DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Így fogják a kormányt az élményvezetésre érkező autósok

Nagy Norbert túraautó-versenyző mutatta be, hogy az élményvezetésre érkező sofőrök milyen kormányfogásokkal képzelik el a mutatványt:

pf7

Videó: így fest a koronavírus-járvány miatt átszabott paddock Spielbergben

Motorhome-ok helyett konténerek, szociális távolságtartás, maszkban sétáló pilóták és csapattagok – az F1 rövid videója bepillantást enged az „új típusú” paddockba (átkattintás után nézhető meg!):

 

Ne maradj le: kezdődik az idei első F1-es versenyhétvége

Végre újra felbőgnek a motorok és péntektől élvezhetjük az idei első F1-es versenyhétvégét - mutatjuk az első nap programját:

Péntek (július 3.)  

09:35-10:20 Formula-3, Szabadedzés 

11:00-12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

12:55-13:40 Formula-2, Szabadedzés 

14:05-14:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

15:00-16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

17:00-17:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

17:30-19:00 IndyCar, Szabadedzés 

22:30-24:00 IndyCar, Időmérő (tv: Aréna 4, élő)

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

spielberg-dppi-f1-1

fotó: dppi

Módosítottak a Red Bull Ring utolsó két kanyarján

Az autók kímélése érdekében a Red Bull Ring 9-es és 10-es (utolsó és utolsó előtti) kanyarja mellől eltávolították a fekvőrendőröket a hétvégi F1-es futam előtt - közölte a Motorsport. A sorozat így kedvezne a hosszú kényszerszünet után visszatérő istállóknak, amelyek egyelőre nem rendelkeznek kellő mennyiségű tartalék alkatrésszel. Az osztrák helyszín szóban forgó kanyarjaiban a pályahatárok betartatása érdekében korábban kifejezetten magas akadályok voltak megtalálhatók, ezek helyét idén érzékelők veszik át.

A versenyen a pilóták három alkalommal léphetik át büntetlenül a pálya határait, a negyedik alkalom szankciót von maga után.

rbr-fekvorendor

Ilyen fekvőrendőrök szegélyezték az utolsó két kanyart is. Fotó: DPPI

Így mutat a Mercedes feketében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján a mezőny többi tagja mellett a Mercedes is kigördítette a kamionból az idei autóját, amelyen megcsodálhatjuk a napokban bejelentett új festést.

Eb68y8GWoAEKx8I

Fotó: Mercedes

Eb6646fX0AIQwUU

Fotó: Crash.net

A Netflix stábja is ott lesz az Osztrák Nagydíjon

2020-ban készül a Drive To Survive harmadik évada az első kettő felvonás sikere után. A Racefans.net szerzett tudomást arról, hogy F1-es sorozat munkatársait beengedték a szezonnyitó helyszínére – ahova csak rendkívül kis számú képviselő mehet a médiától –, de szigorú megkötések mellett: a stábtagokat azokhoz a csapatokhoz számolják, amelyeket követnek a hétvégén (egy istálló legfeljebb 80 főt küldhet a futamokra), és nem hagyhatják el a „buborékot”, azaz csak a csapattal érintkezhetnek. A McLarenhez két fő, a hazai futamát teljesítő Red Bullhoz egy operatőr csatlakozik.

A lap hozzátette, hogy a Netflix a karantén alatt is készített F1-es felvételeket, így a sportágban addig példátlan kényszerű leállást biztosan feldolgozza a sorozat: George Russellről beszélt arról, virtuális nagydíjairól képanyag készült a stáb számára.

A Haas nem zárja ki egy fizetős pilóta leigazolását

Jövőre akár fizetős pilótát is igazolhat a Haas F1-es istállója - árulta el Günther Steiner. A bizonytalan jövő előtt álló gárda az utóbbi időben erősen visszavett a költekezésből: mivel egyelőre a 2021-es évük sem tisztázott, így az idei autón nem terveznek fejlesztéseket, és a pilótapáros sorsának eldöntését sem siettetik.

Steiner elmondása szerint most kisebb baja is nagyobb annál, mint hogy a pilótákon gondolkozzon, de ha arra kerül a sor, akkor egy anyagilag kedvezőbb hátterű versenyzőt is leigazolnának. Mindez természetesen a csapattulajdonoson, Gene Haason múlik - írta a The Checkered Flag.

magnussen-grosjean-20191

Fotó: DPPI

A safety carra is felkerült a szivárvány

Megújult a biztonsági autó külseje: a Spielbergből érkező képek tanúsága szerint a Mercedes-AMG GT R-re felkerült az Egyként Versenyzünk szlogen, valamint a sokszínűséget hirdető kampány szimbólumának választott szivárvány. A McLaren már korábban bemutatta autóját, amelyen nagy teret kapott a szivárványos jelkép.

 

 

 

Fekete autóhoz fekete overall dukál: Megmutatta a Mercedes az idei egyenruhát

Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast összeöltöztetik a rasszizmus elleni harcot népszerűsítő, ezüstszínből feketévé váló W11-gyel. Egy nappal a szezonnyitó előtt a csapat az új overallt is megmutatta.

F1-es pilótacsemeték társaságában tesztelt F4-es autót a magyar fiatal

A gokartból továbblépő Válint Bence Formula-4-es teszten vehetett részt Misanóban: megosztott egy fotót az eredménylistáról, melyen ismerős vezetéknevek tűnnek fel. Sebastian Montoya a hétszeres nagydíjgyőztes Juan Pablo fia, Lorenzo Patrese édesapja, Riccardo pedig hat nagydíjat nyert pályafutása során, 1992-ben ezüstérmes lett a világbajnokságon. A Formula-3-asok között Arthur Leclerc és David Schumacher is tesztelt a pályán.

Roy Nissany már idén beugorhat a Williamshez?

Magyarország régen járt ennyire közel egy saját F1-es pilótához. A Williams 2020-ra Roy Nissany személyében egy izraeli származású, de erős magyar gyökerekkel rendelkező tesztpilótát igazolt, akinek hosszú távú céljai között szerepel az F1-es világbajnoki cím megszerzése. Hogy milyen esélyei vannak Nissanynak már idén versenyhétvégén részt vennie, arról a legutóbbi podcast-adásunkban beszélgettünk. Jó szórakozást hozzá!

Fotók: Így mutat idén az F1-es paddock

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, a járványügyi intézkedések következtében idén szokatlan atmoszféra vár a Formula-1-ben tevékenykedőkre. A leglátványosabb épületeknek számító motorhome-ok eltűnnek a paddockból, helyüket pedig sátrak és napellenzők, valamint a pilóták ellátására szolgáló apró mobil épületek veszik át. Ez utóbbiak már szerdán a helyükre kerültek Spielbergben. A sorból egyedül a pálya tulajdonosa, a Red Bull lóg ki, az ő motorhome-juk ugyanis ott magasodik az egyik fotón.

Nézni is rossz, ahogy Perezen elvégzik a koronavírus-tesztet

Az F1 világjárvány elleni védekezésének egyik alappilére a versenyhétvégék előtt, közben és után is rendszeresen végrehajtott koronavírus-teszt, amin jelen állás szerint mindenkinek ötnaponta át kell esnie, aki személyesen részt vesz a futamokon. Át tudjuk érezni, mennyire kellemetlen folyamat ez, ugyanis az egészségügyi dolgozók az orrnyálkahártyáról vesznek mintát. Sergio Perez Twitteren mutatta meg, mit is kell pontosan átélnie. Nem lennénk a helyében.

Életét vesztette a sebességrekord-kísérlet közben, de halála után ő lett a leggyorsabb nő

Lassan egy éve vesztette életét Jessie Combs: a hölgy egy vadászgépből átépített járművel próbálta megdönteni a sebességrekordot az Alvord-sivatagban tavaly augusztusban, de szörnyű balesetet szenvedett a kísérlet közben. Azonban a sebességcsúcsot még a tragédia előtt sikerült megdöntenie 882,4 km/h-val és bár már akkor felmerült, hogy ezt azért ki kellene hirdetni, a Guiness Bizottság egészen eddig elemezte az adatokat - végül elfogadták, így Combs a halála után lett a világ leggyorsabb nője a szárazföldön.

Idén már a ralipályákon is szurkolhatnak csapatuknak a DVTK-rajongók

Autósport szakosztályt indított a Diósgyőri VTK: a csapat három miskolci pilótát igazolt le, a 2018-as abszolút magyar ralibajnok Hadik Andrást, a szintén raliversenyző Friedmann Zsoltot, valamint az ugyancsak korábbi abszolút bajnok Spitzmüller Csabát, aki jelenleg ralikrosszban versenyez. A szakosztály vezetőjének Adamovits Márkot nevezték ki, több hazai raliverseny szervezőjét.

Williams–McLaren: 2-1 a Formula-E akkumulátorfrontján

Nyilvánosságra hozta a Motorsport Világtanács a Formula-E következő akkumulátorszállítója számára kiírt tender győztesét: a terv szerint a 2022/23-as szezontól legalább három évig a Williams technológiai részlege, a Williams Advanced Engineering szállítja az immár 350 kW (450 lóerőnek megfelelő) teljesítményt biztosító Gen3-as akkupakkot.

Ezzel a beszállítói szerződés visszaszáll a Williamsre, amely 2014 és 2018 között a Gen1-es akkumulátort gyártotta. A jelenlegi, 250 kW-os Gen2-es generáció beszállítója egy másik Formula-1-ből jól ismert szereplő, a McLaren Applied Technologies és partnere, az Atieva. A Williams az új elektromos sorozat, az Extreme E számára is biztosítani fogja az egységes akkumulátorokat, miután az elektromos SUV-k 2021-ben debütáló szériája lecserélte a McLarent, amellyel eredetileg megállapodott.

Ugyancsak bejelentették, hogy 2022/23-tól a 2014-es indulás óta gumiszállítói teendőket ellátó Michelin helyett a Hankook lesz a Formula-E partnere, száraz és esős körülményekre is alkalmas univerzális abroncsokkal.

Szivárványos halo és oldaldoboz a McLarenen

A wokingiak is frissítettek az autó festésén:

Mégis talált magának FE-csapatot a virtuális csalás miatt kirúgott versenyző

Daniel Abtot azért rúgták ki Formula-E-csapatától, mert egy virtuális versenyen mást ültetett be maga helyett, vagyis csalt - meghurcolták a pilótát, távoznia kellett az Auditól, de most a NIO azt jelentette be, hogy mégis leigazolja. Abt Ma-Csing-Hua helyett fog versenyezni.

abt

Fél perc alatt gyárt zokniból maszkot Daniel Ricciardo

A Renault pilótája a „Készíts El A Maszkod” névre hallgató kihívásra vállalkozott: ennek lényege, hogy olyan alkotóelemekből kell védőfelszerelést készítenünk, ami a kezünk ügyébe akad. Ricciardo egy zoknit és két hajgumit használt fel: mindössze 28,36 másodperc alatt össze is rakta egyedi maszkját.

Videó: Prost és Senna karrierje egymás mellett

A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal a nyolcvanas-kilencvenes évek két extraklasszisának pályafutását vette górcső alá: Alain Prost és Ayrton Senna első 162 F1-es nagydíjának (ennyin vett részt a brazil 1994-es haláláig) ponttermését vetette össze a videó készítője a 2019-es pontrendszert használva.