DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 3. péntek
Egyéb

Hamilton rendszeressé tenné a közös vacsorákat

Soha nem érzett még olyan harmóniát az F1-es versenyzők között, mint a Sebastian Vettel búcsúztatására rendezett közös vacsorán – árulta el az eseményt szervező hétszeres világbajnok.

Szép pillanatot jelentett az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén, amikor a teljes Formula-1-es mezőny összegyűlt csütörtök este, hogy egy közös vacsora keretében búcsúzzanak el a visszavonuló Sebastian Vetteltől. Alexander Albon nemrég már megerősítette, hogy az eseményt Lewis Hamilton szervezte, sőt a számlát is ő fizette (ami koránt sem volt akkora összegű, mint amiről a sajtóban cikkeztek), a hétszeres világbajnok pedig maga is elmondta, miért tartotta fontosnak, hogy összegyűljenek:

hamilton-vacsora-insta-f1-v2



„Úgy gondolom, ez rendkívül fontos volt, ezért kérdeztem meg a társaságot Mexikóban, hogy nyitottak lennének-e egy közös vacsorára, hogy elbúcsúztassuk Sebet” – idézi a Mercedes pilótáját a PlanetF1.com szakportál. „Nem tartottunk ilyen közös vacsorát a 2016-os kínai hétvége óta. A legjobb este volt. Mindenki rengeteget nevetett, nagyszerű történeteket kerültek elő, Seb pedig egy kiváló vezető. Remek beszédet mondott, próbálta igazán átadni az évek során szerzett tapasztalatait, különösen a fiatal srácoknak, hiszen ők jelentik a jövőt.”

„Elkészült az a fotó, és most volt a legnagyobb a harmónia a pilóták között – talán nem az egész történelemben, hiszen láthattunk képeket a múltból, de az utóbbi 15 évben biztosan. Az este után mindenki úgy volt vele, hogy tegyük ezeket rendszeressé. Lehet, hogy éves hagyományt csinálunk ebből itt. Talán még egy másikat is hozzáteszünk” – fogalmazott Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: