DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Oliver Oakes lehet az Alpine új vezére – de miért?

Oliver Oakes lesz az Alpine következő csapatfőnöke: a Formula.hu információi szerint az illetékesek megállapodtak a juniorszériák fenegyerekének tartott szakemberrel és a szerződés véglegesítésén dolgoznak.

Mint ismeretes, Flavio Briatore tanácsadói kinevezése óta pörögnek az események az Alpine háza táján, az olasz sikerkovács felügyelete alatt komoly átszervezés indult és egyre-másra érkeznek a változásokkal kapcsolatos információk.

briatore-famin



Az FIA pénteki, belgiumi sajtótájékoztatójáig sokan csupán pletykaként kezelték azt, amit Bruno Famin csapatfőnök az eseményen megerősített: a francia szakember közölte, nagyon is valós az a törekvés, hogy 2026-tól ügyfélcsapattá válnak és mástól (információink szerint a Mercedestől) szerzik majd be az erőforrásokat, elismerte ugyanakkor azt is, hogy augusztus végén távozik a csapatfőnöki tisztségből és az Alpine más motorsport-tevékenységeivel foglalkozik majd. A Formula.hu mindkét témakörben elsőként számolt be a fejleményekről.

Oliver Oakes az utód

Famin helyére a nemzetközi sajtó szerint Briatore és Luca de Meo, a Renault konszern elnöke Oliver Oakest készül kinevezni. Ezt a hét közepén a Formula.hu paddock-forrásai is megerősítették, azzal a megjegyzéssel, hogy a megállapodás vélhetően még nem jött létre.

oakes

Információink szerint az egyeztetések gőzerővel zajlanak az érintettek között és immáron létrejött megállapodásról lehet beszélni.

Úgy tudjuk, hogy Oakes szerződésére hamarosan aláírás kerülhet és a bejelentés is megtörténhet – egyes források szerint ez akár már a Belga Nagydíj versenynapján, a futam után bekövetkezhet, de csúszás is előfordulhat. Az Alpine-vezérkar folyamatosan dolgozik az átszervezésen, az új csapatfőnök bejelentéséhez pedig – informátorunkat idézve – „néhány szálat még el kell varrni házon belül”. A paddock forgatagában hallottak alapján egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy, a csapat tulajdonjogával kapcsolatos kivásárlási záradék körül zajlanak az utolsó egyeztetések.

Miért a brit juniorspecialista a megfelelő ember?

A juniorszériák egyik legnagyobb csapatát, a Hitechet irányító Oakes nem először áll közel F1-es csapatfőnöki státuszhoz: legutóbb H26 néven próbálkozott csapatindítással, de az FIA rostáján a kísérlet nehezen érthető módon nem ment át, korábban pedig hírbe hozták a VCARB, valamint év elején – a Horner-ügy kirobbanásakor – a Red Bull csapatfőnöki posztjával is.

Christian Hornerhez egyébként is gyakran hasonlítják a 36 éves britet: az energiaitalos márka által támogatott versenyzőként a GP3-as bajnokságig jutott, majd irányt váltott és a menedzsment területén vágott bele a motorsportba. Munkájának komoly eredményei vannak: a Hitech a juniorszériák egyik legnagyobb és legsikeresebb csapata, Oakes befolyása pedig a csapat fejlődésével párhuzamosan nőtt az F1-es paddockban is.

hitech

Köszönhetően a Red Bull juniorprogramban töltött éveknek, a brit a mai napig kiváló kapcsolatot ápol Helmut Markóval, aki a bizalmasai között tartja számon. A szakember jó viszonyban van Toto Wolff Mercedes-vezérrel is, aminek kulcsszerepe lehet, hiszen az Alpine nagy valószínűséggel 2026-tól a csillagos márka erőforrásait használja majd.

Arról, hogy mennyire nagy elismertsége van Oakesnak a nagybetűs F1-ben is, sokan elmond, hogy egy neve elhallgatását kérő, de magasan jegyzett szakmabeli a Formula.hu-nak a közelmúltban azt mondta: „A paddock három legnagyobb formátumú csapatfőnöke Wolff, Horner és Oakes, még úgy is, hogy ő nincs itt…”

Fiatal kora ellenére a britnek minden területen jelentős tapasztalatai vannak, jól eligazodik a motorsport világának politikai útvesztőjében és az eddigi eredményei magukért beszélnek. Az Alpine kissé megfáradt, zűrzavaros belső rendszerének egyszerűbbé és hatékonyabbá tételéhez biztosan hozzá tud majd járulni és komoly lendületet adhat az enstone-i formációnak.

Arany középút

Oakes kinevezése minden tekintetben arany középútnak és jó döntésnek tekinthető az Alpine-vezetés részéről, ugyanis a brit szakemberrel bármilyen irányba mozdulhatnak. A motorprogram közelgő lezárása és az ügyfélcsapattá válás egyszerűbbé teszi a csapat esetleges eladását.

Bár Luca de Meo cáfolja, hogy ilyen tervei lennének, ennek eshetőségét kizárni sem lehet, Oakes pedig egy piacképes, újhullámos szakvezető, aki jelenlétével nemcsak növelheti a csapat értékét, de egy érkező új tulajdonos számára hosszabb távú megoldást is jelenthet. Ha a Renault-vezér tartja magát az eredeti ígéretéhez és nem adják el a csapatot, Oakes érkezése abban az esetben is üdvös lehet, hiszen lehet rá építeni – úgy, ahogyan a friss beszálló Red Bull építkezett az akkor újonc Hornerre…

alpine-logo

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: