Csak egy körre szól a Ferrari győzelemre esélyes tempója?
https://formula.hu/parc-ferme/35419
Meglepetésként hatott Bakuban, hogy Charles Leclerc szerezte meg a pole-t a Red Bullok előtt, de Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója szerint ez annyira nem meglepő, és bízik benne, hogy a futamra eltűnik a vörösök tempója.
„A Ferrari-motor a mezőny legerősebb motorja jelenleg, és egy körön ott tudnak lenni az elejében, amikor a teljes motorerőt használhatják. Remélem, hogy a versenyen ezt nem tudják megcsinálni” – mondta Marko. „Alonso viszont szerintem közelebb lesz, ma egyszerűen csak problémái adódtak. A többiek pedig már messze vannak, a Mercedes kilenc tizeddel maradt le.”

fotó: dppi
Prága és Pozsony utcáin forgatott a Red Bull – vajon nálunk is felbukkannak?
https://formula.hu/parc-ferme/28763
A Formula Podcast Facebook-csoportban hívták fel rá a figyelmünket, hogy a napokban két közeli városban is promóciós forgatást tartott egy korábbi F1-es modellel a Red Bull: előbb Prágában, majd Pozsonyban került sor erre. Az RB7-est a hírek szerint David Coulthard vezette.
Természetesen többen is levideózták, ahogy egy F1-es autó száguldozik a közutakon a két fővárosban – pedig sem Prágában, sem Pozsonyban nem jelezték előre a tömeg elkerülése érdekében a lakosságnak, hogy ilyen esemény készülődik. Éppen ezért az sem kizárt, hogy ha már a környéken járnak, akkor Magyarországra is benéznek…
Ilyen lehet a Netflix ábrázolásában a Bottas-Russell balhé
https://formula.hu/parc-ferme/28758
A Drive to Survive nem ódzkodik attól, hogy túlozzon, ferdítsen, oda nem illő, nem akkor történt dolgokkal tegyen drámaivá bizonyos dolgokat - nos, az imolai Bottas-Russell ütközés önmagában is elég drámai volt, de egy vicces videóban megpróbálták elképzelni, hogy mit is csinálhat a sztorival a Netflix.
Videó: Már a vasárnapi első szakasz előtt balesetbe keveredett Ogier
https://formula.hu/parc-ferme/28762
Nem indult jól a Horvát Rali utolsó napja a szombati szakaszokat követően még vezető Sebastien Ogier-nek: a Toyota tájékoztatása szerint a francia az első gyorsaságit megelőző közúti szakaszon balesetezett. Természetesen videó is készült az incidensről, amelyen az látszik, hogy Ogier versenygépét egy másik autó találja el. A hétszeres világbajnok versenye ezzel nem ért véget, viszont Elfyn Evans átvette tőle a vezetést a Power Stage előtt.
L'accident d'Ogier pendant la liaison#CroatiaRally #WRC pic.twitter.com/DjprxMB8RW
— Burgrid (@Burgrid7) April 25, 2021
Ha nem lett volna elég az autón keletkezett sérülés, Ogier a rendőrségi intézkedés során pedig kis híján a rendőrt elütve hajtott el a helyszínről:
Megint felfordult a rajtrács a Formula-E-ben: Újonc a pole-ban, éllovasok a mezőny végén
https://formula.hu/parc-ferme/28761
Vasárnap egy újabb időmérő edzéssel folytatódott a Formula-E valenciai duplafutamos hétvégéje. Az a trend, hogy minél későbbi csoportban gurulnak pályára a versenyzők, annál jobb esélyük van a Superpole-ba jutásra, ezúttal hatványozottan érvényesült, ugyanis helyenként még voltak nedves aszfaltok az aszfalton, így egyértelműen egyre jobbak lettek a körülmények. Éppen ezért mind a hat továbbjutó helyet az utolsó csoport pilótái kaparintották meg, azaz a világbajnoki tabella utolsó helyezettjei: Jake Dennis, André Lotterer, Alex Lynn, Tom Blomqvist, Oliver Turvey és Norman Nato.
Ez persze azt is jelenti, hogy a nagyágyúk mind hátrébbról indulhatnak: a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne hetedik lett, Sebastien Buemi kilencedik, a címvédő Antonio Felix da Costa a tizenkettedik, míg a Mercedes bajnoki éllovas duója, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries csak a 19-20. legjobb idővel zárt.
A pálya állapotának javulása a Superpole-ban is tetten érhető volt, hiszen mindenki átvette a vezetést az előtte érkezőtől. A pole-t így az újonc BMW-s, Jake Dennis szerezte meg, karrierje során először, bő nyolc tizedmásodperccel megelőzve a porschés Lotterert, majd jött Lynn, Blomqvist, Turvey és Nato. A második Valencia ePrix 14 órakor startol.
A vasárnapi időmérő végeredménye:

Itt élőben nézheted a Monaco Historic Grand Prix vasárnapi versenyeit
https://formula.hu/parc-ferme/28760
Már egy hónappal az idei F1-es Monacói Nagydíj előtt versenyautók száguldanak Monte-Carlo utcáin: méghozzá nem is akármilyenek: világháború előtti versenygépektől a hetvenes évek F1-es masináiig rengeteg történelmi autó szerepel a Monaco Historic Grand Prix programjában. Ma következnek a versenyek, a Sky Sports élő közvetítése révén pedig végig élőben lehet követni az eseményeket (a program itt található):
IndyCar: Hertáé a pole St. Petersburgben
https://formula.hu/parc-ferme/28759
Az Andretti Autosport színeit erősítő Colton Herta szerezte meg a rajtelsőséget az IndyCar idei második futamára St. Petersburgben: az amerikai közel járt ahhoz, hogy egy perc alatti időt teljesítsen. Mellőle Jack Harvey indulhat majd a magyar idő szerint vasárnap 18:40-kor kezdődő futamon, megelőzve két bajnokot, Josef Newgardent és Simon Pagenaud-t. A címvédő Scott Dixon a nyolcadik, a bajnokságot múlt heti győzelme után vezető Alex Palou a tizedik helyről startolhat majd, míg a kvalifikáció egyik nagy vesztese Will Power volt, aki mindössze a 20. pozícióba kvalifikálta magát.

Formula-E és IndyCar vasárnap, íme a program
https://formula.hu/parc-ferme/28755
Mutatjuk a vasárnapi (április 25.) programot:
08:00 - 08:45 Formula-E, 3. szabadedzés
10:00 - 11:00 Formula-E, 2. időmérő és Superpole (tv: Eurosport 2, 13:00, felv.)
14:00 Formula-E, 2. futam (tv: Eurosport 2, élő)
15:05 - 15:35 IndyCar, Warm up
18:30 IndyCar, Futam (tv: Aréna4, hétfő 00:00, felv.)

fotó: dppi
Tragédia: Kilöttyent Bottas kávéja!
https://formula.hu/parc-ferme/28757
Amikor a Valtteri Bottas lételemét jelentő kávé az overallon landol:
Úgy esett le az útról a WRC-pilóta, mintha nem tudta volna, mekkora a kanyar
https://formula.hu/parc-ferme/28756
Tom Kristensson talán az itiner felírásakor hibázhatott - mondjuk az elvileg nézők nélküli rendezvény "oldalvonala" is megér egy misét, de ezen lendüljünk túl...
Retró a négyzeten: Alesi Lauda Ferrarijában Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/28754
Hétvégén tartják a történelmi Monaco GP-t, melynek nevezési listáján egy igazán komoly név is szerepel az egyszeres nagydíjgyőztes, Jean Alesi személyében. A 90-es évek ferrarisa a 70-es évek Ferrariját vezeti, az 1974-es 312B-t, amellyel Niki Lauda első világbajnoki címét nyerte. Alesi az edzés alapján az időszak autóit felvonultató F kategória élmezőnyébe tartozik, itt pedig egy gyorskör látható tőle a legendás pályán:
Két Williams mind felett: Grafikán az 1996-os szezon alakulása
https://formula.hu/parc-ferme/28751
A Racing Statistics videója a 25 évvel ezelőtti évad pontversenyének alakulását mutatja be. Ez volt a Williams történetének egyik legfölényesebb éve, Damon Hill és Jacques Villeneuve (utóbbi újonc létére) együtt 16-ból 12 futamot nyertek meg, és gyakorlatilag a legelső nagydíjtól az utolsóig az első és második helyen álltak a bajnokságban.
A pontverseny harmadik pozícióját Michael Schumacher szerezte meg a Ferrarival: az infografikán látszik, hogy ez sem volt sétagalopp, a Benettonnál Schumacher helyét elfoglaló Jean Alesi végig harcban volt vele a pozícióért.
Formula-E: Vandoorne-é a pole Valenciában
https://formula.hu/parc-ferme/28753

Szoros időmérőt produkált az elektromos bajnokság a spanyol dupla szombati felvonásán: a négy csoport összesítése közeli időeredményeket hozott, 115 ezredmásodpercen belül végzett a Superpole-ba bejutó hat versenyző, Alex Lynn, Stoffel Vandoorne, a második szabadedzésen leggyorsabb Maximilian Günther, az első tréning legjobb idejét futó Antonio Felix da Costa, Sebastien Buemi és Nyck de Vries. Andre Lotterer 134 ezredes hátrányban már kiesett, a bajnokság éllovasa, Sam Bird mindössze 21. lett.
Az egykörös összecsapásban már Vandoorne volt a leggyorsabb 1:26,494-gyel, ezzel a belga a második, a Mercedes harmadik idei rajtelsőségét szerezte meg. Da Costa lett a második, Vandoorne csapattársa, De Vries a harmadik, de a holland öthelyes rajtbüntetést szolgál le Birddel való római ütközése miatt. A harmadik helyre így Günther lép előre a rajtrácson.
A szombati futam 15:00-kor indul, az Eurosport 1 élőben közvetíti.
Az időmérő eredménye:
| Versenyző | Csapat | Köridő | |
| 1 | Stoffel Vandoorne | Mercedes | 1:26.494 |
| 2 | Antonio Felix da Costa | Techeetah | 1:26.522 |
| 3 | Nyck de Vries | Mercedes | 1:26.730 |
| 4 | Maximilian Gunther | Andretti Autosport | 1:26.943 |
| 5 | Alex Lynn | Mahindra Racing | 1:27.022 |
| 6 | Sébastien Buemi | DAMS | 1:27.053 |
| 7 | Andre Lotterer | Porsche Team | 1:26.933 |
| 8 | Norman Nato | Venturi | 1:26.979 |
| 9 | Oliver Rowland | DAMS | 1:27.002 |
| 10 | Pascal Wehrlein | Porsche Team | 1:27.008 |
| 11 | Nick Cassidy | Virgin Racing | 1:27.072 |
| 12 | Alexander Sims | Mahindra Racing | 1:27.109 |
| 13 | Jean-Eric Vergne | Techeetah | 1:27.157 |
| 14 | Jake Dennis | Andretti Autosport | 1:27.177 |
| 15 | René Rast | Team Abt | 1:27.290 |
| 16 | Robin Frijns | Virgin Racing | 1:27.317 |
| 17 | Edoardo Mortara | Venturi | 1:27.338 |
| 18 | Mitch Evans | Jaguar Racing | 1:27.442 |
| 19 | Sergio Sette Camara | Dragon Racing | 1:27.456 |
| 20 | Tom Blomqvist | NIO Formula E Team | 1:27.481 |
| 21 | Sam Bird | Jaguar Racing | 1:27.619 |
| 22 | Lucas di Grassi | Team Abt | 1:27.634 |
| 23 | Nico Müller | Dragon Racing | 1:27.644 |
| 24 | Oliver Turvey | NIO Formula E Team | 1:28.524 |
Raikkönen Imoláról: Ilyennek kell egy pályának lennie
https://formula.hu/parc-ferme/28750
Az Alfa Romeo finnje is azon versenyzők közé tartozik, aki a régi vágású pályákat kedvelik. Egyértelműen közéjük tartozik Imola, amely egy hete karakterisztikájából fakadóan gondoskodott a kaotikus futamról.
„Ez a pálya nem bocsát meg. És szerintem pont ilyennek kell egy pályának lennie, és ilyenek voltak régen. Nyilvánvalóan ezért látunk az ilyen pályákon több piros zászlót és balul elsülő történést. De ez is a versenyzés része” – idézi Kimi Raikkönent a RaceFans.net

Valahogy így ábrázolhatja majd az imolai Verstappen-Hamilton koccanást a Netflix sorozata
https://formula.hu/parc-ferme/28748
A túlzásairól, kisebb-nagyobb ferdítéseiről, egyszerű dolgok drámaivá formálásól híres Drive to Survive következő évadját vetíti előre az alábbi videó - a feltöltő szerint valami ilyesmit várhatunk a Netflixtől az imolai Verstappen-Hamilton koccanással kapcsolatban:
Meghosszabbították a Japán Nagydíj szerződését
https://formula.hu/parc-ferme/28749
A következő három évben is megtartják a Formula-1-es nagydíjat Suzukában. Az aktuális szerződés a 2021. októberre kitűzött futammal ért véget, de a sportág vezetése és a Mobilityland, a verseny promótere három évre szóló új megegyezést kötött, azaz 2024-ig biztosított a Japán Nagydíj jövője.
A verseny sorsával kapcsolatban a Honda év végi kiszállása miatt merültek fel kétségek, de a japánok arra számítanak, hogy Yuki Tsunoda színre lépésével megmarad az érdeklődés a Formula-1 iránt.
Suzuka 1987 óta a Japán Nagydíj otthona: csak 2007-2008-ban tartották a versenyt a Fuji Speedway-n, a 2020-as futam pedig a koronavírus miatt elmaradt.

Egy vagyonért került új tulajdonosához Stirling Moss egyik versenyautója
https://formula.hu/parc-ferme/28742
Óriási összegért, 216 millió forintnak megfelelő angol fontért ütötték le a Silverstone Auctions árverésen az alábbi 1950-es HWM Alta Jaguart. A gyönyörű és ikonikus szivarautót a brit George Abecassis és John Heath tervezte és építette meg, akik koruk több fiatal tehetségének, így például Stirling Mossnak is lehetőséget adtak a versenyzésre. A szóban forgó autó egyike annak a négydarabos szériának, amit legyártottak. Összesen 15 alkalommal állt rajthoz különböző európai futamokon.
Moss 1950. októberében a Castle Combe-i versenyen utoljára nyert az autóval, ami ezt követően Oscar Moore tulajdonába került. Ő tovább versenyzett vele, és még közúti regisztrációt is intézett a gépnek, ami az XMC 34 rendszámot kapta meg.




Fotók: sportscardigest.com
Családban marad: együtt indul Jan és Kevin Magnussen Le Mans-ban
https://formula.hu/parc-ferme/28746
Elmondásuk szerint hosszú évek óta próbálták ezt összehozni, most pedig végre összejött: a Formula-1-et egyaránt megjárt Jan és Kevin Magnussen egy csapatban fognak rajthoz állni a koronavírus-járvány miatt augusztusra halasztott Le Mans-i 24 óráson. Idősebb Magnussen számára nem ismeretlen terep Le Mans, hiszen négyszer is kategóriagyőzelmet aratott a 2000-es években, fia azonban a Haastól való távozása után idén kóstolt csak bele a hosszútávú sportautózásba (a daytonai 24 óráson a győzelemre is esélye volt). A két dán pilóta egy LMP2-es autót fog vezetni a legendás egynapos viadalon, méghozzá a High Class Racing színeiben, ahol Anders Fjordbach lesz majd a harmadik csapattársuk.
Here we go! My dad and I are going to be racing in the same team at Le Mans this year in LMP2. It’s something we’ve tried to do for years and truly a dream come true. pic.twitter.com/CfV8YYfs43
— Kevin Magnussen (@KevinMagnussen) April 23, 2021
Martin a kórházból üzeni: a cél Mugello!
https://formula.hu/parc-ferme/28747
Jorge Martin a MotoGP Portugál Nagydíjának szabadedzésén bukott nagyot és szenvedett kéz- és bokatöréseket. A fejét is ért ütés miatt csak szerdán műtötték meg a spanyol újoncot: az operáció sikeresnek bizonyult, viszont kiderült, hogy nemcsak a soron következő Spanyol GP-t, hanem a Francia Nagydíjat is kénytelen lesz kihagyni. A második királykategóriás futamán pole-t és dobogót szerző Martin egy a kórházban készült képet is megosztott a közösségi oldalán, amely mellé kiírta, hogy a célja, hogy öt hét múlva a mugellói Olasz GP-n már rajthoz tudjon állni.
Csapata, a Pramac Racing egyelőre csak azt erősítette meg, hogy Jerezben a tavalyig a MotoGP mezőnyében szereplő, idén viszont már a Superbike-világbajnokságon versenyző Tito Rabat fogja helyettesíteni őt, ám mivel a WSBK idénye csak egy héttel a Le Mans-i forduló után rajtol, vélhetően Franciaországban is a korábbi Moto2-es világbajnokot fogják majd bevetni Johann Zarco társaként.
Ya estoy en marcha!!! Objetivo mugello en 5 semanas! pic.twitter.com/iLJ3kLC6lJ
— JorgeMartínAlmoguera (@88jorgemartin) April 23, 2021
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videó: A vb-éllovas rommá törte az autóját, a címvédő ugyanott megúszta
https://formula.hu/parc-ferme/28744
Eseménydúsan indult a WRC-szezon harmadik futama, a Horvát Rali. Ugyanis a bajnokságot vezető és így elsőként rajtoló Kalle Rovanpera már az első szakaszon bezuhant az erdőbe és alaposan össze törte a Toyotát - majd jött a címvédő Sebastien Ogier, akinek szintén centiken múlt ugyanez, de ő végül megfogta az autót.
Kiss Norbi és barátai a Kápolnai Macskaárvaházból üzentek Michelisz Norbinak a Föld napján
https://formula.hu/parc-ferme/28745
A WTCR 2019-es bajnoka ugyan nem tudott ellátogatni a Föld napján a Kápolnai Macskaárvaházba, ahol egy éve ő is elültetett egy fát, de az egybegyűltek, élükön kétszeres Európa-bajnok kamionosunkkal egy videoüzenetben kívántak neki sok szerencsét az újabb hyundaios szezonhoz.
Kiss Norbinak pedig az alábbi fotó tanúsága szerint a látogatás alkalmával Bunyós Pityuval is meggyűlt a baja...
