„Minden megvan, amiről álmodik az ember egy pálya tervezésekor” – így értékelte a majdani ruandai létesítményt tervező Tilke Engineering ügyvezető igazgatója az F1-es Afrikai Nagydíj helyszínéül választott terepet, ahol többek között csaknem 200 méteres szintkülönbség várja majd a mezőnyt.
Kedden jelentették be hivatalosan is, hogy utazó tudósítónk, Mészáros Sándor korábbi értesüléseinek megfelelően Ruandában tér majd vissza az afrikai kontinensre a Formula-1, méghozzá valamikor „a 2030-as évek elején”.
Maga az újonnan építendő létesítmény nyomvonala roppant izgalmasnak tűnik és hangzik – kezdve mindenekelőtt azzal, hogy a jelenlegi trendekkel ellentétben nem utcai, hanem állandó versenypályáról lesz szó.

A Rwanda Motodrome nagyjából 6 kilométer hosszú és 17 kanyart fog tartalmazni, valamint egy 1 kilométer hosszúságú egyenest is, de ami a legérdekesebb, hogy teljes mértékben kihasználták a vonalvezetés tervezésekor a természeti adottságokat, így a terepen található két dombot is: ezeknek k9szönhetően 197 méteres lesz a körön belül a szintkülönbség, ami csaknem a duplája a jelenlegi csúcsot jelentő spa-francorchamps-i 102 méternek.
Carsten Tilke, aki a legendás pályatervező Hermann Tilke fia és a tervezést végző cég ügyvezetője, így kommentálta a pálya kialakítását: „Amikor egy versenypályát tervezünk, természetesen mindig a rendelkezésre álló helyszínnel kell dolgoznunk. Nagyon-nagyon szerencsések voltunk, mert eléggé dombos a terep. Van ott egy tavunk is. Mindenünk megvan, amiről álmodik az ember egy pálya tervezésekor.”
„Ez megadja a pálya karakterét is: nagyon lendületes, nagyon gyors. Tényleg a helyszín természetes adottságai és szépsége alakítják. Ezért lesznek benne nagy szintkülönbségek is. Tényleg egy hullámvasútszerű pálya lesz, sok dőléssel, 12-13 százalékos emelkedéssel és süllyedéssel” – idézi szavait a Motorsport.
A kivitelezésben a Wurz Desing vesz részt, az azt vezető és a projektben évek óta részt vevő Alexander Wurz elárulta: voltak egyeztetések esetleges utcai pályáról, esetlegesen a korábbi repülőtér használatba vételéről, de amikor meglátták a fővárostól, Kigalitól 40 kilométerre fekvő Bugesera terepét, úgy érezték, erre a helyszínre van szükségük, mert itt még csak nem is kell pályát tervezni, a „természet már megtervezte a tökéletes topográfiát”.

Wurz emellett a versenyzői kihívások és az előzések lehetőségei szempontjából értékelte a ruandai pályát: „A pályát nem konkrét szabályhoz vagy kategóriához tervezték, szóval látunk majd néhány kanyarkombinációt, ami a túraautók vagy a motorok számára lesz tökéletes, ahol lesből tudsz támadni, vagy ha jól állsz a gumikopással és közel tudsz maradni, még az olyan nagy leszorítóerős autókkal is, mint a WEC- vagy a Formula-1-es autók.”
„Vannak hosszú egyeneseink, a hajtűkanyar és több támadós kanyar is. Sokat játszunk az enyhe dőlésváltozásokkal néhol, ahol első vagy hátsó gumikopás lesz majd tapasztalható: számításba vesszük, hogy milyen hőmérsékletű gumikkal mennek majd be egyes kanyarokba, így a védekező pilóta valójában hátrányban lesz a következő hosszú egyenesben.”
„Sok tudományt és tapasztalatot építettünk be a pályák tervezése és vezetése kapcsán, és remélem, ez a helyszín lesz mindenkinél a hab a tortán. Több mint egy tucatnyi FIA világbajnoki cím tulajdonosa látta a pályát, az onboard videókat, és azt hiszem, mindenkit nagy izgalommal töltött el” – árulta el Wurz azt, hogy több versenyző látta már, sőt szimulátorban is kipróbálta a leendő afrikai helyszínt.