DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Kikerültek a TCR World Tour naptárából az ausztrál fordulók

Még december közepén tették közzé az idei szezonra már FIA-státuszt kapó TCR Világsorozat 2024-es versenynaptárát, amelyet jelentősen átalakítottak az első kiíráshoz képest, viszont a fix pontot a makaói évadzárót megelőző dupla ausztrál forduló jelentette a Sydney Motorsport Parkban és Bathurstben. Nos, a TCR Australia szervezői viszont most bejelentették, hogy a World Tour és az egész TCR-kategória promótere, a WSC jelezte feléjük, hogy szállítási és logisztikai nehézségek miatt mégsem lesz a Világsorozat állomása a szóban forgó két ausztrál futam. A TCR Australia versenyeit ettől függetlenül persze megrendezik – igaz, a sydney-i állomást két héttel előbbre hozták november elejéről október közepére.

A TCR World Tour egyelőre azzal kapcsolatban nem kommunikált, hogy pótolják-e és ha igen, hol és mikor az így kieső Világsorozat-futamokat. Mindenesetre nem ez az első változás a túraautózás nemzetközi menetrendjében idén, hiszen néhány hete a TCR Világdöntőt is elhalasztották, ami inkább gyakorlatilag törlésnek fogható fel.

tcr-bathurst

Monaco: Kellemes idő várható, az esőesély csekély

Miután az imolai versenyhétvégét elmosta a régióra lesújtó ítéletidő, egy héttel ezelőtt Monacóval kapcsolatban is aggályok merültek fel az előrejelzések szerint – ha nem is hasonló drasztikus következményeket, de legalábbis vízben úszó hétvégét vizionáltak sokan. Mostanra kedvezőbbre fordult a helyzet, s az F1 hivatalos honlapja által közzétett előrejelzések szerint kellemes idő fogadja majd a mezőnyt a Hercegségben.

Az egész versenyhétvégére 24–25 fokot mondanak, míg az eső valószínűségét nagyjából 20 százalékosra becsülik – elsősorban délutánonként.

redbull-2022

A Hyundainál, Abiteboul mellett kötött ki a Williamstől távozó technikai igazgató

A Williams műszaki részlegét 2021-ben és 2022-ben vezető Francois-Xavier Demaison Jost Capitóval együtt hagyta el a csapatot tavaly decemberben. A mérnök korábban a WRC-ben volt aktív a Volkswagen technikai igazgatójaként (ahol szintén Capito volt a csapatfőnök), most pedig szintén a ralivilágbajnokságra tér vissza: a Hyundai motorsportrészlegéhez csatlakozik technikai igazgatóként, így a ralis és TCR-projektekben kap szerepet.

A Hyundai korábbi F1-es vezetők új otthonának bizonyul az FX becenéven emlegetett szakember megszerzésével: a csapatfőnök ugyanis az a Cyril Abiteboul, aki korábban a Renault királykategóriás csapatát irányította. A két francia szerepet fog játszani a Hyundai jövőbeli motorsportprogramjainak meghatározásában is – itt eszünkbe juthat a koreai márkát F1-hez kapcsoló spekuláció, valamint a WEC-s szerepvállalásról szóló sajtóhír.

Míg Demaison új csapatot talált, a Williams csapata máig sem talált új technikai igazgatót – a Capito helyére érkező James Vowles egyik legfontosabb feladatának jelölte meg a megfelelő szakember kiválasztását, mivel a csapat műszaki részlege jelenleg egy irányt mutató vezéregyéniség nélkül működik.

Akár a versenyek kulcspillanatait is újrajátszhatjuk az F1 Manager 23-ban – itt az első előzetes

Tavaly nagy sikert aratott a hivatalos Formula-1-es licenszt kapó menedzserjáték, az F1 Manager 22, amely így természetesen folytatásért kiáltott. Az első kedvcsináló előzetest lejjebb mutatjuk, emellett néhány részlet is napvilágot látott arról, hogy milyen fejlesztések érkeznek az új játékba, amelyben mindenki Christian Horner vagy Toto Wolff „helyébe léphet”.

Az F1 Manager 23 ugyanúgy a csapatirányítás minden részletére kitér a létesítmények fejlesztésétől a pilóták szerződtetésén át a versenystratégiáig, viszont újdonság lesz a sportigazgató szerepköre, aki kifejezetten a bokszszemélyzet tréningezését célozza. Emellett még alaposabban lehet majd nyomon követni az F1-be vágyó fiatalok teljesítményét, de talán a legérdekesebb fejlemény, hogy az új Versenyvisszajátszás (Race Replay) játékmód arra is lehetőséget ad, hogy a valós futamok kulcspillanatait újrajátsszuk, ezáltal esetlegesen egy eltérő stratégiai döntéssel megváltoztassuk azok kimenetelét.

A játék pontos kiadási dátuma nem ismert, a bejelentés szerint még a nyáron meg fog jelenni minden platformon.

Leclerc ziccert hibázott, Sainz kisebb sérülést szedett össze az F1-esek focimeccsén – videó

Évről évre hagyomány a Formula-1-es Monacói Nagydíj előtt, hogy jótékonysági futballmérkőzést rendeznek a pilóták és egyéb világsztárok részvételével. Kedden került sor erre, a pályán láthattuk a Ferrari mindkét pilótáját, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt, valamint többek között Fernando Alonsót és Pierre Gaslyt, sőt még az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali is a csapat tagja volt, míg a túloldalon a sztárok között feltűnt Novak Djokovic teniszező és kissé furcsa módon Danyiil Kvjat is.

A mérkőzést végül 4-3-ra a pilóták csapata nyerte, de születhetett volna több gól is, Leclerc ugyanis – aki egy ízben arcra is esett – egy Sainz által előkészített ziccert hibázott el, amikor a kapusba rúgta a labdát (lásd a lenti videón). Sainzt amúgy nagyjából egy óra elteltével le kellett cserélni, s a közvetítésben látszott, hogy ápolni kell a jobb lábát. Állítólag azonban a sérülés nem komoly: Giuliano Duchessa F1-es újságíró információi szerint csupán enyhe zúzódásról van szó, így nincs veszélyben a ferraris spanyol monacói indulása.

„Megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt a 2026-os F1-es szabályokkal” – Ben Sulayem

Az Aston Martin és a Honda szerda hajnalban jelentette be, hogy együttműködésre lép 2026-tól a Formula-1-ben, ami egyúttal a japán motorgyártó tényleges visszatérését is jelenti (még ha igazából teljesen soha nem is szálltak ki a száguldó cirkuszból). A fejleményeket Stefano Domenicali F1-vezérhez hasonlóan az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem a helyes irányvonalra való bizonyítékként kommentálta:

„A Hondához hasonló globális autógyáróriások folyamatos érdeklődése ismét megmutatja, hogy az FIA által a FOM-mal és a motorgyártókkal közösen lefektetett 2026-os motorszabályok pontosan megteremtik a megfelelő egyensúlyt, hogy biztosítsuk, hogy továbbra is az FIA Formula-1-es világbajnokság maradjon a technológiai innováció, a fenntarthatóság és a versenyzés élvonala. Mint azt korábban bejelentettük, nem kevesebb mint hat iparági vezető gyártó regisztrált a 2026-tól 2030-ig tartó szabályciklusra – Alpine, Audi, Ferrari, Honda, Mercedes és Red Bull–Ford –, és nagyon örülök, hogy a Honda elkötelezte magát a rajtrácsra való visszatérés mellett az Aston Martin csapatával” – mondta el Ben Sulayem.

f1-bensulayem-2023

fotó: DPPI

Domenicali: Az Aston–Honda partnerség újabb bizonyíték a helyes irányra

Szerda hajnalban jelentették be a felek, hogy 2026-tól az Aston Martin partnereként tér vissza ténylegesen is a Formula-1-be az egyébként a Red Bull Powertrainsszel való kollaboráció révén amúgy is kvázi jelenlévő Honda. A bejelentés, amely egyúttal azt is megerősíti, hogy az abban az évben érkező új motorszabályok mellett hat gyártó (a Honda mellett a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull Ford, az Alpine/Renault és az újonnan érkező Audi) kötelezte el magát, Stefano Domenicali F1-vezérigazgatót megerősítette abban, hogy jó irányba haladnak a dolgok:

„Nagyszerű hír a Formula-1 számára, hogy a Honda az Aston Martin partnere lesz, hogy erőforrásokkal lássa el őket 2026-tól kezdődően” – fogalmazott Domenicali. „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a globális platformunk és a növekedésünk komoly potenciállal bír a márkák számára, és azt is mutatja, hogy a terveink, miszerint fenntartható üzemanyagra váltsunk 2026-tól, a megfelelő hozzáállást kínálják az autós világ számára, hogy karbonmentessé tegyük a bolygónkat. Mindannyian láthatjuk a hihetetlen elköteleződést az Aston Martin részéről a sportunk iránt, és alig várjuk, hogy élesben láthassuk ezt az izgalmas együttműködést, egyúttal szeretnék mindkét félnek gratulálni az izgalmas hírekhez.”

f1-domenicali-stroll

fotó: DPPI

Jön az első Alonso három esélye közül

Sok szó esett már a szezon első futamai óta arról, hogy az Aston Martin nagy esélye a győzelemre Monaco lehet karakterisztikája miatt, amely kiiktatja az AMR23 jelentős egyenesbeli hátrányát. Alonso egy korábbi nyilatkozatában három helyszínt nevezett meg, ahol csapata nyerhet.

„Úgy néz ki az autónk nem a leggyorsabb az egyenesekben, ám kiváló a kanyarokban. Ezért a bajnoki szezon legalacsonyabb sebességű pályai jöhetnek szóba: Monaco, Budapest és Szingapúr. Ezek a típusú pályák a fő reményeink jelenleg” – mondta Alonso: néhány napon kiderül, mennyire volt megalapozott az Aston Martin hetek óta emlegetett bizakodása Monte-Carlo kapcsán.

Graham Rahal mégis indul az Indy 500-on

Az Indy 500-on való indulástól drámai körülmények között csapattársa által mindössze 7 ezred mérföld per óra különbséggel kiütött Graham Rahal mégis részt vehet a legendás verseny 107. felvonásán, miután Stefan Wilson a tegnapi balesetben komolyan megsérült, s ki kell hagynia a vasárnapi futamot. A Dreyer & Reinbold Racing első jelöltje a helyettesítésre pedig Rahal volt, és sikerült is tető alá hozni a megállapodást, amibe a szponzoroknak és mindkét motorszállítónak is bele kellett egyeznie.

Az eset külön pikantériája, hogy a néhai Justin Wilson öccse épp Rahal csapattársával, azzal a Katherine Legge-vel ütközött, aki beugróként egyedül kvalifikálta magát „egyenes ágon” már szombaton az Indy 500-ra a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzői közül.

rahal

„Az út túloldalára nem mennék át egy F1-es verseny miatt” – sarkos vélemény az IndyCar-legendától

A négyszeres Indy 500-győztes, jelenleg IndyCar-csapattulajdonos A.J. Foyt fogalmazta meg véleményét nem épp finomkodva arról, tartania kell-e az amerikai szériának a Formula-1 térnyerésétől.

„Nem gondolom. Én az út túloldalára nem mennék át egy F1-es verseny miatt. Előre tudni, ki fogja megnyerni. Ez nem versenyzés” – mondta az Autoweeknek a 88 éves Foyt.

A fő sikereit 60-as és 70-es években elérő, de Indianapolisban 1958-tól egészen 1993-ig szereplő texasi állítja, még Formula-1-es versenyző is lehetett volna a Ferrarinál – de nem fogadta el a felkérést:

„Jó néhány éve a Ferrari tett ajánlatot, de amikor azt mondták, második számú versenyző lennék, habár futamot nyerhettem volna, úgy döntöttem, maradok a sprint és midget autóknál. Ha én megnyerhetek egy versenyt, akkor azt meg is nyerem, nem fogok a csapat másik autója mögött maradni. Nem hiszek az ilyen versenyzésben” – mondta jellemző szókimondó stílusában A.J. Foyt.

Fotó: A.J. Foyt Racing

Egy kör F1-es autóval a Balaton Park Circuiten

Természetesen csak virtuálisan – gyorsan elkészült a megfelelő mod az Assetto Corsához, így megnézhetjük, hogy hasít végig az idei Red Bull a múlt héten átadott versenypályán:

A holland király alig bírta nézni ’21 Abu Dhabit

Vilmos Sándor holland király nagy F1-rajongó, s egy különleges podcastsorozatban felidézte azt a 2021 végi napot, amikor Max Verstappen megszerezte Hollandia történetének első világbajnoki címét: „Otthon néztem, egész nap ideges voltam. A gyerekeimnek is nézniük kellett. És verseny közben nem úgy tűnt, hogy Max ezt meg fogja nyerni…” – mondta a király, aki elmondása szerint majdnem otthagyta a családot, amikor a feszültség túl naggyá vált.

„Végül azt gondoltam, hogy jó szülőként példát kell mutatnom, és nem állhatok fel a tévé elől. Egész nap erre készültem, iderángattam az egész családot, és ha nem is állnak jól a dolgok, akkor is a helyemen kell maradnom. Nem teheted meg a gyerekeiddel, hogy felkelsz és morcosan elsétálsz.”

verstappen-2021-abudhabi

Alonso újra világbajnokságot nyerhet – véli korábbi F1-es csapattársa

Amióta az Aston Martin előreugrott a Red Bull üldözői közé, Fernando Alonso pedig sorra gyűjti a dobogós helyezéseket, folyamatosan téma, hogy vajon a spanyol újra nyerhet-e futamot vagy akár világbajnoki címet a Formula-1-ben. Bár a kétszeres vb-győztes szerint előbbihez is szerencsére – konkrétan az energiaitalosok botlására – lenne szükség, a renault-s diadalmenete során mellette csapattársként versenyző Giancarlo Fisichella szerint benne van a pakliban, hogy Alonso a negyvenen túl is újra feljut a csúcsra:

„Úgy gondolom, Fernando egy jó autóval újabb világbajnoki címet nyerhet. Fernando öregszik, de egyre csak gyorsabb lesz – nem tudom, hogyan csinálja! Fernando 2005-ben és 2006-ban volt a csapattársam, megnyertük közösen az egyéni és konstruktőri címeket a Renault-nak. Fantasztikus volt vele dolgozni. Örülök, hogy ilyen formában van és versenyről versenyre szerzi a dobogókat” – nyilatkozta a nemrég a Balaton Park Circuit megnyitóján járó olasz ex-F1-es a Sky Sports Newsnak. Fisichella egyúttal az Astont is dicsérte: „Idén nagyon-nagyon erősek, remek az autó. Különösen versenytávon tűnik úgy, hogy a legjobbak gumikopás terén. Az Aston Martin egy hihetetlen csapat, nagyon gyorsan fejlődtek.”

f1-alonso-aston-podium-miami

fotó: DPPI

Hamilton támogatásáról biztosította a Real Madrid csatárát

A Valencia elleni 1-0-ra elveszített mérkőzést követően rasszista atrocitás érte a Real Madrid brazil játékosát, Vinícius Jr-t, Lewis Hamilton pedig hétfőn Ista-sztorijában biztosította támogatásáról a futballistát. "Veled vagyok, Vini Jr!" - írta a hétszeres világbajnok.

Megvan az Indy 500 első nagy balesete, csigolyatörést szenvedett Wilson – videó

A kvalifikációk hétvégéje utáni hétfői edzésig kellett várni, hogy a 107. Indianapolisi 500 mérföldes kéthetes periódusa során megtörténjen az első nagyobb és látványosabb baleset. A tréning utolsó órájában jártunk, amikor egy előzés miatt némileg belassuló bolyban a több év után visszatérő hölgyversenyző Katherine Legge találta el hátulról Stefan Wilsont. Mindkét autó megpördült a kontakttól és falnak csapódott, Legge versenygépe egy pillanatra a levegőbe is felemelkedett. Legge saját lábán szállt ki az autóból, Wilson esetén viszont szükség volt segítségre, bár amikor a mentőautóba rakták, felmutatta a hüvelykujját, jelezve, hogy minden rendben van.

Mint később kiderült, ez nem teljesen van így, Wilson ugyanis a kórházi vizsgálatok alapján eltörte az egyik hátcsigolyáját, ez pedig azt is jelenti, hogy nem tud rajthoz állni a vasárnapi Indy 500-on. A brit versenyző csapata később jelenti be, mik a tervei a történtek után.

Alonso szívesen menne Verstappennel Le Mans-ba

Fernando Alonso nemrég az Indy 500 kapcsán kifejtette, hogy nem biztos abban, hogy visszatér még a legendás versenyre, a Le Mans-i 24 óráson viszont, melyet kétszer is megnyert Buemi és Nakajima társaként, el tudná képzelni, hogy újra részt vegyen. Sőt, a spanyol nemrég azt is elárulta, hogy a jelenlegi F1-es mezőnyből kit tudna elképzelni a társaként.

Amikor arról kérdezték, elindulna-e a világ legnagyobb autóversenyén a harmadik vb-címe felé tartó Max Verstappen oldalán, a spanyol így felelt: „A jövőben, ha lehetőség adódik rá, természetesen igen. Nagyon jó barátok vagyunk, folyamatos kapcsolatban állunk. Ha még egyszer elindulok Le Mans-ban, örömmel tennék Max oldalán. Amikor elmész pihenni, és átadod az autót, ha a legjobb versenyzőknek adod, akkor tudni fogod, hogy a legjobb kezekben van. Megtiszteltetés lenne számomra.”

alonso-verstappen

„Kizárt, hogy Schumacher gyorsabb volt Hamiltonnál”

A veterán F1-es újságíró, Peter Windsor szerint - aki korábban már Vettel karrierjét is élesen kritizálta -, James Allison szavai nem tükrözik a valóságot. A Mercedes technikai igazgatója azt mondta, hogy Michael Schumacher és Lewis Hamilton volt a két legjobb versenyző, akikkel valaha dolgozott, de kettejük közül is talán Schumacher volt a gyorsabb egy körön.

„Nem azt mondom, hogy James Allison azt sem tudja, miről beszél, mert a mérnökök figyelmét gyakran elterelik az apró gesztusok, a közös vacsorák és a pilóták viselkedése a pályán kívül, de kizártnak tartom, hogy a fénykorában járó Schumacher gyorsabb lett volna, mint a karrierje csúcsán lévő Hamilton. Nem létezik!

Valamire készül a Gulf és a Williams

Emlékezhetünk rá, hogy a 2021-es Monacói Nagydíjon egyedi festéssel indult a McLaren Formula-1-es csapata, felvéve akkori szponzora, a Gulf legendás világoskék-narancssárga színkombinációját. Idén már egy másik nagymúltú csapat, a Williams autóin tűntek fel a cég matricái, s bár sokan várták már a szezon előtt is, hogy visszatér a sokaknak tetsző színösszeállítás, végül csalódnunk kellett. Persze a Gulf részéről akkor azt nyilatkozták, hogy azért maradjunk éberek, mert vannak terveik. Nos, úgy tűnik, hogy valamire készülnek a felek, ugyanis pénteken, magyar idő szerint délután egy órakor valamit bejelent/bemutat a Gulf és a Williams, ami jó eséllyel egy egyszeri dizájn lesz, a 2023-as Monacói Nagydíjra.

 

Élen a Red Bull-junior, de nem gondol az F1-re

Miután az eddigi bajnoki éllovas Tomoki Nojiri egészségügyi okokból kihagyni kényszerült a Super Formula negyedik fordulóját, a Red Bull ifjú tehetsége, Liam Lawson idei második győzelmével átvette a vezetést a japán sorozatban. Az új-zélandi versenyzőt az elmúlt időben szóba hozták a várakozáson alul teljesítő Nyck de Vries ülésével is, de Lawson elmondása szerint egyelőre nem foglalkozik ezzel a lehetőséggel, s Nick Cassidy után a széria második új-zélandi bajnoka legyen.

„Nagyon jókor jött, hiszen a bajnoki tabella élére kerültem ezzel” – mondta győzelméről a 21 esztendős versenyző. „Jelenleg csak erre gondolok. Végig akarom csinálni az évet, a bajnoki címért akarok küzdeni, mert ezzel lehetnek a legjobb esélyeim a következő szezonra. Azt illetően, hogy mi történik az F1-ben… Erre egyáltalán nincsen ráhatásom.”

lawson-sf

Autómentes faluvá építik át a Mercedes központját Brackley-ben

Nagy beruházást jelentett be hétfőn a Mercedes F1-es csapata: 70 millió font értékű befektetéssel alakítják át az Egyesült Királyságban található főhadiszállást. Nem arról van szó, hogy a gyárépületeket terveznék át vagy bővítenék ki, helyette viszont megújul az infrastruktúra: a kampuszt parkosítják, a parkolók eltávolításával gyalogos területeket hoznak létre, a személyzet jólétét szolgáló szabadidős zónákkal, éttermekkel.

„A brackley-i kampusz 350 ember befogadására épült, ma pedig 1250-en vagyunk” – beszélt a beruházásról Toto Wolff. „Az elmúlt öt év fejlesztéseinek köszönhetően modern, csúcstechnológiájú létesítményeink vannak, most viszont azt tervezzük, hogy több új épülettel modern stílusú kampuszt hozunk létre, számos kikapcsolódási lehetőséggel, éttermekkel, modern edzőtermekkel, marketingépületekkel, az autók kivonásával. A saját kis falunkat akarjuk kiépíteni, olyan előnyökkel, melyek egy Szilícium-völgy stílusú környezettől elvárhatók.”

A tervben szerepel még, hogy a csapat száz százalékban megújuló energiával működjön – ennek része egy új parkoló napelemekkel. Ahol csak lehetséges, újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokat használnak, a cél, hogy az irodai hulladék minimum hatvan százalékát újrahasznosítsák.

Vége a MotoGP-s álomnak: Razgatlioglu szakít a Yamahával

Hétfő délelőtt némileg váratlanul jelentette be a Yamaha és Toprak Razgatlioglu, hogy a 2023-as Superbike-világbajnoki idény végén elválnak az útjaik. A török a hangvillásokkal érte el a legnagyobb sikereit, amelyek közül kiemelkedik a 2021-ben szerzett vb-címe, amellyel megszakította Jonathan Rea hat év óta tartó uralmát.

Razgatlioglu eredményei és tehetsége nyomán rendszeresen felmerült a MotoGP-s váltás lehetősége is, s úgy tűnt, 2024-re kínálkozhat is esély neki a Yamaha gyári alakulatában, mivel Franco Morbidelli az Argentin GP-t leszámítva már másfél éve nem hozza a tőle elvárt szintet. A mostani bejelentés azonban a MotoGP-s esélyeseket is eloszlatta – a török motoros említést is tesz erről a közleményben tett nyilatkozatában: „A következő szezonra úgy éreztem, új kihívásra van szükségem, és bár volt lehetőség átmenni a MotoGP-be, nem éreztem ugyanazt a kapcsolatot a MotoGP-motorral, mint a Superbike-kal” – utalt a néhány héttel ezelőtti privát teszt tapasztalataira. „De ha a WSBK-ban maradok, új célra, új ambícióra van szükségem. Sajnálom, hogy elhagyom a Yamahát, mivel nagyon jó a kapcsolatunk, de a változás a sport része és normális minden profi számára.”

Ezzel Morbidelli esélyei jelentősen javultak az ülése megtartására még úgy is, hogy Lin Jarvis Yamaha-főnök a nyári szünetig adott időt az olasznak, hogy meggyőzze őket a folytatásról, de mivel a másik potenciális jelöltnek tartott Jorge Martin nemrég kifejtette, hogy 2024-re is marad a Pramac Ducatinál, szűkülnek a japánok lehetőségei. Ezzel egyidejűleg az még nem tiszta, hogy Razgatlioglut merre viheti az útja: a GPOne.com szaklap a BMW-t írja fő opcióként a török számára a Superbike-vb-n, amelynek mezőnyében a szavai alapján maradni fog.

FRISSÍTÉS: Hétfő délután be is jelentették, hogy Razgatlioglu a BMW-nél folytatja 2024-ben.

wsbk-razgatlioglu-yamaha

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!