DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Perez gyárlátogatásra érkezett a Red Bullhoz

Bár már egy hónapja bejelentették, hogy Sergio Perez idén élete lehetőségét kapva a Red Bull F1-es csapatának versenyzője lesz, az ünnepi időszak pihenőhetei alatt nem nagyon háborgatta egymást a Mexikóba hazautazó pilóta és a Milton Keynes-i csapat. Most azonban eljött a nagy pillanat, a friss futamgyőztes betette a lábát az istálló gyárába, ahol egyelőre még ismeretlenül mozog, de hamarosan új otthonaként tekinthet majd rá. A látogatásról és az üléstesztről a Red Bull az első napon rövid videókkal adott ízelítőt, de a héten várhatóan újabb tartalmakat kapunk Perez és a Red Bull első közös napjáról.

 

A legfiatalabb pontszerzéstől a kanadai esőbravúrig – Button legjobb pillanatai

Ma ünnepli születésnapját Jenson Button, ennek apropóján készített egy válogatást az F1 YouTube-csatornája a 2009-es világbajnok legjobb versenyeiről, benne többek között a 2006-os Magyar Nagydíjjal vagy épp a négyórás 2011-es montreali őrülettel (a videó átkattintás után indul!):

Mitől ilyen sikeres az F1-es csapatokkal felérő Dakar-istálló?

A Mercedes-uralmat is jócskán felülmúló dominancia figyelhető meg a Dakar kamionos kategóriájában, az orosz Kamaz 2000 óta csak négyszer nem nyerte meg az ikonikus versenyt, múlt héten a zsinórban ötödik győzelmet szerezték legújabb sorozatukban, a második és harmadik helyezés szintén övék lett. A Formula Podcastben boncolgattuk a siker titkát: a legnagyobb profikhoz mérhető szervezettség jellemzi ezt az alakulatot.

Tekerjetek 28:44-hez az adásban, ha erre a részre vagyok kíváncsiak!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

F3-as futamgyőztest igazolt juniorprogramjába a Mercedes

A Mercedes kedden bejelentette, hogy leszerződtette juniorprogramjába Frederik Vestit. A 19 éves dán pilóta két éve a Formula Regional Európa-bajnokság megnyerésével hívta fel magára a figyelmet, míg tavaly már a Formula-3-ban szerepelt a Premával, és három győzelmet szerezve – mindenkinél több főfutamot nyerve – a tabella negyedik helyén zárt újoncként. Vesti idén is az F3-at fogja erősíteni, immár az ART Grand Prix színeiben.

„Arról álmodtam, hogy a Mercedes juniorja lehessek, és sok éven át keményen dolgoztam ezért, ez tartotta bennem a motivációt minden egyes nap” – nyilatkozta a versenyző. „Óriási lökést jelent a pályafutásomban, hogy a Mercedesszel, a világ legjobb csapatával dolgozhatok, és már várom, hogy erős kapcsolatot alakítsunk ki a jövőben. Csodálom a Mercedest a mentalitásukért és szorgalmas hozzáállásukért. Nagy odafigyeléssel szokták kiválasztani a juniorpilótáikat, szóval izgatott vagyok, hogy a programjuk része lehetek és velük dolgozva fejlődhetek versenyzőként. Köszönöm Totónak és a csapatnak a belém vetett bizalmat.”

vesti-f3-dppi

Az előszezoni teszten is autóba ülhet a Williams magyar kötődésű tesztpilótája

Szerződést hosszabbított Roy Nissanyval a Williams istállója, így az izraeli származású F2-es pilóta idén is szerepet kap az F1-es projektben - közölte a csapat kedden. Nissany idén is a tesztpilóta szerepét kapta, és már a Bahreinben megrendezésre kerülő előszezoni teszten volán mögé ülhet: a három nap egyikén vezeti a Williams idei autóját, hogy észrevételeivel segítse annak fejlesztését. Emellett a tavalyi szezonhoz hasonlóan három versenyhétvégén szabadedzésen is pályára gördülhet majd - hogy mely helyszínek lesznek ezek, arról egyelőre nem esett szó.

A 26 éves pilóta saját bevallása szerint nagyon sokat fejlődött, amióta a csapat tagja, ezért örül, hogy 2021-ben folytathatják a közös munkát.

nissany123

Fotó: Williams

Nem erről az autóról őrzik a legkellemesebb emlékeket a Mercedesnél

„W03, mit is mondhatnánk… Nem te voltál a legszebb, és nem te voltál a leggyorsabb sem” –posztolta Twitteren a 2012-es autó képeit a Mercedes. „De nem tartanánk ott, ahol ma tartunk, ha nem tanultuk volna meg a nehéz leckéket ezzel az autóval!”

Pedig a W03 volt az a modell, amellyel három évvel a visszatérés után győzni tudott a Mercedes, Nico Rosberg révén a Kínai Nagydíjon, egy dobogó nélküli szezont követően. Igaz viszont, hogy 2013-ban szintet léptek három futamgyőzelemmel, hogy 2014-ről, a dominancia kezdetéről ne is beszéljünk.

Egy könnycsepp kíséretében jelenti be a vajdasági dakaros: talán nincs tovább

A 60. helyen ért célba a Dakar Rali motoros kategóriájában Saghmeister Gábor, a befutót követően pedig érzelmes nyilatkozatban beszélt arról, talán többször már nem vesz részt a világ legnagyobb tereprali-viadalán, legalábbis a legveszélyesebbnek tartott járművön. A Dakart legtöbbször teljesítő magyar ajkú motoros 13 próbálkozásból már 10. alkalommal jutott el a célig, amire fontos mérföldkőként tekint.

"Meglehet, hogy nincs tovább, hogy én motoron indulok, majd meglátom, de... nem tudom. Nagyon veszélyesnek tartom ezt az egészet, már 50 éves vagyok, és úgy érzem, hogy meglettek volna azok a pillanatok, amikor a koncentrációképességem nem megfelelő erre a sportra" - mondta a mindig rezzenéstelen arcú szabadkai motoros, akinek ezen szavak kimondása közben egy könnycsepp csordult a szemébe.

Ilyen a szaúd-arábiai Dakar – a versenyző szemével

A legrutinosabb magyar Dakar-induló, Szalay Balázs a tavalyi versenyt kihagyta, így idén versenyzett először Szaúd-Arábiában, a kéthetes új otthonában. Az AFM Motorsporthíradónak osztotta meg tapasztalatai az új helyszínről, amely Afrikára emlékezteti.

Lengyelországban mutatják meg az új Alfa Romeót

Megvan az Alfa Romeo Racing 2021-es autóbemutatójának időpontja: az eseményre február 22-én kerül sor, írja a Motorsport.com spanyol verziója. Az oldal szerint az Alfa azon kevés csapatok közé tartozik, melyek nem online, hanem valós térben tartják meg az eseményt a koronavírus ellenére is, mégpedig Varsóban.

Az ok, hogy Lengyelország a csapat harmadik hazájának tekinthető, mióta tartalékpilótaként csatlakozott Robert Kubica, vele együtt pedig névadó szponzorként az olajcég Orlen. Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi, akik harmadik évben alkotják a pilótapárost, is jártak már Lengyelországban promóciós eseményen.

Az autó elnevezése még nem ismert, de ha követik a Saubertől áthozott hagyományt, C40-nek fogják hívni a konstrukciót. Természetesen az elmúlt évek mintáját ismerve könnyen lehet, hogy Varsóban csak az idei fényezést mutatják be a tavalyi modellen vagy egy bemutatódarabon, annálfogva is, mert a téli teszt csupán március 12-én kezdődik Bahreinben.

Monaco is jelentkezett: Megtartjuk a nagydíjat!

A Formula-1 részéről már hétvégén megcáfolták azokat a sajtóhíreket, melyek szerint városi nagydíjak maradhatnak el ebben a szezonban is: Monaco, Baku és Montreal volt az a három helyszín, amelyek törléséről szóltak a beszámolók, arra hivatkozva, hogy az építkezést hónapokkal előre el kell kezdeni, a világjárvány miatt azonban túl nagy a bizonytalanság. A bajnokság képviselői után a Monacói Autóklub is reagált: megtartják a nagydíjat és a tavasz többi fontos eseményét.

„Az egyes weboldalakon és közösségi médiában keringő pletykák ellenére az ACM most megerősítheti, hogy a Monacói Nagydíjra sor fog kerülni május 20. és 23. között 2021-ben. Az ACM azt is megerősíti, hogy a Historic GP (április 23-25.) és a Monaco ePrix (május 8.) megrendezésre kerül” – olvasható a közösségi médiában.

A Monacói Autóklub által szervezett – de elsősorban Franciaországban tartott – első nagy eseményre, a Monte-Carlo Ralira már hétvégén, csütörtök és vasárnap között sor kerül. A távot lerövidítették, a rendezvényekre és kijárásra vonatkozó korlátozások miatt.

A Mercedestől igazolt pilótát a Ferrari

A Ferrari elhappolta a Mercedestől az F1 Esport Pro Series legeredményesebb pilótáját, a kétszeres bajnok Brendon Leigh-t. A brit szimulátoros 2017-ben és 2018-ban nyerte meg a virtuális szériát, 2020-ban azonban eredménytelen évet zárt, így a csapatváltás mellett döntött. Leigh ahhoz a David Tonizzához csatlakozik, akit 2019-ben hirdettek ki a széria győztesévé.

A The Race szerint Leigh a lehető legszorosabb együttműködés érdekében Olaszországba, a Ferrari központjának közelébe költözik.

EsA5DY2XUAQBVnW (1)

A McLaren tudja, hogyan tartsa fenn a rajongói érdeklődést

Újabb sejtelmes fotót posztolt a McLaren F1-es istállója a 2021-es autó építéséről. Ezen azt láthatjuk, ahogy egy gondos kéz az idei, még nem leleplezett festést készíti elő.

EsA0stsWMAM7nhu

A fotó nem az első a sorban, az utóbbi néhány napban az alábbiakhoz hasonló képekkel incselkedett követőivel a wokingi csapat Twitter-felelőse.

Marquez és tanítványai – a 2020-as szezon legnagyobb mentései

Marc Marquez úgy is elhozta az első helyet az alábbi bravúros mentésekről készült válogatásban, hogy csak egyetlen nagydíjon állt rajthoz, de méltó társára lelt a spanyol például a Moto2-es világbajnok Enea Bastianiniben vagy épp Hafizh Syahrinban is. A videó a YouTube-ra átkattintva indul:

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Olyan jól vezet a felesége, hogy Raikkönen elaludt az anyósülésen

Amióta Kimi Raikkönen az Alfa Romeónál versenyez, ő és felesége, Minttu a márka több reklámjában is szerepelt már. Ez a mostani is ebbe a sorba tartozik: eleinte csak azt látjuk, ahogy Minttu vezeti az új Stelviót, a videó végén azonban kiderül, hogy férje is ott volt vele az autóban, aki kellemesen elbóbiskolt mellette az anyósülésen:

Videó: Ilyen gyönyörű tájakon járt idén a Dakar mezőnye

A világ legismertebb tereprali-viadala nemcsak a kiélezett küzdelem miatt népszerű, hanem azért is, mert rendre varázslatos tájakon járnak az autósok, a motorosok és a kamionosok. Második éve harcol a mezőny Szaúd-Arábiában, az ott idén bebarangolt vidékről készült az alábbi összeállítás:

Az örökös magyar bajnok sztorizott nekünk

Kotán Péter tarsolyában több mint harminc autósportban töltött év sztorijai lapulnak. 1987 óta versenyez a hazai ralikrosszban, ahol nyolcszor nyert országos bajnoki címet. Az AFM Motorsporthíradó stúdióvendégeként elsősorban pályafutása első időszakából elevenített fel történeteket és emlékezetes versenyeket, olyan szereplőkkel, mint Ferjáncz Attila vagy Ranga László. A tv-műsor nézői egy rövidített verziót láthattak, itt azonban megtekinthető a nosztalgikus beszélgetés teljes, vágatlan verziója:

NASCAR-csapattulajdonos lett Pitbull

A jól ismert rapper, Pitbull társtulajdonossá vált a Justin Marks által alapított Trackhouse Racingben: a csapat idén mutatkozik be a NASCAR elsőosztályában, a Cup Seriesben. A csapat 99-es számú Chevrolet Camaróját a mexikói Daniel Suarez vezeti, az Xfinity Series 2016-os nyerteseként egyedüli külföldi NASCAR-bajnok.

„A Mint a villám film óta vagyok a NASCAR-sztori rajongója” – beszélt Pitbull a szériához fűződő kapcsolatáról. „Amikor először találkoztam Justinnal, Ty Norisszal és Daniellel, mindjárt megtaláltuk a közös hangot. Szívesen láttak a fedélzeten, most pedig megmutatjuk a világnak, hogy a NASCAR nem csupán egy sport, hanem egy kultúra is. Csodás így ünnepelni a 40. születésnapomat, szóval… Get ready! Dale!”

Nézd vissza a januári Motorsporthíradót!

A januári adásban kiemelt helyet kap a Dakar Rali, a TOP50 ranglista, az örökös ralikrosszbajnok, Kotán Péter érkezik 34 szezont felölelő pályafutása sztorijaival, de a Formula-1-es téma is szerepel a tartalomban a Mercedes első versenygépe, a W01 révén.

Bottas a pole-ban, Vettel Hamilton előtt: Megjósolták a szezonnyitó rajtrácsát

Az általában tényszerű videókat készítő Racing Statistics összeállította a március végi Bahreini Nagydíj előrejelzett rajtrácsát. A készítő megfogalmazása szerint szerepel benne néhány merész jóslat, és valóban. Az első sort Valtteri Bottas és Max Verstappen alkotja, a másodikat Sebastian Vettel és Lewis Hamilton; a visszatérő Fernando Alonso a hetedik, ő a Ferrariban bemutatkozó Carlos Sainzt előzi meg; Mick Schumacher 16. rajthellyel debütál, az Alfa párosát megelőzve. Hogy milyen szempontok alapján készült el az előrejelzés, nem derül ki a videóból.

Ismét erős eredménnyel zárta szokásos év eleji raliját Bottas

Már menetrend szerintinek nevezhető, hogy Valtteri Bottas sorozatban harmadszor rajthoz állt hazájában az év eleji Arctic Rallyn, melyet harmadszor zárt az első tíz között: a finn és navigátora, Timo Rautiainen hatodik helyen végeztek a PH Sport Citroen DS3 WRC-jével. Juho Hanninen nyerte a havas versenyt, amelynek különlegessége, hogy idén kétszer is megtartják: a második, februári végi kiadás fog beleszámítani a WRC-be, a Svéd Rali helyetteseként.

„A ralizás azért vonzó számomra, mert eltérő kihívás. Az F1-es versenyzők számára a rali nyugodtabb is, kevesebb az ember, és inkább a mókáról szól, nem vesszük annyira komolyan” – beszélt a ralizással való kapcsolatáról Bottas. Érdekes, amit még megemlített: nem minden csapat olyan engedékeny a holtszezonban versenyezni vágyó pilótáival, mint a Mercedes. „Sok másik F1-es pilótát ismerik, akik szívesen raliznának, de vannak, akiknek ezt nem engedik meg.”