DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hivatalos: Így alakul át az F1-es naptár

Ahogy arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány miatt bele kellett nyúlni az eredetileg tervezett menetrendbe: Ausztrália helyett Bahreiné a nyitány, Imola pedig ismét bekerült a naptárba.

Az elmúlt hetekben több olyan is hír napvilágot látott, amely alapján egyértelmű volt, hogy a Formula-1 szervezői kénytelen lesznek a továbbra is tomboló koronavírus-járvány miatt belenyúlni az eredetileg felvázolt 2021-es versenynaptárba. Kedd reggel – ahogy azt a Formula.hu már hétfőn jelezte – több módosítást be is jelentettek hivatalosan, amely révén a menetrend eleje és némileg a vége is átalakul, viszont még így is maradtak kérdőjelek.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a várakozásoknak megfelelően el kellett halasztani a március 21-re kiírt, szezonnyitónak szánt Ausztrál Nagydíjat, így egy héttel később, március 28-án Bahreinben indul a 2021-es évad. Viszont jó hír, hogy máris döntés született arról, hogy november 21-én pótolják a melbourne-i futamot (ha a járványhelyzet lehetővé teszi). Emiatt viszont a Sao Pauló-i Nagydíj a tervezettnél egy héttel korábbra, a Szaúd-arábiai és Abu Dhabi Nagydíj pedig egy héttel későbbre került – az interlagosi futam így a harmadik triplát fogja alkotni Austinnal és Mexikóvárossal.

f1-imola-start-1



További hír, hogy a Kínai Nagydíj szervezői kérésének eleget téve a sanghaji versenyt sem rendezik meg április 11-én. A helyére a találgatásoknak megfelelően Imola került be – igaz, április 18-ára –, azaz a legendás olaszországi pálya ismét beugróként kap lehetőséget az F1-ben. Ami Sanghaj illeti: az illetékesek még vizsgálják a lehetőségét, hogy a szezon későbbi részében bepótolják a futamot, a Formula.hu információi szerint viszont valószínűbb, hogy a kínai forduló egyfajta tartalékhelyszín szerepét fog betölteni arra az esetre, ha esetleg valahol máshol meghiúsulna a nagydíjrendezés. Azt információink szerint nem fontolgatják, hogy a Kínai GP miatt 24 fordulósra bővítsék a kalendáriumot.

Ugyanis a 23 állomás az átalakításokkal együtt is meglesz, bár egy kérdőjel továbbra is szerepel a menetrendben a május 2-i időpont mellett. Eredetileg április 25-én rendezték volna a Vietnami Nagydíjat, az ázsiai verseny azonban már bizonyosan kútba esik. A Formula.hu úgy tudja, az Imolához hasonlóan tavaly sikeresen beugró Portimao lesz a befutó, viszont még további egyeztetések szükségesek a végső megállapodáshoz.

Stefano Domenicali, a Formula-1 nemrég kinevezett elnöke és vezérigazgatója így kommentálta a bejelentéseket: „Sűrű évkezdet volt ez a Formula-1 számára, és örömmel jelentjük be, hogy változatlan az idei szezonra tervezett versenyeink száma. A világjárvány még nem tette lehetővé, hogy visszatérjük a normál életünkhöz, de 2020-ban megmutattuk, hogy biztonságosan tudunk versenyezni, hiszen mi voltunk az első nemzetközi sport, amely visszatért, és megvan már a tapasztalatunk és terveink, hogy megrendezzük az idei szezont.”

„Nagyszerű hír, hogy máris meg tudtunk állapodni az Ausztrál Nagydíj új, novemberi időpontjáról, és továbbra is együtt dolgozunk a kínai kollégákkal, hogy találjunk megoldást arra, hogy ott is versenyezzünk 2021-ben, ha valami változik. Izgatottan jelentjük be, hogy Imola visszatér a 2021-es idényre is, és tudjuk, hogy a rajongók izgatottan várják, hogy a Formula-1 visszatérjen a téli szünet után az évadnyitóvá előlépett Bahreinben. Nyilván a vírushelyzet állandóan változik, de tavalyról megvan a tapasztalatunk, hogy a partnereinkkel és a promóterekkel együtt megfelelően és biztonságosan alkalmazkodjunk hozzá 2021-ben is.”

Az átalakított 2021-es versenynaptár:

Március 28. Bahreini Nagydíj Szahír
Április 18. ??? Nagydíj Imola
Május 2. ??? ???
Május 9. Spanyol Nagydíj Barcelona
Május 23. Monacói Nagydíj Monte-Carlo
Június 6. Azerbajdzsáni Nagydíj Baku
Június 13. Kanadai Nagydíj Montreal
Június 27. Francia Nagydíj Le Castellet
Július 4. Osztrák Nagydíj Spielberg
Július 18. Brit Nagydíj Silverstone
Augusztus 1. Magyar Nagydíj Hungaroring
Augusztus 29. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Szeptember 5. Holland Nagydíj Zandvoort
Szeptember 12. Olasz Nagydíj Monza
Szeptember 26. Orosz Nagydíj Szocsi
Október 3. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
Október 10. Japán Nagydíj Suzuka
Október 24. USA Nagydíj Austin
Október 31. Mexikóvárosi Nagydíj Mexikóváros
November 7. Sao Pauló-i Nagydíj Interlagos
November 21. Ausztrál Nagydíj Melbourne
December 5. Szaúd-arábiai Nagydíj Dzsidda
December 12. Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: