DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

MotoGP: Marquez bukott, majd az élen zárt pénteken Austin

Eseménydús edzésekkel indult a MotoGP Amerikai Nagydíja: Marc Marquez a korábbi tréningen nagy tempónál csúszott el a 10-es kanyarban és ütötte meg a karját, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a délutáni gyakorláson már ő legyen a leggyorsabb. A vb-címvédő ducatis mögött Ai Ogura zárt másodikként, megelőzve Fabio di Giannantoniót és az összetettben élen álló Marco Bezzecchit. Rajtuk kívül Alex Marquez, Pedro Acosta, Jorge Martin, Francesco Bagnaia, Luca Marini és Enea Bastianini fért be a top 10-be és ezáltal a másnapi kvalifikáció második szakaszába – azaz a gyártók közül csak a Yamaha nem képviseltette magát a mezőny első felében.

A délutáni edzés egyébként főleg az első fázisban rengeteg bukást hozott: elesett Martin, Di Giannantonio, Bastianini, Franco Morbidelli, Acosta, Ogura, majd később Alex Marquez is. Eddigre pedig már meg is fogyatkozott a mezőny, Maverick Vinales ugyanis az FP1 után visszalépett: a Tech3 KTM spanyolja még a tavaly júliusi vállsérülésével küzd továbbra is, miután elmozdult egy csavar a bal vállában.

A pénteki délutáni edzés eredményei (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 2'00.927  
2. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 2'00.980 0.053
3. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 2'01.114 0.187
4. Marco Bezzecchi Aprilia 2'01.127 0.200
5. Álex Márquez Gresini Ducati 2'01.213 0.286
6. Pedro Acosta KTM 2'01.250 0.323
7. Jorge Martín Aprilia 2'01.265 0.338
8. Francesco Bagnaia Ducati 2'01.371 0.444
9. Luca Marini Honda 2'01.494 0.567
10. Enea Bastianini Tech3 KTM 2'01.579 0.652
11. Joan Mir Honda 2'01.611 0.684
12. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 2'01.656 0.729
13. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 2'01.781 0.854
14. Johann Zarco LCR Honda 2'01.952 1.025
15. Fabio Quartararo Yamaha 2'02.037 1.110
16. Jack Miller Pramac Yamaha 2'02.242 1.315
17. Diogo Moreira LCR Honda 2'02.307 1.380
18. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 2'02.373 1.446
19. Brad Binder KTM 2'02.437 1.510
20. Franco Morbidelli VR46 Ducati 2'02.556 1.629
21. Alex Rins Yamaha 2'03.038 2.111

marquez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ma 13:00-kor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Helyszíni: Megérkeztek a cheerleaderek az USA Nagydíjra

Austinban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor folyamatosan információkkal és hangulatjelentéssel lát el bennünket az USA Nagydíj helyszínéről. Ezúttal néhány csinos hölgyet pillantott meg a paddockban, akik egytől egyig cheerleaderek. Alakul a hangulat Texasban, mi pedig bár Sanyi helyében lehetnénk!

Óriási bukfenc a gyorsulási versenyen

Doug Gordon szerencsére elsétált autójától, iiletve annak maradványaitól egy Las Vegas-i gyorsulási versenyen, mely előbb a falnak csapódott, majd fejjel lefelé csúszott az aszfalton.

Ne maradj le: vasárnap reggel a MotoGP, este az F1 futamát nézhetjük

Csak két kiemelt eseményre kell figyelni vasárnap a motorsport világában: reggel a MotoGP, este pedig a F1 futama kerül a tv-k képernyőire. Íme:

08:00-08:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

20:10-22:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

44_4

fotó: dppi

Ez Leclerc terepe: Austint is beveszi a szezon pole-királya?

Íme az idei pole-pozíciók pilótákra lebontva - ízlelgessük a listát az USA Nagydíj időmérője előtt:

poles

Ne feledjétek: vasárnap 13 órakor jön a legfrissebb Ralihíradó!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Aki lemaradt a pénteki F1-es napról: röviden itt van a lényeg

Az első szabadedzés videós összefoglalója itt, a második szabadedzésé itt, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kipróbálta, de nem használja új első szárnyát a Haas

Kevin Magnussen kipróbált egy új első szárnyat az USA Nagydíj pénteki napján, ám végül úgy döntöttek, hogy ezen a hétvégén nem vetik be a folytatásban. A Haasnál már 2020-ra készülnek, ez a szárny is a jövő évi képbe illik inkább, de Magnussen szerint egyáltalán nem volt jobb tőle az autó, úgyhogy nem vetik be szombaton és vasárnap. Egyébként is sok új dolgot próbáltak ki a második szabadedzésen, amely miatt saját bevallásuk szerint is hátrányban vannak az autó finomhangolását illetően - nem úgy hangzik, mint egy sima hétvége...

kmag_2

fotó: dppi

Látványos piruett végén írta le autója elejét Romain Grosjean

A második szabadedzésnek onnantól vége is volt a francia haasos számára.

 

Perezt súlyosan megbüntették, a bokszutcából rajtol

Sergio Perez a második szabadedzésen követett el hibát, amikor kiintették mérgelelésre, de nem állt meg, továbbhajtott, csapata pedig kerékcsere-gyakorlatot hajtott végre az autóján. Az FIA meghallgatta ugyan a pilótát és a csapatot is, de nem volt más választása, a szabályok erre vonatkozóan teljesen egyértelműek és nagyon szigorúak: a kötelező mérlegelés elmulasztása miatt a mexikói versenyző kénytelen a bokszutcából rajtolni a vasárnapi USA Nagydíjon.

00119023_673

fotó: dppi

Vettelt is megtréfálta a koszos és huplis austini aszfalt

Sokan forogtak a két pénteki szabadedzésen, ő sem volt kivétel. Szerencséjére viszont megúszta az esetet, Grosjean például sokkal rosszabbul járt nála.

 

Egészen leegyszerűsödött a képlet Hamilton vb-címét illetően

Bottasnak mindenképp nyernie kellene ahhoz, hogy elodázza csapattársa címvédését és egyben hatodik világbajnoki elsőségét, és ez még csak a munka egyik fele, ugyanis egy Bottas-győzelem esetén is elég Hamiltonnak már egy nyolcadik (leggyorsabb kör nélkül) vagy egy kilencedik (leggyorsabb körrel) pozíció.

 

Ki másnak öltözne be Halloweenkor egy olyan autóversenyző, akit Andrettinek hívnak?

Marco Andretti például nagyapját, a legendás Mariót idézte meg.

 

Emlékeztek még a tavalyi amerikai futam házi hangutánzó emberére?

Azóta nyilván mém lett Neeeow Guyból.

 

Miért ne jutott volna erre a hétvégére is egy embertelen Marc Marquez-mentés?

Csak a szokásos - amikor az ember azt hinné, hogy a spanyol eldől, valahogy mindig fel tudja állítani a motort. Mint legutóbb a Maláj Nagydíj szabadedzésén.

 

Egy furcsa „vendég” is tiszteletét tette az austini F1-es hétvégén

A Haas F1-es csapata kölcsönkérte egy kis parádézásra a NASCAR-os testvéristálló, a Stewart-Haas Racing #14-es számú Fordját.

 

 

 

 

Billy Mongerrel lógatta a lábát utolsó kórházi napján Correa

„Az utolsó napom a kórházban, Billy Monger pedig eljött meglátogatni” – írta Juan Manuel Correa a közösségi médiában: a fotón mindketten felvállalják súlyos lábsérülésüket.

Mongernek 2017-es balesete következtében amputálták két lábát, melyeket protézisek pótolnak, a brit lassan már két éve újra versenyez. Correa esetében is opció volt az amputáció, ő a rögös utat választotta, annak érdekében, hogy megmaradjon a végtag. Hosszú rehabilitáció vár rá, amíg újra használni tudja a lábát.

Nagy versenyre készül Sainz, a Red Bullnak is megköszöni

Az austini lesz Carlos Sainz 100. nagydíjhétvégéje (egyben futamrajtja, ha elindul vasárnap). A spanyol latinos hangulatú videót posztolt, a leírásban pedig a McLaren mellett korábbi csapatainak, a Renault-nak, a Toro Rossónak, valamint a pályafutását közelmúltig egyengető Red Bullnak is köszönetet mondott. Max Verstappen, aki – Sainz csapattársaként – szintén a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be, szintén 100. nagydíját teljesíti hétvégén.

Ricciardo újabb tréfája: Max és Sid, az ikertornyok

Az ausztrál pilóta elemében volt a Hollywood Boulevardon tartott F1-es bemutató során: egy olyan képet csempészett korábbi csapattársa, Max Verstappen Red Bulljára, amelyen a holland pilóta és a Jégkorszakból ismert lajhár, Sid volt látható.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

. #F1Festival #F1 #Formula1 #Verstappen #Ricciardo #IceAge #SidTheSloth @danielricciardo @maxverstappen1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

A Renault és a Williams gyorsan meg is mutatta 2021-es autóját

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a 2021-es szabályokat és az ezeknek megfelelő koncepcióautót. Két csapat, a Williams és a Renault gyorsan be is öltöztette a modellt saját színeibe.