DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Wolff: Mick máris értékes tagja a csapatnak

A múlt héten Mick Schumacher először ülhetett be egy Formula-1-es Mercedesbe: a csapat teszt- és tartalékversenyzője a Pirelli gumitesztjén vezethette az idei konstrukciót. Az alakulatot eddig a szimulátorból segítő és az ott végzett munkájáért Lewis Hamiltontól és George Russelltől is méltatást kapó német körözéséről Toto Wolff csapatvezető is szót ejtett a Kanadai Nagydíj előtti felvezetőjében:

„A Spanyol Nagydíj után Micknek először volt lehetősége vezetni a W14-est. Jól hozzá is szokott a Pirelli gumitesztje során és élvezte a tapasztalatot. Mick máris értékes tagjává vált a csapatnak, a szimulátoros munkája pedig hasznosnak bizonyult abban, hogy köridőt találjunk, mint azt Barcelonában is láthattuk” – fogalmazott Wolff, utalva arra, amiről Hamiltonék is beszélték a dupla spanyolországi pódiumot követően.

f1-mick-schumacher-mercedes-teszt

Vettelnek kevés volt 18 győzelem a 20-ból

Helmut Marko egy interjúban az általa végzett, illetve irányított tehetségkutató munkáról beszélt – lehet szeretni vagy nem szeretni a Red Bull tanácsadóját, de azt nehéz vitatni, hogy ezen a téren kiemelkedő a munkássága. Amikor arról kérdezték, hogy mi a legfontosabb vonása egy leigazolásra érdemes versenyzőnek, természetesen a sebességet emelte ki elsőként, utána viszont az elkötelezettséget említette, aminek legjobb példái szerinte a Red Bull világbajnokai, Sebastian Vettel és Max Verstappen.

Vettelt illetően Marko a 2004-es Formula BMW-szezont idézte fel: „Vettel 18 versenyt nyert meg, és nem volt elégedett, mert nem nyerte meg mind a 20-at. Ha valakinek ilyen a hozzáállása, akkor tudod, hogy ő a megfelelő ember számodra. És ez a helyzet Verstappennel is. Teljesen elkötelezett az F1 iránt, amikor nem versenyez, akkor szimulátorozik. Teljesen elmennek a határig” – mondta az osztrák, aki egykor maga is versenyző volt, majd hozzátette: „Emellett mentálisan is fel kell készítened magad, amire nem minden pilóta képes.”

marko-vettel

Szvoboda Bence kritikus állapotban van balesete után

A kiváló magyar motokrosszos, Szvoboda Bence vasárnap súlyos balesetet szenvedett a pacovi versenypályán: a cseh bajnoki verseny első futamában elesett, s mögötte érkező versenytársa elgázolta. Szvoboda életveszélyes sérüléseket szenvedett, s a hétfői napon rengeteg meg nem erősített hír jelent meg az állapotát illetően a közösségi médiában, illetve az online sajtóban. Csapata legutóbbi közleményét változtatás nélkül közöljük:

A social médiában futótűzként elterjedt halálhírre reagálva, a Szvoboda-család egyetértésében a következőket tudjuk elmondani:

Bence a fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette a pacovi versenypályán. A prágai kórházban életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A mai vizsgálatok során megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek. A szervezete még küzd az életben maradásért, ami jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy meddig fog tartani. Bence még nem tekinthető halottnak.

A szülei ott vannak mellette a kórházban, hogy az utolsó pillanatig segítsék fiúkat.

A követőket, barátok, rajongókat, a média munkatársait megkérjük, hogy addig ne hozzanak semmit nyilvánosságra a social médiában, amíg a csapat hivatalos felületein nem közöljük a híreket!

Forrás: HTS Team

pf-szvoboda

Jeremy Clarkson meghívta az egész Alpine-t egy sörre

Beváltotta ígéretét az annak idején a Top Gear című műsorral ismertté vált Jeremy Clarkson, aki a monacói hétvégén a következőket írta ki a Twitterre: „Hajrá, Alpine! Ha itt dobogót szereztek, mindannyian kaptok tőlem egy sört!”

A népszerű műsorvezető nem a levegőbe beszél, s ahogy azt az Alpine megosztotta a közösségi médiában, Lamborghini Trattori R8-asán egy tetemesebb mennyiségű sörrel érkezett meg az enstone-i gyárba – a járművet a nézők legújabb műsora, a Clarkson farmja adásaiból is ismerhetik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

„Bohócok”? Az Audi tagadja Binotto látogatását

Nemrég számolhattunk be azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint Mattia Binotto Neuburgba látogatott, hogy meghallgassa az Audi ajánlatát, ám végül visszautasította a németeket, saját belső körében úgy jellemezve a csapatot, hogy „bohócok” dolgoznak ott. A Business F1 értesüléseit most a német gyár egy képviselője cáfolta: „Megerősítjük, hogy Mattia Binotto soha nem látogatta meg a projektünknek otthont adó neuburgi Competence Centre-t.”

binotto

„Akarok én maradni még egy évre a Yamahánál?” – Morbidelli

Érdekes párbeszéd zajlott le az Olasz GP után Franco Morbidelli és egy riporter között, amelyről a The Race számolt be. A Yamaha versenyzője már másfél-két éve egy-két villanástól eltekintve elmarad saját maga korábbi és Fabio Quartararo jelenlegi teljesítményétől, így többször is felmerült már, hogy a hangvillások 2024-re már nem hosszabbítanak vele majd szerződést – annak ellenére, hogy Lin Jarvis korábban elmondta, hogy az olasz az elsődleges opciójuk az azóta már a Superbike-ban a BMW-hez átszerződő Toprak Razgatliogluval szemben. Most azonban maga Morbidelli hintett el arra utalást, hogy nem biztos, hogy marad a japán gyártóval jövőre, amikor ugyanis arról kérdezték, hogy a Mugellóban elért vasárnapi tizedik helye, amellyel Quartararót is megelőzte a futamon, fontos volt-e a jövője szempontjából, így felelt a motoros:

„Nem érdekel, nem érdekel. Arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legprofibb és a legjobb motoros legyek. Nem a jövőm vagy a szerződésem alapján versenyzem, hanem a szenvedélyem miatt” – jelentette ki Morbidelli, aki még a Francia és az Olasz GP között is arról beszélt egy a MotoGP honlapjának adott interjúban, hogy többet kell nyújtania az ülése megtartásához. Most viszont amikor felvetették neki, hogy a vasárnapihoz hasonló eredmények csak segíthetik a jövőjét, a kérdezőt Lin Jarvis Yamaha-menedzserhez irányította, majd a következő párbeszéd zajlott le a The Race szaklap szerint:

Riporter: Nem gondolod, hogy az ilyen eredmények segíthetnek?

Morbidelli: Miben?

Riporter: Hogy még egy évre aláírj a Yamahával.

Morbidelli: Még egy évre maradni akarok a Yamahánál?

Riporter: Nos, akarsz?

Morbidelli: Beszéljetek Linnel erről.

A jelek szerint tehát az olasz helye egyáltalán nem garantált a Yamahánál: olyan pletykák is felröppentek az idézett szaklap szerint, hogy a hangvillások egy másik sztárversenyzőt szeretnének megszerezni Quartararo mellé, de ezek a pletykák elhalkultak Mugellóban. Korábban az említett és azóta kizárt Razgatlioglu mellett Jorge Martint hozták szóba még a Yamaha 2024-es ülésével, de a spanyol nemrég arról beszélt, hogy szerződése van a következő évre is a Pramac Ducatival (ami persze az elmúlt évek tapasztalatait elnézve sokat nem feltétlenül jelent a MotoGP-ben).

motogp-morbidelli-yamaha-mugello

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Verstappen nagysága egy szinten van Schumacherével, Hamiltonéval és Sennáéval”

Max Verstappen idén hétből öt futamot nyert és jó úton jár afelé, hogy a szezon végén immár háromszoros világbajnoknak mondhassa magát. Ráadásul mindössze az ötödik pilóta lehet az F1 történetében, aki zsinórban három címet szerez Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után. A 2016-os vb-győztes Nico Rosberg szerint Verstappen már most az említett egykori extraklasszisok szintjén van: „Igazi történelmi nagyságnak vagyunk szemtanúi, amely egy szinten van Schumacherrel, Hamiltonnal, Sennával. Igazán hihetetlen és rendkívüli teljesítmény” – nyilatkozta a német expilóta a Sky Sportsnak.

Nagy kérdés azonban, hogy meddig nyújtja majd a karrierjét Verstappen, aki idén többször is arról beszélt – elsősorban a folyamatos F1-es változtatások és a bővülő naptár kapcsán –, hogy aligha marad olyan hosszan a sportban, mint Hamilton vagy Fernando Alonso. Rosberg át tudja érezni a holland álláspontját: „Erről abban az évben kezdtek el beszélni, amikor Hamiltonnal harcolt, akkor mondta azt, hogy nem fog sokáig maradni, ha minden év olyan lesz. Azok a csaták annyira kemények és intenzívek, és egyúttal a mókát is részben elveszik. A sport mindig is intenzív lesz, főleg ha minden évben a bajnokságért harcolsz és te vagy az, aki csak elveszítheti. Minden várakozás arról szól, hogy újra és újra győznöd kell, ez megterhelő. Át tudom érezni a helyzetét. Pénzügyileg már rendben van: annyija van, hogy nem kell már dolgoznia vagy aggódnia. És rekordok terén is minden idők egyik legjobbja lesz az idei szezon végére.”

f1-verstappen-redbull_2

Ezért lett Bajnokok Fala a kanadai F1-es pálya utolsó kanyarjának kijárata – videó

Damon Hill, Michael Schumacher, Jacques Villeneuve, Jenson Button, Sebastian Vettel: jó pár világbajnok törte már össze az autóját Montrealban az utolsó kanyar kijáratán. Íme:

 

„Minden nap hiányzik” – Hamilton újra közös kiruccanást tervez Angela Cullennel

A szezon elején érkezett a hír, amelyről a Formula.hu számolt be elsőként, miszerint Lewis Hamilton szakított a körülötte dolgozó stábja talán legfontosabb tagjával, a fizioterapeutaként, trénerként is barátként is funkcionáló Angela Cullennel. A hétszeres F1-es világbajnok azóta többször is hangsúlyozta, hogy bár különváltak az útjaik, így is megmaradt a szoros kapcsolat közöttük, nemrég pedig arra is utalt, hogy rövidesen újra közös programot szervezhetnek:

„Minden nap hiányzik. Minden nap a friss levegőt jelentette számomra. Mindig nagy segítséget jelentett abban a hét évben, amíg együtt dolgoztunk. Egy nagyon jó barát volt és még most is az. Valójában beszélünk is róla, hogy újra összefussunk és csináljunk valamit közösen hamarosan, mint például ejtőernyős ugrás esetleg. Sosem fogjuk elhagyni egymást. Rendkívül hálás vagyok mindenért, amit adott nekem” – nyilatkozta Hamilton a L’Equipe hasábjain.

f1-hamilton-angela-cullen

fotó: DPPI

Egy elgázolt mókus is hátráltatta Le Mans-ban a Toyotát

Nagyjából a Le Mans-i 24 órás második fele már egyértelműen az #51-es Ferrari és a #8-as Toyota küzdelméről szólt a győzelemért. A két egység többször is helyet cserélt az élen, változott, hogy éppen melyikük volt gyorsabb. A táv kétharmadánál például Ryo Hirakawa gyors ütemben bukta el az addigi tíz másodperc fölötti fórját Alessandro Pier Guidival szemben, majd a bokszban a Toyota elejét is ki kellett cserélni. Mint azt később Pascal Vasselon, a japán gyártó technikai igazgatója elárulta: ennek és Hirakawa lassabb tempójának is oka volt.

„Voltak olyan időszakok, amikor olykor domináltunk a Ferrarival szemben. Aztán az egyik ilyen versenyképes szakasz után Ryo eltalált egy mókust. Valószínűleg nem volt kicsi, mert komoly károkat okozott az autó elején. Bajban is volt emiatt az etapja végéig, amikor aztán le tudtuk cserélni az autó elejét” – idézi a szakembert a Motorsport.com portál.

A #7-es egység éjfél körüli balesete után egyedül talpon maradt, Hirakawa mellett Sebastien Buemi és Brendon Hartley által fémjelzett Toyotának Vasselon szerint az éjszaka is adódtak gondjai, miután egy törmelék eltömítette a hűtőket, s emiatt az egekbe szöktek a hőmérsékletek. Végül a #8-as körön belül maradt ugyan a Pier Guidi, Antonio Giovinazzi, James Calado trió által vezetett #51-es Ferrarihoz képest, de a márka így is először kapott ki Le Mans-ban 2017 óta, köszönhetően többek között Hirakawa hajrában produkált hibájának.

wec-lemans-toyota-8

NASCAR: Martin Truex Jr. megmutatta, miért nem szabad feladni a reményt

Egy épített pályás versennyel folytatódott a NASCAR Cup Series idei szezonja. A hírhedt kaliforniai szőlővidék mellett fekvő Sonoma Racewayen rendezték meg az idei 16. futamot, amelynek első szakasza főként a Toyotákról szólt. Már a rajtot követő métereken a japán márka autói alkották a legjobb ötöt a pole-ból induló Denny Hamlin vezetésével, aki az első szakaszt is behúzta, ám eddigre már ott volt a közelében csapattársa, Martin Truex Jr. A 2018-as bajnok mindössze a 8. pozícióból vághatott neki a versenynek, ám végig kiváló tempót diktált, így az sem okozott gondot a számára, hogy néha igencsak rosszul jött ki a lépés.

Bár a 33. körben átvette a vezetést, következő kiállását pedig a második szakasz végén lévő sárga zászló alatt tudta le, ezzel a 10. helyre esett vissza, de még innen is visszakapaszkodott erőből. 42 körrel a leintés előtt az akkori éllovas, Kyle Buscht is megelőzte, aki a második szakasz legjobbja lett, nem sokkal később pedig úgy tűnt, ők ketten vívhatnak majd meg a győzelemért. 19 körrel a leintés előtt ugyanis jött a dráma, mivel az élről induló Hamlin nagyot hibázva falba tette a versenygépét, még egy sárga jelzést előidézve ezzel. Ez természetesen lehetőséget adott az újabb kiállásokra, amivel Tyler Reddick és Chase Elliott sem éltek, így a végjátékra mindketten az élen találták magukat.

A jócskán elkopott gumikon azonban nem sok esélyük volt, Reddick egy defekt miatt hamar a mezőny végére került, Elliott pedig hősiesen küzdött, de az ötödik hely volt a maximum. A 2020-as bajnokot először Truex Jr. kapta el, majd követte őt Busch, így közöttük rövid ideig egy szép csatára volt kilátás, ám a Joe Gibbs Racing veteránjával nem lehetett mit kezdeni. A 42 éves versenyző karrierje során negyedszer nyert ezen a helyszínen, amivel mindössze egy sikerre van a rekorder Jeff Gordontól. „Ezért megyünk át olyan éveken, mint a tavalyi. Soha nem adom fel, folytatnunk kell” – mondta el a leintést követően utalva arra, hogy egy éve csak a 26. helyen zárt a sonomai pályán, ezúttal azonban ismét ő kortyolhatott a győztesnek járó vörösborból. Mögöttük a harmadik helyen Joey Logano, míg a negyedik pozícióban Chris Buescher zárt. 

Videó: Kimi Raikkönen fia pont úgy nyilatkozik, mint az apja

Robin Raikkönen a dobogóra állhatott legutóbbi gokartversenyén, az esemény után pedig hiába próbálta szóra bírni őt a szpíker, ugyanúgy egyszavas válaszokat vágott oda, ahogy azt édesapjától, Kimi Raikkönentől megszokta a világ.

 

Russell a Manchester City sztárjával bulizott, a Mercedes gratulált Pep Guardiolának a BL-győzelemhez

Szombat este megszerezte első Bajnokok Ligája-serlegét a Manchester City, a csapat edzője, Pep Guardiola pedig már harmadszor ért fel a csúcsra ebben a sorozatban. A spanyol tréner jó kapcsolatot ápol a Mercedes F1-es csapatvezetőjével, Toto Wolff-fal, a Mercedes istálló pedig gratulált is neki a közösségi oldalán:

 

Wolff korábban beszélt már arról, hogy mi köti össze Guardiolával, erről itt írtunk: https://formula.hu/egyeb/2022/12/23/olyan-vagyok-mint-guardiola-wolff 

George Russell, a Mercedes pilótája pedig a City sztárjátékosával, Jack Grealishsel bulizott az esemény után, amiről ő is posztolt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

 

Magyar második hely Le Mans-ban

Magyar sikernek is örülhettünk a Le Mans-i 24 órás hétvégéjén: Válint Bence a Ferrari Challenge-ben, a hétvége egyik betétsorozatában szerepelt, és végig az élmezőnyben tudott autózni. A szabadedzések és az időmérő során is folyamatosan a top ötben volt a 70 autós mezőnyben, végül a negyedik helyre kvalifikált, majd a remek rajtja után feljött a második pozícióba, ezt pedig meg is őrizte a biztonsági autó által dominált futamon.

A magyar pilóta így dobogóra állhatott, és 61 ponttal jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll.

válint-lemans-ferrari

válint-lemans-ferrari2

fotó: Válint Bence Facebook

Videó: nézd vissza a Le Mans-i 24 órás legfontosabb pillanatait

Az Eurosport összefoglaló videójával a lényeg bepótolható a 100. évfordulós Le Mans-ról:

Így áll a WEC tabellája a Le Mans-i 24 órást követően

A súlyozás miatt jóval több nyom a latban a Le Mans-i győzelem a WEC szezonjában, mint bármi más, ez pedig azt eredményezi, hogy a #7-es Toyota lemaradt a pontversenyben: a Kobayashi-Lopez-Conway trió egészen az ötödik helyig csúszott vissza a tabellán.

A #8-as Toyota viszont a mostani második helyével együtt vezet: Buemi, Hartley és Hirakawa 107 egységet begyűjtve áll az élen. A Le Mans-t megnyerő #51-es Ferrari legénysége (Giovinazzi, Pier Guidi és Calado) kijavította az eddigi gyengébb eredményeit, és 82 ponttal feljött a második helyre, a harmadik pedig a Le Mans-ban is dobogós #2-es Cadillac: Lynn, Bamber és Westbrook 70 pontot gyűjtött eddig. A negyedik az #50-es Ferrari (Nielsen, Fuoco, Molina) 67 egységgel.

Ami a gyártókat illeti, ott is a Toyota áll az élen: a japánok 126 ponttal vezetnek, a Ferrari 108-cal második, a Cadillac 70, a Porsche 54, a Peugeot 35, a Glickenhaus pedig 32 pontnál tart eddig.

lemans-wec-ferrari-toyota

fotó: dppi

Versenytársai mentették ki az ájult sprint car-versenyzőt

Látványos és roppant veszélyes baleset történt egy knoxville-i sprint car futamon, melyet követően Carson Macedo nagyon hálás lehet versenyzőtársainak: a levegőbe repülve többször átforduló, majd kigyulladó autót ugyanis nem tudta elhagyni az eszméletét veszítő pilóta. A bukás után több versenyzőtárs odarohant, köztük Kyle Larson sógora, a négyszeres bajnok Brad Sweet, és segítettek a beavatkozóknak magához téríteni és kiszabadítani Macedót.

A gyors mentőakciónak köszönhetően Macedo még ha segítséggel is, de saját lábán ment el a mentőig, jelenleg kórházban ápolják.

Tom Cruise Hamilton ellen Shakiráért: Lehetetlen küldetés?

Mára sem maradunk bulvártéma nélkül. Úgy tűnik, hogy Tom Cruise lehetetlen küldetésre készül: versenybe száll Lewis Hamiltonnal Shakira kegyeiért. Mint az hetek óta közismert, a Barcelona korábbi klasszis hátvédjétől, Gerard Pique-től viharos körülmények között elváló kolumbiai énekesnő és a hétszeres világbajnok között formálódik valami, s a People magazin minapi cikkében már határozottan nem baráti, hanem romantikus kapcsolatról írt.

Azonban nem Hamilton az egyetlen sztár, aki érdeklődik Shakira iránt, a Mirror beszámolója szerint ugyanis mielőtt a versenyző képbe került volna, Tom Cruise is megkörnyékezte az énekesnőt, s „hihetetlen kémia” működött kettőjük között – azonban a Mercedes ászáról felröppenő pletykák alaposan megtépázták az egóját.

tomcruise-d

Nem lehet a világ legjobbja, aki csak az F1-ben nyer?

Érdekes gondolatot fogalmazott meg a hétvégén éppen a Le Mans-i 24 óráson szereplő Jenson Button. A 2009-es F1-es világbajnok ugyanis úgy véli, hogy hiába lehet akár Lewis Hamilton, akár Max Verstappen a legeredményesebb Formula-1-es pilóta majd a jövőben – vagyis a brit igazából már az is –, a legnagyobbnak csak olyan versenyzőt lehet nevezni, aki a száguldó cirkuszon kívül is letette a névjegyét: „Minden esély megvan rá, hogy Max legyen a legnagyobb. De tetszik az az elképzelés, hogy nem lehetsz a világ legjobb versenyzője, ha nem lépsz ki az F1-en kívülre” – fogalmazott a The Times hasábjain Button, aki Fernando Alonsót hozta fel példaként, aki nyert Le Mans-t, Daytonát, valamint indult az Indy 500-on és a Dakaron is.

Verstappen egyébként már elmondta korábban, hogy az F1-es karrierje után szívesen maga is belekóstolna a sportautózásba. Hamilton esetén egyelőre nemigen hallhattunk hasonló tervekről – igaz, egyelőre még mindketten az F1-re fókuszálnak.

f1-alonso-verstappen-hamilton

366,1 km/h: megdőlt a MotoGP abszolút sebességrekordja – és nem Ducatival!

Amellett, hogy Francesco Bagnaia nyerte, egy új csúcsot is hozott az Olasz Nagydíj szombati sprintfutama Mugellóban: Brad Bindernél az egyik körben a célegyenesben 366,1 km/h-t mértek, ami új abszolút sebességrekordot jelent a MotoGP-ben! Igaz ugyan, hogy mivel a mezőny sűrűjében haladt, a szélárnyék is segítette, így is nagy szó, hogy mindezt nem egy Ducati, hanem egy KTM nyergében tette meg. A toplistát eddig Jorge Martin vezette 363,6 km/h-val, amelyet a tavalyi versenyen ért el a Pramac Ducatival.

motogp-binder

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!