Bármiért is jegyezték fel Verstappent, nem lesz belőle vizsgálat. És ez már az utolsó előtti kör!
Az élő közvetítéstől ezzel a képpel búcsúzunk, de tartsatok velünk egészen estig, hiszen érkezik számos nyilatkozat, este pedig jön Mészáros Sándor kollégánk helyszíni videója!
A Haas Monaco óta először szerzett pontot, szám szerint hatot, ahogy a Williams is, nekik Sainz húzott be egy egységet.
A csapattársát kiütő Lindblad hat ponttal vigasztalta csapatát, miután 3 századdal megnyerte az Ocon elleni gyorsulási versenyt.
Hadjar visszatérése után dobogós, Leclerc negyedik, Antonelli 10 pontot mentett, Hamilton csendes verseny végén hatodik...
Ez lelassította Russellt, Verstappen támadni tudta, de a brit előnye megmaradt.
Az utolsó körben Bottas balesetet szenvedett, amit valamiért sárgával oldottak meg. Felmerül a kérdés, hogy miért.
Na nézzük, mi történt... Először is ez a végeredmény.
RUSSELL 196 EZREDDEL NYER!
A befutóba belerondít egy sárga! Bottas balesete... Verstppen támad!
Merthogy ez már az utolsó kör...
Russell lélegzetvételnyi előnyhöz jut, az utolsó körben kockáztatnia sem kell.
Így állunk a befutó előtt, lehetetlen megmondani, kik lesznek az utolsó pontszerzők!
SAINZ pedig megelőzi Hülkenberget! Nem csak a Haas, de a Williams is megszerezheti első pontját Monaco óta!
Lindblad, akit nem büntettek meg, feljött a nyolcadik helyre Bearman elé...
A most megkezdettel együtt négy kör van még. Történik-e bármi fordulat?
Verstappen kéri a csapatot, hogy nézze meg, mizu a kerekével, miután legalább kétszer falat érintett.
Hat kör van még. A célegyenes végén Verstappen feljön 4-5 tizedre minden körben, de ott nem lehet előzni. Viszont ha csak egyszer tudna kicsit közelebbről megindulni a padlógázas szakasz elején...
Verstappent feljegyezték, mert nem követte a versenyigazgatás utasításait. Hm.
Komoly kergetőzés várható még több helyért, amikor 7 kör van hátra:
Verstappen nincs támadási közelségben, de nem akarja elengedni Russellt, Antonelli viszont nemcsak támad, de előz is. Hamilton megvan, ezzel ötödik az olasz, és 15 pontra mérsékli a veszteséget. Verstappen tehet sokat azért, hogy ez még kevesebb legyen.
Piastri hibája után Antonelli már a hatodik, és Hamiltont nyúzza az ötödik helyért, Ocon és Bearman pedig a 7-8. helyen 10 pontot szerezhetnek, ami úgy kell a Haasnak, mint a sivatagban kóborlónak egy pohár víz.
Hadjar ezzel a harmadik, és megkéri a csapatát, hogy ne dumáljanak a fülére.
PIASTRI! Beesik a bukótérbe, visszaesik a 14. helyre! Ezzel Perez már a 12-13. helyen!
Colapinto elnézést kért a csapatától és Gaslytól. Azért az jó kérdés, hogy az argentin véglények ezúttal kiket fognak halálosan megfenyegetni. Valószínűleg Gaslyt.
Nem vátlozik a sorrend, eljött a mezőny rendben!
Jön vissza a safety car, vajon ezúttal megússzuk-e? Még 13 kör.
Azért azt is emeljük ki hogy Verstappen megelőzte Piastrit az újraindítás után. A sorrend most így néz ki, Hülkenberg pedig a 11. helyen áll, ami fontos lehet, miután Lindbladot megbüntetik...
"Imádom, ha a csapattársam lök ki" – üzeni Lawson, akit Lindblad küldött be a bukótérbe.
Colaponto okozta a balesetet, lehetetlen féktávot próbált venni az arngetin. Kapitális hiba volt.
Hát nem dícsérik meg a balesetet okozó Alpine-t...
Norris kiesett, a két Alpine továbbment, ahogy Lawson is, akit szintén elintéztek. De most Gasly neve mellett is megjelenik a STOP felirat!
Újabb biztonsági autó!
Jön-e vissza a safety car?
ÚJABB BALESET! A két Alpine és Norris is elszáll!
Antonelli a jobb versenyguminak tűnő lágyakon jöhet a nyolcadik helyről, ezzel még begyűjthet néhány extra pontot. Gaslyt illene elkapni, a Ferrarik pedig semennyire se meggyőzőek, az ötödik hely jelenleg simán elérhetőnek látszik.
16 kör lesz még hátra, tervezett kerékcsere nincs, a különbségek lenullázva, ezt a pályán kell megoldani, aki szeretne még valamit!
A kör végén folytatódik a verseny!
És most két körrel a többség után Hülkenberg is kiáll. Hogy miért akkor, amikor, az továbbra is jó kérdés. De talán nem ez most a legfontosabb persze.
Itt látható Albon autója a falban. Azóta már nincs ott, épp egy munkagépről lengedez.
Jön Lawson is, aki az előző körben nem tette... Hülkenberg viszont nem áll ki! Hát ennek mi értelme?
Ezzel Verstappen megszabadulhat a lágyaktól, Hadjar viszont kénytelen lesz a közepesekkel birkózni. És akkor most jön be az élmezőny. a Bokszba. Vajon lesz-e bárki, aki kint marad? Butaság lenne...
Az első hat nem áll ki, Gasly, Antonelli, Norris, Colapinto és szinte mindenki mögöttük érkezik a bokszba.
Albon csapódik a gumifalba, szerencsére jól van!
DE MOST MINDEN MEGVÁLTOZIK! JÖN A SAFETY CAR!
Így áll most az első tíz helyezett. Piastri, Hadjar és a két Ferrari lágyakon!
Norris! Hibázik a címvédő, beesik az 1-es bukóterébe, így Gasly és Antonelli is megelőzi!
Verstappen jelzi, hogy szeretne most már kereket cserélni – viszont azzal Gasly mögé kerülne a pályán. De legalább Hadjar Piastri mögé kerülne...
Érthetetlen, amit a Red Bull csinál, esélyt sem adnak arra, hogy a gyorsabb autó megtámadja Piastrit.
Jön az engedély! Hadjar támadhatja Verstappent!
Hadjar támadja Verstappent! De nincs helycsere!
Russell egy kerekével megcsípte a falat, és úgy fogalmazott, hogy nem érzi tökéletesnek...
Antonelli közeledik, közeledik, de nem túl gyorsan. Ellenben Norris (a maga szempontjából) kínosan közel van Gaslyhoz, szóval ha az olasz utoléri a franciát, azzal a címvédőhöz is közel lesz.
Nem, nem lehet ilyet kérni. Hadjart kérik meg arra, hogy kímélje a gumikat. Az üzenet egyértelmű.
Nagyon is komoly kérdés, hogy Verstappentől lehet-e ilyet kérni. Eleve ritkán alakul ki ilyen helyzet, és karrierje során többször mondott nemet ilyesmire – egyszer közölte is, hogy már mondta, hogy ne kérjenek többet ilyet.
Antonelli érkezik Colapinto nyakára. Sőt, meg is előzi. Gasly viszont messze, több mint hat másodpercre.
Piastri kezd elszakadni a Red Bulloktól, Verstappen teljesen feleslegesen tartja fel Hadjart. Teljesen, totálisan feleslegesen.
Sakk-matt. A másik Aston Martin is feladja, Alonso a bokszban fejezi be a futamot.
"Nekem van tempóm, ha esetleg..." – mondja Hadjar, miután közlik vele, hogy Verstappen szenved az abroncsokkal. Ebből támadás lesz?
Hadjar üzen a csapatnak! De nem azt, hogy Verstappen engedje el, hanem hogy mondják meg a hollandnak, hogy nyomja már!
Lehet, hogy az elengedést nem kérte Hadjar, viszont megtámadja Verstappent! A holland védekezik csapattársával szemben!
Amikor légüres térbe kerül, Antonelli tud menni, a legutóbbi köre például gyorsabb volt Russellnél. Ennek ellenére egy sima versenyen nem úgy tűnik, hogy a 6-7. helynél előrébb végezhet.
Hadjar, ez korrekt volt: a csapat arra vonatkozó kérdést tett fel neki, hogy esetleg visszacseréljék-e a pozíciót, de a francia úgy fogalmazott, hogy nem lenne előnyös a szempontjukból. Azaz nem kérte, hogy Verstappen engedje őt vissza.
Hamilton is megelőzi Norrist és feljön a hatodik helyre, Antonelli pedig a 18. kör elejére jut el a pontszerző helyig.
Antonelli ebben a körben megtámadhatja Bearmant. Aztán Colapinto jön, közel öt másodperc előnnyel az olasz előtt.
Russell 7 másodperc előnyben. Fájdalmasan sima győzelem lehet ez, ha nem jön közbe semmi.
Lehet, hogy a Red Bull jobban járt volna, ha hagyják, hogy Hadjar támadja Piastrit – Verstappen ugyanis képtelen rá, a francia meg megy mögötte.
Antonelli a 11. most, Bearman a következő áldozat. Az olasz várhatóan két körön belül utoléri.
Perez 13 kör alatt kiautózott egy kiállásnyi előnyt a közvetlenül mögötte haladó csapattárshoz képest.
Antonelli előz, most a 12. helyen van Lawson mögött. Aztán jönnek a nagyobb távolságok, hiszen innentől 3-4 másodpercek választják el egymástól a versenyzőket. A 7. helyezeett Hamiltontól már 13-14 mp a lemaradása.
Perez bakui zsenialitása megint kijön. Bár csak a 19. helyen van a mexikói, a körei partiban vannak Oconnal, Lindbladdal, Sainzcsal, Bortoletóval... Bottasnak pedig egy másodperc felett ad körönként.
Verstappen óvatos megfogalmazása: nem biztos benne, hogy a közepesek nagyon jók...
Hadjar Verstappen nyakán marad, az előbb mást talán meg is támadott volna: Piastri, Verstappen és Hadjar egy másodpercen belül olykor.
A kanadai lehúzódtt, ezzel a mezőny megúszta a biztonsági autót.
Stroll autójával probléma van, a verseny véget ért a számára.
Most Vertappen érkezhet Piastrira, Hadjar egyszer már majdnem utolérte, de az ausztrál leszakította. Piastri egyelőre ígéretes, de a Red Bull ellen nem biztos, hogy lesz esélye.
Verstappen a célegyenesben megelőzi Hadjart. Eltérő taktikán vannak, így aztán végképp nem lett volna értelme csatába kezdeniük.
Hatodik kör, és Antonelli csak a 14. helyen. Ez nem egy monzai felzárkózás...
Russell, Piastri, Hadjar, Verstappen, Leclerc, Norris, Hamilton, Gasly, Colapinto, Lawson az első tízes. A holland megelőzte Leclerc-t is, Piastrit pedig figyelmeztetik az érkező Red Bullokra!
Verstappen is támadhatja Leclerc-t! Hadjar valósággal menekül a csapattársa elől!
Hadjar jön, támadja Leclerc-t! Majdnem összeérnek, a monacói ezt még kivédi! Nagyot megy a visszatérő francia! És meg is van az előzés!
Gyors egymásutánban Hadjar és Verstappen is megelőzi Norrist. A címvédő pillanatok alatt a hatodik helyre esik vissza.
A hetedik helyezett Hamilton nyomában a két Alpine, akik szintén közepesen érkeznek, Lawson pedig a tizedik.
Hadjar az ötödik, Verstappen mögötte, miután megelőzte Hamiltont.
Russell megtartotta a vezetést, Piastri feljött a második helyre, de nem tudja tartani a tempót! Leclerc a harmadik, mögötte Norris, Antonelli pedig jelenleg a 17. helyen van.
ÉS ELKEZDŐDÖTT A 9. AZERBAJDZSÁNI NAGYDÍJ!
A mezőny lassan visszaérkezik a szezon egyik leghosszabb felvezető köréről...
Elkezdődött a felvezető kör, perceken belül kezdődik az Azerbajdzsáni Nagydíj!
Egységesek viszont nem lesznek a taktikák! Az első tízben 5 közepes és 5 lágy keverék! Russell az első és Norris az ötödik helyen közepesen, közte Leclerc, Piastri és Hadjar a lágyon.
Ez bőven elég lehet, hiszen egy kiállásra készül a mezőny és a Pirelli is:

Mindenkinek van egy szett új kemény keveréke, mindenkinek van egy szett közepes keveréke (a két Mercedesé enyhén használt), és Sainzot kivéve mindenkinek van legalább egy új lágy keveréke.
A két Mercedest 15 hely választja el egymástól a rajtrácson, hiszen miközben Russell évek óta nem látott előnnyel szerezte meg a pole-t, addig Antonelli hibázott, és csak a 16. rajtkockát szerezte meg.
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit a tizedik bakui F1-es futam élő közvetítésében!





