DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Latifi 2., a DAMS bajnok lett az F2-ben

Brazil és olasz győzelemmel zárult a Formula-2 2019-es szezonja: a bajnok Nyck de Vriesnek már belefért a gyenge hétvége, a további helyekért és a csapatbajnoki trófeáért azonban még folyt a harc.

EKsehLfWkAAeA7I



Két hónap szünet után tért vissza még egy szezonzáró fordulóra Abu Dhabiba a Formula-2.

Az első futamot a McLaren-nevelt Sergio Sette Camara a pole-ból indulva nyerte, dolga azonban nem volt ilyen egyszerű: már ketten elmentek mellette a rajtnál, és a szuperlágy gumikon startolva korán a bokszba kellett hajtania kerékcserére. A gumik közötti teljesítménykülönbség határozta meg a verseny képét, egy ponton a friss szuperlágyak körönként hét másodperccel is gyorsabbak voltak a lágyaknál, de Sette Camara tudta őket a legjobban életben tartani a végén, így elsőként ért célba. Ezzel bebiztosította a csapatbajnoki trófeát az általa és Nicholas Latifi által képviselt DAMS-nak is az UNI-Virtuosi előtt. A pilóták az idén nyáron elhunyt csapatalapítónak, Jean-Paul Driot-nak ajánlották a sikert. A dobogón japán és kínai versenyző is ünnepelhetett Nobuharu Matsushita és Gunyu Zhou személyében.

A második futamot Giuliano Alesi kezdhette meg az élről, előnye azonban csak a 7. körig tartott, amikor Luca Ghiotto elment mellette, s végül fölényes győzelmet aratott. Ezzel kiéleződött a harc a bajnokság második helyéért Ghiotto, Latifi és Sette Camara között, akik végül ebben a sorrendben mind a dobogón zártak, így Latifi meg tudott őrizni hét pontot az előnyéből, Ghiotto pedig visszaelőzte a szombati futamgyőztest az összetett harmadik helyéért.

A bajnoki címet már Szocsiban megszerző, és immár a Mercedes pilótájaként a Formula-E-ben versenyző Nyck de Vries utolsó F2-es hétvégéje lett számára a szezonban az egyetlen olyan, amit pont nélkül zárt: a 6. rajthelyről a gumikkal szenvedve a 13. pozícióig csúszott vissza az első futamon, majd a másodikat onnan kezdve nem tudott előrelépni.

 

Mick Schumacher a két pontot szerzett a hétvége során, első F2-es szezonját pedig a tabella 12. helyén zárta, melynek csúcspontját a hungaroringi sprintfutamon szerzett győzelem jelentette.

 

A főverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Sergio Sette Camara DAMS 1:02:17.011
2 Nobuharu Matsushita Carlin 5.149
3 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 7.765
4 Louis Deletraz Carlin 10.919
5 Callum Ilott Sauber Junior Team 15.981
6 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 20.385
7 Nicholas Latifi DAMS 25.785
8 Giuliano Alesi Trident 32.249
9 Mick Schumacher Prema Racing 41.902
10 Nikita Mazepin ART Grand Prix 48.680
11 Jack Aitken Campos Racing 49.560
12 Jordan King MP Motorsport 50.479
13 Nyck de Vries ART Grand Prix 53.455
14 Christian Lundgaard Trident 53.963
15 Matevos Isaakyan Sauber Junior Team 56.593
16 Tatiana Calderon BWT Arden 58.602
17 Sean Gelael Prema Racing 1:02.900
18 Marino Sato Campos Racing 1:37.470
- Artem Markelov BWT Arden -
- Mahaveer Raghunathan MP Motorsport -

 

A sprintverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 44:22.552
2 Nicholas Latifi DAMS 7.274
3 Sergio Sette Camara DAMS 10.235
4 Callum Ilott Sauber Junior Team 16.106
5 Giuliano Alesi Trident 17.273
6 Louis Deletraz Carlin 19.451
7 Nobuharu Matsushita Carlin 28.230
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 29.112
9 Jordan King MP Motorsport 31.532
10 Jack Aitken Campos Racing 32.075
11 Mick Schumacher Prema Racing 33.578
12 Christian Lundgaard Trident 37.018
13 Nyck de Vries ART Grand Prix 40.436
14 Tatiana Calderon BWT Arden 43.149
15 Mahaveer Raghunathan MP Motorsport 52.593
16 Marino Sato Campos Racing 59.719
17 Nikita Mazepin ART Grand Prix 3 Lap
- Matevos Isaakyan Sauber Junior Team -
- Sean Gelael Prema Racing -
- Artem Markelov BWT Arden -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: