Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
Reggeli helyzetjelentés Imolából
https://formula.hu/parc-ferme/28691
Süt a nap, esőnek egyelőre nincs nyoma, a paddock kissé álmoskás, a versenyzők közül Lance Stroll – aki tegnap háborgott amiatt, hogy pályaelhagyás miatt bukta a legjobb eredményét a Q3-ban – az Aston Martin motorhome-jának tetőteraszán töretlen lelkesedéssel tréningezik – jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója.


MotoGP: Videón Jorge Martin óriási bukása
https://formula.hu/parc-ferme/28686
Martint feji, valamint a jobb karján és bokáján történt zúzódások miatt kórházba szállították, így nem folytathatja a portimaói hétvégét. A MotoGP újonca a Portugál Nagydíj helyszínének hetes kanyarjában vesztette el irányítását Ducatija felett.
Eljött a versenyek napja: a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/28685
Íme, a mai menetrend a tv-közvetítésekkel együtt:
12:20 Moto3, futam (Aréna4)
14:00 MotoGP, futam (Aréan4)
15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
15:30 Moto2, futam (Aréna4)
21:40 IndyCar, futam

McLaren a pole-ban, Grosjean hetedik rajtkockában az IndyCar-szezonnyitón
https://formula.hu/parc-ferme/28688
A Barber Motorsports Parkban hétvégén elindult az IndyCar 2021-es szezonja, egy szoros időmérővel. Két csoportra bontott Q1 után 12-en versenyeztek a Q2-ben, a felük jutott be a Q3-ba. Majdnem sikerült ez a sorozatban debütáló Romain Grosjeannak, aki végül hetedik helyezéssel éppen kiesett a Q2-ben, így a Dale Coyne Racing franciája ebből a rajtkockából indulhat vasárnap, magyar idő szerint 21:40-kor.
A hat továbbjutó Q2-es idő között mindössze két tizedmásodperc volt a szórás, és a végső szétlövés is szorosan alakult, 0,069 másodperc döntött a McLaren versenyzője, Patricio O’Ward javára az andrettis Alexander Rossival szemben. Alex Palou kiváló harmadik rajthellyel kezdett a Penskénél, Will Power, Scott Dixon és Marcus Ericsson szerepelt még a Q3-ban – tehát egy régi ismerős indul közvetlenül Grosjean elől Alabamában. Az időmérő eredményei itt elérhetők.
Nehéz napja volt Tsunodának és még büntetést is kapott
https://formula.hu/parc-ferme/28684
A bokszutcai sebességkorlátozás túllépéséért pénzbírságra ítélték Yuki Tsunodát. Az AlphaTauri pilótája a szombat délelőtti, harmadik szabadedzésen a megengedett 80 km/órás tempót 2,4 km/órával túllépte, ezért a csapatának 300 eurós büntetést kell befizetnie. Az összeg nem fogja földhöz vágni a japánt, aki most inkább azon aggódik, hogy vasárnapra menetkész autót kapjon vissza a szerelőitől.
A japán mellett volt egy másik büntetett is. Lance Stroll az időmérőn lépte túl a megengedett sebességet 5,1 km/órával, amit a felügyelők 600 eurós büntetéssel "jutalmaztak".

Magyar emléktábla Imolában? Naná!
https://formula.hu/parc-ferme/28687
A magyar F1-es operatőrlegenda, Szabó-Biczók Szilárd 18 évvel ezelőtt ezen a napon, április 17-én lépett első ízben a paddock aszfaltjára, ráadásul Imolában. Alig vette fel a kamerát és nyomta le a REC gombot, másodperceken belül Juan Pablo Montoya az orra előtt összetűzésbe került az osztrákok operatőrével, Michael Panhoferrel. Ahogyan mondani szokás, a többi már történelem: a felvétel bejárta az egész világot és a mai napig sokan visszanézik, Szilárd a paddock állandó lakója lett és szerkesztőségünknek is közeli barátjává vált. A formula.hu tudósítója a különös évforduló apropóján sebtében „emléktáblát” fabrikált, amit ma délelőtt a helyszínen fel is avatott. Mondanunk sem kell, az ünnepelt a hasát fogta a nevetéstől, így kijelenthetjük: nemcsak a 2003-as április 17-e, hanem az idei is emlékezetes marad számára.
Videó: Kisebb bodicsek Hamilton és Verstappen között
https://formula.hu/parc-ferme/28683
Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérő edzésén, Max Verstappen pedig nem kizárólag a világbajnoki éllovassal, de még csapattársával, Sergio Perezzel szemben is alulmaradt, így csak a harmadik helyről indulhat majd a vasárnapi versenyen. A kvalifikációt követő interjúk alatt lehetett látni, hogy a holland nem boldog a kialakult eredmény miatt, majd elsétálva Davide Valsecchi mikrofonjától, volt egy kisebb testi kontakt közte és Lewis Hamilton között. Mindenki azt lát bele az esetbe, amit akar, mindenestre talán nem volt véletlen, hogy még a paddockban sem hagytak helyet egymásnak.
Videó: A körömlerágós imolai időmérő összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/28682
Öt versenyző vívott elképesztő csatát a szezon második pole-pozíciójáért, ezúttal pedig a Mercedes nyerte a szombati napot. Vajon vasárnap fordul a kocka, mint három héttel ezelőtt, vagy Lewis Hamilton győzelemre tudja váltani az első rajthelyet?
Kimi, mit gondolsz Antonióról? Tetszik a haja!
https://formula.hu/parc-ferme/28679
Egy Alfa Romeo által szervezett sajtóértekezleten a rajongók kérdezhettek a pilótáktól, egy hölgy pedig arra volt kíváncsi, miként tekintenek egymásra a csapattársak. Giovinazzi kifejtette, mennyire jó, hogy kezdeti éveiben egy olyan pilóta ül a garázs túloldalán lévő autóban, mint Kimi Raikkönen, aki egy világbajnok, a mezőny legtapasztaltabb versenyzője és nem utolsó sorban még világbajnok is. Ő számára egy mentor. Miután az olasz kiöntötte a lelkét, Raikkönen csak ennyit mondott: "Tetszik a frizurád" - mire össznépi röhögőgörcsben tört ki a videoértekezlet minden résztvevője.
Giovinazzi haja egyébként visszatérő humorforrás az Alfa Romeo csapatán belül, hiszen egy korábbi videóban is elmondta már Kubica és Raikkönen, hogy ha egy dolgot kívánhatnának 2021-re, az az lenne, hogy az olasz menjen el a fodrászhoz.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Előkerült a videó Perez és Ocon ütközéséről
https://formula.hu/parc-ferme/28681
A pénteki első szabadedzésen egy rejtélyes ütközés történt Sergio Perez és Esteban Ocon között. „Nem volt rádiókapcsolatunk, így azt hiszem, egyszerűen csak félreértettük egymást" - mondta a nap végén Perez. Ocon is úgy vélte, hogy véletlen baleset történt, és ami a legfontosabb, hogy a versenyfelügyelők is így gondolják, így mindketten megúszták büntetés nélkül a bizarr esetet.
Most végre előkerült egy videó is az ütközésről, ami alátámasztja a pilóták álláspontját, az audiovizuális dokumentum a Formula-1 Instagram-oldalán vált elérhetővé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Exkluzív: Barcelonában biztosan nem lesznek nézők
https://formula.hu/parc-ferme/28680
Ezekben a percekben tudta meg a Formula.hu Imolában, hogy az F1-es szezon negyedik versenyhétvégéjén, Spanyolországban egészen biztosan nem lesznek nézők. Az ezt megelőző hétvégén, Portugáliában egyelőre kérdéses a helyzet. Portimao május 2-án, Barcelona május 9-án rendez F1-es futamot. A hírről hamarosan hivatalos bejelentés érkezik.

Fotó: DPPI
Így vált közszemlévé Verstappen lerobbant autója
https://formula.hu/parc-ferme/28677
Az F1 nézői számára komikus, a Red Bull istállója számára azonban inkább aggasztó jelenetsor játszódott le az Emilia-Romagna-i Nagydíj pénteki második szabadedzése során. A történet ott kezdődött, hogy Max Verstappen alatt az első percekben meghibásodott az autó, így a pilóta kénytelen volt leparkolni egy pályabírói poszt mellett. Szerencséjére erre a célegyenesben, a paddockhoz meglehetősen közel talált helyet, így minden esély megvolt rá, hogy ő és az autó is hamar visszaér az istállóhoz. Nem lett ekkora mázlijuk, ugyanis az RB16B szállítására alkalmas teherjármű nem hajthatott be a paddockba, a bokszutcába pedig pláne nem, így a pályabírók kénytelenek voltak egy jóval hosszabb útvonalat választani a garázsok felé. A Red Bull pechére ráadásul le sem takarták az autót, így bárki alaposan megvizsgálhatta - és le is fotózhatta -, aki a közelben járt, az F1TV pedig az egész utat élőben közvetítette online. Ebből íme egy rövidebb részlet.

Végre a teljes monacói kört fogja használni a Formula-E – két apró csavarral
https://formula.hu/parc-ferme/28672
A Formula-E többször is ellátogatott már Monacóba, ám az eddigi alkalmak során az F1-esnél jóval rövidebb nyomvonalat használtak, amelyből olyan ikonikus pontjai maradtak ki a pályának, mint a Casino-kanyar, a visszafordító vagy épp az alagút. Nos, az idei májusi kiírás során viszont végre a teljes vonalvezetésen fognak száguldani az elektromos autók – illetve csak majdnem pontosan ugyanazon, mint amit a Formula-1-es nagydíjak során megszokhattunk, az 1-es kanyarnál, a Sainte Devote-nál ugyanis lesz egy apró eltérés, valamint az alagút utáni sikánt is átalakítják kissé, ezáltal összesen 5 méterrel lesz rövidebb a pálya a két héttel később rendezendő F1-es futam során látotthoz képest.

F1, MotoGP, IndyCar: a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/28668
Íme a mai menetrend a tv-közvetítésekkel együtt:
10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
11:00-12:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
14:00-15:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
15:10-15:50 MotoGP, időmérő (Aréna4)
23:55-23:05 IndyCar, időmérő (Aréna4)

fotó: dppi
Piros zászlók, ütközések, netproblémák: Összefoglaló a szokatlanul eseménydús pénteki edzésekről
https://formula.hu/parc-ferme/28678
Ritkán történik annyi esemény pénteken, mint ma Imolában: Perez, Ocon, Mazepin és Leclerc is összetörte az autóját, Verstappen alatt megállt a Red Bull, ráadásul számos másik pilóta is meglátogatta a sóderágyat. Az FP1-ben a Formula-1 adatátviteli rendszere akadozott, mintegy mellékesen pedig a Mercedes mindkét edzést az első két helyen zárta. Mindez a hivatalos összefoglalókban (melyek a YouTube-ra átkattintva tekinthetők meg):
Közösen emlékezik meg vasárnap az F1 és a MotoGP Fausto Gresiniről
https://formula.hu/parc-ferme/28674
A korábbi kétszeres 125 köbcentis világbajnok és legendás csapatfőnök Fausto Gresini februárban, közel két hónapos küzdelem után hunyt el a koronavírus-fertőzés annak szövődményeinek következtében. Jól mutatja, mennyire fontos alakja volt a motorsportoknak Gresini, hogy vasárnap a Formula-1 és a MotoGP két külön helyszínen, koordinált közös megemlékezést tart a tiszteletére. Az F1-es Emilia-Romagna-i Nagydíj helyszínén 13:42-kor, míg a gyorsaságimotoros-vb Portugál GP-jén 12:42-kor (ez a kettő időpont az egyórás eltolódás miatt egybeesik) emlékeznek meg a 60 éves exmotorosról. Imolában – ahol egyébként Gresini született – Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója találkozik Gresini családjával a parc fermében, míg Portimaóban az összes kategória motorjai, versenyzői és csapattagjai gyűlnek össze az Aprilia Racing Team Gresini garázsa előtt, és csatlakozik hozzájuk Carmelo Ezpeleta Dorna-elnök és Jorge Viegas, a FIM vezetője is.

A biztonság kedvéért egy harmadik tartalékpilótát is igazolt a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/28676
A Mercedesszel kötött együttműködés értelmében a McLaren igénybe veheti a németek két hivatalos tartalékosát, amennyiben szükség van rájuk: Stoffel Vandoorne-t és Nyck de Vriest. Mivel azonban a belga és a holland is a Formula-E-ben versenyez, amely alkalmanként ütközik a Formula-1-gyel, a McLaren egy harmadik tartalékpilótát is készenlétbe állított, a tévésként dolgozó Paul di Restát, aki a tavalyi 70. Évfordulós Nagydíjon már betöltötte ezt a pozíciót a csapatnál.
„A fő a Mercedesszel való együttműködés, de jó kapcsolatban vagyunk Paul di Restával, aki szintén szuperlicensz birtokosa. Ezért vele is megegyeztünk, hogy ha szükség van rá, beugorjon. Felkészülünk különböző eshetőségekre” – magyarázta Andreas Seidl csapatfőnök Imolában, hangsúlyozva, a prioritás a Mercedes tartalékosa: Imolában például Vandoorne van szolgálatban.
A mezőnyben 2011 és 2013 között versenyző Di Restának nem ismeretlen a beugró szerepkör, 2017-ben a Magyar Nagydíjon a mikrofon mögül szállt be a Williamsbe, mikor Felipe Massa a szombati napra megbetegedett. A skót aktívan versenyez, tavaly a WEC LMP2-es kategóriájában szerzett második helyet, idén Le Mans-ban biztosan szerepelni fog a United Autosportsszal, amely éppen a McLaren-vezérigazgató, Zak Brown csapata.

Nem kíméli Mazepint az internet, Imolában parkot neveztek el róla
https://formula.hu/parc-ferme/28675
Kellemetlen helyzetben sínylődik a Formula-1 orosz újonca, Nyikita Mazepin, akit az internet népe tavaly év vége óta az F1 ügyeletes rosszfiújaként tartja számon, miután az orosz pilótáról kikerült egy videó, amint kéretlenül fogdos egy fiatal nőt egy autóban. Mazepin azóta tárgya különféle vicceknek, és a helyzeten csak súlyosbít, hogy egyelőre az autójával sem találja az összhangot, így rendszeres megpördüléseket mutat be a versenypályákon. Ebből fakad az angolul gyakran használt Mazespin (Mazepörgés) kifejezés, ami az imolai hétvége pénteki napján is felbukkant. Mészáros Sándor kollégánk a Google Mapsen szúrta ki, hogy egy rosszmájú felhasználó a pálya kettes kanyarjának bukóterét Mazespin Parknak nevezett el.
És ha ez nem lenne elég: egy weboldal kizárólag azért létezik, hogy számon tartsa a pilóta megpördüléseinek számát és az arról készült felvételeket.

Nyugdíjazza gigantikus és idejétmúlt motorhome-ját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/28671
Az idei évtől kezdve nem utazik Európa versenypályáira a McLaren védjegyének számító motorhome, a Brand Centre - közölte a Racefans. Az F1-es istálló 2007 óta minden évben ezt a többszintes monstrumot használta mobil főhadiszállásaként az öreg kontinens versenyhétvégéin, ám a sorozat környezetvédelmi törekvései mellett eljárt az épület felett az idő. Elvégre nehezen lenne magyarázható, egyetlen istálló főépületét miért szállítja több tucatnyi kamion Európa országain át, miközben az F1 a környezetvédelem igéjét hirdeti. Ebből fakadóan a csapat új megoldáshoz folyamodott: jelenleg is egy olyan épület megtervezésén dolgozik, amit szállítani, felépíteni és használni is sokkal környezetkímélőbb. Amíg ez nem készül el, addig a csapat egy ideiglenes épületet használ motorhome-jaként.

Fotó: DPPI
Marquez visszatérése az év legőrültebb statisztikáját idézi elő
https://formula.hu/parc-ferme/28670
Közel kilenc hónapos kihagyás után újra áll rajthoz a hétvégi Portugál GP-n Marc Marquez, aki az eddig őt helyettesítő Stefan Bradl „helyét” veszi át a Repsol Honda. A MotoGP-s statisztikák koronázott királya, Martin Raines pedig rámutatott: ez a spanyol–német csere azt eredményezi, hogy a királykategória 72 éves története során először fordul elő olyan, hogy nem lesz a rajtrácson a 46. szélességi körnél északabbról származó versenyző! Persze Bradl távozása csak a végső lökést adta meg ehhez, ennél sokkal fontosabb, hogy idén nincs brit motoros a legnagyobbak között (ahogy skandináv vagy finn sem, a két francia, Johann Zarco és Fabio Quartararo pedig hazájuk déli részéről származik).
Aki egyébként imádja a statisztikákat és a MotoGP-t, annak kötelező követni Martin Raines Twitter-oldalát: több évtizedes gyűjtőmunkának köszönhetően állított össze egy adatbázist, amelyből versenyről versenyre a legelképesztőbb érdekességekkel áll elő:
With Marc Marquez confirmed as fit to compete in Portugal, it means that Bradl will not be on the grid. Consequently this will be the first premier-class grid ever to not include a rider from north of 46 deg of latitude.
— Martin Raines (@motogpmart) April 15, 2021
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!