DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

Csendben áthelyezték az Aston Martin technikai alapemberét

Andrew Green a legismertebb technikai szakemberek közé tartozik a Formula-1-ben. Már 1991-ben, a Jordan legelső autóján is dolgozott, majd egy BAR-Hondánál és a Red Bullnál tett kitérő után 2010-ben tért vissza az akkor már Force India névre hallgató alakulathoz. Onnantól kezdve technikai igazgatóként tevékenykedett a csapatnál, amely idő közben több átalakuláson is átesett (futott Racing Point, majd 2021-től Aston Martin néven), mígnem két éve júniusban hivatalosan a technikai vezetői pozíció lett az övé, miközben Lawrence Stroll csapata folyamatosan vette fel az újabb szakembereket. Köztük volt Dan Fallows is, aki a Red Bulltól érkezett, s aki a felmondási ideje lejárta után, némi vitát követően 2022 áprilisában átvette a technikai igazgatói posztot. Azóta a legtöbbször ő szólal meg az F1-es istálló és autó műszaki kérdéseivel kapcsolatban, a hétfői bemutatón is ő beszélt, miközben Green szép lassan eltűnt a nyilvánosság elől.

Mint kiderült, ez nem véletlen: az ismert szakembert az Aston Martin áthelyezte az F1-es csapattól az Aston Martin Performance Technologies, azaz a technológiai részlegre. A váltás csak nemrég történt meg Mike Krack csapatfőnök szerint, így Green az AMR23-as fejlesztésében még részt vett: „Növekszik a vállalatunk, és szükségünk volt egy komoly technikai tapasztalattal rendelkező szakemberre, aki felügyeli a projekteket, amiket csinálni akarunk. Logikus döntés volt, ilyen tekintetben szerencsések voltunk, hogy egy olyan ember állt rendelkezésünkre, mint Andrew” – magyarázta a Motorsport.com által idézett Krack a lépést. „Még eléggé érintett volt az AMR23-as fejlesztésében, csak nemrég történt a váltás. Meglátjuk, mindez hogyan alakul, de úgy éreztük, szerencsések vagyunk, hogy velünk van az üzletünk szélesítése kapcsán, legyen szó akár versenyzéssel vagy nem azzal kapcsolatos projektekről.”

f1-andrew-green-aston-2022

Las Vegas miatt alighanem el kell búcsúznunk egy jelenlegi helyszíntől

Néhány napja jelentette be a Formula-1, hogy 2023-tól a Las Vegas-i Nagydíj is csatlakozik a versenynaptárához. Ez egy új helyszínt jelent az idei menetrendben az Orosz GP törlését követően szereplő 22 futam mellé, de nem Vegas az egyetlen, amely plusz adalék lesz jövőre az F1-ben, hiszen a tervek szerint visszatér a Kínai Nagydíj, valamint szerződése van Katarnak is a sportág vezetőivel (értesüléseink szerint egyébként idén ősszel is Losail fog beugrani Szocsi helyére). Ez azt jelentené, hogy 25-re emelkedne a nagydíjak száma a szezonban, csakhogy a csapatokkal kötött megállapodás, a Concorde Egyezmény értelmében 24 versenyt rendezhetnek maximum egy évben jelenleg.

Magyarán egy jelenlegi pálya minden bizonnyal ki fog kerülni a körforgásból – vagy véglegesen, vagy ideiglenesen. A legnagyobb veszélyben azok a helyszínek vannak, amelyeknek 2022 végén lejár a szerződése: ezek Le Castellet, Spa-Francorchamps és Mexikó, de a hírek szerint Monaco helye sem betonbiztos, az F1 vezetői szerint ugyanis a történelmi státusz önmagában már nem elegendő a hercegség számára a naptárban maradáshoz. A szaksajtó találgatásai szerint Mexikó helye stabilabb, köszönhetően Sergio Perez népszerűségének, miközben arról már röppentek fel pletykák, hogy a Francia Nagydíjat csak minden második évben rendeznék meg. Ez egyébként eleve felmerült egy irányként, hogy bizonyos helyszínekre csak kétévenként látogatna el a mezőny, így biztosítva lehetőséget minél több rendezőnek. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója nemrég úgy fogalmazott, hogy az érdeklődők számát tekintve akár évi 30 futam is lehetne, és rövidesen ismertetik a naptárstratégiájukat a jövőre nézve.

f1-francia-start-dppi

A Ferrari elnöke szerint övék a legjobb pilótapáros az F1-ben

Rendkívül erősen kezdte a Formula-1 új korszakát a Ferrari: Bahreinben kettős győzelmet arattak, Dzsiddában pedig ugyancsak mindkét pilóta felállhatott a dobogóra, ennek köszönhetően a pilóták pontversenyében Charles Leclerc és Carlos Sainz foglalja el az első két pozíciót, a csapatok között meggyőző előnnyel a maranellóiak az elsők. John Elkann, a Scuderia elnöke is elégedett a kezdéssel: a Gazzetta dello Sport hasábjain megjelent szavai alapján ráadásul Leclerc és Sainz párosát tartja a mezőny legjobbjának.

„Az öt dobogós helyezéssel és a konstruktőri vb-tabellán már a 2021-es szezon is produkált biztató jeleket” – írta Elkann. „De a vállalat most már a 2022-es kihívásra koncentrál, tudva azt, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz révén a Scuderia rendelkezik a legjobb pilótapárossal a mezőnyben, akik remekül is kezdték az idényt.”

leclerc-sainz-2022-f1-dppi

Hülkenberg: Vettel hátrányból fog kezdeni, de…

Sebastian Vettel koronavírus-fertőzés miatt kénytelen volt kihagyni a 2022-es Formula-1-es idény első két futamát, de az Aston Martin néhány nappal ezelőtti bejelentése értelmében az Ausztrál Nagydíjon már ott lehet a rajtrácson. A németet honfitársa, Nico Hülkenberg helyettesítette Bahreinben és Szaúd-Arábiában, s a lehetőségekhez képest meg is állta a helyét. De vajon mennyire lesz nehéz dolga a két versenyt kihagyó négyszeres világbajnoknak Hülkenberg szerint?

„Nyilvánvalóan hiányzik neki az a két futam, úgyhogy kicsit hátrányból fog kezdeni. De úgy gondolom, jók a képességei és nagyon tehetséges. Úgy vélem, képes felzárkózni, de egyértelmű, hogy némileg több munka vár rá, és ehhez mélyebbre kell próbálnia ásni” – idézi a pilóta szavait az F1i.com szakoldal. Vettel esetleges eredményeit persze a saját formája mellett az is befolyásolni fogja, hogy az első két hétvége alapján az AMR22-es a mezőny sereghajtói tartozó konstrukciónak tűnik…

vettel-aston-2022-dppi

fotó: DPPI

Brown: Monacónak is át kellene gondolnia a versenypályáját

A héten bejelentette az F1, hogy 2023-tól újabb utcai helyszínnel bővül a naptár, csatlakozik Las Vegas. Az illusztris pályát a mezőny többsége lelkesen fogadta, és igazi showműsort várnak a csillogó városban. A hír után természetesen azonnal felmerültek olyan aggályok, miszerint a klasszikus európai versenypályák ki fognak szorulni a naptárból, és sokan éppen az F1 másik kaszinóvárosát, Monacót féltik, amelyről az elmúlt években rendre nem az izgalmas futamai miatt beszéltek.

Zak Brown, a McLaren amerikai vezérigazgatója szintén örömmel hallotta Vegas érkezését, és úgy gondolja, ez a városállamot is ösztönözhetné egy kis vérfrissítésre. „Monaco mindig is az F1 legfényűzőbb része volt. Azonban Miami, Szingapúr és Las Vegas révén most még több hasonló helyszín lesz. Úgy gondolom, Monacónak most már hasonló kereskedelmi feltételekre lenne szüksége, mint a többi nagydíjnak, és arra is kellene valami megoldást találniuk, hogy alakítsanak a pályájukon. Ahogy ugyanis az autók egyre nagyobbak lesznek, egyre nehezebb lesz versenyezni ott. Természetesen figyelembe kell venni a történelmet, de nem szabad elfeledkezni a showról sem” – mondta Brown a Reutersnek.

Nincs esély egy újabb Maláj Nagydíjra a közeljövőben

Malajzia hosszú éveken át látta vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét. 1999 és 2017 között volt a versenynaptár része, és – sokszor az időjárás révén – tartogatott izgalmakat, elég csak a 2012-es futamra gondolni, melyen Sergio Perez és Fernando Alonso vívtak a győzelemért. 2017 után azonban a helyszín anyagi okok miatt kiszállt az F1 körforgásából; az eladott jegyekből nem tudták fedezni a rendezési költségeket. Ugyan azóta többször is felmerült, hogy visszatérhetnének, a pálya vezérigazgatója most arról beszélt, Sepang a közeljövőben biztosan nem fog F1-es versenyt rendezni.

„A nagy egészet kell nézni, azt, hogy hogyan válhatna a vállalatunk és Malajzia hasznára is az F1, mind a marketinget, mind a munkalehetőségeket, mind a tehetséggondozást tekintve. Szóval a magas rendezési díjnak alaposan meg kellene térülnie” – mondta Azhan Shafriman Hanif. A pályának egyelőre jelentős anyagi támogatásra lenne szüksége ahhoz, hogy érdemben szóba kerülhessen a visszatérés.

Hamilton: Az F1 olyan, mint egy vidámpark

A Mercedes legújabb videójában a hétszeres világbajnok a csapattal együttműködő lányiskola, a Mulberry School diákjainak kérdéseire válaszolt, akik elsősorban az F1-es léttel kapcsolatban érdeklődtek tőle. Hamilton szerint ez egy olyan világ, amit nem lehet megunni. „Sosem fáradok bele a versenyzésbe, mert annyi mindenből áll ez a munka, nem csak arról szól, hogy körbe-körbe megyünk a pályán. Rengeteg emberrel dolgozunk együtt, fotózásokra járunk, körbeutazzuk a világot, rendszeresen edzünk. A legszórakoztatóbb része természetesen a versenyzés, ami olyan, mintha minden hétvégén elmennél a vidámparkba és mindig más-más hullámvasútra ülnél fel. Minden pálya új kihívás, így nem lehet beleunni” – válaszolta, az egyik diák kérdésére pedig azt is elmondta, reméli, hogy hamarosan valaki a női szériából, a W Seriesből is csatlakozhat az F1-hez.

Ezzel a feltétellel dobbanthat a Red Bulltól Verstappen

Max Verstappen az idei év elején gigaszerződést kötött csapatával, amely egészen a 2028-as szezon végéig a bikásokhoz köti őt. Kérdésként persze azonnal felmerült, hogy mennyire van értelme egy ilyen hosszú megállapodásnak, ahogy az is, vajon leszolgálja-e a holland az idejét; le kell-e egyáltalán szolgálnia, bármi is lesz?

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, természetesen van kilépési záradék Verstappen szerződésében. „Ha a Red Bull 2014-hez hasonlóan megint hullámvölgybe kerülne, kiléphet tőlünk” – mondta az osztrák a Formel 1 szaklapnak. Mint emlékezhetünk, a hibridéra megtörte az addig zsinórban négy egyéni és konstruktőri vb-címet szerző csapat lendületét, és kikerültek az élmezőnyből, Sebastian Vettelt is elveszítve a 2014-es szezon végére.

Délután kezdődik a MotoGP hétvégéje, íme a menetrend

Íme a MotoGP Argentin Nagydíjának átvariált, új időterve teljes egészében, magyar idő szerint feltüntetve, kiegészítve az Aréna4 közvetítéseivel:

Szombat (április 2.)  

13:15 - 14:05 Moto3, 1. szabadedzés (arena4plus.network4.hu, élő)
14:20 - 15:10 Moto2, 1. szabadedzés (arena4plus.network4.hu, élő)
15:25 - 16:15 Moto3, 2. szabadedzés (arena4plus.network4.hu, élő)
16:30 - 17:20 Moto2, 2. szabadedzés (arena4plus.network4.hu, élő)
17:35 - 18:35 MotoGP, 1. szabadedzés (arena4plus.network4.hu, élő)
18:50 - 19:30 Moto3, Időmérő (arena4plus.network4.hu, élő)
19:45 - 20:25 Moto2, Időmérő (arena4plus.network4.hu, élő)
20:40 - 21:40 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
22:05 - 22:45 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)

A teljes hétvégi menetrend itt tekinthető meg!

motogp-argentina

fotó: MotoGP Media

Ne maradj le: ralis tartalmakért csatlakozz a Formula.hu csoportjához

Hírek, információk, érdekességek, pletykák, videók, miegymás - ha valakit érdekel a ralisport, annak ott a helye a Formula.hu most épülő tematikus Facebook-csoportjában. Csatlakozni erre a linkre, vagy a képre kattintva tudtok!

bitto_1

fotó: Bitto Zsolt

Kit választana pilótájának Leclerc és Verstappen közül Flavio Briatore?

Az első két futam alapján úgy tűnik, 2022-ben Charles Leclerc és Max Verstappen világbajnoki párharcáról szólhat a Formula-1-es évad. A sportágba az „örökös” eltiltása után nagykövetként „visszatérő” egykori csapatvezető, az annak idején Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is együtt dolgozó Flavio Briatorénak fel is tették a kérdést, hogy a két fiatal ász közül kit igazolna le a csapatába: „Verstappent vásárolnám meg. Ő a legjobb versenyző a Formula-1-ben, s ezt láthattuk már tavaly is. Idén még több tapasztalata van. Harcolt már a vb-címért, sőt meg is nyerte azt. De ha lenne elég pénzem, mindkettőjüket megszerezném!” – nyilatkozta az olasz RAI rádiónak.

Briatore az interjúban arról is beszélt, hogy a tavalyi drámai végjáték után és az idei első két verseny alapján remek állapotban van jelenleg a Formula-1, nagyszerű csatákat láthattunk Leclerc és Verstappen között. Az excsapatfőnök úgy gondolja, a Ferrari olyan autóval rendelkezik, amely egész évben versenyképes lehet, a Mercedes kapcsán pedig úgy vélekedik, hogy két-három nagydíj elteltével ők is be fognak szállni a harcba.

leclerc-verstappen-dppi-dzsidda-2022

Legutóbb 37 éve fordult elő, hogy nem vasárnap rendeztek egy F1-es nagydíjat

A minap bejelentett Las Vegas-i Nagydíjnak a helyszín mellett volt még egy különlegessége: jelesül az, hogy a futam nem vasárnap, hanem helyi idő szerint szombaton este 22 órakor fog rajtolni. Ez rendkívül szokatlan, de nem példa nélküli a Formula-1 történelmében: különösen az első évtizedekben fordult elő gyakran, hogy nem a mostanra teljesen megszokottá vált vasárnap futották a versenyt. Példának okáért az F1 történetének legelső futamát, az 1950-es Brit Nagydíjat is szombaton rendezték – ahogy ez a szigetország esetén 1975-ig, Silverstone-nál pedig még tovább is hagyomány maradt.

De nem csak szombati futamokkal találkozhatunk, hanem esett már hétköznapra is F1-es nagydíj. Mint oly sok F1-es statisztikában, itt is az Indy 500 az, ami több ponton bekavar, a világbajnokság naptárába az első 11 évben beleszámító legendás viadalt ugyanis sokáig az emlékezet napján (Memorial Day) rendezték, függetlenül attól, hogy az milyen napra esett: így például 1950-ben kedden teljesítették az 500 mérföldes távot. Voltak persze más különcködők is: a Holland Nagydíjat többször is hétfőn tartották, míg a Dél-Afrikai Nagydíj az újév környéki időpontja miatt vándorolt sokszor péntek és hétfő között. A legutolsó nem vasárnapi, konkrétan szombati Formula-1-es futamot is Kyalamiban rendezték 1985-ben. Érdekesség, hogy az F1 korábbi Las Vegas-i látogatása alkalmával, 1981-ben ugyancsak szombaton rendezték a viadalt.

Ahogy az a RaceFans.net gyűjtéséből kiderül, eddig összesen 73 alkalommal volt példa rá, hogy nem a hét utolsó napjára esett az adott Formula-1-es verseny – a szaklap egy kördiagramon is ábrázolta mindezt.

1985-kyalami-dppi-f1

Telt ház a Hungaroringen: elfogytak a vasárnapi jegyek a Magyar Nagydíjra

Majdnem napra pontosan négy hónappal a 37. Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring kiteheti a „megtelt” táblát – legalábbis vasárnapra már nem tud több jegyet értékesíteni, számolt be róla közleményben a Hungaroring honlapja. Elfogytak ugyanis a belépők nemcsak a normál lelátókra, hanem a pluszban építendő öt tribünre is – sőt, már állóhelyek sincsenek. Ez számokra levetítve azt jelenti, hogy a verseny napjára közel százezer nézőt várnak a mogyoródi dombok közé.

Eddig csak a bérleteket és a vasárnapi jegyek voltak forgalomban, ám most, hogy a pálya elérte a kapacitása felső határát, kijönnek a pénteki és a szombati jegyek is.

„Van a pályának egy maximum kapacitása, amelyet most elértünk, így vasárnapra nem tudunk több jegyet eladni – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Számításaink szerint százezer ember még biztonsággal meg tudja közelíteni a Hungaroringet, és így a színvonalas kiszolgálást, a minőségi szórakozást is garantálni tudjuk a lelátókon és a lelátók mögötti területen is. Péntekre és szombatra még vannak jegyek, azokat most elkezdjük értékesíteni, de nincs kétségem, hogy hamar gazdára találnak. Ilyen még nem volt, amióta mi vezetjük a pályát, és ez a hatalmas érdeklődés is azt támasztja alá, hogy érdemes ebbe a pályába fektetni. A fejlesztés és bővítés ugyanis – amellett, hogy a szerződéshosszabbítás szempontjából is elengedhetetlen – a nézőszámra is hatással lehetne: több szurkolót tudnánk fogadni.”

Az utóbbi évek csúcs-nézőszáma a 2019-es volt, akkor négy nap alatt 230 ezer ember kísérte figyelemmel a helyszínen a Magyar Nagydíj eseményeit, és csak vasárnap 92 ezren szurkoltak a Hungaroringen.

hungaroring-lelato

Csak két autó áll Hamilton garázsában – Mercedes EQS egyik

Lewis Hamilton közismerten megvált robbanómotoros autóitól, köztük a híres lila Paganitól, és a környezettudatosság jegyében kizárólag elektromos hajtással közlekedik tovább. A Daily Mail lap a hétszeres világbajnok garázsában álló Mercedes EQS-nek szentelt figyelmet: a 80 ezer font (átszámítva több mint 30 millió forint) értékű jármű villanymotorja 470 lóerő teljesítményre képes, 4,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, hatótávja pedig 700 kilométer.

Hamilton garázsa két autóra zsugorodott: a Mercedes EQS társasága meglepő módon egy Smart.

„Max egy igazi kellemetlenség az újraindításoknál”

Az utóbbi néhány futamon megfigyelhető volt, hogy a biztonsági autós fázist követő újraindítások előtt Max Verstappen rendre az éllovas mellé megy, mielőtt az elindulna: ezt láthattuk tőle már a tavalyi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj emlékezetes véghajrájában Lewis Hamilton ellen, valamint az idei első két versenyen Charles Leclerc ellen. Magától értetődő, hogy ez bosszanthatja a versenyben vezetőt, de az ex-F1-es Jolyon Palmer azt is elmagyarázta, miért:

„Maxnak van egy stratégiája az újraindításokra, amikor az éllovas mellé megy és ezzel megakadályozza, hogy ott kanyarodjanak, ahol akarnak. Charles-t ez nem zavarta meg, kicsit arrébb szorította őt és megőrizte a vezetést. Nyilván nincs DRS az újraindításnál, szóval a nyomás nem volt akkora” – mutatott rá az F1 TV-nek nyilatkozva Palmer, aki szerint a Red Bull-os ezzel a stratégiával azt gátolja meg, hogy az éllovas az ideális ívén kanyarodhasson:

„Charles a külső ívre akarna húzódni, hogy nagy lendülettel mehessen be a bal kanyarba. De azzal, hogy Max ott van mellette, a reakcióideje is jobb lesz, kevesebb távolságot veszít, jobban látja azt is, mikor indul el Leclerc, s egyúttal meggátolja az áhított külső ív használatában. Max legyezget is közben, és végig ott van az éllovas mellett, egy igazi kellemetlenség a versenyt vezető pilóta számára, aki próbálná felmelegíteni az abroncsokat.”

verstappen-dzsidda-leclerc-dppi

Díjaztuk a szaúdi hétvége legjobbjait és a legnagyobb csalódást is

A Formula Podcast futamértékelőinek állandó eleme a hétvége legjobb, legmeglepőbb és legnagyobb csalódást keltő teljesítményeinek kiemelése: ezúttal Perez, Leclerc és két brit pilóta osztozott állandó „díjainkon” – az adás e szakasza 49:52-től hallható.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Steiner szerint Magnussen a Viking gyenge nyakkal

Többször szóba került a dzsiddai hétvégén, hogy Kevin Magnussen annyira nem volt még felkészülve erre a terhelésre, hogy iszonyatos nyakfájdalmak gyötörték - a szombati időmérő után is teljesen kikészült, az 50 körös futam pedig végképp megadta neki a kegyelemdöfést. Csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ő ugyan Bahreinben még Vikingnek hívta Magnussent és az volt a Viking visszatérésre, Dzsiddában már változtatott a beceneven...

"Nagyon fájt a nyaka a futam után. Úgy hívtam, hogy a Viking gyenge nyakkal! Mindenesetre ez egy ilyen dolog, főleg ilyen gyors kanyarokból álló pályán. Ha valaki egy évig nem vezetett hasonló autót, annak ilyenkor ez elég megterhelő tud lenni..." - mondta Steiner az F1 Nation podcastnek.

FO3lp1_X0AcGCKd

fotó: Haas F1 Team

 

A versenyzők már 2017-ben kérték, most teljesült

Egy aktuálissá váló archív videót bányászott elő az ESPN: a sorozat friss tulajdonosválása, az amerikai Liberty Media kapcsán arról kérdezték a pilótákat, mit akarnak a széria új főnökeitől.

„Versenyt Vegasban” – vágta rá Daniel Ricciardo az akkor még szürreálisnak tűnő ötletet. Hamilton Miamiban szeretett volna versenyezni – öt évvel később mindkettőjük kérése teljesült, május 6-8-án az első Miami Nagydíjra kerül sor, 2023 novemberében pedig a Las Vegas Nagydíjon hangzanak fel a motorok.

Csak Fernando Alonso kívánságát nem hallgatták meg, aki egyenlő motorokat kért a mezőny összes tagja számára…

Új szintre emeli kapcsolatát a Red Bull és a BMC

A BMC cégével kötött új megállapodást az osztrák istálló, melyet tegnap jelentettek be a felek. A Red Bull partnere egy kerékpáros márka, melyet 1994-ben alapítottak meg Raleigh néven, 2001-ben pedig egy svájci üzletember vásárolta meg a vállalkozást, amiből létrejött a jelenlegi név, tovább a Bern melletti Grenchenben építettek meg egy hatalmas gyárat. A vállalat azóta a versenysportban is kiváló eredményekre volt képes, a jövőben pedig a Red Bull Advanced Technologies szakértelmére is számítanak majd, hogy feltárják az F1 és a nagy teljesítményű versenykerékpárok közötti kapcsolódási pontokat.

„Ez a mostani megállapodás új szintre emeli az eddig is rendkívül sikeres együttműködést. Közel négy éve dolgozunk szorosan együtt a BMC cégével, az F1-es technológiák alkalmazása pedig a profi kerékpározásban is lenyűgöző eredményeket hozott. Most erre a sikerre építünk, hogy egy új partnerségre koncentrálhassunk, amely növeli az ismertséget, fokozza az elkötelezettséget, valamint innovatív módon összekapcsolja a kerékpározás és a motorsport rajongóit” – idézték a hivatalos közleményben Christian Horner szavait.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Nem először fog három versenyt rendezni egy évben az Egyesült Államok

Az F1 csütörtök hajnalban bejelentette, hogy 2023-tól Las Vegas is futamot rendez – méghozzá egy szombat estit, helyi idő szerint 22 órai rajttal –, így jövőre az austini Amerikai Nagydíjjal és az idén debütáló Miami Nagydíjjal együtt három viadalra fog sor kerülni az Egyesült Államokban. Nem ez lesz azonban az első ilyen alkalom a Formula-1 történetében: 1982-ben ugyancsak három futamot teljesített a mezőny. Akkor Long Beach, Detroit és ugyancsak Las Vegas (csak épp a Caesars Palace parkolója) volt a három helyszín.

Ezen kívül egyetlen esetet találunk még, amikor egy ország egy szezonon belül három nagydíjat rendezett, ám ehhez szükség volt a koronavírus-járványra is: 2020-ban Monzához csatlakozott a felforgatott naptárban Mugello és Imola is, így Olaszország triplázott abban az idényben.

usa-1982-dppi-f1

Lefotóztuk: Leclerc Monacóban ferrarizgat

Aki egy átlag csütörtöki napon Monacóban jár, azzal akár az is megtörténhet, hogy belefut Charles Leclerc-be. Ez történt a Formula.hu állandó informátorával, Balázzsal is, akinek sikerült kiszúrnia a Ferrari vb-apiránsát. A monacói pilóta előhúzta kedvenc fenevadját, egy Ferrari 488 Pista Spydert, amivel krúzolni vitte barátnőjét, Charlotte-ot. A vörösök menője két forduló után csapattársát 12 ponttal megelőzve áll a bajnoki pontvadászat élén.

Leclerc01

Leclerc02