Piastri tanult a hibákból és Verstappentől is
https://formula.hu/parc-ferme/40227
Negyedik Formula–1-es szezonjára készülve Oscar Piastri úgy érzi, a 2025-ös bajnoki hadjárat, különösen annak második fele számos tanulságot tartogatott számára. A McLaren versenyzője szerint nemcsak a saját hibáiból, hanem mások teljesítményéből is lehetett tanulni. Az ausztrál elismerően beszélt csapattársáról, Lando Norrisról is, aki végül világbajnoki címet ünnepelhetett.
„A szezon második fele kifejezetten erős volt tőle, és megérdemelten lett bajnok” – fogalmazott. „Az év eleje valószínűleg nem volt számára olyan egyértelmű, mint szerette volna. Nálam inkább az volt a meghatározó, hogy a második félévben rengeteg olyan dolog történt, amit sok szempontból senki nem kívánna magának” – mondta. „Ez jelenti számomra a legfontosabb tanulságot.”
Piastri szerint ugyanakkor nemcsak önmagára érdemes figyelni. Kiemelte Max Verstappen és a Red Bull látványos visszakapaszkodását is, amikor hatalmas hátrányból fordították meg a bajnoki küzdelmet: „A saját szezonomból is rengeteget tanultam, de fontos másokra is figyelni” – hangsúlyozta. „Ahogy Max és a Red Bull szezon második felében ekkora hátrányból visszajött, abból is egyértelműen lehet tanulságokat levonni.”
A McLaren versenyzője végül egyértelművé tette: bár sok külső példát látott, számára a saját szezonja szolgált a legtöbb leckével. „Úgy érzem, bőven volt mit tanulnom a saját évemből, és ezt szeretném hasznosítani az idei szezonban.”

Montázzsal búcsúztatja világbajnoki szezonját a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/31100
Az energiaitalosok videóban foglalták össze a 2021-es Formula-1-es idényt, amelynek végén Max Verstappen révén megszakították a Mercedes sikersorozatát a hibrid érában:
Quartararo bajnoki előretörésétől a bokszutcából aratott győzelemig – az idei legnagyobb felzárkózások
https://formula.hu/parc-ferme/31099
Top 5-ös válogatást készített a MotoGP a 2021-es évad versenyein bemutatott legnagyobb felzárkózásokból. A listán helyet kapott mind a világbajnok, mind fő üldözőjének egy-egy bravúrja, ahogy Enea Bastianini szenzációs dobogója is, de az első helyet nem hozhatta el más, mint a későbbi Moto3-as világbajnok, Pedro Acosta, aki karrierje második vb-futamát a bokszutcából indulva nyerte meg:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videós infografikán a 2021-es F1-es egyéni világbajnoki pontverseny alakulása
https://formula.hu/parc-ferme/31098
Elképesztően izgalmas és fordulatos volt az idei szezon a Formula-1-ben, mindenekelőtt Max Verstappen és Lewis Hamilton világbajnoki párharca miatt – ennek alakulását is nyomon követhetjük a Racing Statistics videós infografikájában:
Visszatérhet az ezüst festéshez a Mercedeshez
https://formula.hu/parc-ferme/31101
A Mercedes hagyományos színe az autósportokban az ezüst – nem véletlen hívják őket Ezüst Nyilaknak –, az elmúlt két Formula-1-es idényben ugyanakkor feketébe öltöztek a versenygépeik. Ez mindenekelőtt azt szimbolizálta, hogy pilótájukkal, Lewis Hamiltonnal egyetemben kiálltak a Black Lives Matter-mozgalmak mellett.
A német Bild azonban úgy tudja, 2022-ben visszatérhetnek a tradicionális színek a konstruktőri világbajnok istállónál: erről állítólag a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj során születhetett döntés. Az ezüst festés visszatérését egyébként már korábban is pletykálták, s akkor Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem lenne gondja ezzel, sőt igazából nem is számított rá, hogy ilyen sokáig kitart a csapat a fekete dizájn mellett.

Az F2-es szezon is körömlerágós volt, íme a tíz legjobb pillanat
https://formula.hu/parc-ferme/31096
2021 igazán eseménydús szezont hozott az autóversenyzés több szintjén is. Míg a királykategóriában Lewis Hamilton és Max Verstappen vívott végtelen csatát, addig a nevelőszériában is valódi versenyzés zajlott. A semmiből visszahozott dobogók, mesterien elkerült csattanások, hajsza a győzelemért – csokorban a top 10 momentum.
A videó a képre kattintva indul.
Így búcsúzott egymástól Hamilton és Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/31095
A Mercedes közösségi oldalainak adminjairól eddig is tudtuk, hogy igen kreatívak, és most egy újabb ötletes poszttal álltak elő. Megörökítették a két jóbarát, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas búcsúját, mely a Halálos iramban stílusában zajlott (szerintük).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mi a különbség az F1 és a NASCAR között? Hallgassátok a pilótákat!
https://formula.hu/parc-ferme/31094
Újabb vicces jelenetsort eredményezett, amikor az F1 arra kérte pilótáit, hanghatással érzékeltessék, miben más a két kategória. Íme a legjobb megoldások.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Animáción az F1-es autók fejlődése
https://formula.hu/parc-ferme/31093
Brazíliára nem lehetne azt mondani, hogy idegen számára az autósport, hiszen sok kiválóságot köszönhet az országnak a királykategória. A brazil Formula-1-es közvetítéshez készített animációtól, mely az F1 technikai fejlődését mutatja be dióhéjban, azonban talán még érdekesebbé és szerethetőbbé válik a sport a nézők számára.
The evolution of F1 cars.
— Renata Fernandes (@EditorFiveStar) December 28, 2021
Animation made in for the local coverage of this year's F1, by Globo TV.
Super! pic.twitter.com/dGrg951ZUO
Hangolódjuk a Dakarra az előző verseny összefoglalójával!
https://formula.hu/parc-ferme/31092
Néhány nap múlva, január 1-jén rajtol a 2022-es Dakar Rali, előtte viszont idézzük fel videós formában, mi is történt az előző, idén januári kiírás során:
Covid-árvákat részesítettek élményautózásban a Szilveszter Ralin
https://formula.hu/parc-ferme/31091
Jótékonysággal kapcsolták össze a hagyományos év végi Szilveszter Ralit, aminek köszönhetően olyan fiatalok kóstolhattak bele az autósport világába, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az Euronews magyar nyelvű kiadásának tudósítása szerint jótékonysági rendezvény szervezői be is nevezték a 18 éven felülieket, így a Speedy Motorsport pilótái, Horváth Norbert és Szíjj Zsolt egy-egy körre ideiglenes navigátorokat kaptak. A kisebbeket egy kis gumiégetésre vitték el a versenyzők a környező utakon, aki viszont nem vágyott adrenalinra, annak pedig a csapat sátrában volt lehetősége dedikálással és egy raliszimulátor kipróbálására.
Ki nyerte volna a világbajnokságot, ha az időmérőn osztanak pontokat?
https://formula.hu/parc-ferme/31090
Így alakult volna a világbajnokság, ha a kvalifikáció első 10 helyezettjének osztanak pontokat – a Racing Statistics videója a teljes szezon alakulását végigköveti. Jól látható, hogy Verstappen a szezon harmadától fogva kis előnyben van, de év végi hajrájával Hamilton megelőzi őt, csupán 12 pontos különbséggel.
Vegán babgulyást főz Kiss Norbi a rászorulóknak
https://formula.hu/parc-ferme/31089
Jótékonysági főzőversenyen vesz részt Kiss Norbi december 30-án Sarudon, az Élményfaluban, ahol vegán babgulyást készít a Macskaárvaház Alapítvány csapatával rászorulóknak. Részletek az eseményről a Facebookon.

Onboard felvételen, ahogy sötétben, karácsonyi fények között száguld a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/31088
Korábban már írtunk róla, hogy Anthony Davidson néhány hete Silverstone-ban sötétedés után kapott lehetőséget arra, hogy a különböző fényekkel és lézerrel megvilágított pályára hajtson ki, ezzel pedig megnyissa a Lap of Lights nevű rendezvényt a Brit Nagydíj helyszínén. A varázslatos fénytúra január 3-ig tart, ahol a családok saját járművükkel járhatják körbe az ünnepi fényekkel és lézerrel „megvilágított” legendás pályát. A Mercedes most közzétette az onboard videót arról, ahogy Davidson ilyen körülmények között vezette végig a W10-es konstrukciójukat:
Ecclestone szerint a Mercedes bebiztosíthatta volna Hamilton vb-címét Bottas feláldozásával
https://formula.hu/parc-ferme/31087
Drámai és vitatott körülmények között dőlt el a 2021-es Formula-1-es világbajnoki cím sorsa Abu Dhabiban: a Nicholas Latifi balesete miatti SC-fázis után egy körre indított újra a futamot, a frissebb gumikon támadó Max Verstappen pedig megelőzte az addig vezető Lewis Hamiltont. A Mercedes kifogásolta, hogy nem a szabályoknak megfelelően indították újra a versenyt, ha ugyanis Michael Masiék követik az előírások betűjét, már nem maradt volna versenykör a biztonsági autó kihívása után.
Csakhogy lett volna egy trükk, amellyel a Mercedes maga is előidézhette volna ezt: ha a másik pilótájukat, Valtteri Bottast megkérik, hogy mondjuk a „motor megkímélése” céljából parkolja le az autóját valahol, hogy biztosan ne állhasson ki a safety car. Ezt a lehetőséget vetette fel a svájci Blick újságírója, Roger Benoit az F1 egykori urának, Bernie Ecclestone-nak, aki egyetért abban, hogy a Mercedes bizony elszalasztotta ezt a lehetőséget:
„Nagyon okos. Én is gondoltam erre, ideális megoldás lett volna arra, hogy biztosan bent maradjon a biztonsági autó és ne indítsák újra a futamot. Sokan idegesek lettek volna, de akkor nem változott volna a végeredmény” – fogalmazott Ecclestone. Érdekesség, hogy a rivális Red Bull éppen egy esetleges műszaki meghibásodástól és az amiatt elnyúló SC-fázistól tartva hívta ki Sergio Perezt a bokszba dobogós pozícióból a hajrában.

Őrült esős végjáték, drámai bajnokavatás, Rossi búcsúja – a MotoGP idei legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/31086
Top 5-ös válogatást készített a MotoGP a 2021-es idény legemlékezetesebb momentumaiból, amelyben szerepet kapott a győzelmi ínségét öt év után megszakító Jack Miller, a Sachsenringen több mint egy évtizede verhetetlen Marc Marquez, az esőben slick gumikon nyerő Brad Binder, a vb-cím sorsát eldöntő misanói forduló és Valentino Rossi visszavonulása is:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videó: Monstre válogatás a 2021-es szezon legjobb rádiózásaiból
https://formula.hu/parc-ferme/31085
Raikkönen és az itatórendszer, Russell spái parádéja, Vettel humorzsákja, Hamilton kellemetlen WC-élménye és Verstappen világbajnoki örömujjongása – ez mind-mind szerepel az alábbi top 20-as összeállításban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:
Carlos Sainz teljesítménye kivételes volt az idén
https://formula.hu/parc-ferme/31084
A 2021-es szezon volt az első a spanyol pilóta karrierjében, melyet a Ferrarinál töltött, az olaszoktól kapott bizalmat pedig nagyszerű eredményekkel hálálta meg. Az F1 összegyűjtött pár érdekes statisztikát, melyből többek között az is kiderült, hogy Sainz idén minden versenyen célba ért, ennek köszönhetően ő teljesítette a legtöbb kört idén, tovább mindössze kétszer zárt a legjobb tízen kívül és zsinórban 15 versenyen szerzett pontot. Minden egyéb érdekességért érdemes átböngészni az alábbi posztot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Alonso kedvenc idei pillanata Ocon futamgyőzelme
https://formula.hu/parc-ferme/31082
Az Alpine közösségi médiás felületére került ki egy rövid videó, amelyben Fernando Alonso beszélt szezonja három legjobb pillanatáról. A spanyol vérbeli csapatjátékosként nem saját dobogós helyezését említette első helyen, hanem a Magyar Nagydíjat, melyet Esteban Ocon nyert meg. A három emlékezetes pillanat:
1. Esteban Ocon győzelme. „Tudom, hogy nem én nyertem, de így is csodálatos pillanat volt a csapat számára. Mindenki nagyon örült, én pedig mindenkire rettentő büszke voltam.”
2. A dobogó Katarban. „Nagyon sokat vártam erre a dobogós helyre.”
3. Bahrein. „Az első futam nagyon érzelmes volt számomra, itt tértem vissza a sportba és ehhez a csapathoz.”
Your turn, @alo_oficial, what were your Top moments of 2021?#Alpine #F1 #Formula1 #EstebanOcon #FernandoAlonso #EO31 #FA14 #A521 pic.twitter.com/MlV46vhnQm
— Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) December 28, 2021
Egy Ferrarival ünnepelt Nico Rosberg
https://formula.hu/parc-ferme/31083
Nem akármilyen módját választott az ünneplésnek a 2016-os világbajnok. A németek korábbi F1-es pilótája továbbra is előszeretettel készít videókat Youtube-csatornájára, mely nemrég elérte az egymillió feliratkozót. Ennek örömére Rosberg egy igazán különleges projektet hozott össze, kölcsönkérte szomszédja autóját, egy Ferrari F40-est. A jármű vezetése már régóta fent volt a bakancslistáján, így nem aprózta el a dolgokat, a Földközi-tenger partján található szűk utakon hajtotta meg. A videó gyakorlatilag magáért beszél.
Rajongóival ünnepel a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/31081
A tavalyi év után jelentőset fejlődött a Ferrari, miután idén a konstruktőri pontverseny harmadik helyén zártak. A maranellói istállónak rengeteg rajongója van, ezért úgy döntöttek, szeretnék velük együtt lezárni a 2021-es esztendőt. Az olaszok a Twitterre töltöttek fel egy felhívást, melyben fotókat várnak a szurkolóiktól a számukra legszebb pillanatok kapcsán, a legjobbakat pedig megosztják a későbbiek folyamán.
It’s been a long but amazing season, #Tifosi
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) December 28, 2021
We want to see some of your photos from this year, make sure to reply to this post and we may even share some of the best #essereFerrari #TifosiTuesday pic.twitter.com/KT1VWYB06h

