DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Elárulta az SF21 egyik újítását a Ferrari

Az olaszok motorbeindítós videója premier plánban mutatja az új autó légbeömlőjét, amely jelentősen eltér az előző modellétől. Bár az SF21 csak egy hónap múlva debütál, már most beszédtémát szolgáltat egyik megújult része.

Március 10-én, két nappal a bahreini teszt előtt mutatják be csak a 2021-es Ferrarit, azonban a szakoldalak már most rávetették magukat az egyik technikai megoldásra, köszönhetően annak, hogy az SF21 első beindításáról készült rövid videó közeli képet mutat a középső légbeömlőről, amely jelentősen eltér az SF1000 megegyező részétől.



A korábbi években a Ferrari beömlőnyílása trapéz alakú volt, az idei viszont visszatér az ovális formához, amelyet a csapat 2017-ben és 2018-ban is alkalmazott. Az angol nyelvű Motorsport.com szakvéleménye arról ír, hogy a csapat ezzel a húzással igyekszik megtalálni az egyensúlyt a hűtés és aerodinamika között, a különböző hűtőtestek átrendezésével az oldaldobozon belül és az erőforrás környezetében.

Az elmúlt szezonokban, írja az autósportportál, a hűtés többsége az oldaldobozokban kapott helyet, tavaly „szendvics jellegű elrendezésben”, ami a szakértők szerint hozzájárult ahhoz, hogy az SF1000 légellenállása túl nagy volt. A műszaki elemzés szerint egy teljes újragondolás lehet a pakliban, például egy olyan, „nyereg jellegű elrendezés”, mint amilyen a Honda-motoros csapatoknál megfigyelhető: ebben az esetben a hűtés komponensei nyeregként a motoron ülnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: