen maradt; Abiteboul azzal a lendülettel mintha el is tűnt volna. Most azonban előkerült, méghozzá egy tetoválószalonból jelentkezett be, egykori pilótája társaságában. Ricciardo szerdára ígér videót a nagy pillanatról.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

A McLaren megvásárolta saját IndyCar-csapatát

Az Arrow McLaren SP – a Schmidt Peterson istállóból kialakult versenycsapat – a McLaren Racing többségi tulajdonába került: az anyavállalat immár nem csupán a nevét adja, hanem 75 %-os részesedéssel is rendelkezik, azaz övé a döntési jog – áll a McLaren közleményében.

A csapatot egy ötfős igazgatótanács irányítja a jövőben: három tagot a McLaren Racing jelöl ki, valamint helyet kap a testületben Sam Schmidt és Ric Peterson. A tanács elnöke Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója lesz. Taylor Kiel, az Arrow McLaren SP elnöke Brownnak és az igazgatótanácsnak számol be a folytatásban.

A McLaren IndyCar-formációja második teljes szezonjában bajnoki harmadik helyezést és két futamgyőzelmet szerzett Pato O’Ward révén. A 2022-es szezonban is O’Ward és Felix Rosenqvist vezeti a Chevrolet-motoros autókat, és már a szezon közepétől harmadik versenygépet állíthatnak csatasorba.

Videó: Bő öt percben Frank Williams páratlan F1-es pályája

Vasárnap érkezett a hír, hogy 79 évesen elhunyt Frank Williams, a Formula-1 egyik legsikeresebb csapatának alapítója és korábbi főnöke. A száguldó cirkusz YouTube-csatornája össze is állított egy videót a kilenc konstruktőri és hét egyéni vb-címet szerző legendás csapatvezető pályájáról – ez IDE vagy a képre kattintva tekinthető:

frank-williams-dppi

Már előrendelhető a Száguldás és cirkusz friss kötete

Hamarosan kapható lesz a 2021-es Formula–1-es szezon bemutatását és a 2022-es idény felvezetését megcélzó kiadványunk. A Száguldás és cirkuszban hosszú évek óta foglaljuk össze az adott Formula–1-es idény minden eseményét és fordulatát – a 2021-es kötetben is erre törekszünk, nyomon követve a rendkívül sűrű menetrenddel lezajlott szezont. Kiadványunkban egy csipet 2020-as szezon is lesz még, illetve sorra vesszük, hogy mi is történt a 2020-as szezonzárótól az idei szezonnyitóig.

Könyvünk, benne Esteban Ocon előszavával és Ross Brawn köszöntőjével, már előrendelhető webshopunkban, 4990 forintos árért, IDE kattintva. A könyv december 1-től lesz elérhető a könyvesboltokban, és szerkesztőségünk másik kiadványa, az Autósport évkönyv is hamarosan megjelenik.

Ecclestone: Frank nélkül talán ma nem is lenne Formula-1

Vasárnap hunyt el az F1 egyik legsikeresebb csapatának alapítója és egykori főnöke, Sir Frank Williams. A legendás csapatvezető kapcsán szinte mindenki megemlékezett, a sorból pedig nem maradt ki a száguldó cirkusz egykori első embere, Bernie Ecclestone sem, aki a PA hírügynökségnek nyilatkozott: „Frank egyike volt a veteránoknak, akik elképesztően hosszú utat tettek meg. Az ember azon is eltöpreng, hogy ha nem lettek volna olyan emberek az F1 korai időszakában, mint Frank, vajon túlélt-e volna mostanáig a sportág. Ő az egyike azoknak, akik felépítették az F1-et. Ez egy korszak vége.”

Ecclestone hozzátette: ő is Claire Williamstől tudta meg, hogy Frank elhunyt. Annak viszont örült, hogy az egykori csapatvezető lánya szerint egyáltalán nem szenvedett a halála előtt a kórházban. „Hihetetlen a története: senki sem élt ilyen hosszan olyan állapotban, mint ő” – utalt a részleges lebénulására Ecclestone. „De Frank sosem panaszkodott, igyekezett a legjobbat kihozni mindenből. Egy harcos volt. Frank egyszerűen Frank volt. Mindenki kedvelte őt.”

ecclestone-williams-dppi

Videó: Így lett negyedszer is világbajnok Johan Kristoffersson

Mint azt megírtuk, pontazonossággal dőlt el a vb-cím sorsa a WRX-ben: a havas Nürburgringen rendezett évadzáró után Johan Kristoffersson a több győzelme révén ülhetett fel ismét a szakág trónjára. Íme, a szezon utolsó versenynapjának összefoglalója:

Korszakokon ívelt át Sir Frank Williams munkássága

A Williams istálló alapítója és egykori csapatfőnöke 79 esztendősen hunyt el november 28-án, a motorsport világa pedig egy emberként búcsúzott tőle. A szakember több évtizeden keresztül jelen volt Formula-1-ben, ezen idő alatt legendás pilótákat ismerhetett, sokukkal pedig együtt dolgozhatott. A WTF1 blog összeállításában olyan képeket láthatunk, melyen Keke Rosberg, Ayrton Senna, Juan Pablo Montoya, Nico Rosberg, Kimi Raikkönen és George Russell szerepel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

Íme a Mercedes utolsó Formula-E-versenygépe

Bár a legutóbbi szezon kiválóan alakult a német márka számára, hiszen Nick de Vries révén megszerezték az egyéni világbajnoki címet, valamint a konstruktőrök között is a legjobbak lettek, ennek ellenére egy az utolsó idényükre készülnek. A Mercedes ugyanis már korábban elhatározta, hogy egy időre biztosan elhagyja az elektromos sorozatot, most pedig közönség előtt egy hivatalos bemutatón leplezték le a jövő évi festésüket.

 

Ilyen lenne az Alpine egy retro festéssel

A Formula-1 történetében születtek olyan dizájnok, melyek igazán emlékezetesre sikerültek és sok évvel később is szívesen emlékeznek rá vissza a szurkolók. Ilyen volt például a Renault legendás kék-sárga festése, melyet 2002 és 2006 között használt a francia márka, Adolfo Valle pedig a 2022-es autó koncepciójára tette rá. Bár kicsi az esélye annak, hogy jövőre ilyen színekben pompázik majd az Alpine következő versenygépe, az biztos, hogy sokan szívesen látnák a rajtrácson.

Ha ehhez hasonló tartalmakra vagytok kíváncsiak, akkor csatlakozzatok a Formula Retro nevű csoportunkhoz.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Adolfo Valle (@finnick_arrow) által megosztott bejegyzés

Így búcsúzik a motorsport világa Sir Frank Williamstől

79 esztendősen elhunyt az F1 legendás alakja, Sir Frank Williams. A szomorú hírre rengetegen reagáltak, a motorsport világa pedig egy emberként búcsúzik a sportág egyik legsikeresebb szakemberétől.

Jean Todt: „Ez egy nagyon szomorú hír. Sir Frank Williams maradandó nyomot hagy az F1 történetében. Úttörő volt, kivételes és példamutató ember. Az FIA közösségének nevében mondhatom, gondolataink a családjával, barátaival és a Williams Racinggel vannak. Nyugodj békében, barátom.”

George Russel: „Ma elbúcsúzunk attól az embertől, aki meghatározta a csapatunkat. Sir Frank egy igazán csodálatos ember volt, mindig emlékezni fogok a közös nevetéseinkre. Több volt, mint egy főnök, mentor és barát volt mindenki számára, aki csatlakozott a Williams családjához, és még sokaknak. Igazi megtiszteltetés volt nála versenyezni és egy részese lenni annak a hihetetlen örökségnek, amit hátrahagyott. Örökké élni fog a csapat szívében és lelkében. Nyugodj békében, Sir Frank. Köszönök mindent.”

Nicholas Latifi: Nyugodj békében Sir Frank Williams. Ez egy szomorú hír. Hatalmas veszteség a sportágunk és a csapatunk számára. Megtiszteltetés volt a nevét képviselni a világ színpadán, továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy a csapat újra feljebb kerüljön a ranglétrán.

Karun Chandhok: „Viszlát Sir Frank... Egy igazán inspiráló ember volt, akinek a sport iránti szenvedélyét csak a kitartása múlta felül. Őszinte részvétem a Williams családnak és mindenkinek a Williams Racing csapatnál ezekben az időkben.”

Zak Brown: „Elvesztettük sportágunk egy igazi hősét, aki a motorsporton kívül is sokak számára inspirálóan hatott. Sir Frank nemcsak különleges F1-es örökséget hagyott maga után, hanem megmutatta az emberi elszántság erejét is, amellyel le lehet győzni a hatalmas megpróbáltatásokat. Gondolataink a családjával és a Williams-csapattal vannak.

Brit Autósversenyzők Klubja: Mély szomorúsággal értesültünk Sir Frank Williams, a BRDC alelnökének haláláról. Örökké hálásak leszünk Sir Frank szenvedélyéért és barátságáért. A klub nevében gondolatainkat Sir Frank családjának és barátainak küldjük ezekben a szomorú időkben. Nyugodjon békében.

Laurent Rossi: Sir Frank Williams neve örökre beíródik az F1 történetébe, mindenki számára inspirációt jelent. A semmiből indulva, szenvedélye és kemény munkája egyedülálló tehetségével párosulva megírta sportunk legcsodálatosabb történetét. A sors kegyetlenségével szemben tanúsított bátorsága és rugalmassága kitartott, és továbbra is csodálatunkat követeli. A Renault-család meghatódva és büszkén emlékszik az együtt töltött időre, a négy egyéni és az öt konstruktőri világbajnoki címre, melyeket együtt értünk el. Az egész Alpine és Renault csapattal őszinte részvétünket fejezzük ki Claire-nek, a családnak, a barátainak és a csapatnak, amely továbbra is az ő nevét viseli.