Herbert: VB-cím ide vagy oda, marad az egyenlőség a McLarennél
https://formula.hu/parc-ferme/40111
A 2025-ös Formula–1-es szezon során a McLarennek végig kényes egyensúlyt kellett tartania Lando Norris és Oscar Piastri között, a sokat emlegetett „papaja szabályok” pedig több alkalommal is feszültséget szültek. A hajrában egyre hangosabbá váltak azok a vélemények, amelyek szerint a csapat Norris világbajnoki esélyeit helyezte előtérbe, Johnny Herbert szerint azonban ez túlzás.
A háromszoros futamgyőztes, korábbi sportfelügyelő és televíziós szakértő úgy véli, a McLaren végig igyekezett korrekt maradni, és ez 2026-ban sem fog megváltozni. „Szerintem a McLarennél megmarad a fair hozzáállás, és én azok közé tartozom, akik szerint a korrektség mindig pozitív dolog, mert egyszerűen megmutatja, ki a jobb. A támogatás mindkét versenyző számára adott, persze mindig lehet találni olyan futamokat vagy szituációkat, amelyekről azt mondjuk, hogy Landónak vagy éppen Oscarnak kedveztek.”

Herbert elismerte, hogy Piastri időnként úgy érezhette, Norris nagyobb támogatást kapott, ám szerinte a döntő tényező nem ez volt. „Nem gondolom, hogy a McLaren tudatosan jobban támogatta volna Landót. Végsősoron minden a nyers tempóról szól, és ebből a szempontból a csapatnál minden adott volt.”
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bizonyos csapatutasításos helyzetek – például Monzában vagy korábban Magyarországon – könnyen visszaüthetnek: „Ezeknek a szituációknak nem igazán kellene előkerülniük. Hagyni kell, hogy a dolgok természetesen alakuljanak, a versenyzők pedig majd reagálnak úgy, ahogy jónak érzik.”
Russell: A nyaralásnak vége!
https://formula.hu/parc-ferme/33233
Kerékpározós képet és videót posztolt közösségi oldalára George Russell: a Mercedes pilótája is megkezdte a felkészülést a Belga Nagydíjra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sisakkamerás F1-es kör Bahreinből, bokszkiállással együtt – videó
https://formula.hu/parc-ferme/33232
Yuki Tsunoda szemszögéből nézhetünk bele egy bahreini gyakorlásba.
Lundgaard IndyCar-szerződése miatt nagyobb gondban az Alpine
https://formula.hu/parc-ferme/33235
Az Alpine egyre kétségbeejtőbb helyzetét a pilótakérdésben tovább bonyolítja Christian Lundgaard új szerződése. A nyári szünetre a francia alakulat úgy távozott, hogy előbb elvesztette a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, majd közvetlenül utána vélhetően a nagy tehetségnek tartott Oscar Piastrit is a juniorprogramjukból. Az IndyCar sorozatának újonc értékelését jelenleg 41 ponttal vezető dán versenyző és csapata, a Rahal Letterman Lanigan Racing bejelentette, hogy több évre érvényes szerződést írtak alá. Az Alpine juniorprogramjában nevelkedő Lundgaard 2021-ben kapott lehetőséget az Indy 500-on, majd a 2022-es szezonra írtak alá kontraktust jelenlegi csapatával. Az Alpine így még egy kicsit nehezebb helyzetbe került a pilótapiacon.

Wolff: A Williams nem mert lehetőséget adni Susie-nak
https://formula.hu/parc-ferme/33234
Susie Wolff bő két évtized után az első női versenyző lett a 2014-es Brit Nagydíj első szabadedzésén, aki Formula-1-es autót vezethetett egy nagydíjhétvége keretein belül. A Williamsnél tesztpilótai szerepkört betöltő hölgyversenyző nem is ment rosszul, a 15. legjobb időt autózta a 22 fős mezőnyben. Férje, a Mercedest irányító Toto Wolff a Financial Timesnak adott interjúban idézte fel a silverstone-i edzést:
„Néhány tizeden belül volt Felipe Massához képest” – mutatott rá felesége versenyképességére Wolff. Ám mint hozzátette, a Brit GP-t nem követték újabb lehetőségek, s F1-es versenyzői ülést sem kínáltak Susie-nak: „A végső lehetőséget nem kapta meg. A csapat nem merte meghozni ezt a döntést” – fogalmazott a csapatvezető. Wolff egyébként a női pilóták kapcsán hozzátette: biztos benne, hogy vannak olyan hölgyversenyzők, akik képesek lennének eljutni az F1-ig, de nem tartja reálisnak, hogy a következő évtizeden belül vegyesen láthatunk majd a mezőnyben férfi és női versenyzőket.
Susie Wolff kapcsán egyébként friss hír, hogy bejelentette, hogy távozik a Venturi Formula-E-csapatának az éléről, amely immár Maseratiként fog szerepelni az elektromos világbajnokság következő idényében.

fotó: DPPI
Sainz volt főnöke szerint Leclerc két tizeddel gyorsabb a spanyolnál
https://formula.hu/parc-ferme/33231
Franz Tost az F1-Insidernek adott interjújában több olyan versenyzőről is beszélt, akivel korábban együtt dolgozott: közéjük tartozott például Ralf Schumacher is. Nem maradt ki a sorból Carlos Sainz sem, aki csaknem három szezont lehúzott a Toro Rossónál Tost csapatvezetése mellett. A jelenleg a Ferrarinál versenyző spanyolról így vélekedett egykori főnöke:
„Carlos tehetséges és hihetetlenül keményen dolgozik. Nagyon jól szerepel a Ferrarinál, és Leclerc-rel is képes fej fej mellett harcolni, ha minden összeáll. De ami az alapsebességet illeti, Leclerc két tizeddel gyorsabb nála” – tette hozzá Tost. Sainz egyébként összességében valóban az esetek többségében elmarad a monacóitól, s ez még akkor is igaz, ha 2021-ben a pontversenyben ő végzett előrébb a Scuderia pilótái közül.

Chasing The Dream: Itt az F2-es sorozat új évadának első része
https://formula.hu/parc-ferme/33227
Minden pilóta álma, hogy eljusson a Formula-1-be, aki pedig az F2-ben tart, annak csak egyetlen lépés hiányzik ahhoz, hogy teljesüljön a vágya. A YouTube-on megtekinthető a Chasing The Dream, vagyis Az álom üldözése című dokusorozat negyedik évadának első epizódja. A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Videó: Verstappen a mélyben és a magasban 2022-ben
https://formula.hu/parc-ferme/33229
Az F1 YouTube-oldalán található legújabb videójában Max Verstappen idei szezonban látott hullámhegyeit és hullámvölgyeit elevenítik fel. A holland mélyen kezdte a szezont, de mostanra hatalmas előnnyel rendelkezik. A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Videó: Minden, amit a 2026-os motorokról tudni kell
https://formula.hu/parc-ferme/33230
A keddi Motorsport Világtanács-ülésen a delfinezés problémájának rövidebb és hosszabb távú megoldása, valamint a biztonság javítása mellett végre megegyezés született a 2026-os motorszabályokról, ezeket ebben a cikkben foglaltuk össze. Most pedig az F1 YouTube-ján lehet megtekinteni egy videót a képre kattintva, amelyben dióhéjban megtudhatjuk, mik a legfontosabb változások.
Csapattársa az agresszív NASCAR-versenyzőkre figyelmezteti Raikkönent
https://formula.hu/parc-ferme/33228
A hétvégén Watkins Glenben fog vendégszerepelni a NASCAR Cup Seriesben Kimi Raikkönen. A 2007-es Formula-1-es világbajnok a visszavonulása óta először fog rajthoz állni futamon, a múlt héten pedig már tesztelte is a versenygépet. Daniel Suarez, aki idén a széria első mexikói győztese lett, s aki Raikkönen egyik csapattársa lesz a Trackhouse Racingnél, úgy gondolja, hogy a finnek meglesz a tempója, ugyanakkor a versenyzési stílushoz, beleértve az F1-nél jóval agresszívebb és kontaktokat is hozó csatákat, alkalmazkodnia kell majd:
„Szerintem gyors lesz” – idézi Suarezt a Motorsport. „A sebessége meglesz, a versenyzés részéhez kell majd egy folyamat, mert nem számít, mennyit gyakorolsz a szimulátorban vagy mennyit tesztelsz, az akkor is a versenyzés. Az más tészta, és nem is ismeri az összes pilótát. Nem tudja, hogyan versenyeznek, mennyire agresszívek, úgyhogy ez a része némi időbe fog telni. Ide lehet hozni a világ legjobb versenyzőjét, ez a része akkor is időbe telik. De ami a sebességet illeti, szerintem rendben lesz. A versenyzés, az újraindítások, a gumik és a fékek óvása, a bokszkiállások… ezek szükségesek a győzelemhez. Ez lesz majd egy folyamat, mivel még sosem csinálta. Néhány napja amúgy gyakorolt például bokszkiállást, és jól teljesített.”
A mexikói versenyző hozzátette: nemcsak ő próbált meg segíteni Raikkönennek, hanem egyúttal ő is tanult egy-két dolgot a korábbi F1-es pilótától.

Verstappen már elkezdte a felkészülést a szezon második felére
https://formula.hu/parc-ferme/33226
A Facebookon osztott meg egy képet Max Verstappen, amint Monacóban fut, ezzel jelezve, hogy egyáltalán nem dől hátra annak ellenére sem, hogy kényelmes előnnyel rendelkezik a szezon hátralévő részére. "Félig túl vagyunk a nyári szüneten, de én már megkezdtem a felkészülést a szezon második felére. Készen fogok állni" - tette hozzá a világbajnoki címvédő.
Kövesd a Formula.hu-t az Instagramon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hamilton: Vendégek vagyunk az állatok otthonában
https://formula.hu/parc-ferme/33225
Továbbra is Afrikában tölti a nyári szünetet Lewis Hamilton, legutóbb Kenyából jelentkezett be, ahol egy állatmenhelyen járt. Mint írta, az itt dolgozók olyan árva állatokat vesznek magukhoz, akik önerőből aligha élnék túl a rá váró megpróbáltatásokat, viszont amint megerősödnek, kiengedik őket a vadonba.
„Nem az állatok felett állunk, hanem velük vagyunk. Vendégek vagyunk az otthonaikban” – írta a brit F1-es pilóta az alábbi fotókhoz.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
12 év után távozik az Auditól a háromszoros DTM-bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/33224
René Rast bejelentette, hogy a 2022-es szezon végén elhagyja az Audit: a Német Túraautó-bajnokság októberi, hockenheimi versenye lesz az utolsó, amelyet a négykarikás márka színeiben teljesít. Rast ezzel egy 12 éves időszakot zár le a pályafutásában, ennyi időt töltött el az Audi kötelékeiben: megfordult velük a Le Mans-i 24 óráson, dobogókig jutott a Formula-E-ben, de a legnagyobb sikereit kétségtelenül a DTM-ben könyvelhette el, ahol 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban bajnok lett velük.
A 35 éves pilóta elmondta, hogy nehéz szívvel hozta meg a döntést, hiszen hosszú ideje része az életének az Audi, s a Class One-korszakot tartja az abszolút csúcspontnak (bár a jelenlegi GT3-as autókkal történő versenyzést is a vártnál jobban élvezi a DTM-ben). Viszont elmondása szerint van még néhány cél, amelyet el szeretne érni az autósportban: a hírek szerint Rast a Formula-E-be térhet vissza, méghozzá a McLarennel, amely a világbajnok Mercedes csapatát átvéve csatlakozik az elektromos formulaautós világbajnokság mezőnyéhez.

Vandoorne elérte, amit korábban csak két F1-es világbajnok
https://formula.hu/parc-ferme/33223
A hétvégén Szöulban a Formula-E világbajnokává avatták Stoffel Vandoorne-t, aki annak ellenére nyerte meg a pontversenyt nem is csekély, 33 pontos előnnyel, hogy szezonja során egyetlen futamgyőzelmet szerzett, a Monaco ePrix megnyerésével. Ezzel csupán harmadik versenyzőként nyert világbajnoki címet együléses sorozatban egyetlen futamgyőzelemmel: a bravúr két F1-es bajnoknak, Mike Hawthornnak és Keke Rosbergnek sikerült a múltban az 1958-as, valamint 1982-es szezonban. Egyben a Formula-E rövid történetében a Mercedes-pilóta állította fel a legkevesebb győzelemmel megszerzett bajnoki cím rekordját.
A statisztika hangzatos, de azért hozzátennénk, hogy kissé mesterkélt, hiszen a Formula-E csupán két éve FIA által elismert világbajnokság, korábban pedig a Formula-1-en kívül nem volt vb-rangú együléses sorozat – azaz a statisztika a Formula-1 összes szezonját és a Formula-E előző két szezonját veszi egy kalap alá.
Stoffel Vandoorne is just the 3rd driver to become world champion in a single-seat open cockpit series after scoring just one win all season
— Autosport (@autosport) August 15, 2022
Formula E champ Vandoorne joins F1 champions Keke Rosberg and Mike Hawthorn in this unique feat #F1 #ABBFormulaE #Autosport pic.twitter.com/eYkjtdvwor
Damon Hill: George lenyűgöző, Lewis hihetetlen
https://formula.hu/parc-ferme/33222
A nyári szünet apropóján a Formula-1-es mezőny tagjait értékelte az 1996-os világbajnok, Damon Hill. A brit elsősorban négy versenyzőt emelt ki:
„A két pilóta, akitől azt várjuk, hogy a rajtrács elejében legyen, Max és Charles, általában ott is vannak. Carlos egyértelműen hátrébb áll egy picivel, de így is képes teljesíteni abban a Ferrariban. Sergio megint nem a vezér, habár voltak pillanatai. George lenyűgöző és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de szerintem kicsit még tanulnia kell. Biztos, hogy ezt ő is elismerné. Lewis szintén hihetetlen, amint elindul a verseny, egy másik szintre lép” – sorolta az F1 Nation podcastben Hill a három élcsapat versenyzőit.
A középmezőnyből még három nevet ragadott ki: „Landónak volt pár fantasztikus teljesítménye, és jól szerepelt néhányszor Albon és Guanyu Zhou is. Más versenyzőktől is láttunk reményteli kis megvillanásokat” – mondta Damon Hill.

Fotó: Mercedes
Stefano Domenicali szerint nincs szükség a rendbontókra
https://formula.hu/parc-ferme/33219
Komoly visszhangja lett annak, ahogyan a szurkolók egy csoportja viselkedett az Osztrák Nagydíjon. Mint ismert Ausztriában több balesetet is éljenezve ünnepeltek a rajongók, egyes nézők pedig zaklatásra panaszkodtak. Az F1 természetesen elítélte az esetet, a sportág vezérigazgatója pedig ismételten kijelentette, hogy a versenyhétvégéken nincs helye az ilyen embereknek.
„Erről nincs vita, nincs kompromisszum. Ez egy olyan jó üzenet, amit mindenki felkarolt, és ezt jó volt látni. A sportág szépsége, hogy mi alakíthatjuk, hátul a lelátón is, sok gyerek, sok család, és különböző táborok vannak. Ezt a Formula-1-et szeretnénk látni, nincs hely az idiótáknak a világban. Természetesen, ha valaki rosszul viselkedik, akkor a reakció nagyon erős lesz” – mondta el Domenicali a Sky Sportsnak adott interjúban.

Megvan a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja
https://formula.hu/parc-ferme/33221
A jövő évi versenynaptárral kapcsolatban még rengeteg a kérdőjel, de egy időpontot már bejelentettek: az Ausztrál Nagydíj szervezői közölték, a Formula-1-es szezon harmadik állomását április első hétvégéjén tartják. A melbourne-i versenyhétvége hagyományosan négynapos, március 30. és április 2. között zajlik, az F1-es autók péntektől lesznek pályán.
Az Ausztrál Nagydíj az F1-es szezon harmadik állomása lesz jövőre: a pálya 2035-ig tartó szerződése értelmében a verseny a naptár első három helyszínének valamelyikeként kap helyet, ebből ötször lesz szezonnyitó, köztük 2024-ben és 2025-ben.
Első alkalommal a Formula-2 és Formula-3 is versenyezni fog az Albert Parkban, és a hagyományoknak megfelelően az ausztrál Supercars széria ugyancsak szerepel Melbourne-ben. Ha egy negyedik betétsorozatnak is marad hely, a Carrera Cup tölti meg a programot a versenyhétvégén.

Fotó: Pirelli
Ezzel a festéssel indul a hétvégén Kimi Raikkönen
https://formula.hu/parc-ferme/33220
A következő futamon, a Watkins Glen International versenypályán debütálhat a NASCAR Cup Seriesben Kimi Raikkönen, akinek sisakfestéséről már korábban lerántották a leplet a tesztek alatt, ezúttal pedig az autóját is megmutatták a rajongóknak. A jégembert a 91-es rajtszámmal kereshetjük majd a mezőnyben, amit a Trackhouse Racing sötétkék színben pompázó versenygépén találhatunk meg. A finn pilóta mellett egy másik korábbi F1-es versenyző, Danyiil Kvyat is jelen lesz, valamint a DTM 2013-as bajnoka Mike Rockenfeller is megméretteti magát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lando Norris fotóival ünnepelt a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/33217
Augusztus 15-e a relaxáció világnapja, a minőségi pihenésre pedig manapság egyre fontosabb felhívni a figyelmet, ahogyan azt a McLaren is megtette nemrégiben. A jeles nap alkalmából a wokingiak Twitter-oldalán közzétettek néhány fotót, melyen fiatal pilótájuk, Lando Norris látható lazítás közben. Mivel egy brit csapatról, és egy szintén brit pilótáról van szó, ezért ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a dátumra az Egyesült Királyságban lazsáló napként is tekintenek.
Aaaaaaand... relax. #NationalRelaxationDay pic.twitter.com/XjT9t5Magf
— McLaren (@McLarenF1) August 15, 2022
Újabb nyom: elindította F1-es projektjének előkészítését a Porsche?
https://formula.hu/parc-ferme/33218
A mai napon, augusztus 15-én a Porsche bejegyeztette a 'F1nally' védjegyet, ami arra utal, hogy a Volkswagen csoport kőkeményen dolgozik azon, hogy 2026-tól valóban megérkezhessen a száguldó cirkuszba. A Formula.hu már korábban is beszámolt arról, hogy a német márka a Porsche és az Audi révén szinte biztosan beszáll, nemrég dokumentum is napvilágot látott a Porsche terveiről, de a hivatalos bejelentés még várat magára, alighanem az új F1-es motorszabályok közléséig.

NASCAR: Kevin Harvick karrierje 60. győzelmét aratta
https://formula.hu/parc-ferme/33216
A Richmond Raceway volt a NASCAR Cup Series következő állomása, ami gyakorlatilag a Toyota hazai pályájának mondható, ám ennek ellenére Kyle Larson és Ross Chastain révén két Chevrolet indulhatott az első sorból, később pedig a Ford autóit használó csapatok tűntek gyorsabbnak helyi idő szerint vasárnap délután. Az első szakaszt Chastain nyerte meg, a másodikat viszont már az a Joey Logano, aki a 222 kört töltött az élen a 400-ból, de a győzelemért így sem tudott harcba szállni. A futam második felében elkezdett lehűlni az aszfalt hőmérséklete, ami nem kedvezett a Penske versenygépének. A győztes végül Kevin Harvick lett, aki ezzel zsinórban második, összességében pedig 60. sikerét érte el a szériában.
A Stewart-Haas Racing versenyzője 55 körrel a vége előtt vette át a vezetést, amit a leintésig már nem engedett ki a kezéből, de így is szoros lett a befutó. Az utolsó körökben Christopher Bell kiváló tempóra volt képes, így a kockás zászló előtt már nagyon közel volt ellenfeléhez, előzésre azonban már nem volt lehetősége. A folytatás a Watking Glen International pályán következik, amit jelentős várakozás övez, hiszen ismét a mezőny tagja lesz az orosz Danyiil Kvyat, valamint bemutatkozhat Kimi Raikkönen, és a DTM 2013-as bajnoka, Mike Rockenfeller is.


