DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek
F1

„Minden a tervek szerint halad” – Abu Dhabi készül az F1-re

Minden korábbinál nagyobb Paddock Clubot terveznek Abu Dhabiban, és az F2 vezére is úgy fogalmazott, hogy megtartják a két utolsó versenyt, és ők követik az F1-et: a jelek szerint továbbra is tartja magát a menetrendhez a sportág.

A közel-keleti válság ellenére is ragaszkodik az eredeti menetrendhez az Abu Dhabi Nagydíj szervezője. Saif Rashid Al Noaimi, az eseményt rendező Ethara vezérigazgatója határozottan kijelentette, hogy a 2026-os F1-es idény utolsó versenyét december 6-án megtartják a Yas Marina pályán.

A promóter vezetője a Dubai Eye 103.8FM rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az előkészületek zavartalanul haladnak, a helyszínen pedig már megkezdődtek az építési munkálatok.

_SZA_-1227_resize



„Minden a tervek szerint halad, a verseny december 6-án lesz itt, a Yas Marina pályán, Abu Dhabiban” – mondta Al Noaimi, aki szerint a rendezvény előkészítése már most jelentős erőforrásokat mozgat meg.

A szervező azt is elárulta, hogy az idei eseményen minden eddiginél nagyobb Paddock Clubot alakítanak ki, miközben több tízezer ember dolgozik a verseny lebonyolításán. Elmondása szerint mintegy 40 ezer munkatárs vesz részt a rendezvény megvalósításában, mellettük 1500 önkéntes segíti a munkát. A beszállítói oldalon több mint 220 vállalat működik közre.

 

Az F2 is úgy készül, hogy menni kell Katarba és Abu Dhabiba

A Formula–2 szezonja is a Közel-Keleten zárulna, nekik már csak Katar és Abu Dhabi szerepel a naptárban. A sorozat vezérigazgatója, Bruno Michel szintén arról beszélt, hogy úgy készülnek: megtartják ezt a két rendezvényt.

„Nos, jelenleg – és szerintem ez teljesen egyértelmű – Katar és Abu Dhabi szerepel a naptárban, és Katarban és Abu Dhabiban fogjuk befejezni a bajnokságot” – idézi Michelt a Racingnews365.

„Ebben a kérdésben az F1-et követjük. Az F1 teljes mértékben tisztában van a helyzettel és azzal, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ezt a két futamot a legjobb körülmények között rendezhessük meg, ami így is lesz.”

 

Lassan dönteni kell

Hivatalos állásfoglalás még mindig nem történt a szezonzárással kapcsolatban, Szaúd-Arábiát újabb heves támadások érték az utóbbi napokban, és bár Abu Dhabi hónapok óta „csendes”, de Katar helyzete nem ilyen nyugodt – szomszédos Szaúd-Arábiával, és feszültebb is a helyzet az országban.

A beugró helyszín továbbra is Imola lehet, a hírek szerint ott már elkezdték az előkészületeket annak érdekében, hogy ha kell, akkor tető alá hozhassák a versenyt – ami december első hétvégéjén lenne, tehát ha törölni kell a közel-keleti futamokat, akkor a két esemény helyett egy imolai hétvégével zárulna a szezon.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: