DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

F2: Prema-pole a szezonnyitó időmérőn

A Formula-3 után a Formula-2 pilótái is kigurultak a pályára Melbourne-ben a széria idei első időmérőjére. Az újoncokkal és ismerősen csengő nevekkel teli mezőny leggyorsabbja az első negyedóra után a regnáló F3-as bajnok, Leonardo Fornaroli volt az Invicta volánja mögött, őt a Prema szintén az F3-ból fellépett pilótája, Gabriele Mini követte. A harmadik helyen az a Jak Crawford állt ekkor, aki az egyike volt annak a néhány versenyzőnek, akik már a szezon kezdete előtt rajthelybüntetést kaptak a hétvégi futamokra. Arról, hogy ez hogyan volt lehetséges, itt írtunk bővebben.

Az utolsó percekben folyamatosan javultak az időeredmények: először a már rutinosnak számító Victor Martins ugrott az élre, Crawford is javított a második helyre. Hamarosan Mini taszította le az élről Martins-t a Premával, miközben csapattársa, a másik premás Sebastian Montoya szenvedett, csupán a mezőny második felében kullogott.

A gumik nem bírták az időmérő végéig, a többség nem tudott javítani a harmadik szektorban utolsó próbálkozásaik során, így az olasz Alpine-junior maradt az élen, és ő kezdheti majd a pole-pozícióból a főfutamot – hacsak idő közben nem büntetik meg feltartás miatt, jelenleg is vizsgálják az esetet. Így aztán a második Martins még reménykedhet. Montoya épphogy lemaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióról, de végül csak a 11. lett, így Fornaroli kezdheti majd az élről a sprintfutamot. A Red Bull akadémistája, Arvid Lindblad csupán a 14. helyen végzett.

A Formula-2 melbourne-i időmérőjének végeredménye: 

           
Hely   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Gabriele Mini Prema Racing 1:29.286    
Victor Martins ART Grand Prix 1:29.400 0.114  
Jak Crawford DAMS Lucas Oil 1:29.587 0.301  
R.Verschoor MP Motorsport 1:29.650 0.364  
Alex Dunne Rodin Motorsport 1:29.802 0.516  
Roman Staněk Invicta Racing 1:29.835 0.549  
Dino Beganovic Hitech TGR 1:29.851 0.565  
Luke Browning Hitech TGR 1:29.867 0.581  
Joshua Duerksen AIX Racing 1:29.938 0.652  
10  L.Fornaroli Invicta Racing 1:29.948 0.662  
11  S.Montoya Prema Racing 1:30.013 0.727  
12  Ritomo Miyata ART Grand Prix 1:30.017 0.731  
13  Kush Maini DAMS Lucas Oil 1:30.058 0.772  
14  Arvid Lindblad Campos Racing 1:30.089 0.803  
15  Sami Meguetounif Trident 1:30.239 0.953  
16  Pepe Martí Campos Racing 1:30.271 0.985  
17  Amaury Cordeel Rodin Motorsport 1:30.352 1.066  
18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:30.656 1.370  
19  Oliver Goethe MP Motorsport 1:31.308 2.022  
20  John Bennett Van Amersfoort Racing 1:31.406 2.120  
21  Cian Shields AIX Racing 1:31.516 2.230  
Max Esterson Trident -    
         

Jó hírek Zanardiról: orvosa szerint újra képes beszélni

Alex Zanardi még tavaly nyáron szenvedett súlyos fejsérüléssel járó balesetet egy kézzel hajtott kerékpárversenyen. Azóta többször is megműtötték már az F1-et is megjárt pilótát, aki egy ideig mesterséges kómában is volt. Olasz lapok – így a Corriere della Sera és az Autosprint – most arról számoltak be, hogy egy újabb, „ébresztő” műtét után a paralimpián aranyérmet nyerő sportoló újra képes a beszédre.

„Érzelmes pillanat volt, amikor elkezdett beszélni, senki nem akarta elhinni. De jelen volt, és utána a családjával is beszélt” – nyilatkozta a legutóbbi műtétet végző, a milánói San Raffaelle Kórházban dolgozó Dr. Federica Alemanno.

zanardi-dppi_4

Zajlanak a barcelonai 10-es kanyar átalakításának munkálatai

Mi is beszámoltunk róla néhány hete, hogy a Formula-1 Spanyol és a MotoGP Katalán Nagydíjának otthont adó barcelonai pályán átszabják a 10-es kanyart. Korábban egy elnyújtott balos volt a hátsó egyenes végén, amelyet aztán előbb az F1-ben, majd Luis Salom 2016-os halálos balesete után a motorosoknál is felváltott az új, élesebb kanyar. Most a két verzió között alakítanak ki egy harmadikat, amellyel a cél, hogy egyfelől szélesítsék a bukóteret, másfelől visszatérjenek a nyomvonal eredeti szellemiségéhez, így újfent egy tempósabb kanyart teljesítenek majd a versenyzők. A munkálatok javában zajlanak Barcelonában – íme, néhány fotó erről:

Naná, hogy hóemberépítésben is a Jégember a bajnok

Kimi Raikkönen Instagram-sztoriban osztotta meg az alábbi képet, amelyet az F1 oldala is közzétett: a 2007-es világbajnok annyi kommentárt fűzött a hóemberhez, hogy „a harmadik testvér”, utalva két gyerekére, Robinra és Riannára, akik vélhetően tevékenyen részt vettek az építésben.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Videó: A 2020-as F1-es szezon legnagyobb csatái

Verstappen és Bottas Spielbergben, Ocon és Perez Portimaóban, Russell, Norris és Albon Szocsiban – ezek mind-mind szerepelnek az alábbi top 10-es válogatásban, amelyben az említett három pálya többször is visszaköszön (a videó a YouTube-ra átkattintás után indul!):

Ilyen, nem túl változatos versenynaptárokat szül a kényszer világjárványban

Az ázsiai Le Mans-széria 2019-20-as szezonja felölelte a kontinenst, sőt még a szomszédost is: három hónap leforgása alatt négy négyórás versenyt futottak Kínában, Ausztráliában, Malajziában és Thaiföldön.

A 2021-es versenynaptár kevésbé kreatív. Február 13-án, szombaton négyórás versenyt tartanak Dubajban, aztán másnap még egyet ugyanitt – a versenyhétvége is beleszámít az Egyesült Arab Emírségekbe érkezőknek kötelező tíznapos karanténba a résztvevők számára. Aztán a paddock átcipekedik a 150 kilométerre levő Abu Dhabiba, ahol február 19-20-án tartanak még kettő négyórást. Azaz két közeli pályán, másfél hét leforgása alatt lezavarják a bajnokságot és kiosztják a kontinensbajnoki címeket. Ráadásul az eredetileg tervezett naptár még egyhangúbb lett volna: mind a négy versenyt Abu Dhabiba tervezték, csak két hét különbséggel.

Az ázsiai Le Mans-szériában LMP2, LMP3 és GT3 kategória szerepel, a mezőnyben lesz például a korábbi F1-es Stoffel Vandoorne és Narain Karthikeyan, valamint a hazánkban jól ismert Ferdinand Habsburg.

Vajon a WRC 2019-es bajnoka fordul szebben vagy egy nyúl?

Ott Tanak PR-csapata kitett magáért ezzel a poszttal - a 2019-es WRC-bajnok a Monte-Carlo Ralira teszteli a Hyundait.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ott Tänak (@otttanak) által megosztott bejegyzés

 

Megvan az első gyártó, amely újabb öt évre aláírt a MotoGP-vel

A privát csapatok és a motorgyártók szerződése 2021 végén jár le a gyorsaságimotoros-vb kereskedelmi jogait birtokló Dornával. A független istállók közül eddig a Gresini Racing erősítette meg hivatalosan, hogy a 2022-től kezdődő újabb ötéves ciklus során is a MotoGP mezőnyének tagja lesz – viszont már nem az Aprilia gyári partnereként –, most pedig a maradási szándékát már korábban is kifejtő KTM is bejelentette, hogy aláírja a szerződést a Dornával, így 2026 végéig biztosan maradnak az osztrákok a MotoGP-ben.

A KTM a kisebb géposztályokban elért sikerei után 2017-ben csatlakozott a királykategória mezőnyéhez, ahol tavaly nagyot lépett előre, hiszen összesen három futamgyőzelmet szereztek, a gyári alakulat pedig bronzérmes lett a csapatok világbajnoki értékelésében. Az osztrák márka 2019 óta már négy motorral van jelen a MotoGP-ben: a szatellit partnerük a Tech3. A szerződéshosszabbításról szóló közleményben a KTM kiemelte, hogy ők az egyetlen márka, amely már az utánpótlás-szériákban (pl. Red Bull Rookies Cup) és a világbajnokság mindhárom kategóriájában jelen vannak.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

ktm-dppi-motogp

A világbajnok hibázott a teszten, navigátora kórházba került

Korán végződőtt a regnáló ralivilágbajnok Sebastien Ogier tesztje a francia hegyekben: a hétszeres vb-első ugyanis hibázott, lecsúszott az útról a Toyota Yaris WRC-vel és csúnyán összetörte az autót. A baleset következtében ráadásul navigátorát, Julien Ingrassiát kórházba kellett szállítani - a Toyota egyelőre csak annyit közölt, hogy nagy gond nincs, rutinellenőrzésre vitték be.

Egy videó a tesztről, még a baleset előttről:

 

Bottas már raliautóba is csak egyedi festésű bukósisakkal ül be

Valtteri Bottas számára ismét barátnője, Tiffany Cromwell tervezett bukósisakot. A profi kerékpárversenyzőnő egy mesébe illő téli tájat álmodott meg párja számára, aki a hagyományoknak megfelelően idén is elindul a lappföldi ralin.

Szokatlan színű 1955-ös Jaguar kerülhet új tulajdonoshoz

Kalapács alá kerül a Jaguar Le Mans-győztes D-Type típusának egyik kirívó darabja. Az 1955-ben gyártott, XKD 518-as alvázszámú autó a legendás brit versenyzöld helyett a márka olasz riválisának színét, vöröset visel magán.  Az 1954-ben bemutatott típusból mindössze néhány tucatnyit gyártott le a márka, ezek egy részével gyári színekben versenyzett.

A szóban forgó darab Le Mans-ban nem járt, viszont egy ponton Bernie Ecclestone keze alatt is átment. Az autókereskedőként is tevékenykedő brit Peter Blond autóversenyzőnek adta el az autót, ami azóta több tulajnál is megfordult. Motorházteteje alatt egy 3,4 literes, 245 lóerős hathengeres motor bújik meg.

Az RM Sotheby's január 22-én küldi aukcióra, ahol a becslések szerint 5,7-7-5 millió dollár között találhat új gazdára. Összehasonlításképp 2016-ban egy Le Mans-győztes darab 21,8 millióért kelt el.

1955-jaguar-d-type-xkd-518-photo-by-rm-sothebys_100776458_h

Az F1 miatt az F2 versenynaptára is megváltozott

A királykategória idei versenynaptárában történt módosításokhoz igazodva némiképp a Formula-2 menetrendje is megváltozott. A két utolsó, Dzsiddában és Yas Marinában megrendezésre kerülő versenyhétvége egy-egy héttel későbbre tolódik, így Szaúd-Arábiában a december 5-i, Abu Dhabiba pedig a december 12-i hétvégén áll rajthoz a mezőny. Erre azért volt szükség, mert a világjárvány miatt az F1-es Ausztrál Nagydíj március közepéről átkerült november második felére.

ErhF1rqW8AAU96X

Magnussen, Vergne, Duval és Di Resta is a Peugeot új pilótái között lehet

2022-ben komoly pilótafelhozatallal érkezhet a WEC új, Hypercar nevű géposztályába a Peugeot. A francia márka az Auto Hebdo szerint korábbi F1-es pilóták mellett WEC- és FE-győztes versenyzők leigazolására készül. A teljes lista:

- A Haas F1-es csapatától távozó Kevin Magnussen.
- A 2019-es Európai Le Mans-széria LMP3-as bajnoka, Mikkel Jensen.
- A kétszeres Formula-E-bajnok és Le Mans-i tapasztalatokkal is rendelkező Jean-Eric Vergne.
- Az Audi WEC-csapatának 2013-as bajnoka, Loic Duval.
- A 2020-as Le Mans-i 24 órás viadal LMP2-es győztese, Paul di Resta.
- A WEC LMP2-es osztályának és a Le Mans-i 24 órás 2016-os kiírásának bajnoka, Gustavo Menezes.

A Peugeot új autójáról egyelőre csak néhány fantáziarajz és alapvető információ látott napvilágot. Ezek szerint a hajtásról egy 2,6 literes, dupla turbós, 680 lóerő leadására képes belső égésű erőforrás, valamint egy 200 kW teljesítményű MGU gondoskodik.

peugeot-wec-2022

A Mercedes mellett a Williams és a McLaren produkciója is kalapemelést érdemel

A Formula Podcast legfrissebb adásában több mint 30 kategóriában hirdettük ki a 2020-as F1-es szezon legjobbjait, legszebbjeit, legnagyobbjait és persze nem feledkeztünk meg az alulteljesítőkrők, csalódásokról és vaddisznókról sem. A Williamsről és a McLarenről szóló rész 23:51-től hallható:

Veszélyhelyzetet hirdettek Malajziában, a MotoGP lefújta a sepangi tesztet

Bár úgy tűnt, roppant szigorú előírások mellett meg tudják tartani február közepén a MotoGP sepangi tesztjét (és a shakedownt), a The-Race.com értesülései után nem sokkal a MotoGP illetékesei közleményben bejelentették, hogy a Malajziában kihirdetett veszélyhelyzet és az ezzel járó utazási korlátozások miatt végül mégis le kell fújni a kétszer háromnapos gyakorlást. Ezzel elvileg a március közepi katari teszttel indulhatna a 2021-es program, ennek megrendezését meg is erősítették a szervezők, de sajtóhírek szerint lehet esély rá, hogy Jerezben esetleg pótolják a maláj gyakorlást.

Ahogy persze arra is, hogy a koronavírus-járvány tombolása miatt a katari teszt és az ottani évadnyitó is veszélybe kerülhet, az pedig eléggé valószínűnek tűnik, hogy az áprilisra tervezett Argentin és Amerikai Nagydíjak elmaradnak – a helyükre állítólag egy második katari és egy portimaói futam kerülhet. Egyes értesülések szerint a jövő héten kaphatunk hivatalos tájékoztatást a menetrend esetleges változásairól.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

sepang-teszt-motogp-1

Nagy 2020-as díjkiosztónkon Raikkönent és csapattársát is díjaztuk

A Formula Podcast legfrissebb adásában több mint 30 kategóriában hirdettük ki a 2020-as F1-es szezon legjobbjait, legszebbjeit, legnagyobbjait és persze nem feledkeztünk meg az alulteljesítőkről, csalódásokról és vaddisznókról sem. A Raikkönenről és az Alfa Romeóról szóló rész 54:42-től hallható:

Megmutatta Grosjean összeégett kezét

Végre teljesen lekerült a kötés Romain Grosjeanról, akinek kezei a november végi Bahreini Nagydíjon égtek meg. A francia fotót posztolt az állapotáról: az enyhébben sérült jobb kézen már csak néhány folt látszik, de a bal kéz még most is ijesztően néz ki, pedig már másfél hónap telt el a gyógyulás kezdete miatt. Hatalmas szerencse, hogy a védőöltözetnek és a lángokból való szabadulásnak köszönhetően Grosjean más testrésze nem sérült meg.

Bármilyen meghökkentő is a látvány, a baleset óta jó kedélyű versenyző most is őszintén mosolyog, az ölében Petrus macskával.

Speciális motoros szimulátorral készül a MotoGP-szezonra Vinales

Azt megszokhattuk már, hogy az autóversenyzők profi szimulátorokban készülnek, de motorversenyzők esetén sokkal ritkábban látunk olyan edzéseket, mint Maverick Vinales esetén. A Yamaha gyári motorosának Instagram-videójában egy speciális eszközt láthatunk, amellyel nem is csak szimulálni tudja a féktávokat vagy épp a bedőléseket, hanem eközben mérik és rögzítik a szervezetének különböző adatait, így többek között a versenyző állóképességét is mérni tudják. A SpeedWeek.com szaklap szerint a barcelonai Ortopédiai Intézet bocsátotta Vinales rendelkezésére a gépet, amely az egyetlen ilyennek számít Európában, s amelynek váza egy 600 köbcentis Yamaha Supersport-motor.

De ha már Vinales és Yamaha: a hangvillások bejelentették, hogy február 15-én tartják online csapatbemutatójukat a spanyollal és új társával, Fabio Quartararóval. Ezzel nem ők lesznek az elsők a sorban, a Ducati ugyanis már február 9-én lerántja a leplet Jack Miller és Francesco Bagnaia motorjáról. A Petronas SRT Yamaháról úgy hírlett, hogy a sepangi teszt előestéjén tartják meg a bemutatójukat Valentino Rossival és Franco Morbidellivel, de kérdés, hogy erre milyen hatással lesz, hogy törölték a maláj gyakorlást – ez utóbbiról (meg egyébként számos más extra MotoGP-s hírről) a Formula MotoGP Facebook-csoportban olvashattok, amelyhez IDE KATTINTVA csatlakozhattok.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maverick Viñales (@maverick12official) által megosztott bejegyzés

 

Láttatok már hóból épített F1-es autót?

A Formula-1 hivatalos Instagram-csatornája is megosztotta az alábbi fotókat, amelyen egy kisfiú ül egy hóból épített F1-es versenyautóban – méghozzá a rárakott logó alapján egy Mercedesben, így alighanem jó esélye lenne a hóvilágbajnoki címre is:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Most egy hölgyversenyzőt támadnak egy csúnya szó miatt Amerikában

Aki a NASCAR-versenyző Kyle Larson tavalyi meghurcoltatása után azt gondolta, ilyen őrület többé biztosan nem történhet a technikai sportban, mert az amerikai esetéből a szakma minden tagja tanult és levonta a konzekvenciát, tévedett. A helyszín ismét az Egyesült Államok, a platform ismét virtuális, a vétség ismét a káromkodás, az áldozat pedig ezúttal Hailie Deegan, egy 19 éves hölgyversenyző, aki nemrég került fel a rajongók szélesebb tömegének radarjára azzal, hogy 2021-re teljes szezonos versenyzői szerződést kapott a NASCAR harmadosztályában, a Truck Seriesben. Deegan sem a versenypályán viselkedett vitathatóan, hanem a Twitch-csatornáján, ahol az iRacingben való versenyzését közvetítette a rajongóknak, az események kommentálása során azonban egy óvatlan pillanatban kimondta azt a szót, hogy "retardált". A jelző az USA-ban különösen sértő kifejezésnek számít a fogyatékkal élőkkel szemben, emiatt pedig követők hada háborodott fel a versenyzőhölgy oldalán. Deegan a kritikaáradatot látva bocsánatkérő üzenetet tett közzé.

"Az este korábbi szakaszában egy érzéketlen szót használtam egy a Twitchen zajló online közvetítés során. Elfogadhatatlan szleng volt, hülyeséget csináltam. Elnézést kérek mindenkitől, akit megsértettem vele. Nincs mentségem rá, és tudom, hogy ennél jobbat kell mutatnom a szponzoraim és a rajongóim számára" - írta.

A versenyző támogatója, a Ford szintén posztolt arról, hogy tudomásul vette a történteket és Deegan bocsánatkérését - szerencsére olyan ördögűzés ezúttal nem indult be a sportban, mint tavasszal Larson "négerezése" után, ami pillanatok alatt számkivetetté tette a versenyzőt. Aki aztán egyébként az év végére feloldozást nyert.

deegan

Márciusban indul, októberben zárul a hazai raliszezon az első osztály számára

A Rally Szakági Bizottság közzétette a 2021-es versenynaptárnaptár-tervezetet, íme a Rali1-es idény állomásai:

Március 27-28. Salgó Rali

Április 16-18. Miskolc-Kassa Rali

Május 28-30. Ózd-Eger Rali

Június 24-27. Mecsek Rali

Július 17-18. Székesfehérvár-Veszprém Rali

Augusztus ?. Vértes Rali

Október 22-24. Nyíregyháza Rali

Plusz decemberben a Mikulás Ralit hivatalosan tartalékként jelölték meg a Rali1-es bajnokság számára, ha valamelyik futamot nem sikerül megrendezni.

bodolai-vértes-840x560