DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

„Nem láttam, hogy olyan jól teljesítettek volna…” – Horner megint odaszúrt Wolffnak Verstappen miatt

Hosszú hónapok óta tart a kisebb szócsata a Red Bull és a Mercedes Formula-1-es csapatfőnökei között annak kapcsán, hogy Toto Wolff nyíltan udvarolt többször is Max Verstappennek. Még Zandvoortban is arról beszélt a Mercedes-vezér, hogy csak a nyáron dőlt el, hogy 2025-ben nem érkezik hozzájuk az energiaitalosokkal egyébként 2028-ig szerződéssel rendelkező világbajnok. De vajon aggódott-e Christian Horner Verstappen esetleges elvesztése miatt?

„Nem. Azt találom inkább meglepőnek, hogy ilyen sokat beszéltek erről a médiában. A helyzet mindig is egyértelmű volt köztünk Maxszal, és szerintem beszélhetnek mások, de mi komfortosan érezzük magunkat azzal, ahol állunk” – fogalmazott a Holland Nagydíj után Horner, aki arra is utalt, hogy Verstappen megtartása és maradása függhet a Red Bull teljesítményétől, és egyúttal ennek kapcsán oda is szúrt a Mercedesnek:

„Rajtunk áll, hogy teljesítsünk. Van egy megállapodásunk 2028-ig, szóval tőlünk fog, hogyan teljesítünk. Nem láttam úgy, hogy Toto autói olyan jól teljesítettek volna ma… Minden szerződésnek van teljesítményre vonatkozó része. Nem fogunk ezekről beszélni, de amíg versenyképes az autónk, tudjuk, mi a helyzet. 2028 még nagyon messze van, a mi feladatunk győztes autóval előállni.”

f1-horner-verstappen-redbull

Volkswagenes egyeztetésekről és Red Bull–Porschéről beszélt a McLaren vezére

Az utóbbi időben egyre erősebben lehet hallani, hogy a Volkswagen Csoport egy vagy akár két márkával is beszállhat motorszállítóként a Formula-1-be az új erőforrások 2026-os bevezetésekor. A pletykák arról szólnak, hogy a Red Bull a Porschével, a McLaren pedig az Audival léphet együttműködésre – sőt, utóbbi kapcsán a wokingiaknak egyszer már azt is cáfolniuk kellett, hogy a négykarikás gyártó felvásárolta volna a teljes csapatot. Ennek ellenére Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója nemrég nem tagadta, hogy zajlottak a háttérben egyeztetések a Volkswagen-konszernnel, egyúttal pedig azt is elhintette, hogy az ő értesülései szerint igazak lehetnek a másik kapcsolatról szóló hírek:

„Azt hallom, hogy valamit csinálni fognak a Red Bull-lal a porschés vonalon” – idézi Brownt az F1i.com. „Szerintem számos emberrel beszéltek a mezőnyből, és ahogy az sejthető, nekünk is voltak beszélgetéseink. De rövid és közép távon elégedett vagyunk a jelenlegi helyzettel. Szóval megvárjuk, hogy lássuk, hogy beszállnak-e a sportba. Mert szerintem ez még nincs teljesen eldöntve. Ha beszállnak, akkor is szerződésünk van erre az időszakra, aztán pedig természetesen felmérjük, hol állunk mi, kik vannak jelen a sportban, s aztán eldöntjük, mit csinálunk 2026-ban.”

A Red Bull jelenleg a Hondától megörökölt projektet viszi tovább sajátként, a McLarent pedig a Mercedes látja el hajtásláncokkal. Ez utóbbi kapcsán Brown hangsúlyozta: hisz benne, hogy ügyfélcsapatként is lehet világbajnokságot nyerni az F1-ben, a motorok ugyanis megegyeznek a gyári istálló által használttal, nekik csak az autó többi részének hozzáalakításában van előnyük.

mclaren-redbull-2021-dppi

fotó: dppi

Új névvel és logóval vág neki a 2022-es szezonnak az Alfa Romeo

Új identitást kapott a Formula-1 idén kezdődő új korszakára az Alfa Romeo: a csapat bejelentése értelmében mostantól hivatalosan Alfa Romeo F1 Team Orlen névre hallgat az istálló. A névadó szponzor tehát maradt az Orlen, az egyetlen – voltaképpen csak szimbolikus – változtatás, hogy a „Racing” szó helyét átvette az „F1 Team” kifejezés, amellyel a közlemény szerint azt kívánják hangsúlyozni, hogy a gárda azon szűk, tízfős csoportba tartozik, amely Formula-1-es csapatnak mondhatja magát. Az új névhez pedig természetesen új logó is dukál – íme:

Audi-versenyzőként folytatja Michelisz márkatársa

Az előző két WTCR-szezont a Hyundai gyári pilótájaként, a Team Engstler színeiben töltötte Luca Engstler. A 21 éves német fiatal a lokális TCR-bajnokságok             specialistája hét címmel a német, ázsiai, közel-keleti és maláj sorozatokban, de a WTCR-ben hiányzott neki az áttörés: a bajnokságban csak 16. és 15. helyen végzett az elmúlt két évben (habár 2021-ben ő nyerte a junior értékelést), egyetlen dobogós helyet ért el, második helyet tavaly a Nürburgringen, a második futamon.

Engstler 2022-ben már nem lesz a Hyundai pilótája, és a márkát váltó, Hondával társuló családi csapatnak sem marad versenyzője. Helyette az Audi Sport ügyfélprogramjával írt alá szerződést. Hasonló státuszt kap, mint a márka WTCR-pilótái, Gilles Magnus, Nathanael Berthon és Frederic Vervisch, Engstler azonban a jelek szerint nem a világkupán fog szerepelni, hanem a GT3 kategóriára koncentrál.

Ismét lesz hölgyversenyző a Bajnokok Tornáján

Bő három hét múlva, február 5-6-án rendezik Svédországban, havas-jeges pályán a Bajnokok Tornáját, az esemény közeledtével pedig lassan véglegessé válik a mezőny is. Valtteri Bottas, Sebastian Vettel és Mick Schumacher után újabb F1-es kötődésű résztvevőt jelentettek be David Coulthard személyében, akinek társa a W Series kétszeres bajnoka, Jamie Chadwick lesz. Chadwick mindössze a második hölgyversenyző, aki részt vehet a tornán, előtte Susie Wolff kapott erre lehetőséget még 2014-ben.

„Szuper izgatott vagyok. Nagy megtiszteltetés lesz egy olyan ikon mellett képviselni Nagy-Britanniát, mint David Coulthard” – nyilatkozta Chadwick. Coulthard, aki már tapasztalt résztvevő a Bajnokok Tornáján, természetesen a győzelmet célozta meg, de elismerte, ez nem lesz könnyű, és nem a tapasztalatlan társ miatt. „Már vezettem jégen korábban, egy AMG Mercedest Svédországban, de nagyon nehéz lesz legyőzni az északi versenyzőket a természetes környezetükben” – mondta.

Betilthatja egyik rajt előtti hagyományát az F1

A Formula-1-hez mindig is hozzátartoztak bizonyos szokások, amelyek teljes egésszé tették a versenyhétvégét, az elmúlt években pedig különösen igaz, hogy a szervezők szeretnének minden alkalmat megragadni a szórakoztatásra. Azonban ezzel párhuzamosan a sport egy olyan irányba mozdul el, amellyel környezetbarátabb módon működhet, ebbe pedig egyes dolgok nem férnek bele.

Ilyenek a rajt előtti légi parádék is, melyektől a hírek szerint idén elköszönhetünk. Mindezt a karbonkibocsátás csökkentése miatt tervezi meglépni az F1 vezetősége, illetve azért, mert felmerült, hogy egyes országok akár katonai erőfitogtatásra is felhasználhatják ezt a látványelemet. A szigorítás értelmében például Monzában és Silverstone-ban sem láthatnánk már idén légi showt.

Mindazonáltal a civil repülőgépek bemutatóját meghagyhatják, azzal a megkötéssel, hogy fenntartható üzemanyaggal hajtott gépek szállhatnak csak fel.

A szintetikus anyaméh előnyeit fejtegeti a Formula-E-bajnok Di Grassi

Az elektromos széria 2016/17-es szezonjának győztese, Lucas di Grassi nagy rajongója a tudománynak és technológiának, és egyre gyakrabban nyilvánít véleményt az elektromos autózás témakörén kívül is. Most a közösségi médiában megosztott egy posztot, amely azzal az alapproblémával foglalkozik, hogy a férfiak és nők keresete közti különbség azután nyílik ki, hogy a nőnek gyermeke születik. A megoldást az eredeti poszt szerzője szerint a szintetikus anyaméh jelenti, amely eltávolítja a várandóssággal járó terhet és csökkenti az egyenlőtlenséget.

Az eredeti posztot megosztó Di Grassi így vélekedik: „A szintetikus anyaméh jobb társadalomhoz vezethet számos okból kifolyólag, melyekről teljes cikket kellene írni. Én hiszem, hogy ezt a technológiát mindenképpen ki kellene fejleszteni (és mielőtt jönnének a panaszok, minden más technológiához hasonlóan opcionális lenne)” – írta ki magából futurisztikus gondolatait Di Grassi.

Csapatot talált a Ferraritól távozó tehetség

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, nem lesz Ferrari-akadémista az Formula-2 idei mezőnyében. Ennek egyik oka, hogy Marcus Armstrong a tavalyi évet az olaszok támogatásával és a DAMS csapatában töltötte, azóta viszont szakított az akadémiával. Nemrég viszont hivatalosan megerősítést nyert, hogy az új-zélandi pilóta 2022-ben ismét ott lesz az F2 rajtrácsán, ám ezúttal már a Hitech istállójánál.

„Nagyon örülök, hogy ebben a szezonban a Hitech csapathoz csatlakozhatok a Formula 2-ben. A csapatfőnök, Oliver Oakes néhány évvel ezelőtt elhozott Európába, így már a kezdeti időkben is láttam a csapatot, amely azóta a Formula-2 és Formula-3 meghatározó szereplőjévé vált. Alig várom, hogy egy ilyen sikeres alakulattal dolgozhassak együtt, és mindent beleadhassak az idei évben” – mondta Armstrong.

Csökkentené az IndyCar-autók súlyát Scott Dixon

Nem elégedett a jelenlegi IndyCar gépekkel a széria hatszoros bajnoka. Scott Dixon nagyon fontosnak tartja, hogy változások történjenek, mert véleménye szerint a jelenlegi autók túl nehezek. „Azt mondanám, hogy az IndyCar jelenleg inkább egy junior kategóriás autóval rendelkezik. Nem igazán gyors vagy fürge, túl nehéz és nincs elegendő tapadása, pedig néhány pálya szintén nagyon alacsony tapadással rendelkezik. A súlynövekedést valószínűleg a biztonsági rendszerek okozták, mint az aeroscreen, ami viszont nem gond. Sokan lépnek erre az útra, mert változik a technológia, mi viszont lassúak vagyunk a fejlesztések terén. Nem sokat változott az autó 2012 óta” – idézte Dixont a Motorsport.

A rutinos pilóta szerint a hamarosan érkező hibrid motorokkal növekedhet a teljesítmény és másabb lesz vezetni az autókat, de csak reménykedik abban, hogy ez valamennyire megoldja a súllyal kapcsolatos problémákat.

Szavazz: Folytatja pályafutását Hamilton az F1-ben – és örülnél neki?

Nem lehet tagadni, Lewis Hamilton sorsának bizonytalansága uralja a Formula-1-es témájú híreket: a Formula.hu legolvasottabb anyagai is a hétszeres világbajnok jövőjéhez kapcsolódnak: Toto Wolff vagy korábbi világbajnokok nyilatkozatai, meglátásai, teóriái. Biztosat egyelőre senki sem tud, maga az érintett pedig az Abu Dhabi Nagydíj óta nem szólalt meg a nyilvánosság előtt.

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ti mit gondoltok erről a forró témáról, ezért arra kérünk titeket, osszátok meg véleményetek a szavazómodulon keresztül. Két kérdésre keressük a választ:

1. Szerinted folytatja Lewis Hamilton a pályafutását az F1-ben?

2. Örülnél, ha a hétszeres világbajnok szerepelne a 2022-es mezőnyben?

Így néznének ki az új autók a 2021-es festésekkel

Bár még néhány hetet várnunk kell a csapatok autóbemutatóira, a Formula-1 Instagram-csatornája megálmodta, hogyan festenének az új versenygépek – amelyek nyilván valamelyest az általuk felvázolt prototípus koncepciótól el fognak térni – a tavalyi dizájnokkal. Mint arra a kommentekben felhívták a figyelmet, a lapozható bejegyzés nem teljes, a Ferrari ugyanis hiányzik közülük:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Az első nap az új munkahelyen: Albon először a Williamsnél

Miközben George Russell már korábban mercedeses öltözékben feszített, a helyére igazolt Alexander Albon a minap teljesítette első napját hivatalos williamses versenyzőként. A brit-thai pilóta járt a csapat grove-i központjában, s ha már ott volt, az ismerkedős körökön túl rögtön dolgozott is és szimulátorba pattant:

Különleges logóval készül a Ferrari

Fennállása 75.évfordulóját ünnepli 2022-ben a Ferrari, ennek pedig igyekeznek megadni a módját. Az olaszok egyedi emblémával készültek, melyben az évszámok és a maranellóiak ikonikus márkajelzése is megjelenik. A Ferrari ennek örömére az egész évben készül majd programokkal és különlegességekkel, elsőként pedig egy videót tettek közzé melyben a gyártóra jellemző dolgok felsorolása mellett az alkalmazottak arcképeiből rakták ki az új logót.

 

Az F1-es szerepkörök változatosságáról

A fent jelölt témáról is beszélgettünk a bokszutca faláról szóló podcast-adásunkban, kitérve például arra, hogy noha Ross Brawn a Ferrari történetének talán legnagyobb technikai igazgatójaként írta be magát a történelembe, a stratégia megalkotásában is oroszlánrészt vállalt – s a bokszkiállások megtervezése a mai napig egy többszereplős történet. Az adás e szakaszát 22:32-től hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Barcelonában nem lehetnek nézők az F1-es teszten, de Bahreinben igen

A bahreini pálya megerősítette, hogy a 2022-es második szezon előtti F1-es teszten lehetnek majd nézők is a lelátókon. Az idei év első gyakorlására február 23-25-e között kerül majd sor Barcelonában, itt nézhetjük majd meg először az újgenerációs autókat, de a helyszínen nem lehetnek ott a szurkolók - nem úgy, mint a március 10-12-e között tartandó bahreini teszten. Általában nem szokott tömeg lenni az ilyen eseményeken, de az új autók miatt azért lehet, hogy sokan élnek most a relatív olcsó lehetőséggel.

bah_1

fotó: dppi

Grosjean: Toto azt mondta, idén vezethetem a Mercedest

Romain Grosjeannak a 2020 végén elszenvedett horrorisztikus balesete és ezt követő visszavonulása után ígérte azt a Mercedes, hogy tesztlehetőséget biztosít neki a világbajnok istállónál. Ez 2021-ben a koronavírus, az utazási korlátozások, a Mercedes sűrű szezonja és Grosjean IndyCar-programja miatt nem jött össze, most viszont úgy tűnik, hogy idén sor kerülhet rá:

"Küldtem egy üzenetet Abu Dhabi után Totónak (Wolff). Jó, vártam pár hetet és utána írtam neki. Ő pedig válaszolt, megköszönte és azt írta, hogy idén be kell ülnöm az autóba" - idézi a Motorsport Grosjean szavait. A francia azt is hozzátette, hogy a nyakizma már nem olyan, mint aktív F1-es korában, úgyhogy valószínűleg szenvedni fog, de a terv az, hogy a Francia Nagydíj idején nyélbe ütik a tesztet.

gro

fotó: dppi

Három pillérre épül a Pirelli idei szezonja

Egy sajtótájékoztató keretein belül prezentálta 2022-es céljait a Formula-1 hivatalos gumibeszállítója Az olasz gyártó szakemberei a vállalat alapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett eseményen számoltak be a különböző tervekről. A Pirelli az idei esztendőben ugyanis megújult termékkínálattal érkezik az összes nagyobb sorozata számára.

Az F1-ben új kihívás előtt állnak, hiszen az abroncsok mérete 18 colosra nő, az új keverékek tesztelésén pedig rengeteget dolgoztak, többek között a pilóták segítségével. A WRC esetében is rengeteg munka volt a gumikban, hogy megbirkózzanak a hamarosan debütáló Rally1-es versenyautók extra súlyával és többlet teljesítményével, de a GT szériákra is nagy hangsúlyt fektettek. Utóbbinál az volt a cél, hogy a P Zero DHF nevű termékek a szakág minden osztályának megfeleljen, így a GT2, GT3 és GT4-es kategóriáknak is. A milánói cég további két fontos alappillért is kiemelt. A jövőben a korábbinák is nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a fiatal tehetségek támogatására, valamint a fenntarthatóságra, mely mindig is központi szerepet játszott a stratégiájukban.

Ricciardo tavaly még a himnuszokra is táncolt

Daniel Ricciardo vidám természete közismert, az ausztrál pilóta alighanem az egyik leghumorosabb tagja a jelenlegi mezőnynek. A McLaren versenyzője sokszor okoz mulatságos pillanatokat, ám olykor ezekre csak később derül fény. A wokingiak ezért nemrégiben több olyan videót is megosztottak az előző szezonból, melyen pilótájuk a versenyek előtti himnuszok alatt is igazán jól érezte magát.

A Ferrarinál ilyenkor ragasztják a rajtszámokat

A téli időszak és a január sok dologért lehet izgalmas, Maranellóban például azért, mert ilyenkor van a rajtszám elhelyezésének az időszaka. Legalábbis ez derült ki a Ferrari posztjából, melyet a hivatalos közösségi oldalaikon tettek közé. Az olasz istállónál már komolyan megy a készülődés, hiszen február 17-én mutatják be az idei autójukat, melynek színe a hírek szerint változhat az eddigiekhez képest. <!--[if gte mso 9]>

„Mindjárt itt az évnek azon időszaka, amikor felrakjuk a számokat az autóra... Ha választanod kellene egy számot az F1-es karrieredhez, melyiket lenne az és miért?” – kérdezték a rajongóktól.  

 

Nem sokat változott a Peugeot 9X8 alapkoncepciója

A Motorland Aragon pályán tesztelte a Peugeot a WEC sorozatba szánt versenygépét. Az újdonságot tavaly mutatták be a rajongóknak, a munka pedig gőzerővel folyt a háttérben, miután decemberben előbb fékpadon próbálták ki együtt a 2.6 literes, V6-os, ikerturbós benzinmotort és a 200 kW-os elektromos egységet, majd nem sokkal később már pályára is vitték az autót. Akkor úgy tűnt, mégis lesz hátsó szárny rajta, ami azért lett volna érdekes, mert a 9X8 egyik különlegessége, hogy az alapkoncepcióban nem volt megtalálható a légterelő elem.

A most közzétett képeken már jobban látszik, hogy bár az első fotókhoz képest tényleg módosítottak hátsó részen, ez a koncepció még mindig eltérő a többi gyártó csomagjához képest. Ezt a Peugeot Sport WEC programjának technikai igazgatója is megerősítette: „A szabályzat megengedi ezt, a számításaink és a szélcsatornában végzett munkánk pedig megerősítették a döntésünk helyességét arra vonatkozólag, hogy elhagyjuk a hátsó szárnyat. Arra számítunk, hogy a különböző karakterisztikájú pályákon való tesztek is igazolják majd mindezt” – mondta Olivier Jansonnie.

Elektromos Porsche lett a Formula-E új biztonsági autója

Jövő hétvégén a dupla Dirija ePrix-vel startol a Formula-E 2022-es idénye, amelyben új safety cart láthatunk majd azokban az esetekben, ha szükséges lesz a bevetése: az eddigi BMW-k és a tavaly látott Mini után a Porsche Taycan Turbo S tölti be ezt a szerepet a világbajnokság versenyein. A Mini után ez lesz a második teljesen elektromos biztonsági autója a szériának, ráadásul lenyűgöző adatokkal rendelkezik: nulláról százra 2,8 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig 260 km/h – ami alig marad el a Gen2-es Formula-E-autókétól. A képen is látható Porsche különlegessége, hogy a festésdizájnjából látható sávokkal a bajnokság összes csapatát reprezentálták.

porsche-fe-sc-2

porsche-fe-sc-1