Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. november 30. hétfő
Motor

Binder: Ijesztő, hogy máris nyertem

Több szempontból is történelmet írt a Cseh Nagydíjon a dél-afrikai újonc, aki mindössze harmadik versenyét futotta a MotoGP-ben. Ráadásul a KTM könnyen kettős győzelmet arathatott volna.

Imádod a MotoGP-t, és nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Ha meglepődtünk Johann Zarco szombati rajtelsőségén, alighanem leesett az állunk vasárnap, amikor Brad Binder nyerte a MotoGP Cseh Nagydíját. Pedig túlzás lenne azt mondani, hogy a semmiből jött ez az eredmény: mi is rávilágítottunk a jerezi idénynyitó után, hogy a KTM motorosának tempója a futamot megnyerő Fabio Quartararóéval volt azonos, csak egy hiba miatt végzett a mezőny végén, s amúgy is már a téli tesztektől kezdve érződött, hogy előrelépett az osztrák gyártó.

A KTM 2017-ben érkezett meg a királykategóriába, s bár egy dobogós helyezésük már volt az esős 2018-as valenciai viadalról, szárazon eddig csak egy-egy edzésen tudtak igazából megvillanni. Sikerükben a versenyzők és a csapat elmondása szerint is nem kis szerepe van Dani Pedrosának, akit tavaly szereztek meg visszavonulása után tesztversenyzőnek, s a Hondánál eltöltött csaknem másfél évtizedes tapasztalata aranyat érhetett a több szempontból hasonló karakterisztikájú motor fejlesztésénél.

binder-ktm-redbull-brno-1



Az első babérokat viszont nem a projekt kezdete óta a KTM-nél szereplő Pol Espargaro, hanem az újonc Binder aratta le, aki azzal is történelmet írt, hogy ő lett a legnagyobb géposztály történetének első dél-afrikai győztese, nem mellesleg Marc Marquez óta az első debütáns, aki első évében győzni tudott. Az osztrák márka első sikerét szerző motoros nem is tudta elhinni, mi történt Brnóban – szavait a Motorsport.com szaklap idézi:

„Ez eddig életem leghihetetlenebb napja. Erről a napról álmodtam gyerekkorom óta. Atyavilág, hogy ez már a harmadik MotoGP-s futamomon megvalósult, ijesztő. Őszintén nem tudom elhinni. Amióta elindultam a Red Bull Rookies Cupban, folyamatosan haladtunk előre, hogy idáig jussunk. És minden lépcsőfokot a Red Bull KTM-mel jártam meg, és most itt vagyunk a világ tetején, végre nyertünk a MotoGP-ben.”

Binder hozzátette: pénteken még eléggé el voltak veszve, utána találtak rá a helyes útra. A világbajnokságot vezető, Csehországban viszont csupán hetedikként befutó Fabio Quartararo szerint segítette a KTM-et az is, hogy korábban tesztelt Brnóban, így már a hétvége előtt tudhatták, melyik gumi lesz a legjobb a versenyre, és várhatóan ez lesz a helyzet a hazai pályájukon, a Red Bull Ringen is, ahol Pedrosa még néhány hete is rótta a köröket. Csak ennek tulajdonítani a győzelmet azonban botorság lenne, hiszen említettük, hogy már korábban is biztató volt a tempójuk 2020-ban – egyszerűen csak a brnói körülmények a hőségtől kezdve a sokat kritizált aszfaltig most még jobban kidomborította ezt. 

binder-ktm-redbull-brno-2

Ráadásul benne volt a pakliban, hogy az osztrákok kettős győzelmet aratnak, hiszen Pol Espargaro is szépen zárkózott fel, ám az 1-es kanyarban összeért Zarcóval, miután szélesen fordult, és elesett. Zarcót emiatt hosszúkörös büntetésre ítélték, amit keveselt a spanyolt: „Épp dőltem be az 1-es kanyarba, elkerülhette volna az ütközést, de nem akarta, gázt adott és lelökött az ívről. Remekül jött ki a helyzetből: kiütött, és csak egy hosszúkörös büntetést kellett letöltenie, ami ezen a pályán egy vicc, és így is dobogóra állt. Ha nem ütött volna ki, akkor nem lenne dobogón, hiszen én voltam előrébb, de nem akarok többet beszélni erről, még elég forró a hangulatom.”

Zarco összességében fairnek találta az ítéletet, bár arra számított, hogy Espargaro látni fogja őt: „Láttam, hogy szélesen fordul, be akartam bújni, mert volt ott rés, és azt hittem, látni fog. De amikor összeértünk, már éreztem, hogy nem látott. A versenyen meg kell próbálkozni dolgokkal, mert nem mindig van nagy előnyöd ahhoz, hogy előzz. Ráadásul remekül fékez, így nehéz is elmenni mellette – viszont ez is az oka annak, hogy szélesre sodródott.”

A franciánál sokkal ingerültebben vette tudomásul a büntetést a Ducati vezérkara: Paolo Ciabatti sportigazgató szerint az avintiás versenyző semmi rosszat nem tett, Espargarónak kellett volna meggyőződnie róla az ívre való visszatérésnél, hogy nincs-e ott már valaki: „Teljesen helytelen volt az ítélet szerintünk, hiszen Pol Espargaro hibázott. Az első kanyarban voltunk, szóval tudnia kellett a bokszutcafalról belógatott táblákról, hogy Zarco közvetlenül mögötte van. Hibázott, szélesen fordult, Zarco pedig bement belülre a normál ívén. Ha egy motoros hibázik és lecsúszik, úgy kell visszatérnie a versenyívre, hogy körülnéz, hiszen nem egyedül van a pályán, és ezt Espargaro tudta is” – mondta Ciabatti, akihez hasonló véleményen volt a Ducati korábbi világbajnoka, Casey Stoner is, aki Twitteren közzétett posztjában borzalmasnak nevezte a brnói bíráskodást.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?