ÉLŐ: Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj
Hadjar üzen a csapatnak! De nem azt, hogy Verstappen engedje el, hanem hogy mondják meg a hollandnak, hogy nyomja már!
Lehet, hogy az elengedést nem kérte Hadjar, viszont megtámadja Verstappent! A holland védekezik csapattársával szemben!
Amikor légüres térbe kerül, Antonelli tud menni, a legutóbbi köre például gyorsabb volt Russellnél. Ennek ellenére egy sima versenyen nem úgy tűnik, hogy a 6-7. helynél előrébb végezhet.
Hadjar, ez korrekt volt: a csapat arra vonatkozó kérdést tett fel neki, hogy esetleg visszacseréljék-e a pozíciót, de a francia úgy fogalmazott, hogy nem lenne előnyös a szempontjukból. Azaz nem kérte, hogy Verstappen engedje őt vissza.
Hamilton is megelőzi Norrist és feljön a hatodik helyre, Antonelli pedig a 18. kör elejére jut el a pontszerző helyig.
Antonelli ebben a körben megtámadhatja Bearmant. Aztán Colapinto jön, közel öt másodperc előnnyel az olasz előtt.
Russell 7 másodperc előnyben. Fájdalmasan sima győzelem lehet ez, ha nem jön közbe semmi.
Lehet, hogy a Red Bull jobban járt volna, ha hagyják, hogy Hadjar támadja Piastrit – Verstappen ugyanis képtelen rá, a francia meg megy mögötte.
Antonelli a 11. most, Bearman a következő áldozat. Az olasz várhatóan két körön belül utoléri.
Perez 13 kör alatt kiautózott egy kiállásnyi előnyt a közvetlenül mögötte haladó csapattárshoz képest.
Antonelli előz, most a 12. helyen van Lawson mögött. Aztán jönnek a nagyobb távolságok, hiszen innentől 3-4 másodpercek választják el egymástól a versenyzőket. A 7. helyezeett Hamiltontól már 13-14 mp a lemaradása.
Perez bakui zsenialitása megint kijön. Bár csak a 19. helyen van a mexikói, a körei partiban vannak Oconnal, Lindbladdal, Sainzcsal, Bortoletóval... Bottasnak pedig egy másodperc felett ad körönként.
Verstappen óvatos megfogalmazása: nem biztos benne, hogy a közepesek nagyon jók...
Hadjar Verstappen nyakán marad, az előbb mást talán meg is támadott volna: Piastri, Verstappen és Hadjar egy másodpercen belül olykor.
A kanadai lehúzódtt, ezzel a mezőny megúszta a biztonsági autót.
Stroll autójával probléma van, a verseny véget ért a számára.
Most Vertappen érkezhet Piastrira, Hadjar egyszer már majdnem utolérte, de az ausztrál leszakította. Piastri egyelőre ígéretes, de a Red Bull ellen nem biztos, hogy lesz esélye.
Verstappen a célegyenesben megelőzi Hadjart. Eltérő taktikán vannak, így aztán végképp nem lett volna értelme csatába kezdeniük.
Hatodik kör, és Antonelli csak a 14. helyen. Ez nem egy monzai felzárkózás...
Russell, Piastri, Hadjar, Verstappen, Leclerc, Norris, Hamilton, Gasly, Colapinto, Lawson az első tízes. A holland megelőzte Leclerc-t is, Piastrit pedig figyelmeztetik az érkező Red Bullokra!
Verstappen is támadhatja Leclerc-t! Hadjar valósággal menekül a csapattársa elől!
Hadjar jön, támadja Leclerc-t! Majdnem összeérnek, a monacói ezt még kivédi! Nagyot megy a visszatérő francia! És meg is van az előzés!
Gyors egymásutánban Hadjar és Verstappen is megelőzi Norrist. A címvédő pillanatok alatt a hatodik helyre esik vissza.
A hetedik helyezett Hamilton nyomában a két Alpine, akik szintén közepesen érkeznek, Lawson pedig a tizedik.
Hadjar az ötödik, Verstappen mögötte, miután megelőzte Hamiltont.
Russell megtartotta a vezetést, Piastri feljött a második helyre, de nem tudja tartani a tempót! Leclerc a harmadik, mögötte Norris, Antonelli pedig jelenleg a 17. helyen van.
ÉS ELKEZDŐDÖTT A 9. AZERBAJDZSÁNI NAGYDÍJ!
A mezőny lassan visszaérkezik a szezon egyik leghosszabb felvezető köréről...
Elkezdődött a felvezető kör, perceken belül kezdődik az Azerbajdzsáni Nagydíj!
Egységesek viszont nem lesznek a taktikák! Az első tízben 5 közepes és 5 lágy keverék! Russell az első és Norris az ötödik helyen közepesen, közte Leclerc, Piastri és Hadjar a lágyon.
Ez bőven elég lehet, hiszen egy kiállásra készül a mezőny és a Pirelli is:

Mindenkinek van egy szett új kemény keveréke, mindenkinek van egy szett közepes keveréke (a két Mercedesé enyhén használt), és Sainzot kivéve mindenkinek van legalább egy új lágy keveréke.
A két Mercedest 15 hely választja el egymástól a rajtrácson, hiszen miközben Russell évek óta nem látott előnnyel szerezte meg a pole-t, addig Antonelli hibázott, és csak a 16. rajtkockát szerezte meg.
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit a tizedik bakui F1-es futam élő közvetítésében!



