Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
12 koronavírusost találtak a Bahreini Nagydíj hetén
https://formula.hu/parc-ferme/28514
Ahogy a Bahreini Nagydíjjal elkezdődött a szezon, visszatértek az FIA koronavírus-teszteléssel kapcsolatos beszámolói. A március 22. és 28. közti héten 8150 tesztet végeztek a szahíri paddockban a versenyzőkön, csapattagokon és egyéb személyzeten, melyek közül 12 személyé lett pozitív. Ez az eddigi legmagasabb heti szám, mióta a 2020-as szezonnyitó, az Osztrák Nagydíj óta szisztematikus szűrés zajlik.
Pontosabbat a fertőzöttekről annyit tudni, hogy köztük volt az Aston Martin két csapattagja, akik karanténba kerültek még a versenyhétvége kezdetét megelőzően. A két héttel korábbi bahreini tesztelés PCR-eredményeiről nem készült statisztika, viszont ismert, hogy az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur tesztje pozitív lett, ő el sem utazott a gyakorlásra.
Bahreinben a teszt és versenyhétvége során elkezdődött az F1-es személyzet oltása: a csapatok közül a Ferrari és az AlphaTauri fogadta el az állam által felkínált Pfizer vakcinát, így utazó csapattagjaik többségét beoltották a két dózissal. A versenyzők közül Carlos Sainz és Sergio Perez erősítette meg, hogy megkapták a vakcinát.

Fotó: Ollé Iván
A Ducatik rakétarajtjától Vinales előzésein át Mir felzárkózásáig – a Katari GP legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/28512
Nem szenvedtünk hiányt akcióban a MotoGP idénynyitóján: a startnál még a Ducatik jeleskedtek, később azonban Maverick Vinales manőverei és Joan Mir már-már védjeggyé nemesülő felzárkózása jelentették a fő attrakciót – íme, egy összeállítás ezekből (a YouTube-ra átkattintva indul a videó!):
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Megvan a hiányzó láncszem: A WTCR kínai fordulójának helyszíne
https://formula.hu/parc-ferme/28513
Teljes a Túraautó-világkupa júniustól novemberig tartó naptára, amelynek nyolc helyszíne között eddig volt egy kérdőjeles: november 6-7-re kitűzték a kínai verseny időpontját, de a helyszínt nem jelölték meg. A WTCC/WTCR 2017 és 2019 között szerepelt a pályán – érdekesség, hogy 2018-ban két verseny is volt Kínában, a második Wuhanban.
Míg egy másik világsorozat, a Ralikrossz-világbajnokság átszervezett 2021-es naptárából kikerültek az Európán kívüli helyszínek, a túraautósok optimisták, hogy ősszel Ázsia számos pontján versenyezhetnek: Dél-Korea, Kína és Makaó is szerepel a menetrendben. Ha a tervek megvalósulnak, a WTCR lehet az első nagy nemzetközi széria, amely a koronavírus feltűnése óta a járvány kiindulási országában, Kínában versenyez.
A teljes 2021-es WTCR-versenynaptár:
|
1. Németország |
Nordschleife |
Június 5. |
|
2. Portugália |
Vila Real |
Június 27. |
|
3. Spanyolország |
MotorLand Aragón |
Július 11. |
|
4. Olaszország |
Adria Raceway |
Augusztus 1. |
|
5. Magyarország |
Hungaroring |
Augusztus 22. |
|
6. Dél-Korea |
Inje Speedium |
Október 17. |
|
7. Kína |
Ningbo |
November 7. |
|
8. Makaó |
Makaó |
November 21. |

Új sisakfestéssel „veszíti el DTM-es szüzességét” Albon
https://formula.hu/parc-ferme/28511
Maga Alexander Albon fogalmazott így – pontosabban ő valamiért kicsillagozta a szüzesség szó magánhangzóit, de az mégis csak idétlenül festene egy poszt címeként – az Instagram-posztjában, amelyben bemutatta idei bukódizájnját, amelynek legmeghatározóbb eleme egy AlphaTauri-logó. A brit-thai pilóta 2021-ben az átalakuló Német Túraautó-bajnokságban fog szerepelni az AF Corse Ferrarijával:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Káromkodó újoncoktól a Red Bull elengedős utasításáig – így szólt a rádió Bahreinben
https://formula.hu/parc-ferme/28510
Idén sem szakított a hagyományokkal a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája: egy csokorba gyűjtötték a hétvége legemlékezetesebb csapatrádióit Kimi Raikkönen újabb klasszikusától kezdve a Mercedes és a Red Bull befutó utáni üzenetváltásáig – sőt, ezúttal az összes célba érkező leintés utáni rádiózását is meghallgathatjuk a második videóban (átkattintás után indulnak!):
Sejtelmes videót tett közé az Aston Martin Vettelről
https://formula.hu/parc-ferme/28509
"Egy új kezdet" - áll a szöveg az alábbi videóban, amiben Sebastian Vettel, egy Aston Martin DBX és egy téli táj is feltűnik, a téma pedig a szó szerint és átvitt értelemben vett utazás. Egyelőre ennyit tudunk, minden más kiderül március 31-én.
Soha senki nem töltött még annyi kört az élen az F1-ben, mint Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/28508
Ahogy arról a Bahreini Nagydíj közvetítése alatt is szó esett, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton egy újabb rekordot megdöntött a Formula-1-ben. A Mercedes pilótája ismét Michael Schumachert taszította le a trónról, most az élen megtett legtöbb kör mutatójában. Hamilton 5126-tal állt az első helyre Schumacher 5111 körével szemben.

Schumachert a tűzijáték zavarta, a mérnöke frappánsan reagált
https://formula.hu/parc-ferme/28507
Egy váratlan tényező zavarta meg Mick Schumacher élete első Formula-1-es futamát Bahreinben: a pilóta utolsó köre alatt intették le az élmezőnyt, amit a szervezők látványos tűzijátékkal ünnepeltek. A fiatal német pilóta ennek következtében nehezen tudott koncentrálni a saját futamára, amit a levezető körön el is panaszolt a mérnökének. Gary Gannon frappánsan reagálta le a helyzetet, amikor úgy fogalmazott: "legközelebb próbálj meg közelebb kerülni az élmezőnyhöz, így a tűzijáték összhangban lesz a te versenyeddel.”
Ettől és a futam elején történt megpördülésétől függetlenül Schumacher elégedetten zárta a szezon első versenyét.

Fotó: Ollé Iván
Wolff leállította a panaszkodó Bottast
https://formula.hu/parc-ferme/28506
Némi feszültséggel zárult a Mercedes idei szezonnyitója Valtteri Bottas számára, aki saját benyomása szerint túl konzervatív, védekező stratégiát kapott a csapatától, ami miatt csak a harmadik helyet tudta megszerezni Bahreinben. A futamot követően a sajtó előtt sem rejtette véka alá véleményét, amire reagálva Toto Wolff visszaszúrt a pilótának, amikor úgy fogalmazott, Bottasnak nem kellett volna pozíciót veszíteni a rajtnál, később pedig diktálhatott volna jobb tempót. Ahogy arról az alábbi felvétel is tanúskodik, a csapatvezető és a pilóta közötti ellentét az istálló bokszutcában tartott ünneplésén is nyilvánvaló volt. Wolff egy határozott mozdulattal állította le Bottast:
Went all the way back to record it. Valtteri talking to Toto and he cuts him off pic.twitter.com/2Vs9oaOmDm
— Junaid #JB17 (@JunaidSamodien_) March 28, 2021
Bottas a téli szünet során döntött úgy, hogy a világbajnoki cím megszerzése érdekében a szokásosnál önzőbben fog viselkedni, vélhetően ennek jeleit láttuk rajta vasárnap.
Pirelli: Hamilton brilliáns munkát végzett
https://formula.hu/parc-ferme/28505
Csodával határos módon nyerte meg a vasárnapi Bahreini Nagydíjat Lewis Hamilton, aki a fele versenytávot egy szett gumin teljesítette és a végén így is kivédekezte Max Verstappen támadásait és megőrizte a vezető helyét. A hétszeres világbajnok teljesítményét Mario Isola is méltatta a Pirelli részéről: szerinte szenzációs dolgot csinált Hamilton.
"Előtérbe került a gumistratégia ezen a futamon, mert Hamilton és a Mercedes kétszer is hamarabb állt ki, mint Verstappen és a Red Bull, ami természetesen azt jelentette, hogy Hamiltonnak hosszabb utolsó etapot kellett teljesítenie. És ezt brilliánsan csinálta" - idézi a program vezetőjét a Pirelli oldala. "Egyébként Verstappen is erős középső etapot teljesített a közepes gumikon. Sok különböző stratégia működött, öten mindhárom keveréket használták és a top ötből ketten is háromkiállásos taktikát választottak."
A Pirelli szerint egyébként Hamilton parádés gumimenedzselésének a hétvége korábbi részéhez képest hűvösebb időjárás is jót tett, de ettől még a világbajnok kezében és lábában volt a siker kulcsa.

fotó: dppi
Szenzációs felvételek: videón a régmúlt autó- és motorversenyei Magyarországon
https://formula.hu/parc-ferme/28502
Olvasónk, Gábor küldte nekünk az alábbi videós összeállítást - szenzációs felvételek kerültek elő egy egészen más korból...
Binotto burkoltan odaszúrt Vettelnek bahreini futamértékelésében
https://formula.hu/parc-ferme/28504
A Ferrari új igazolása, Carlos Sainz kitett magáért első hétvégéjén a csapattal: bár elmaradt Charles Leclerc-től, a különbség nem volt tetemes, az időmérőn négy, a futamon két pozíció volt köztük, a spanyol nyolcadik helyezésével pontokat szerzett Szahírban. Tavaly Sebastian Vettel gyakran ennél sokkal jobban lemaradt csapattársától – ezt pedig Mattia Binotto szóvá is tette burkolt formában.
„Nagyon elégedett vagyok a versenyzőkkel, boldog vagyok, hogy végre mindkettőre számítani lehet” – fogalmazott a csapatfőnök, utalva arra, hogy 2020-ban néha mintha csak egy autójuk lett volna a pályán. „Carlos nagyon jó munkát végzett a tempóját illetően, és fontos a motiváció, az akarás, hogy a csapat is javuljon, ne csak a versenyző. Azért választottuk Carlost, mert tudtuk, hogy erős a versenyeken, amit ma is bizonyított.”
„A tegnapi időmérő után Charles megköszönte Carlosnak, hogy hajtotta őt, így a lehető legjobb kört teljesítette. Tényleg nagyon fontos, hogy tudjuk, mindkettejükre számíthatunk” – mondta Binotto. Vettel eközben új csapatával, az Aston Martinnal csupán 15. helyen végzett, öt büntetőpontot kapott a hétvége során hibái miatt.

Videón, ahogy Hamilton 29-szer kiszélesíti a pályát
https://formula.hu/parc-ferme/28503
Vitatéma volt a Bahreini Nagydíjat követően, hogy a világbajnok Lewis Hamilton rendszeresen átlépte a pályahatárokat a 4-es kanyarban, egészen addig, amíg a versenyirányítás nem figyelmeztette a csapatot.
Az F1 TV onboard felvételeit felhasználva rajongók visszanézték a futamot, és számolták Hamilton kiszélesítéseit: összesen 29 alkalomig jutottak.
Izgalomdús szezonnyitó hét percbe sűrítve: Az összefoglaló Bahreinből
https://formula.hu/parc-ferme/28501
Nem akármilyen versennyel kezdődött a 2021-es szezon, az előzetesen bajnokság két favoritjának tartott versenyző csatázott az első helyért, a győzelem sorsa csak az utolsó körökben dőlt el egy váratlan fordulattal, miközben a középmezőnyben számolatlan előzés történt. Mindez a hivatalos összefoglalóba sűrítve:
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Három, kettő, egy: Így alakult a bahreini bokszstratégia
https://formula.hu/parc-ferme/28500
Alapvetően kétkiállásos volt a 2021-es Bahreini Nagydíj, de többen háromszor is kereket cseréltek (Bottas, aki a leggyorsabb körre játszva állt ki a végén, Perez, aki a biztonsági autó alatt használta ki az „ingyen” kiállást, valamint kieséséig Gasly), egy versenyző, Vettel pedig sikeresen végigment a versenyen egy kiállással, habár a vállalkozás nem ért pontot.
Jól látható még, hogyan nyújtotta el kiállásait Verstappen Hamiltonhoz képest: a végén 11 körrel frissebb kemény abroncsok voltak rajta, ennek köszönhetően vadászta le a britet, ám a győzelemhez ez sem volt elég.

Elhalasztották a NASCAR őrületes dirtpályás versenyét
https://formula.hu/parc-ferme/28499
Március utolsó hétvégéjén kisebb sportörténeti pillanatra készült az amerikai NASCAR Cup Series, ami közel 50 év után először iktatott be dirtpályás futamot a versenynaptárába. A döngölt agyagból kialakított bristoli vonalvezetésre komoly előkészületekkel érkeztek a csapatok és a GoodYear is - előbbiek a felverődő sár- és agyagdarabok, valamint a gyakoribb falérintések miatt átalakították az autókat, a széria hivatalos gumibeszállítója pedig speciális, profilozott abroncsokkal állt elő a különleges versenyre. A komoly látványossággal kecsegtető futamot azonban kénytelenek voltak vasárnapról helyi idő szerint hétfő délutánts elhalasztani, miután a környéken szombat estétől másnapig heves esőzéseket tapasztaltak, így a pálya teljesen felázott. A szervezők már megkezdék a vonalvezetés helyreállítását, a munkálatokkal azonban nem végeztek volna időben, így a különleges versenyre egy szokatlan időpontban kerülhet sor. Addig is íme egy összefoglaló az eddig történtekből.
Vettelt megbüntették, az utolsó helyről rajtol
https://formula.hu/parc-ferme/28498
Elmeszelték a szombati F1-es időmérővel kapcsolatban Sebastian Vettelt: az Aston Martin négyszeres világbajnoka a jelentés szerint figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlós jelzést a gyors körén és bár végül ennek ellenére is csak a 18. időt futotta, végül megbüntették érte. Vettel így a mezőny legvégéről, a 20. helyről vághat neki a ma 17:00-kor kezdődő Bahreini Nagydíjnak. A német egyébként a rajtbüntetés mellé három büntetőpontot is begyűjtött.

fotó: dppi
Alonso nem állítja, hogy jobb mindenkinél: „Félreértettem a kérdést”
https://formula.hu/parc-ferme/28497
Nagy visszhangot váltott ki Fernando Alonso önbizalomtól duzzadó nyilatkozata a bahreini szezonnyitót megelőzően. A spanyol a BBC-nek beszélt arról, hogy az idei mezőny nagyon erős, mivel új tehetségek érkeztek a világbajnokok és más élmenők mellé, akik ellen már 2018-ban is versenyzett: Hamilton, Vettel, Raikkönen és Verstappen nevét emelte ki. Mikor arról kérdezték, még mindig van-e annyira jó, mint az említett pilóták, a kétszeres bajnok így válaszolt: „Nem. Jobb vagyok.”
Csakhogy mint kiderült, a spanyol nem akarta magát összehasonlítani a szóban forgó négyessel, egyszerűen rosszul értelmezte, mire kíváncsi az újságíró:
„Valószínűleg félreértettem az eredeti kérdést. Azt hittem, arra vonatkozik, hogy olyan jó vagyok-e, mint 2018-ban, mielőtt távoztam a sportból” – magyarázta Alonso. „A válaszom pedig az volt, hogy igen, remélem, hogy jobb vagyok 2018-nál, mert talán a tapasztalataim jobb versenyzővé tettek. Nem hasonlítottam magam Lewishoz vagy Maxhoz vagy bárkihez. Először is nehéz lenne az összehasonlítás, másrészt az utóbbi években ők uralták a sportot. Sosem volt szándékom azt mondani, hogy jobb vagyok náluk.”

1900 lóerős csodagéppel definiálná újra a sportautózás fogalmát a Pininfarina
https://formula.hu/parc-ferme/28494
A sportautógyártók mindig képesek egymásra tromfolni a lassan már a fizika határait feszegető - és természetesen elektromos - újabbnál újabb hiperautókkal. Az aktuális észbontó járgányban a Pininfarina által fejlesztett Battista számít, amely felfoghatatlan, 1900 lóerős teljesítménnyel és 2300 Nm nyomatékkal borzolja a kedélyeket. Különösen a gyorsulása és a kanyarsebessége az, amiben szintet lépett a riválisokhoz képest. Mindezt bemutatja az alábbi videókban az F1 és az FE győzelem nélküli dobogókirálya, Nick Heidfeld, aki a Pininfarinával közösen dolgozik a projekten.
Ennyi négy tized különbség: Verstappen és Hamilton köre egymás mellett
https://formula.hu/parc-ferme/28496
Főleg a középső szektorban bukott a Mercedes a Red Bullhoz képest a Bahreini Nagydíj kvalifikációján. Az első Max Verstappen és második Lewis Hamilton között 0,388 másodperc volt a differencia, a két kör felvételét pedig egymás mellé tették. (A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)