DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 13. kedd
F1

Hivatalos: Ruandában tér vissza Afrikába az F1

Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor értesüléseinek megfelelően bejelentették, hogy Ruanda egy újonnan építendő pályán látja majd vendégül az F1-et a 2030-as évek első éveitől.

Hivatalossá vált az, amiről utazó tudósítónk, Mészáros Sándor révén már a múlt héten beszámolhattunk: Ruandában tér vissza az afrikai kontinensre a Formula-1. A mai bejelentés értelmében Bugeserában fognak felépíteni egy vadonatúj állandó versenypályát, amely a „2030-as évek elejétől” látná majd vendégül a száguldó cirkuszt.

Az afrikai visszatérés hosszú évek óta az egyik fő célkitűzése az F1-nek a versenynaptárt illetően azok után, hogy legutóbb több mint három évtizede, 1993-ban vendégeskedett a földrészen a világbajnokság: akkor Kyalami adott otthont a Dél-afrikai Nagydíjnak.

ruanda-3



Az utóbbi években számos projekt felmerült több országból – például az említett Kyalami felújítása révén is –, a mostani bejelentés értelmében viszont végül Ruanda lesz a befutó, miután megállapodásra jutottak a felek.

Fontos kiemelni, hogy az F1 közleménye nem határoz meg pontos dátumot az első verseny megrendezésére, viszont azt kiemelték, hogy tízéves szerződésről van szó. Mint írják, „a hosszú távú megállapodás értelmében az ország első versenyére akkor kerül sor, amikor a ruandai Bugeserában épülő új, erre a célra épített pálya elkészül, ami várhatóan a következő évtized elején történik meg”.

A fővárostól, Kigalitól nagyjából 40 kilométerre fekvő helyszín nem utcai, hanem állandó pálya lesz, amelyet a Formula-1-es futamrendezéshez szükséges FIA Grade 1-es szabványok szerint fejlesztenek majd „egy szélesebb körű sport-, turisztikai, infrastrukturális és kereskedelmi fejlesztési projekt részeként, amelyet a Ruandai Fejlesztési Tanács vezet”. A pálya kapcsán külön izgalmasan hangzik, hogy kihasználják majd a terület természetes szintkülönbségeit is a nyomvonal tervezése során.

ruanda-2

Érdekesség még, hogy a kommüniké a Formula-1-es Afrikai Nagydíj kifejezést használja, amelynek a Visit Rwuanda, azaz Ruanda hivatalos turisztikai és befektetési márkája lehet a névadója – azaz még a nagydíj nevében is a kontinensre való visszatérést hangsúlyozzák, nem magát az országot.

A közlemény, valamint az abban megszólaló Mohammed ben Sulayem FIA-elnök, Stefano Domenicali F1-vezérigazgató és Paul Kagame, Ruanda elnöke egyaránt hangsúlyozza, hogy a projekt célja nemcsak egy Formula-1-es versenypálya felépítése és a futamrendezés, hanem a turizmus fellendítése, a befektetések vonzása, helyi tehetségek nevelése, illetve új lehetőségek teremtése a helyi közösségek és vállalkozások számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: