DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Két dél-amerikai helyszínnel bővült a TCR Világsorozat versenynaptára

Mint a puzzle darabkái, úgy áll össze a kvázi a WTCR helyébe lépő TCR World Tour 2023-as menetrendje. Eddig a négy európai forduló helyszínei és időpontjai – beleértve a június közepén esedékes hungaroringi futamokat – voltak ismertek, valamint az, hogy a szezon végén a legendás Bathurst is otthont ad egy állomásnak. Most véglegesítették a dél-amerikai versenyeket is: mint az várható volt Marcello Lotti, a TCR jogtulajdonosa korábbi szavai alapján, egy-egy uruguayi és argentin pálya került be a menetrendbe. Előbb az uruguayi El Pinarban található Autódromo Víctor Borrat Fabini versenypálya fogadta a dél-amerikai TCR-sorozathoz csapódó mezőnyt augusztus közepén, majd egy héttel később Argentínába, San Luisban csapnak össze a pilóták – azaz nem a MotoGP-ből és a WTCC-ből is ismert Termas de Rio Hondóban.

Ezzel a tervezett kilencből már hét helyszín ismert a TCR Világsorozat első idényéből: a várakozások szerint ezek mellé még egy ausztrál pálya csatlakozik Bathurst előtt, valamint ha azt a járványügyi korlátozások is lehetővé teszik, akkor Makaó adna otthont az utolsó fordulónak, amire a hagyományos időpontja alapján egy héttel Bathurst után kerül sor.

A TCR Világsorozat várható 2023-as naptára jelenleg:

Április 28-30. Portimao, Portugália
Május 26-28. Spa-Francorchamps, Belgium
Június 9-11. Vallelunga, Olaszország
Június 16-18. Hungaroring, Magyarország
Augusztus 18-20. El Pinar, Uruguay
Augusztus 25-27. San Luis, Argentína
November 3-5. ??? (Ausztrália)
November 10-12. Bathurst, Ausztrália
November 17-19. ??? (Makaó?)

tcr-world-tour-south-america-elpinar

Így nézne ki az 1950-es Brit Nagydíj modern közvetítéssel

Önmagában is lenyűgöző visszanézni a hetven évvel ezelőtt készült felvételeket az első nagydíjról, amit Nagy-Britanniában rendeztek, de a modern grafikákkal, és a manapság megszokott kommentárral feldobott összefoglaló egy igazi kuriózummá változtatja ezt a pár perces videót.

Mercedeses fejes érkezhet az Aston Martin élére

A Financial Times értesülései szerint napokon belül megtörténhet az első váltás az Aston Martin felsővezetésében a Lawrence Stroll-féle befektetés megérkezése óta. A lap úgy tudja, a brit autógyárat 2014 óta elnök-vezérigazgatóként irányító Andy Palmer helyét az a Tobias Moers veheti át, aki 2013 óta a Mercedes sportmárkáját, az AMG-t irányítja. A Mercedes anyavállalata, a Daimler már most is 5 százalékos részesedéssel bír az Astonban, emellett a britek több típusát is ők látják el Mercedes-AMG erőforrásokkal, de ha a fenti csere megtörténik, az akár még szorosabb kapcsolatot is jelenthet a két vállalat között.

aston-martin-logo-1_1

Érzelmes összeállítást készített a Sky Sports Vettelről és a Ferrariról

Regrets, I've had a few - csendül fel Frank Sinatra hangja, miközben Sebastian Vettel örömteli, és kevésbé örömteli ferraris pillanatai pörögnek le az alábbi montázsban. Ez a két és fél perc tökéletesen átadja azt a hangulatot, amit a csapat és a pilóta megosztó kapcsolata szurkolók millióiban ébresztett az utóbbi öt évben.

A Virtuális Monacói Nagydíj leginkább dodzsemezésre hasonlított

Ahogy az várható volt, káoszba fulladt a Formula-1-es Monacói Nagydíj helyett vasárnap este rendezett szimulátoros verseny. A rekordszámú F1-es pilótát felvonultató viadalon az üldözőboly olyan ütközéseket produkált, mint amikor Pistike vérszemet kap a búcsúban felállított dodzsem-pályán. Ez volt a rajt:

Lando Norris bevetődése is toplistás, ő Charles Leclerc öccsét kente fel a falra a harmadik helyért:

Szegény Arthur Leclerc sokat kapott a futamon, nem sokkal később Esteban Gutierez is belé rúgott egyet, ha már arra járt:

Button vagy Rosberg? Egymás mellett a két egyszeres világbajnok teljesítménye

A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal 2009 és 2016 világbajnokának ponttermését vetette össze látványos infografika formájában, végig a 2019-es pontrendszert használva, és csak az első 206 futamokat összevetve (Rosberg ezt követően vonult vissza):

 

Mennyit tudsz a Monacói Nagydíjak történetéről?

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték volna a 2020-as Monacói Nagydíjat, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány. Az idei verseny elmaradt, a legendás viadal azonban így is 90 éves történelemre tekinthet vissza – de vajon mennyire vagy képben vele? Tedd próbára tudásod vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva:

f1-monaco-start-dppi

Újra megnyitott a „Doktor” rendelője: Rossi is megkezdhette a pályaedzéseket

Mi is beszámoltunk róla, hogy néhány olasz motoros már a múlt héten birtokba vette a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának otthont adó misanói pályát, Valentino Rossi azonban amiatt, hogy bár közel fekszik a létesítményhez a szülővárosa, Tavullia, mégis másik régióhoz tartozik, kénytelen volt kihagyni ezt az alkalmat. Azóta viszont tovább enyhültek az intézkedések, így a 25. vb-idényére készülő kilencszeres világbajnok is a Yamaha R1-esének nyergébe pattanhatott az olasz pályán:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back on tarmac Training at the @misanoworldcircuit with the R1 @vr46ridersacademyofficial @camilss

valeyellow46 (@valeyellow46) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a leintés után a futamgyőztes rossz helyre parkolt

Monacóban F1-es futamot nyerni nemcsak annak presztízsértéke vagy csillogó város miatt különleges, hanem azért is, mert a legjobbak szinte együtt ünnepelhetnek a közvetlen közelben leparkolt autójukkal. Ehhez azonban az adrenalinnal túlfűtött pilótáknak észben kell tartaniuk, hogy a levezető kör végén nehogy véletlenül a bokszba hajtsanak, ahogy azt az összes másik pályán megtennék. 2009. május 24-én ezt nézte be a futamgyőztes Jenson Button, akire 78 környi versenyzés után így egy rövid kocogás várt a díjátadó előtt.

Leclerc verseny nélkül is Ferrarival száguldozott Monaco utcáin

Sor került arra a filmforgatásra, amelyről néhány napja mi is beszámoltunk: a nagy port kavaró 1976-os C'etait un Rendezvous címet viselő rövidfilm remake-jét készíti el az eredeti felvétel rendezője, Claude Lelouch. Az új alkotásban pedig Charles Leclerc is szerepet kapott, egy Ferrari SF90 Stradale-t hajtott meg Monte-Carlo utcáin, hogy odaérjen a címben említett randevúra. Íme, egy kis werkvideó a vasárnap reggeli forgatásról, IDE KATTINTVA pedig egy galériát is végiglapozhattok az eseményről:

 

Négy korszak utolsó körei Monacóból

Ez a nap a Monacói GP-k jegyében telik az F1 közösségi csatornáin: az alábbi videóban (amely átkattintás után tekinthető meg!) az 1985-ös, 1992-es, 2001-es és 2019-es versenyek utolsó köreit vethetjük össze.

 

Monaco királyai: 8 pilóta, aki a többiek felett állt a hercegségben

Ma rendezték volna a 2020-as Monacói Nagydíjat, ennek apropóján pedig a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája összeállítást készített azokról a versenyzőkről, akik az átlagnál sokkal jobban szerepeltek a városállam legendás versenyein. Stirling Moss, Lewis Hamilton és persze Ayrton Senna is feltűnik a válogatásban (a videó átkattintás után indul!):

 

Extravagáns sisakkal indul az idei első versenyen Pierre Gasly

Az Alpha Tauri franciája a rajongókkal terveztette meg az idénynyitóra szánt bukóját, s végül ez lett a befutó:

gasly-sisak-1

Így hullottak ki sorban a versenyzők az 1996-os Monacói Nagydíjról

A minap volt az évfordulója a legendás futamnak, amelyen csupán hárman látták meg a kockás zászlót. Az alábbi videó összegyűjtötte az összes kiesést (átkattintás után indul!), de ma délután 15 órától az M4 Sporton teljes egészében vissza lehet nézni a 24 évvel ezelőtti Monte-Carló-i őrületet.

 

Kiss Norbi polgárőrnek állt

Egész pontosan csak tiszteletbeli polgárőrnek, hogy ezzel is segítse a Kompolti Polgárőr Egyesület szándékát a homokfutók beszerzésére – a videóban kétszeres kamionos Európa-bajnokunk Blahó László Heves megyei polgárőrparancsnok beszél ezek jelentőségéről:

 

Ricciardo két éve ivott utoljára a cipőjéből

Immár két éve, hogy az ausztrál pilóta saját győzelmi rituáléjával ünnepelhetett, amikor a 2018-as Monacói Nagydíjon meghibásodott erőforrással elsőként ért célba.

Statisztika: Így nézne ki a 2012-es szezon egyetlen futamként

A Racing Statistics Youtube-oldalnak köszönhetően egy grafikonon kísérhetjük végig a 2012-es világbajnoki év alakulását konstruktőri szempontból.

Felismered, melyik számokat gitározta el Kvjat?

A Toro Rosso pilótája két olyan 1980-as években megjelent szám bevezető riffjébe kezdett bele, amire minden metalkedvelő lába ütemet kezd ütni.

Videó: Ezek voltak a legjobb F1-es debütálások

Legújabb top 10-es listáját a debütáló pilótákról készítette a Formula-1. Mark Webber ötödik helyezése a Minardival, Jean Alesi negyedik helyezése a Tyrell-lel, és Jacques Villeneuve pole-pozíciója a Williamsszel is bekerült a legjobbak közé. A videó átkattintás után indul el.

Fények, kamera, felvétel! Ilyen volt a Ferrari év eleji médianapja

Februárban a csapatok a jövőről mit sem sejtve készültek a 2020-as F1-es szezonra. A Ferrari Sebastian Vettellel és Charles Leclerc-rel gyanútlanul készítette az ilyenkor kötelező fotókat és videókat, miközben a a háttérben már ott munkálkodott a folyamat, ami azóta mindannyiunk életére hatást gyakorol. Milyen távolinak tűnnek ezek a felvételek, pedig alig három hónapja készültek.

Videó: Milyen volt átmenni az Eau-Rouge-on az évek során?

Egy szuper összeállítás készült fedélzeti kamerás felvételekből, amelyek egészen 1987-ig repítenek minket vissza. A belga pálya hangulata szemernyit sem változott.