DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 28. kedd

Szabadkártya, licenszpont, kétéves maximum: Változik az F1 Academy

A Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjén kezdődik meg az F1 Academy történetének második szezonja, melyben nem az lesz az egyetlen jelentős újítás, hogy immár minden F1-es istálló indít egy hölgyversenyzőt, aki a támogatás mellett autófestést is kap a királykategóriás alakulattól – és fontos változás az is, hogy a tavaly még csak nem is közvetített bajnokságot immár F1-es hétvégéken rendezik.

f1academy_1

Idén a tét is nagyobb lesz, hiszen az első öt versenyző immár szuperlicenszpontokkal is gazdagodik, a bajnok 10-et, az 5. helyezett pedig egyet kap, azaz valamivel kevesebbet osztanak ki, mint a „koedukált” F4-es szériákban. Annak érdekében, hogy minél több hölgyversenyző kapjon lehetőséget, a sorozatban tölthető időt két évben maximalizálták, tehát ennyi idejük van a résztvevőknek arra, hogy megmutassák tehetségüket.

A 15 állandó résztvevő mellett a tavalyi csapatbajnok, a Prema egy negyedik autót is indít, amelyben beugró versenyzők kaphatnak szerepet. Erről Susie Wolff, a széria első embere így nyilatkozott: „A  szabadkártya bevezetése lehetőséget biztosít az adott régió tehetségeinek, bevonja a helyi közösségeket, és gyarapítja az elérhető tehetségek számát azokban a régiókban, ahol versenyzünk, ami fontos a hosszú távú növekedésünk szempontjából, és biztosítja, hogy még több lehetőséget teremtsünk a nők számára, hogy bekapcsolódjanak a sportágunkba.”

bustamente_1

Élőben nézhető Niki Lauda temetése

Az M1 élő streamje:

(frissítés: a család kérésére zártkörű lesz a temetés, így a közvetítés véget ért)

Hamilton kombiban autóztatta meg a 72 éves showmant

David Letterman netflixes műsorában – amely pénteken jön ki – Lewis Hamilton lesz az egyik sztárvendég. Az ötszörös világbajnok nemcsak beszélgetett a showmannel, de meg is autóztatták egymást: előbb Letterman vezetett, aztán méhecskés pulóverében Hamilton ült a kombi volánja mögé, megmutatva, igazából hol kell fékezni.

A létező legrosszabb helyen pöckölte meg Antonio Giovinazzi Robert Kubicát

Az elmúlt évek, vagy akár a betétszériák példáiból tudjuk, ha itt koccanás van, akkor gyakorlatilag teljesen elzáródik a pálya: nem volt ez másként Antonio Giovinazzi és Robert Kubica koccanásánál sem.

 

Az Indy 500 győztese New Yorkban sétáltatta meg a győzelmi babérkoszorút

Simon Pagenaud mindezt ráadásul talpig overallban tette a New York-i Times Square-en.

 

Így zajlott volna a Monacói Nagydíj?

Mémben mesélik el az interneten Hamilton és Verstappen küzdelmét.

 

Van, ami nem változott tavalyhoz képest az Indy 500-on

Mégpedig a győztes csapat. Tavaly Will Power diadalmaskodott, idén a szintén a Team Penskénél versenyző Simon Pagenaud locsolhatta a pezsgőt.

 

A futballvilág szupersztárjaival focizott Sebastian Vettel

Az F1 négyszeres német világbajnoka a Partita Del Cuore nevű olasz jótékonysági meccsen szerepelt olyan csapattársakkal, mint például Andrea Pirlo, Pavel Nedved vagy éppen a jelenkor egyik, ha nem a legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo. A meccs célja a rákbetegeknek való gyűjtés volt.

 

Kubica az első helyen – a kiállások versenyében

2,07 másodperc alatt cserélt kereket a Williams Robert Kubica autóján, ezzel ők voltak a leggyorsabbak Monacóban a Renault és a Ferrari előtt.

A leggyorsabb bokszkiállásokat pontozó értékelést a Red Bull vezeti a Ferrari és a McLaren előtt. Érdekes, hogy a Racing Point és Alfa Romeo milyen lassú a bokszban: hat versenyen egy-egy 10. helyezést szereztek.

Ha ezt a Hyundait látjátok az utakon, biztosra vehetitek, ki ül benne!

A TCR Europe pilótája, Nagy Dániel egy Hyundai i30 N Fastbackre tette rá a kezét – az autót a Hyundai hatvani szalonjától kapta.

Versenyautójához nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is megszólalásig hasonló Hyundait használ mostantól a közutakon Nagy Dániel. A Hyundai Hatvan jóvoltából egy Hyundai i30 N Fastbackkel közlekedhet a TCR Európa-kupában versenyző magyar pilóta.

Az utcai autó motorblokkja megegyezik a Hyundai i30 N TCR motorblokkjával, a 2.0 literes, T-Gdi motor mindössze teljesítményben tér el hangyányit versenyautó testvérétől: Dani 275 lóerős Fastbacket vezet mostantól, míg a pályán használt változat 350 lóerővel száguld.

A most átadott utcai autó 353 nm maximum nyomatékkal és 6.1 másodperces gyorsulásal adja meg a versenyélményt, amit mostantól bárki átélhet, aki részt vesz a Dani és a Hyundai Hatvan által közösen elindított "Ngedd meg magadnak az élményt!" programban. Ennek részleteit Dani közösségi oldalain találhatják meg hamarosan az érdeklődők.

Két nagydíjon újra eltünteti azt a bizonyos szponzort a Ferrari

A Ferrari új főtámogatóval gazdagodott az idei szezonban, az Ausztrál Nagydíjra azonban lekerültek a szponzormatricák – és ennek megfelelően a teljes csapatnév is megváltozott –. mivel a helyi hatóságok vizsgálódni kezdtek bújtatott dohányreklám gyanújával. A szezonnyitón a Ferrari alapításának 90. évfordulóját hirdető feliratok kerültek az SF90-re.

Bahreintől Monacóig szerepelt az autón a főszponzor neve, a motorsport.com beszámolója szerint a következő két versenyen, a Kanadai és Francia Nagydíjon újra a 90-es matricákkal ragasztják tele a versenygépet. A Ducati gyári MotoGP-csapata szintén eltávolította ugyanezen szponzor matricáit a széria francia versenyén. A Ferrari hangsúlyozta, a partner továbbra is az istálló névadó támogatója a 2019-es szezonra.

Raikkönenhez méltó beszólása volt Kubicának Monacóban

Mérnöke elkezdte darálni: „Ok Robert, odaléphetünk ezen a szetten, hozd be. Jelenleg George a leggyorsabb autó tiszta levegőben.”

A Williams-pilóta válasza így hangzott: „Paul… Már tudom, mit kell csinálni.”

Így szólt a csapatrádió Monacóban

A legjobb pillanatok és a velük együttjáró legjobb rádióüzenetek a Monacói Nagydíjról:

Így buzdították Raikkönent gyermekei

Kimi Raikkönennek otthonról üzentek gyermekei, akik eképp biztatták 300. nagydíját teljesítő édesapjukat:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Support from home.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Ez történik, ha egy BMX-est beengednek a Monacói Nagydíjra

A Red Bull különleges vendége hétvégén a BMX Flatland ásza, Viki Gómez volt: természetesen biciklijével érkezett a versenyre.

Tejben úszott Simon Pagenaud arca az Indy 500 megnyerése után

Bár a győzelme után azzal, hogy először, amúgy NASCAR-módra a rajt-célvonalon parkolt le autójával, és nem a bokszutcában, a győztesnek elkerített kis részen, jelentősen megborította a győzelmi ünneplés forgatókönyvét, végül a franciánál sem maradhatott el az Indy 500-ak talán legismertebb tradíciója: ő is locsolta a győzelmi tejet.

 

Jó alaposan lehűtötte magát monacói győzelme után Lewis Hamilton

A monacói hagyományokat folytatva ő is medencébe ugrott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Post race cooldown

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Apja-fia: Robin Raikkönen már most az Alfa Romeo versenyszerelését viseli

Kimi Raikkönen Instagram-sztorijában bukkant fel az alábbi kép: négyéves kisfia, Robin az apja versenyzői overalljának tökéletes, méretére szabott mását viseli. Vajon apja ezzel is abba az irányba terelgeti, hogy inkább a gokartok érdekeljék a kismotorok helyett?

James Hinchcliffe ezért jön valamilyen itallal a spotterének

Az IndyCar versenyzőit az oválversenyeken mindig segíti egy úgynevezett spotter, aki mindig azon van, hogy „békeidőben” a lehető legjobb versenyívre küldje a versenyzőt és segítsen neki, baleseteknél pedig szintén irányítja pártfogoltját, a lehető legsemlegesebb helyre a pályán. Nos, James Hinchcliffe spottere rendesen megdolgozott a pénzéért, amikor Sebastien Bourdais és Graham Rahal balesetekor átküldte a kanadait... a két balesetező, valamint a harmadik, szintén falba csúszó harmadik autó között, karcolás nélkül!

 

Egy „évfolyamtárs” legenda is köszöntötte Kimi Raikkönent 300. futama alkalmából

Bár személyesen nem ismerik egymást, a MotoGP kilencszeres világbajnok legendája, Valentino Rossi sem felejtett el gratulálni Kimi Raikkönennek, amiért a hétvégén 300. F1-es futamát teljesítette Monacóban. Ha már 1979 úgyis egy jó év volt, ahogy a Doktor fogalmaz a rövid kis üzenetben.

 

Rendesen megdolgoztatta Verstappen a győzelemért Lewis Hamiltont

A leginkább a holland tudta megizzasztani a vb-címvédő, jelenleg is bajnoki éllovas angolt, a legmelegebb pillanatokat gyűjtötték össze nekünk.