DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök
F1

Egyből reagált a mexikói gondokra a Honda

Még ha nem is annyira extrém módon, de az interlagosi pálya is magaslaton fekszik, ezért már a mostani hétvégére igyekezett ellenállóbbá tenni a motorját az Aston F1-es partnere.

Már a verseny előtt tudták Mexikóvárosban, hogy aligha fognak célba érni a nagydíjon, köszönhetően a magaslati körülmények okozta nem várt mértékű terhelésnek – ismerte el az Aston Martin és a Honda, amely azonban már a Sao Pauló-i Nagydíjra hozott változtatásokat annak érdekében, hogy elkerüljék a múlt hétvégi hibákat.

A biztató edzéstempó után katasztrófába fordult a mexikói hétvége az Aston Martin számára: Fernando Alonso alatt a Q1-ben is le kellett állnia az autót motorgondok miatt, majd másnap a futamon alig néhány kör után mindkét versenyző kiállni kényszerült.

A mexikói magaslati levegő ugyanis a vártnál nagyobb terhelést jelentett hűtés szempontjából a Honda számára, Shintaro Orihara főmérnök viszont bízik benne, hogy már a brazil hétvégére fordulva tudtak erre reagálni:

aston-honda-f1-mexiko



„Nem magyarázhatom el részleteiben, de adhatok néhány támpontot. A futam előtt vannak a rajtrácsra vezető körök, amelyek eléggé egyediek. Az időmérőn pedig ott vannak a gumikat előkészítő körök. Ilyen köröket megteszünk az edzéseken is, de mindig más helyzetben” – magyarázta Orihara az interlagosi sajtónapon a Formula.hu jelenlétében.

„Szóval a különleges körülmények között a motorunk kissé rendellenesen viselkedett, nem úgy, ahogy arra számítottunk. Némi terhelés érte az ERS hűtését a motor irányából, aztán pedig meghibásodott az MGU-K az időmérőn és a futamon is ezek között a rendkívüli körülmények között. Ez a mexikói magaslati körülményeknek volt betudható.”

„Itt Brazíliában nem vagyunk olyan magasan, mint Mexikóban, de azért magaslatról beszélünk. Úgyhogy hozunk néhány ellenintézkedést erre a fordulóra, nem is csak hardveres oldalról, hanem szoftveresen is, hogy javítsunk a motor ellenállóságán.”

Mike Krack, az Aston Martin pályaigazgatója elismerte: már vasárnap reggel tudták, hogy aligha fognak célba érni a mexikói futamon, és bár igyekeztek különböző forgatókönyveken gondolkodni, hogyan lenne menthető a helyzet, hamar ráeszméltek, hogy mindez haszontalan volt.

Orihara szerint viszont maga a meghibásodás már nem: mivel a Honda már túlnyomórészt a 2027-es F1-es hajtásláncon dolgozik, a mexikói rendkívüli körülmények között tapasztaltakat és tanultakat is igyekeznek átültetni a jövő évi motorba, hogy az ilyen helyzetekben is ellenállóbbnak bizonyuljon majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: