DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Kiderült, hogyan ütközött össze Perez és Ocon

Furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi az imolai F1-es versenyhétvége első szabadezdésén, amelyen a közvetítés során felmerült technikai probléma miatt egyszerűen lemaradtunk egy balesetről. Húsz perccel a leintés előtt Perez félig a füvön parkoló autója jelent meg a kameraképen, szemmel láthatóan sérült bal hátsó kerékkel, míg Esteban Ocon a pálya melletti egyik gumifal tövében rostokolt. Mivel az esetről a felügyelők sem rendelkeztek felvételekkel, a leintést követően beidézték a pilótákat, akik a helyzetet vázolva végül semmilyen büntetést nem kaptak.

A felügyelők közlése szerint "Ocon az 5-ös kanyar előtt lelassított és teljesen a kanyar belső ívéhez húzódott, hogy elengedje Perezt, aki gyors körön volt. A két autó egyszerre ért a kanyarcsúcsponthoz, így a kerekeik kissé összeértek". A páros egyetértett abban, hogy a történtek egy szerencsétlen véletlen eredményei, a felügyelők pedig ezt, valamint a technikai problémákból fakadó akadozó rádiókommunikációt figyelembe véve elengedték az esetet.

Leclerc és Giovinazzi is speciális sisakfestéssel készült Imolára

A mezőny egyetlen olasz pilótájaként Antonio Giovinazzinak az Emilia-Romagna-i Nagydíj az egyik hazai versenye, így ennek apropójából egyedi bukóval fog versenyezni. „Olaszországban ha a szavak nem elegendők, hadd beszéljenek a színek” – írta a sisakjáról készült képekhez az Alfa Romeo versenyzője:

 

Charles Leclerc számára a Ferrari versenyzőjeként különleges az imolai hétvége, így ő is különleges dizájnnal készült, amellyel elmondása szerint az olasz rajongók támogatását szeretné megköszönni:

 

Hamilton annyira fázott, hogy gumimelegítő paplant húzott magára

A pilóta kiment köszönni a szerelőknek és olyan hideg volt, hogy a bal első kerékre való gumimelegítő paplannal takarózott be (a Mercedes fotója):

ham_2

Nagy a csend: az F1 nem kommentálja a Kanadai Nagydíj kapcsán felröppent pletykát

A Formula-1 egyelőre nincs olyan helyzetben, hogy reagáljon a híresztelésre, miszerint a Kanadai Nagydíjat a koronavírus-járvány miatti idén is eltörlik - közölte a Racer a hivatalos reakciót. Csütörtökön délelőtt elsők között írtunk róla, hogy a hírek szerint nagy bajba került a montreali F1-es futam, amit a szervezők idén valószínűleg több okból sem tudnak majd megrendezni. Bár a verseny csak júniusban lenne, utcai helyszín lévén az előkészületeket hosszú hetekkel a rajt előtt meg kellene kezdeni.

A Racer arról írt, az akadályt jelentő helyi intézkedések egy részéhez az F1 a saját járványügyi protokolljaival teljes mértékben alkalmazkodni tudna, a beutazási korlátozásnak azonban nem tud megfelelni. A hatóságok ugyanis kéthetes karantént írtak elő mindenkinek, aki külföldről érkezik az ország területére, ami egy F1-es menetrend mellett kivitelezhetetlenné tenné a lebonyolítást. Még ha erről meg is tudnának egyezni a helyi hatóságokkal, arra valószínűleg kevés befolyásuk lesz, hogy nézőket engednek-e a lelátókra. A zárt kapuk mögött megrendezett futam pedig jelentős kiadásokat róna a városra, amit ebben a helyzetben lehet, hogy nem vállalnak.

canada-20191

Fotó: DPPI

Kezdődik a hétvége, íme a pénteki program

Pénteken a Formula-1 és a MotoGP hétvégéje is elrajtol a szabadedzésekkel, mutatjuk, hogy mikor és hol követhetjük az eseményeket:

10:55-11:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

11:00-12:00 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

14:30-15:40 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

15:10-15:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

A hétvége teljes programja itt megtekinthető!

imola

fotó: dppi

Leclerc-t nem érdeklik az ötödik helyek

A Ferrari monacói F1-es pilótáját arról kérdezték, hogy min dolgozott leginkább az elmúlt időszakban, mit tanult meg a Formula-1-ből és állítása szerint egy emberi tulajdonság tekintetében fejlődött legtöbbet.

"Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy türelmesebb legyek. Eleinte mindent azonnal akartam, főleg a ferraris időszakom elején. Mist már tudom, értem, hogy türelmesnek kell lennem, a dolgok megjavításán pedig sokat kell munkálkodni" - idézi Leclerc szavait az Il Giornale. Azt azonban nem tagadja, hogy az eredmények tekintetében nehezen megy neki a türelmes viselkedés...

"Az én mentalitásom olyan, hogy akkor is a győzelemre gondolok, ha semmi esélyem nincs rá és mondjuk a sor végéről indulok. Engem a negyedik-ötödik helyek nem érdekelnek. Idén is jó lenne legalább egy versenyt megnyerni - nehéz lesz, de én mindig így gondolkodom."

lec

fotó: dppi

2019-ben eltiltották, most mégis visszatér a TCR Europe-ba Borkovic

A 2019-es autósportszezon egyik legnagyobb balhéjaként híresült el, hogy a TCR Europe vezetősége nyáron eltanácsolta Dusan Borkovicot a bajnokságban való további részvételtől, miután a Red Bull Ringen a versenyt követően agresszív magatartást tanusított egyik versenyzőtársa, Natan Bihel iránt - egyébként tévedésből, mert nem ő volt az, aki felbosszantotta a pályán.

A szerb versenyző a 2020-as évadot eggyel alacsonyabb szinten, a TCR Eastern Europe-ban teljesítette, ahol a M1RA-val hengerelve minden időmérőt és futamot megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. Most azonban bejelentette, idén visszatér a TCR Europe-ba, amit az tesz lehetővé, hogy bármennyire is nemkívánatos személlyé nyilvánították őt két éve, eltiltása csak arra a szezonra szólt.

Borkovic ráadásul a tavalyi bajnokkal, a Comtoyou Racinggel szövetkezett, akik tavaly a csapatok között, Mehdi Bennani révén pedig az egyéni pontversenyben is az élen zártak. A 36 éves versenyző most először fog Audival versenyezni túraautós karrierje során, csapattársa pedig Tom Coronel lesz, aki a WTCR-ben való szereplés folytatása mellett a kontinentális szériában is rajthoz áll. A TCR Europe hét versenyhétvégéből álló 2021-es szezonja május 9-én startol a Slovakia Ringen.

173883445_4225234597508330_7777029417772904301_n

Kimi, mi emlékeztet téged Mickben Michaelre? Hát... emlékeztet rá, nem tudom, miről beszéljünk

Kimi Raikkönen még a bahreini futam előtt mondta azt, hogy Mick Schumacher nagyon emlékezteti őt hétszeres világbajnok édesapjára, Michaelre. Az imolai hétvége előtti sajtótájékoztatón a finn pilóta kapott is erről egy kérdést: pontosan miben is emlékezteti Michaelre Mick? Az Alfa Romeo versenyzője igazi raikkönenes választ adott:

"Hát... sok dologban igazából... nem igazán értem, hogy miről kellene most itt beszélnem... sok mindenben emlékeztet rá és nincs itt nagyon miről beszélni" - ütötte el a kérdést rá jellemző módon Raikkönen a Formula.hu jelenlétében.

rai_2

fotó: dppi

Ifjú belga tehetségé a negyedik új Audi a WTCR-ben

Vadonatúj Audi RS 3 LMS-eket láthatunk majd idén a Túraautó-világkupában, szám szerint négyet, amelyeket a Comtoyou Racing fog indítani. Ebből háromnak a tulajdonosa már korábban megvolt: a gyár által támogatott Frederic Vervisch és Nathanael Berthon mellett a WTCR örökifjú mókamestere, Tom Coronel is náluk fog versenyezni 2021-ben.

Most pedig kiderült a negyedik pilóta személye is: Gilles Magnusról van szó, aki tavaly debütált a belga RACB támogatásával a sorozatban, s összesen négy dobogós helyezést szerezve a legjobb újoncnak bizonyult a Comtoyou Audival.

A mostani bejelentéssel összesen 16 versenyző szereplése vált biztossá a júniusban, a Nordschleifén startoló szezonban: az Audi mellett a Honda, a Hyundai és a Lynk & Co is négy pilótát küld csatasorba – de biztosak lehetünk benne, hogy például a Cupra révén még további nevezők is lesznek.

01-Gilles-Magnus-scaled

70 évesen ismét versenyezni fog a kétszeres Le Mans-győztes

Hans-Joachim Stuck a legnagyobb sikereit a Le Mans-i 24 óráson érte el, amelyet kétszer is (1986-ban és 1987-ben) megnyert, de emellett bajnok lett a DTM-ben is, a Formula-1-ben pedig két dobogós helyezésig jutott. Stuck január 1-jén töltött be a 70. életévét, de a hétvégén ismét versenyautóba ül: a GT2 European Series monzai idénynyitóján áll rajthoz. A német pilóta egy 660 lóerős KTM X-Bow GT2-est fog vezetni, amelyen az osztrák Kris Rosenbergerrel fog osztozni.

Stuck hivatalosan a 2011-es nürburgringi 24 órás után vonult vissza az aktív versenyzéstől, de azóta is többször feltűnt versenyeken: legutóbb 2017-ben az Audi TT Cup hockenheimi viadalán szerepelt, míg a tavalyi év elején jégversenyen indult egykori F1-es Marchával.

hans-joachim-stuck-dppi

Fotó: DPPI

Újabb grafikákkal árasztja el a közvetítéseket az F1

A Formula-1 és az Amazon Web Services együttműködése révén az utóbbi években egyre több grafikai elem jelent meg a tv-közvetítések során, amellyel adatokkal igyekeztek ellátni a nézőket. Ezek között szerepelt az autók teljesítményének osztályozása egy-egy területen, a kanyarteljesítmények összevetése vagy épp a szezonbeli fejlődést mutató grafika.

Nos, ezekből vet be újabbakat az AWS, az elsőt már az előttünk álló imolai hétvége során. Ez a fékezési teljesítményre fog összpontosítani: a végsebesség, a fékerő, a sebesség csökkenése és a fellépő G-erők is szerepelnek majd az adatokban, amely alapján a leírás szerint megmutatják, „hogyan jelenthet előnyt egy versenyző fékezési stílusa a kanyarok kijáratán”.

Ezen felül a szezon későbbi szakaszában debütálnak olyan grafikák, amelyek azt mutatják meg, mikor hozzák ki a maximális teljesítményt a versenyzők az autóból a futamok során (ezt Kanadában tervezik először reprezentálni), miképp változik a motorok energia-felhasználása a versenye során (Brit Nagydíj), a startok elemzése (Monza), bokszutcai teljesítmény az eddiginél is részletesebben (Japán), valamint az úgynevezett „Elévágási veszély”, amellyel azt kívánják a már meglévő grafikai elemnél is alaposabban bemutatni, hogy a bokszstratégiák révén mely versenyzőkre jelenthetnek veszélyt az egyes pilóták.

Az autóversenyzésről rappel Mr. Busta

A Nyomom a gázt című dalában Mr. Busta az autóversenyzésről énekel. „Ez nem verseny lesz, lehagyom a verebeket, egyik sem ver meg” – hangzik el a dalszövegben.

A klipben két hazai ralikrosszversenyző, Pallag-Bozsák Csaba és Császár Kornél szerepelnek. Busta az autósport egyik alapigazságára is rámutat: „Mondom, ha van elég lóvétok, gyertek, hagyjuk a színjátékot.”

Mi így reformálnánk meg az F1-es naptárat!

A Formula Podcast legutóbbi adásában olvasói/hallgatói kérdésekre válaszolt a stáb, és felmerült, hogy mi melyik helyszíneket dobnánk ki a naptárból, illetve hogy mit hoznánk helyette - válaszoltunk erre is. A vonatkozó részt 54:22-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Ricciardo Bathurstbe vágyik: a McLaren-főnök segítségében bízik

Daniel Ricciardo idén csatlakozott a McLarenhez a Formula-1-ben, a csapat azonban máshol is érdekelt: az IndyCarban is indítanak alakulatot, emellett az elnök-vezérigazgató Zak Brown résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti United Supercars csapatának is. Az ausztrál pilóta már többször kifejezte abbéli reményét, hogy egyszer belekóstolna a Supercars világába, s különösen a bathursti Mount Panorama versenypálya izgatja a fantáziáját. A többszörös nagydíjgyőztes a GP Racingnek adott interjúban beszélt egy esetleges bathursti szereplésről:

„Meg kell kérdeznem Zaket. Még ha nem is versenyzek ott, de vezetnem kell egy Supercart Bathurstben, legyen szó egy privát tesztről vagy egy tényleges versenyről. És szerintem erre most jó lehetőségem van így, hogy Zak a barátom és a főnököm. Szívesen bejuttatna minket az amerikai együléses sorozatba, az IndyCarba. Szóval sok a teendő” – tette hozzá Ricciardo az esetleges IndyCar-szereplés lehetőségét.

Ami Bathurstöt illeti: az F1-es programmal való ütközés okán a legjobb lehetőségnek a 12 órás GT-versenyen való részvétel tűnik, ugyanis azt általában a tél során szokták megrendezni (a Bathursti 1000 kilométeres túraautó-verseny jelen állás szerint idén egybeesne a Japán Nagydíjjal). Ricciardo hangsúlyozta is, hogy ha felkérné vagy lehetőséget adna neki erre Brown, és logisztikailag is megoldható lenne a kaland, igent mondana rá.

ricciardo-dppi

Fotó: DPPI

Elhalasztották az ERC-szezonnyitóját – igen, a koronavírus miatt

A Rali Európa-bajnokság bejelentette, hogy az eredetileg május első hétvégéjére tolt szezonnyitóját sem tudja megrendezni: az Azori-szigeteken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma és a helyi döntéshozók azt kérték, hogy halasszák el a versenyt. Az ERC szezonja már így is meglehetősen későn kezdődött volna, de így tovább tolódik a rajt - egyelőre nincs is új időpont a futamnak, az első verseny pedig a naptárban így a Lengyel Rali, amelyre június 18-20-a között kerülhet sor.

azores

fotó: dppi

El lehet-e dönteni, ki volt a legnagyobb F1-es csapatfőnök?

A Formula Podcast legutóbbi adásában olvasói/hallgatói kérdésekre válaszolt a stáb, és többek között felmerült a poszt címében említett téma is. Talán nem okozunk meglepetést, hogy egyértelmű választ szerintünk nem lehet adni, de persze azért így is említettünk néhány nevet. A vonatkozó részt 1:14:56-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

„Az F1 visszatérhetne a V8-asokhoz”

Érdekes felvetéssel állt elő a Formula-E bajnoka, Lucas di Grassi. A környezetért tett erőfeszítéseiről is híres brazil autóversenyző az F1 és az FE jövőjét fejtegetve arról írt, a száguldó cirkusznak idővel fel kell hagynia a hibrid erőforrások használatával, mivel azok nem fenntarthatók hosszú távon. Az FIA döntésének megfelelően teljesen elektromos formulaautókat egy jó ideig kizárólag a Formula-E versenyeztethet, így di Grassi szerint az F1 számára az olcsó, tiszta bioüzemanyagok használata lenne a járható út. Ezekkel visszatérhetnének az egyszerűbb, nézők által is kedveltebb V8-as vagy V10-es konstrukciókhoz. Ez a valódi problémamegoldás, nem az, hogy PR-megfontolásból fákat ültetnek - tette hozzá.

Az Alpine rövid autósport-története

Ez az év nagy jelentőséggel bír a legendás francia autómárka, az Alpine történetében. A Renault Csoporthoz tartozó brand kiemelt szerepet kapott a konszernen belül a stratégiai újraszervezés során. Ennek következtében az Alpine benevezett az autósport két csúcskategóriájába is: a Formula-1-be, ahol a gyári Renault helyét vette át, valamint a vadonatúj Hypercar osztályba a Hosszútávú Világbajnokságon.

Az Autósport és Formula Magazin három és fél perces videóanyagban foglalta össze a márka autósport-történetét, attól kezdve, hogy egy Renault-kereskedő francia fiatalember, Jean Rédélé 1955-ben megalapította:

Óvoda után gokartozni is együtt jár két egykori F1-es versenyző fia

"Ugyanabba az óvodába jártak, most pedig a gokartozás világát is együtt járják" - írja Alexander Wurz az alábbi képhez, amelyen két versenyzőpalánta látható. Egyikük Oscar Wurz, a háromszoros F1-es dobogós osztrák legkisebb fia, a másik pedig Rintaro Sato, az IndyCarban máig aktív Takuma Sato csemetéje. A két apa 2007-ben egyaránt tagja volt a Formula-1-es mezőnynek - vajon megtörténik majd ez egy napon a fiúkkal is?

Raikkönen csukott szemmel nem versenyezne, de a feleségével igen

Elkészült egy újabb kiadás az Alfa Romeo közkedvelt egyperces videóiból. Kimi Raikkönent és Antonio Giovinazzit ezúttal vezetési vállalásaikról kérdezték: versenyeznének-e első személyautójukkal, esetleg csukott szemmel, netán az asszonnyal a navigátori ülésben?

"Egész biztos, hogy összetörné magát az ember, nem jutna messzire. Már a bokszutcából kiérve kuka" - mondta Raikkönen a csukott szemmel való vezetésről, míg a felesége másodpilótaként való alkalmazását eképpen látta: "Igen, én elmennék vele, de biztos vagyok benne, hogy ő nem ülne be mellém az autóba!"