DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Lemaradtál az év utolsó F1-es időmérőjéről? Mutatjuk a lényeget!

Megérkezett az Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációjának hivatalos mozgóképes összefoglalója (amelyet YouTube-ra átkattintás után lehet megnézni!):

Parádésan reagált a Mercedes a széket eltulajdonító Verstappen tettére

Az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki napját kétségkívül Max Verstappen nyerte meg, aki az idei tizenkét időmérős és futamon elért harmadik helyezésére reagálva úgy érezte, a sajtószobában számára kijelölt székkel már szinte összenőtt, ezért az interjúk végeztével egy "ezt magammal viszem" felkiáltással a vállára kapta azt, és elsétált vele. A két nappal később megrendezett időmérő edzésen azonban váratlan fordulat történt, a holland az első rajtkockát szerezte meg, míg a harmadik a betegségből visszatért Lewis Hamiltoné lett. A vereséget elismerve a Mercedes Twitter-felelőse egy frappáns kommentet fűzött az ülőalkalmatossággal poénkodó Verstappen fotóihoz: Haver, arra a székre még szükségünk van.

A BMW és az Audi kiszáll, a McLaren érdeklődését viszont felkeltette a Formula-E

A múlt héten néhány nap eltéréssel jelentette be az Audi és a BMW, hogy a 2021-es idény végén gyári szinten távoznak a Formula-E-ből. Most viszont egy új érdeklődő ütötte fel a fejét, méghozzá a McLaren képében. A McLaren – egész pontosan a McLaren Applied – jelenleg az elektromos sorozat akkumulátorainak beszállítója, amióta a második generációs autók szerepelnek a mezőnyben, emiatt pedig a csapat nem szerepelhet a bajnokságban. Ám a Gen3-as autók 2023-as érkezésétől kezdve ez a szerződés már nem lesz érvényben, s ahogy azt Zak Brown, a wokingiak elnök-vezérigazgatója elmondta: nagyon is érdekesnek találják a Formula-E-t.

A RaceFans.net szakportál által idézett Brown szerint a fentebb említett két gyártó kiszállása egyszerre tekinthető figyelmeztető jelnek a széria számára és lehetőség a McLarennek, de szerinte még a két márka távozásával is igen erős lesz a bajnokság mezőnye. Brown azt is leszögezte: ahogy az IndyCar-programjuk (ami már szintén a McLaren motorsportos terjesztkedési vágyát tükrözte), úgy az esetleges Formula-E-s – vagy épp a szintén fontolgatott WEC-es – szereplés sem fogja érinteni a Formula-1-es projektet.

mclaren-logo-dppi

Nagyjából 2000 dolgozó neve került fel a Mercedes autójára – fotó és videó

Különleges autófestéssel készült a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj utolsó két napjára a világbajnok Mercedes, amely azzal köszönte meg a brackley-i és brixworthi gyárban dolgozók munkáját, hogy mindannyiuk neve felkerült a W11-esre. Íme, néhány fotó és egy videó erről:

 

mercedes-festes-1

mercedes-festes-2

Milyen gumikon száguld Alonso?

Milyen gumik feszülnek azon az R25-ös Renault-n, amellyel Fernando Alonso száguldozik ezen a hétvégén Abu Dhabiban? A választ Mario Isolától, a Pirelli sportigazgatójától kaptuk meg, aki elárulta: a vállalaton belül „akadémiai” gumiknak nevezik ezt a portékát, amit kifejezetten történelmi F1-es autók tesztjeihez készítenek. 

Az olasz szakember elmondása szerint ezek a gumik „profil, konstrukció és összetétel tekintetében is eltérőek” az aktuális F1-es abroncsoktól, a különböző korszakokhoz igazodó méretben gyártják azokat és ezekből is készül kemény, közepes, valamint lágy keverékű is. Ezeket a gumikat elméletileg bárki beszerezheti, akinek történelmi F1-es autó tesztelésére kínálkozik lehetősége.

Forrás: Formula.hu, Fotó: DPPI

alonso-dppi-2005-renault

Pár nappal a szezonzáró után már 2021-re tesztelnek a WRC sztárjai - videók

Múlt vasárnap ért véget a Monza Rali, a WRC idei szezonjának utolsó futama, ahol drámai fordulatok után megszerezte hetedik világbajnoki címét Sebastien Ogier. Nos, a csapatok és a versenyzők nem tértek haza a kimerítő év végén, hanem azonnal nekiláttak a 2021-es szezonra való tesztelésnek - persze nincs is hova húzni ezt, hiszen januárban már jön a Monte-Carlo Rali és az új idény...

Sebastien Ogier és a Toyota:

A 2019-es bajnok Ott Tanak és a Hyundai:

Dani Sordo:

Thierry Neuville:

 

Fittipaldi jó hétvégi eredménye születésnapi ajándék is lesz a nagypapának

Ma 74 éves az 1972-es és 1974-es Formula-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi. A brazilok első igazán eredményes versenyzője – 14 futamgyőzelem tulajdonosa a Lotus és McLaren színeiben – ezen a hétvégén egészen biztosan nézi az F1-es szezonzárót, hiszen unokája, Pietro Fittipaldi a mezőnyben lesz. Mi is lenne jobb születésnapi ajándék a nagypapa számára egy jó eredménynél?

Ekkora a különbség a Renault idei és 2005-ös autója között

Nagyszerű összehasonlításra adódott lehetőség annak köszönhetően, hogy a Renault csapata Abu Dhabiban promóciós megfontolásból pályára vitte a csodás hangú 2005-ös gépét, amivel Fernando Alonso élete első világbajnoki címét szerezte. Míg az akkori autók 600 kilogramm körül mozogtak, addig egy 2020-as konstrukció már a 750-hez közelít, és ez az alábbi, összeszerkesztett képeken is jól látszik.

Eo9tMixXUAYCWb2

Eo9tQdRXUAAuYbe

Eo9tN48XYAEfdaO

Eo9tO7MWMAEDyrl

Forrás: @lukemotorsport, The Race

Ne maradj le: jön az év utolsó F1-es időmérője

A szombati F1-es program - így az év végére ezek a hétvégi programok eléggé leegyszerűsödtek...

Szombat

11:00-12:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

14:00-15:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)

00120036_216

fotó: dppi

Vigyázzatok az online vásárlásokkal!

130923779_10157968897912066_8448214035359001459_n

Videó: Így parádézott Alonso a 2005-ös Renault-val Abu Dhabiban

Különleges módon búcsúzik a Renault név a Formula-1-től (hiszen jövőre már Alpine-nak fogják hívni a csapatot): a visszatérő Fernando Alonso első világbajnoki konstrukciójával, a 2005-ös R25-össel köröz az Abu Dhabi Nagydíj mindhárom napján. Mutatunk is videókat erről – hangerőt feltekerni, hiszen ebben a Renault-ban bizony még V10-es motor dübörgött! (A videó a YouTube-ra átkattintás után indul!)

Russell a Williams család, Vettel a Ferrari-rajongók, Leclerc Vettel előtt tiszteleg speciális sisakfestésével

Többen is megragadták az alkalmat, hogy az év utolsó versenyén különleges bukódizájnnal versenyezzenek. Kezdjük George Russell-lel, aki a szezon közben távozott Williams család előtt tiszteleg az alábbi bukódizájnnal, amelyen megköszöni Frank és Claire Williamsnek, hogy lehetőséget adtak neki az F1-ben való bemutatkozásra.

A speciális sisakfestések koronázatlan királyától, Sebastian Vetteltől is várható volt, hogy utolsó ferraris versenyére különlegességgel készül: a villanyfényben várhatóan igencsak csillogó bukón többek között a Ferrarinak, Maranellónak, Olaszországnak és a tifosinak is köszönetet mondott.

Csapattársa, Charles Leclerc pedig épp a csapattól távozó Vettel előtt tiszteleg a sisakjával, amelyen egy „Danke Seb” felirat olvasható Abu Dhabiban:

Perez ismét megmutathatja, hogyan tud felzárkózni a mezőny végéről

Sergio Perez a Szahíri Nagydíjon úgy nyert, hogy az első körben történt ütközése révén haladt az utolsó helyen is. Nos, a hétvégi évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon is lehetősége lesz hasonló bravúrt bemutatni, ezúttal ugyanis már a rajtrácson is szinte leghátul fog állni. A mexikói Racing Pointjában ugyanis az erőforrás több elemét – konkrétan a belsőégésű motort, a turbófeltöltőt és az MGU-H-t – is ki kellett cserélni, túllépve a szabályok által megengedett számot, s mivel 15 rajthelynél is több hátrasorolás vár rá, így csak a mezőny végéről startolhat.

Viszont lehet, hogy nem teljesen az utolsó rajtkockából, ugyanis Perezhez hasonlóan Kevin Magnussen autójában is több alkatrészt ki kellett cserélni, így az utolsó F1-es futamára készülő dán haasost is a rajtrács végére sorolják vasárnap.

perez-abudhabi-dppi

Ez lett volna Grosjean búcsúsisakja

Különleges sisakdizájnnal készült Romain Grosjean a 2020-as Abu Dhabi Nagydíjra, amely utolsó versenye lett volna a Haas színeiben és a Formula-1-ben – bahreini bukása, amelyet csodával határos módon megégett kézzel megúszott, azonban meghiúsította a méltó búcsúzást.

A sisakot gyerekrajzok alkotják: Grosjean három gyermeke, Sacha, Simon és Camille keze munkái. „Ez a leggyönyörűbb sisak, amit el tudok képzelni” – fogalmazott a versenyző, aki megosztotta a fotókat. Megígérte, hogy valamikor a jövőben fel fogja venni, mert túl szép ahhoz, hogy használatlan maradjon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Végül mégiscsak vezetheti az idei Mercedest Vandoorne

A bajnokcsapat is bejelentette felállását a jövő keddi Abu Dhabi tesztre, amelyen két autóval vesznek részt. Az egynapos gyakorláson a márka Formula-E-csapatának két versenyzője, Nyck de Vries és Stoffel Vandoorne kapnak lehetőséget a W11-ben. A holland, a Formula-2 tavalyi bajnoka sosem indult F1-es nagydíjon, így újoncnak számít, a Szahírban mellőzött belga pedig az Alonso-szabálynak felel meg, mert nem versenyzett idén.

Fotók: Itt az első VR46-os MotoGP-gép festése

Csütörtök este, immár hagyományosan a Sky Italia televízió X-Faktor című műsorában hullt le a lepel Valentino Rossi csapatának következő évi festéseiről, amelynek érdekessége, hogy első alkalommal egy MotoGP-s motor is szerepelt közöttük. Luca Marini, a „Doktor” féltestvére ugyanis jövőre úgy lép fel a királykategóriába, hogy hivatalosan ugyan az Esponsoroma Racing színeiben fog szerepelni, motorja azonban a két istálló közötti együttműködés révén a Sky VR46 színeiben fog pompázni.

A várakozások szerint 2022-ben egyébként a VR46 teljesen át is veszi az Esponsorama helyét a MotoGP rajtrácsán (sőt, Pablo Nieto csapatfőnök már most jelentős szerepkört fog betölteni), egyelőre viszont a két alakulat megállapodása révén az Avintia tűnik fel Rossiék helyén a Moto3-ban, így a VR46 jövőre a legnagyobbak mellett már csak a Moto2-ben fog szerepelni (Marco Bezzecchivel és Celestino Viettivel). Íme, az ő motorjaik dizájnja is:

X FACTOR - SKY VR46 - LUCA MARINI 01

X FACTOR - SKY VR46 01 - LUCA MARINI 02

X FACTOR - SKY VR46 - LUCA MARINI 03

X FACTOR - SKY VR46 02

Hamilton nagy dobása: Sebastien Loeböt igazolta le saját csapatába

Kilencszeres világbajnok lesz a hétszeres világbajnok versenyzője. Nagyot szólt, amikor Lewis Hamilton bejelentette, hogy X44 néven saját csapatot indít a klímavédelmet propagáló új elektromos sorozatban, az Extreme E-ben, és legalább ekkorát szólt a versenyzői bejelentés: a rali élő legendáját, Sebastien Loeböt senkinek sem kell bemutatni. WRC-s sikerei után Loeb kipróbálta magát a túraautó-világbajnokságon, a ralikrosszban és a Dakaron is, így nem meglepő, hogy új kihívásként ő is csatlakozik a nagy neveket vonzó szériához.

Minden csapatot egy férfi és egy nő párosa alkot: Loeb társa Cristina Gutiérrez lesz, aki 2017-ben első spanyol hölgyként fejezte be a Dakar Ralit az autós mezőnyben, ötödik helyen az újoncok között, hazájában pedig számos bajnoki címet nyert.

Hamilton mellett régi riválisa, Nico Rosberg is csapatot indított a márciusban Szaúd-Arábia sivatagjában elrajtoló bajnokságban: ő a ralikrossz-vb legsikeresebb versenyzőjére, a háromszoros bajnok Johan Kristofferssonra és Molly Taylorra, az egyetlen ausztrál nemzeti ralibajnokra csapott le.

Mennyire őszinte az újra Williams-overallban feszítő Russell mosolya?

A csütörtöki sajtótájékoztatón még Mercedes-pólóban jelent meg George Russell, este viszont újra a Williams-tűzállót vette fel, mivel bejelentették a koronavírusból felépült Lewis Hamilton visszatérését.

„Újra otthon a Williamsnél, megnézem, passzol-e még. Nagyon hiányoztam? Komolyra fordítva a szót, örülök, hogy Lewis Hamilton visszatért és jó bőrben van. Volt egy lövésem a Mercedesnél, de most azon kattogok, hogyan ültethetem át a gyakorlatba a Williamsnél, amit ott megtanultam. Mindent beleadok ezen a hétvégén, ahogy ők is teszik minden héten értem” – írta a fotó kíséretében.

Szenzációs: makett készült a Grosjean-balesetről

Maketten is megnézhetjük a szörnyű, de szerencsés kimenetelű balesetet - íme két kép róla, a teljes "sorozat" itt megtekinthető!

post

post2

Megmutatta a jobb állapotban levő megégett kezét Grosjean

Eltávolíthatta a kötést jobb kezéről Romain Grosjean, aki fotót posztolt arról, milyen állapotban van a bahreini tűzben megégett bőr – 11 nappal a baleset után. A francai bal keze szerzett súlyosabb égési sérüléseket, a továbbra is kötésben levő végtag miatt nem vehet részt az Abu Dhabi szezonzárón.