DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Sajtó: Hülkenberg csatlakozik az Aston Martinhoz

A tavalyi beugrások után hivatalosan is megkaphatja a tartalékpilóta státuszt Nico Hülkenberg az istállónál – melyre Németországban szinte már hazai csapatként tekintenek a számos kapcsolódás miatt.

A rajtrácsról a 2019-es szezon végén kikerülő Nico Hülkenberg tavaly két alkalommal – összesen három nagydíjon – is beugrott a Racing Point koronavírussal megfertőződő pilótái helyére, habár hivatalosan nem volt az istálló tagja és mindkétszer az utolsó pillanatokban riasztották.

A 33 éves német eredményesen helyettesítette Sergio Perezt és Lance Strollt, ezért a hazájából érkező sajtóhírek szerint 2021-ben már formálisan is megkapja a tartalékpilóta szerepet az Aston Martinná váló formációtól – írja az F1-Insider.



„Közel állunk Nicóhoz és beszélünk egymással. Könnyen lehet, hogy harmadik pilótaként vesszük be a csapatba, ami mesés lenne mindenki számára” – idézi a lap a Skynak nyilatkozó Otmar Szafnauer csapatfőnököt, aki kitért a tavalyi beugrásokra: „Nico logikus döntés volt, mert éveken át vezetett náluk. Mindenki tudja, hogy Hülkenbergre lehet számítani.”

Hivatkoznak Hülkenbergre is, aki elmondása szerint tartja a kontaktust a csapattal: „Néhány mérnökkel kapcsolatban vagyok, mert régóta ismerem őket. Az autón pár dolgot a visszajelzésem alapján alakítottak. Jó tudni, hogy éppen mi a helyzet” – fogalmazott a német. Az F1-Insider információi szerint a tartalékos pozíció nem jelenti azt, hogy Hülkenberg minden nagydíjra elutazik a csapattal, de készenlétben fog állni a versenynaptár időpontjaiban.

A lap némi túlzással azt mondja az Aston Martinról, hogy „egyre inkább német nemzeti csapattá válik”. Sebastian Vettel a versenyzőülésben, Nico Hülkenberg a tartalékosi pozícióban, az autót pedig Mercedes-motor hajtja. Az anyavállalat 20 %-át a Daimler tulajdonolja, vezérigazgatója pedig a német Tobias Moers, korábbi AMG-főnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: