DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Négy futam, három győzelem, toronymagas vb-vezetés: 16 éves újonc oktatja a Moto3-as mezőnyt!

Nem túl gyakori, hogy valamelyik kisebb kategória eseményei háttérbe tudják szorítani a MotoGP történéseit a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, de amit Pedro Acosta művel eddig, azt nehéz figyelmen kívül hagyni. A Red Bull Rookies Cup tavalyi bajnoka rögtön egy második hellyel mutatkozott be a Moto3-ban a szezonnyitón, az igazi szenzáció viszont ezután következett, amikor a Dohai GP-t egy büntetés miatt a bokszutcából startolva tudta megnyerni! Azóta pedig valósággal megállíthatatlan a Red Bull KTM Ajo 16 éves spanyolja: Portimaóban és ma Jerezben is zseniálisan okosan motorozva győzött – ezzel ő lett a világbajnokság történetében az első, aki karrierje első négy nagydíját egyaránt a dobogón zárta.

Ráadásul mivel a mostani futam utolsó kanyarjában mögötte Deniz Öncü két másik vb-aspiránst is kiütött Jaume Masia (ő egyébként Acosta csapattársa) és Darryn Binder személyében, így az újonc előnye 51 pont a vb-összetettben, azaz négy verseny után több mint két futamgyőzelemnyi! Ha Acosta idén a valenciai évadzáró előtt megszerzi a vb-címet, akkor ő lesz minden idők legfiatalabb gyorsasági motoros világbajnoka: Loris Capirossi tartja a csúcsot, aki 1990-ben 17 évesen és 165 naposan győzött a 125 köbcentisek között.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

acosta-moto3-jerez-1

Vettel nem bánja, hogy csak Stroll kapta meg a fejlesztést

Az Aston Martin egyetlen fejlesztési csomaggal készült el a szezon harmadik versenyhétvégéjére, a Portugál Nagydíjra, melyet Lance Stroll autójára szereltek fel – az ilyenkor megszokott elv alapján: a kanadai öt pontot szerzett már a futamok során, Sebastian Vettel még egyet sem. A német nem bánja a döntést, hiszen ő még az ismerkedési fázisban tart, egyelőre nehezebben veszi fel a ritmust új istállójánál, így hasznos lehet számára, ha az autó állandó tényező marad az elmúlt versenyekhez képest.

„Nyilvánvaló, hogy ő azonnal sokkal komfortosabban érezte magát az autóban hozzám képest. Szóval ez egy logikus döntés volt” – mondta Vettel szombaton. Ironikus, hogy éppen most először sikerült időmérőn megelőznie a csapattársat: ő Q3-as szerepléssel 10. lett a kvalifikáción, Stroll csupán a 17. helyről indul a fejlesztett AMR21-gyel.

„Nyilvánvaló, hogy nagy a különbség az autók között most az időmérős pozíciók tekintetében, épp fordítva az előző futamokhoz képest. Ideális esetben a két autó közelebb lehetne egymáshoz, és akkor jobban együtt tudnánk dolgozni a futamon” – fejtegette Vettel.

MotoGP: Marad a KTM-mel a következő öt évre a Tech3

Néhány nappal ezelőtt vált biztossá az Aprilia bejelentésével, hogy mind a hat jelenlegi gyártó marad a MotoGP-ben a 2022-től kezdődő következő ötéves ciklusra, így itt volt az ideje, hogy a szatellit csapatok esetén is elkezdjenek a helyükre kerülni a kirakós elemei. Az első hivatalos bejelentés a Tech3-től érkezett, amelynél eddig is biztosra vehettük, hogy maradnak a KTM partnerei, főleg a tavaly szerzett két győzelem után. „Azt hiszem, mi vagyunk az első privát csapat, aki öt évre köt szerződést egy gyártóval” – fogalmazott Herve Poncharal csapatfőnök a 2026-ig szóló kontraktus kapcsán, amely azt is garantálja a Tech3-nek, hogy a gyárival azonos technikával versenyezhetnek.

A szatellit csapatok gyártói kiosztása kapcsán egyébként elég sok a találgatás az utóbbi időben. A Tech3 KTM mellett az LCR Honda és a Pramac Ducati párosítás további együttállását lehet szinte biztosra venni, ám ezen kívül rengeteg a kérdőjel. Mindenekelőtt az Esponsorama Avintia helyét 2022-ben átvevő VR46 miatt: Valentino Rossi jó barátja és a VR46 igazgatója, Alessio ’Uccio’ Salucci a minap a Sky Sportsnak úgy nyilatkozott, hogy a Yamahával, a Ducatival és az Apriliával is tárgyalnak, s közülük külön kiemelte a hangvillásokat: „A szívünkben mindig ott a Yamaha, 15 éve velük vagyunk, szóval ha megfelelőek a feltételek, miért ne?” – fogalmazott Uccio, aki a „következő tíz napon belülre” ígérte a bejelentést a VR46 motorpartnere kapcsán.

Ha a Yamahára esne Rossi csapatának választása, úgy a Petronas SRT-nek kellene vélhetően új gyártó után néznie. Emellett kérdéses még a Gresini Racing sorsa: velük kapcsolatban egyfelől az Apriliát (attól még, hogy nem ők működtetik a noaleik gyári gárdáját, szatellit partnerként még maradhatnak együtt), másfelől a Ducatit emlegetik potenciális jelöltként. Paolo Ciabatti, a Ducati sportigazgatója pénteken meg is erősítette, hogy a VR46-tal és a Gresinivel folytatnak egyeztetéseket a második szatellit csapatot illetően – ugyanis a bolognaiak feltett szándéka, hogy továbbra is hat motort indítsanak. Látszik tehát, hogy sok múlik a VR46 döntésén, amely kapcsán érdemes megemlíteni még Massimo Rivola Aprilia-főnök nyilatkozatát is: szerinte Rossiék megengedhetik maguknak a legdrágább és legversenyképesebb technikát, és „jelenleg ez nem az Aprilia”, így nem tartja valószínűnek, hogy a VR46 velük fog szerződést kötni. Mindenesetre nagyon úgy fest a helyzet, hogy jövőre immár 12 istálló (hat gyári és hat privát) összesen 24 motorja állhat a rajtrácson – már csak az a kérdés, hogy melyik motorból hányat fogunk látni (s például a Suzuki tervez-e szatellit alakulatot indítani).

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

tech3-ktm-motogp-1

Bottas sok pont nulla? Ezzel a körrel szerezte meg a portimaói pole-t a Mercedes finnje

Íme Valtteri Bottas pole-pozíciót érő köre a Portugál Nagydíj időmérő edzéséről:

A futamok napja: mutatjuk, hogy mikor és hol lehet nézni az F1-et, a MotoGP-t és az IndyCart

Izgalmas vasárnap vár ránk, íme a menetrend:

Vasárnap

01:45 IndyCar, 1. futam (Aréna4)

11:00 Moto3, futam (Aréna4)

12:20 Moto2, futam (Aréna4)

14:00 MotoGP, futam (Aréna4)

16:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

23:15 IndyCar, 2. futam (Aréna4)

as

fotó: dppi

Ennél nagyobb rajtkiugrás már nem biztos, hogy lesz az évtizedben

Mindenki, de legfőképpen a rajtjelre váró riválisok értetlenül nézték mellettük elhúzó versenyzőtársukat a Red Bull Rookies Cup első jerezi versenyének kezdetekor. A MotoGP legkisebb kísérőszériája ugyanis döbbenetes jelenetet hozott az induláskor: a mezőny végéről, a 25. helyről startoló 16 éves Bartholomé Perrin fogta magát, és jóval a piros lámpák kialvása előtt meglódult. Elhúzott a teljes mezőny mellett, és már messze járt, amikor ténylegesen megérkezett a rajtjel. A második körre helyi jelentések szerint Perrint már befogta az élmezőny, ekkor viszont piros zászlóval megállították a versenyt a rajtprocedúrával kapcsolatos technikai problémára hivatkozva - bár azt ok-okozati relációt nem részletezték. Később rövidített, 10 körös távra indították újra a versenyt, amit David Munoz nyert, míg az eredeti rajt "főszereplőjét" a 21. helyen intették le. A mezőny magyarja, Görbe Soma kiesett.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A portugál időmérő videós összefoglalója

Éljétek át újra a Portugál Nagydíj kvalifikációjának legizgalmasabb pillanatait, melyen Lewis Hamilton egy hajszállal maradt le karrierje 100. pole-pozíciójáról, Vettel a tavalyi Brit Nagydíj után ismét benézett a Q3-ba, valamint George Russell éppen csak lemaradt arról. Ricciardo közben nagyot betlizett.

A versenytempóról sem a Mercedes, sem a Red Bull nem akart konkrétabbat mondani

A portimaói időmérőt követő sajtótájékoztatón Valtteri Bottas és Max Verstappen is kapott kérdést arról, hogy milyennek érzi az autóját a hosszabb etapokon, vagyis hogy mire számítanak majd a versenyen. Nos, egyelőre senki nem akart konkrétabb elvárásokról beszélni: Bottas annyit mondott, hogy pénteken "nem tűnt olyan rossznak" a versenytempó, de hozzátette, hogy a gumik kopása vasárnap eltérhet attól és biztos, hogy kemény lesz majd életben tartani az abroncsokat. Verstappen pedig gyakorlatilag ugyanennyit árult el: a szabadedzések során jónak érezte a versenytempót, majd meglátják, de nyomást kell gyakorolniuk az elöl lévő Mercedesekre. 

Vagyis: ne faggassák már őket holmi versenytempóról az időmérő után, majd mindenki megtudja vasárnap délután, hogy milyen...

pf4_2

fotó: dppi

Az Alfa Romeo fellebbez Raikkönen imolai büntetése miatt

Bár a 9. helyen ért célba az Emilia-Romagna-i Nagydíjon, utólag megbüntették Kimi Raikkönent, aki így a 14. helyre csúszott vissza. A finnt azért sújtották 30 másodperces időbüntetéssel, mert a piros zászlós megszakítást követően kicsúszott a safety car mögött, a repülőrajtig azonban nem vette vissza eredeti pozícióját, így a bokszba kellett volna hajtania, és onnan a mezőny után erednie.

Ez a szabály kisebb felhördülést okozott, most pedig az Alfa Romeo istállója megerősítette, hogy fellebbez az ítélet ellen, erre azonban a sportkódex szerint csak abban az esetben van lehetőség, ha eddig nem ismert bizonyíték került elő az adott üggyel kapcsolatban. Az FIA szombaton este hallgatja meg az Alfa Romeo illetékeseit.

 

Videó: így szól a hibrid WRC

A tervek szerint 2022-től már ilyen autókkal kell versenyezni a rali-világbajnokságon, a fejlesztésben legelöl jelenleg az M-Sport jár - itt éppen a most berobbanó szupertehetségük, Adrien Fourmaux teszteli a hibrid Fiesta WRC-t.

Megúszták a blamát a hiperautók, pole-ban a Toyota

Fontos hétvége a mostani spái 6 órás a Hosszútávú-világbajnokság, és úgy egyáltalán a sportautózás történetében, hiszen új élkategória mutatkozik be a WEC idénynyitóján: az LMP1-es autókat az új szabályok szerint épülő hiperautók váltották, azzal a reménnyel, hogy segítségükkel új gyártókat és nézőket vonz magához a sorozat. A felkészülés és az e heti spái teszt azonban némi aggodalmat ébresztett, ugyanis az LMP2-es autók a rájuk kirótt legkülönfélébb korlátozások ellenére is egyes esetekben gyorsabbnak bizonyultak a hiperautóknál. Reális esély mutatkozott hát arra, hogy az új éra első versenyén legyőzik a nagy dérrel-dúrral beharangozott hiperautókat a papíron gyengébbnek számító kategória autói.

Nos, ez a szombaton 13:30-kor startoló negyednapos viadalon még megtörténhet, a Toyota azonban az időmérőn sikeresen kerülte el a blamát. A mezőny három hiperautója elfoglalhatja a rajtrács első négy helyét: a címvédő Kobayashi, Conway, Lopez trió elhozta a pole-t a #7-es Toyotával, 2:00,747-es időt futva. Mögöttük a testvérautó, a Buemi, Nakajima, Hartley-féle #8-as lemaradása fél másodperc, a harmadik helyre beférkőző legjobb LMP2-es autó, Hanson, Scherer és Albuquerque United Autosports Orecája pedig 1,6 másodperces hátrányt szedett össze. A harmadik hiperautó, az Alpine, 1,9-es lemaradással lett negyedik. 

A GT-kategória legjobbja a Kevin Estre és Neel Jani által vezetett #92-es Porsche lett 2:11,219-es idővel. 

kobayashi

Szél, hullámok és Mercedes-fölény - ezek voltak a pénteki edzésnap legjobb pillanatai

Megérkezett az F1 hivatalos összefoglalója a pénteki első és második portugáliai szabadedzésről, benne Valtteri Bottas és Lewis Hamilton elsősége, Carlos Sainz elhagyott lépcsője, és minden egyéb esemény, ami említésre méltó.

Fotó: Ollé Iván

Izgalmakat, de káoszt is hozhatnak az F1-es sprintfutamok

A Formula Podcast stábja elég szkeptikus a kezdeményezést illetően, kollégáink összeszedtek néhány olyan dolgot, ami a terevzet árnyoldalán szerepel. Részletek 25:00-tól.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ricciardo végre elárulta, mi a helyzet Abiteboul tetoválásával

A tavalyi F1-es szezon egyik visszatérő beszédtémája volt a Daniel Ricciardo és Cyril Abiteboul között megköttetett fogadás. A pilóta és akkori csapatfőnöke abban egyeztek meg, hogy Ricciardo tervezhet egy tetoválást a főnöke számára, ha a szezon vége előtt szerez egy dobogós helyezést a Renault-nak. Ez az őszi Eifel Nagydíjon megtörtént, így az F1 közönsége azóta kíváncsian várja, vajon hogyan mutat és mikor ölt formát az alkotás. Ricciardo a Portugál Nagydíj helyszínén a Racefans szaklapnak elárulta, a terv már elkészült.

"Egy tradicionális tetoválást, egy kézfogást akarok ábrázolni, ami a fogadásunkat képviseli. Aztán ott van egy méhészborz feje, ami a két kéz mögül bukkan elő. Ezt eddig csak a barátaimnak árultam el" - fedte fel az ausztrál.

Ricciardo tavaly év végén távozott a Renault-tól, ahogy később váratlanul Abiteboul is. Emiatt kétségessé vált, vajon megvalósul-e az alkotás, de a pilóta korábban mindenkit megnyugtatott, hogy mindenképpen ráveszi Abiteboult, csak a megfelelő alkalmat kell erre megtalálni.

00221003_1190

Fotó: DPPI

 

F1-es és MotoGP-időmérő, WEC- és IndyCar-futam szombaton - itt a program

A WEC-ben már futamot rendeznek szombaton, az F1-ben és a MotoGP-ben még csak az időmérő jön, íme a program:

Szombat

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

13:00-14:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30 WEC, 6 órás futam (Eurosport 2)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Aréna4)

16:00-17:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

23:00 IndyCar, időmérő (Aréna4)

00121005_216

fotó: dppi

 

Az F1 kiáll a rasszizmus és az online gyűlölet ellen

Lewis Hamilton a Portugál Nagydíj csütörtöki napján ismét kijelentette, hogy ő kiáll a rasszizmussal szemben és kicsit felkérdezte a Formula-1-et amiatt, hogy vajon maga a sportág miért nem - hogy itt pontosan mit várna, az rejtély, mindenesetre a száguldó cirkusz közösségi oldalán péntek délután meg is jelent egy közlemény, mely szerint de, ők is harcolnak a megkülönböztetés ellen. Mint írták, maximálisan elkötelezettek ebben a harcban és továbbra is jelenteni fognak minden olyan dolgot, ami az online gyűlölködéshez kapcsolódik, sőt, erre biztatnak minden szurkolót.

 

Miért lesz jó nekünk a szombati sprintfutam?

A Formula Podcast stábja elég szkeptikus a kezdeményezést illetően, de nem mondhatnánk, hogy ne találtunk volna pozitívumokat az idei év nagy F1-es újításában. Részletek 11:58-tól.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Már jövőre a WTCR-rel egyenlő FIA-státuszra emelik a Pure ETCR-t

Idén indul útjára egy ötfordulós szezonnal a világ első többmárkás elektromos túraautós sorozata, a Pure ETCR, amely augusztusban a Hungaroringen is tiszteletét teszi. A széria pontos besorolása eddig nem volt világos, 2022-től azonban a mai bejelentés értelmében rögtön világkuparangot kap az ETCR: az FIA és a promóter Eurosport Events közötti megállapodás révén ez lesz az első elektromos túraautós bajnokság, amelyet világkupaként fognak jegyezni, s mind a pilótáknak, mind a gyártóknak kiosztanak majd világkupacímeket. Ezzel a Pure ETCR gyakorlatilag azonos szintet képviselni az autósportban, mint a WTCR Túraautó-világkupa, amelynek a jövője éppen a napokban vált biztossá egészen 2025-ig.

pure-etcr-1_1

Perez kellemesen csalódott Verstappenben

Milyen benyomása van Sergio Pereznek a – Pierre Gasly és Alex Albon kárán – „csapattársgyilkosnak” kikiáltott új csapattársról, Max Verstappenről?

„A médiában állandóan arról lehet olvasni, milyen szörnyű Max Verstappen csapattársának lenni. Most már teljesen világos nekem is, miért mondják mindig ezt! Nem a semmiért” – mondta a Skynak Portugáliában Perez – nevetve, jelezve, hogy csak tréfál. Valójában kellemesen csalódott Verstappen jellemében:

„Pozitív meglepetésként ért Max attitűdje. Természetesen korábban már ismertem, hisz sok éve versenyzünk egymás ellen. De ha egy csapatban van két ember, akkor több időt tölt együtt és jobban megismeri a másikat. A róla alkotott kép nagyon más, mint amilyen személy valójában. Nagyon megközelíthető, és persze hogy gyors akar lenni és rendkívül versengő, de semmi olyasmit nem tapasztaltam, mint amit a médiában hallani. Remek benyomást tett rám Max ebben a tekintetben” – méltatta a Red Bull-os kollégát Perez.

 

Most akkor mi van Rossi csapatával és a szaúdi szponzorral?

Néhány napja mi is megírtuk, hogy a Tanal Entertainment Sport & Media bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötöttek a VR46 istállóval arról, hogy 2022-től a MotoGP-ben (illetve emellett a Moto2-ben is) teljes értékű csapatként fognak rajthoz állni. A közleményből kiderült, hogy a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco lesz a VR46 névadó szponzora – csakhogy sajtóhírek (például a Motorsport.com) szerint ez a bejelentés még magát az Aramcót is váratlanul érte! Feltűnő volt, hogy az említett közlemény nem tartalmazott nyilatkozatot sem az Aramco, sem a VR46 oldaláról, így természetesen Rossi hétvégi Spanyol GP-t megelőző sajtótájékoztatóján is előkerült a téma: „Tudjuk, hogy megállapodásunk van az Aramcóval. Őszintén nem tudom, ők miért mondják, hogy nem hallottak erről!” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Crash.net. Rossi azért hozzátette: ő „csak” a főnök a VR46-nál, így nem ő tárgyal közvetlenül a szponzorokkal.

A vélhetően az Avintia Esponsorama Racing helyét átvevő istállóval kapcsolatban az is kérdéses, hogy milyen motorral fognak indulni. „Igazából mindenkivel beszélünk. Az Apriliával, a Yamahával, a Ducatival és a Suzukival is. Nem tudom pontosan, mi jelenleg a helyzet, de tudtommal még nem dőlt el” – fogalmazott Rossi, aki azt a négy gyártót említette, amellyel az elmúlt időkben egytől egyig szóba hozták őket.

A motormárka mellett egyébként még a versenyzők kiléte is kérdéses: míg Luca Marini helye szinte biztosra vehető, a másik motor esetén felmerült, hogy esetleg maga Rossi ülhetne fel rá – már ha egyáltalán nem vonul vissza. „Részemről nem sok mindenen változtat ez, mert szezon közben fogok dönteni, és ahogy mondtam, az eredmények alapján” – nyilatkozta az idén eddig jobbára csak küszködő olasz. „Másrészt persze talán segítség is ez nekem, hiszen van egy hely a csapatomban: én vagyok a főnök, egy motort fenntarthatok magamnak!” – mondta félig viccelődve a 42 éves versenyző, aki azért megjegyezte: elsődleges célja, hogy jelenlegi alakulatánál, a Petronas Yamaha SRT-nél folytassa.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

rossi-motogp-1_3