A Honda szatellit csapata előbb aláírta a hosszabbításról szóló szerződést, mint maga a Honda
https://formula.hu/parc-ferme/27925
Újabb csapat jelentette be hivatalosan, hogy aláírta a Dornával a szerződést, amelynek értelmében további öt évig, azaz 2026 végéig biztosan a MotoGP mezőnyében marad: ezúttal az LCR volt soron ebben. Korábban a gyártók közül a KTM és a Ducati, míg a független istállók közül a Gresini Racing – amely jövő évtől már nem az Aprilia gyári partnere lesz – erősítette meg a maradását, hozzájuk csatlakozott most Lucio Cecchinello alakulata, amely idén két legfrissebb specifikációjú Hondát indít Takaaki Nakagamival és Alex Marquezzel.
Érdekesség, hogy a Honda maga még nem tett hasonló bejelentést az újabb ötéves ciklust illetően, de természetesen az ő maradásuk is biztosra vehető, ahogy az is eléggé valószínű, hogy az LCR is velük folytatja. Várhatóan amúgy az összes további gyártó – a Yamaha, a Suzuki és az Aprilia – esetén is csak formalitás a bejelentés, ahogy igazából a privát csapatok közül is egyedül az Esponsorama/Avintia Racingtől várható, hogy teljes egészében átadja a helyét Valentino Rossi gárdájának, a Sky Racing VR46-nak, amely Luca Marini révén már 2021-ben is jelen lesz az alakulatnál, s amely a hírek szerint vagy a Yamaha, vagy a Suzuki szatellit partnere lehet (előbbi esetén a Petronas SRT válthat Suzukira).
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

50 kört teljesített Hamilton egy szett gumin: Így alakultak a Török Nagydíj bokszkiállásai
https://formula.hu/parc-ferme/27225
A Pirelli infografikájáról leolvasható, hogy sáfárkodott a 10 versenyző az esős (kék) és intermediate (zöld) abroncson. Hamilton győzelmében közreműködött, hogy második csere nélkül 50 kört húzott le az átmeneti abroncson, míg – a pontszerzők közül egyedül a második Perezt leszámítva – mindenki más két cserére voksolt. Verstappen, megforgása miatt kényszerűségből, háromszor is kiállt. Russell és Latifi taktikája elüt a többiekétől, a két Williams köztes gumin kezdett a bokszból.

23 éve nem volt ilyen magasan Kanada, és 7 éve ilyen mélyen a Mercedes szombaton
https://formula.hu/parc-ferme/27223
A "Jordan" negyedik pole-ja, a kanadaiak első pole-ja 23 év óta, egyben pedig a Mercedes hétéves mélypontja. Isztambulban már az időmérő is adott bőven számolgatnivalót.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vegyük át még egyszer: Hogy lehet világbajnok Hamilton a mai futamon?
https://formula.hu/parc-ferme/27224
Ha a brit Valtteri Bottas előtt végez – az időmérő edzésen, ahol hatodik rajtkockát szerzett, három hellyel a finn előtt volt –, biztosan örülhet, egyébként legfeljebb 7 pontot veszíthet csapattársához képest. A lehetséges forgatókönyvek, amelyek esetében Hamilton hétszeres világbajnok a Török Nagydíjon:
Amennyiben Hamilton elsőként ér célba, biztosan világbajnok.
Ha másodikként, akkor Bottas nyerhet, de nem viheti el a finn a leggyorsabb körért járó pluszpontot.
Hamilton 3. vagy 4. helye esetén Bottas legfeljebb másodikként érhet célba.
Ha Hamilton ötödikként zárna, Bottas legfeljebb harmadik lehet. Ha Hamilton ötödik és övé a leggyorsabb kör, akkor másodikként is célba érhet a finn.
Amennyiben Hamilton a hatodik, Bottas legfeljebb harmadikként érhet be és nem lehet övé a leggyorsabb kör.
Ha hetedik lesz Hamilton, Bottas csak negyedik lehet.
Ha Hamilton nyolcadik, akkor Bottas akár negyedik is lehet, ha Hamiltoné a leggyorsabb kör, más esetben Bottas maximum ötödikként érhet célba.
Ha Hamilton kilencedik és Bottas ötödik, a britnek ismét szüksége lesz a leggyorsabb körre, ha Bottas csak hatodik, akkor enélkül is világbajnok Hamilton.
Amennyiben Hamilton tizedik, Bottas legfeljebb hatodik lehet, leggyorsabb kör nélkül.
Ha Hamilton nem szerezne pontot, Bottas nem végezhet a hetedik helynél előrébb – ebben az esetben akár még a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is elviheti a finn.
| Ha Hamilton | Bottas legfeljebb |
| 1. (25 vagy 26 pont) | mindegy |
| 2. (18 vagy 19) | 1. (25) - Bottas nem viheti el a pluszpontot |
| 3. (15 vagy 16) | 2. (18 vagy 19) |
| 4. (12 vagy 13) | 2. (18 vagy 19) |
| 5. (leggyorsabb körrel) (11) | 2. (18) |
| 5. (10) | 3. (15 vagy 16) |
| 6. (8 vagy 9) | 3. (15) - Bottas nem viheti el a pluszpontot |
| 7. (6 vagy 7) | 4. (12 vagy 13) |
| 8. (leggyorsabb kör) (5) | 4. (12) |
| 8. (4) | 5. (10 vagy 11) |
| 9. (leggyorsabb kör) (3) | 5. (10) |
| 9. (2) | 6. (8 vagy 9) |
| 10. (1 vagy 2) | 6. (8) - Bottas nem viheti el a pluszpontot |
| nem szerez pontot | 7. (6 vagy 7) |
Így kell IGAZÁN örülni a pole-nak: bemutatja Lance Stroll
https://formula.hu/parc-ferme/27222
A fölső videón a valószerűtlen pole-pozíciót érő Q3-as kör, az alsóban pedig a kitörő öröm első percei a csapatrádión keresztül.
Így segítette egy rajongó a Renault-t a tévé előtt
https://formula.hu/parc-ferme/27221
A Török Nagydíj időmérőjének vizes pályájával az egész mezőnynek meggyűlt a baja, de a Renault-nak volt egy váratlan külső segítsége: mint az alábbi képekből látszik, egy néző a tévén keresztül, hajszárítóval fújta az aszfaltot a fedélzeti kamerából látható Esteban Ocon előtt, ezzel próbálva eltakarítani a vizet a Renault útjából. Az akcióra még a Q1-ben, az első piros zászló érkezése előtt került sor - így már könnyebben magyarázható, miért Ocon állt a tabella élén azon a ponton.
A csapat állításával pedig nehéz vitatkozni, tényleg a Renault-nak vannak a legelhivatottabb rajongói. Vagy legalábbis ez az egy.
We have the best fans #RSspirit #TurkishGP https://t.co/BZ2Xn6PGtn
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) November 14, 2020
11:10-kor kezdődik a Török Nagydíj, lesz MotoGP és WTCR is - íme a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/27216
Figyeljünk oda, hogy a futam is korán kezdődik Törökországban - mutatjuk a vasárnapi menüt:
09:15 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1 és Sport1, élő)
10:00 - 10:20 MotoGP, Warm-up
11:00 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)
11:10 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
12:20 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)
13:15 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és Sport2, élő)
14:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)
15:15 WTCR, 3. futam (tv: Eurosport 1 és Sport2, élő)

fotó: dppi
Stroll előbb megúszta a pole-időt, most pedig a büntetést is
https://formula.hu/parc-ferme/27220
Volt némi aggódnivalója Lance Strollnak azt követően, hogy meglepő első F1-es pole-pozíciót szerzett a Török Nagydíjon, hiszen a leintést követően vizsgálni kezdték eredményét a versenybírók. Mint kiderült, a kanadainak a Q3-ban volt egy véleményes pillanata, méghozzá kis híján saját csapattársa fogott ki rajta, ugyanis Stroll sárga zászlós jelzés mellett futotta meg azt a kört, ami első rajthelyet ért számára. Az FIA megvizsgálta a helyzetet, és végül felmentette a pilótát mindennemű vétség alól, vagyis megtarthatja a rajtrács legelőkelőbb helyét Max Verstappen előtt.
"Amikor Stroll a 7-es kanyarhoz közeledett, a szektorban szimpla sárga zászló volt érvényben a 11-es autó (Sergio Perez) pályáról való lecsúszása miatt. A telemetria alapján Stroll egyértelműen elemelte a gázt, így érkezett meg a kanyarba, majd akkor kezdett el gyorsítani, amikor már elhagyta az incidens helyszínét. A szektoridőkből ez nem látható egyértelműen, mivel a pálya rohamosan száradt, és minden kör gyorsabb volt az előzőnél" - áll az FIA indoklásában.
Korábban egy másik büntetést viszont kiosztottak, amiben a Racing Point mexikóija szintén érintett volt: Carlos Sainz a Q2-ben feltartotta Perezt, amiért a mclarenes 3 rajthelyes büntetést kapott, így csak a 16. poícióból startol.

Sikerült befogni a kutya csapatrádióját
https://formula.hu/parc-ferme/27219
Bár szerencsére a Török Nagydíj időmérőjének legizgalmasabb eseménye nem a start előtt a pályára betévedő kutya volt, azért az eb sem maradhatott ki a napi F1-es poénkodásból.
Doggo Team Radio #TurkishGP #F1 pic.twitter.com/4uWKNWjvrK
— Matt Amys (@mattamys) November 14, 2020
Három Lynk & Co-pole Aragóniában, Azcona a legjobb „magyar”
https://formula.hu/parc-ferme/27217
A hétvégén rendezik a WTCR szezonzáróját a két héttel ezelőtti fordulónak is otthont adó Motorland Aragon versenypályán. A délelőtti szabadedzést megcsúsztató ködnek az időmérőre már nyoma sem volt, a Hondánál viszont így is borús lehetett a hangulat, ugyanis három autójuk is kiesett a Q1-ben: Tassi Attila csak 14. lett, ráadásul motorcsere miatt az első futamon nem is onnan, hanem a mezőny végéről indulhat, de az ő szempontjukból sokkal rosszabb hír, hogy a vk-összetettért harcoló, az FP2-n műszaki gondokkal sújtott Esteban Guerrieri pedig mindössze a 18. pozícióból, miközben az éllovas Yann Ehrlacher simán továbbjutott (méghozzá az egy pontot is érő ötödik helyen). A magyarok közül ez Michelisz Norbertnek (9. rajthely az első futamra) és Boldizs Bencének (12.) sikerült, ahogy a Zengő Motorsporttal a vk-dobogóért harcoló Mikel Azconának is, aki a harmadik rajthelyével három pontot is begyűjtött, Kismarty-Lechner Gábor ellenben mért kör nélkül az utolsó lett.
A Q2-ben aztán a talpon maradt magyar érdekeltségű autók is elvéreztek: Azcona épp csak lecsúszott a harmadik etapról, így egy ötödik és egy hatodik rajthelyet szerzett a második és harmadik futamra; Michelisz kilencedik lett, ezzel a fordított rajtrácsos második viadalon a második kockából startolhat; Boldizs viszont 11. helyen zárt, így ő ebből a pozícióból vághat neki a második és harmadik versenynek is. A fordított rajtrácsos pole-t a tabellán negyedik helyen álló Yvan Muller vághatta zsebre.
A Q3-ban aztán Santiago Urrutia volt a leggyorsabb, ahogy az első etapban is, így az argentin pilóta két rajtelsőséget is begyűjtött a Lynk & Cóval. Ehrlacher lett mögötte a második, így összesen öt ponttal növelte a fórját Guerrierivel szemben, akinek ezzel már 31 egység a hátránya. Nathanael Berthon, Thed Björk és Jean-Karl Vernay tette teljessé az első öt sorrendjét.

Még nincs vége? Strollt és a fél mezőnyt a stewardokhoz hívták
https://formula.hu/parc-ferme/27218
Jelenése van a versenyfelügyelőknél a pályafutása első pole-pozícióját megszerző Lance Strollnak. A kanadai pilótát a sárga zászlók figyelmen kívül hagyása miatt idézték be - illetve nem csak őt, hanem a fél mezőnyt, Stroll mellett Hamilton, Bottas, Ricciardo, Perez, Norris, Russell, Sainz, Gasly és Magnussen is válaszolni köteles a kérdésekre. Mindez azért érdekes, mert éppen Magnussen fakadt ki arra, hogy a többiek nem vették el a gázt a Q1-ben, amikor lobogtak a sárga zászlók, csak ő - ez alapján viszont Stroll pole-ja is veszélyben lehet, Verstappen pedig lehet, hogy mégis az első rajtkockából indulhat.
FRISSÍTÉS: A döntés értelmében Stroll nem kapott büntetést.

fotó: dppi
Valahol megértjük, hogy miért ezt tweetelte az időmérő után a Racing Point
https://formula.hu/parc-ferme/27215
Igen, nagyjából mi is ennyire találtuk a szavakat Lance Stroll pole-ja után:
WEIUFHJLEWMNFKLNEWKLFMLEWNLFCMELQW;NCLKWENCKLNEQKLCMEKLQNKLCMEQWLHNFOPQEM;OFVNLQEM;OVNWERIOJVCORWNIOVJWEO;JFOP3QPOFHIOPE4NWOIUGFH24POIENVOIWERNOPFJ2490JWEGFOP4HJ2EOPFJ2H4WJOPGFJ24OPIWFJOE;SJFIOVWEJPOFGH9P24JWGOIEFHEOJFOP924JP[WGFJ0P249JWPGOFJ24HPOWEJGFOPJ249WJFPO2J4WEO;GJWOP4IRJG
— BWT Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) November 14, 2020
Lassan könnyebb lesz felsorolni azokat, akiket nem hoztak szóba az utolsó szabad MotoGP-üléssel
https://formula.hu/parc-ferme/27214
Már csak az Aprilia Andrea Iannone végleges, négyéves doppingeltiltása miatt üresen maradó második motorja nem talált gazdára a MotoGP 2021-es rajtrácsán. Ennek megfelelően pedig már egy egész listányi versenyző neve felmerült Aleix Espargaro potenciál csapattársaként. Közülük Cal Crutchlow kiírta magát azzal, hogy a minap megerősítették, hogy a Yamaha tesztmotorosa lesz, míg Andrea Dovizioso néhány napja bejelentette, hogy nem szeretne elköteleződni egyetlen gyártó irányába sem, így kihagyja a 2021-es évadot (állítólag egyébként az Aprilia nála szóba sem jött opcióként).
Rajtuk kívül ott van a kalapban még Jorge Lorenzo, akit elsősorban tesztmotorosként hoztak szóba a noalei gyártóval. Az Avintia Ducatitól Luca Marini és Enea Bastianini érkezése miatt távozni kényszerülő Tito Rabat maga is elismerte, hogy kopogtatnak az Aprilia ajtaján. Emellett a sajtóban felmerült már Marco Bezzecchi neve, a Moto2-ben futamgyőzelmeket villantó olasz ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerződése van 2021-re is a Sky Racing VR46 csapatával – igaz, láthattuk az előző években, hogy ez mennyit ér a MotoGP-ben…
Legújabban pedig Chaz Davies neve került elő (a képen is ő szerepel): a Superbike-világbajnokságon év végi ezüstöket szerző brit jövőre már nem lesz a Ducati gyári alakulatának tagja, így ott legfeljebb már csak szatellit gépre ülhetne fel, éppen ezért állítólag ő is bejelentkezett az Aprilia üléséért. Davies még az előző évtized első felében szerepelt évekig a gyorsaságimotoros-vb kisebb kategóriáiban, de néhány verseny erejéig a MotoGP-ben is megfordult már. A BikeSportNews.com szerint az esélyeit növelheti, hogy állítólag a briteknél a tv-s jogokat birtokló BT Sporttal kötött szerződésben feltételként szerepel, hogy kell lennie egy brit versenyzőnek a rajtrácson – márpedig Crutchlow távozása miatt pillanatnyilag ez nem valósulna meg. Igaz, még akár az is megtörténhet, hogy a hivatalosan továbbra is éppen az Aprilia tesztmotorosaként tevékenykedő, az utolsó három versenyre viszont a nagydíjhétvégéken lecserélt Bradley Smith révén fog ez teljesülni. A sor tehát igencsak hosszú az utolsó elérhető MotoGP-s ülést illetően…

A Mercedes rendesen beoltotta Twitteren a Ferrarit
https://formula.hu/parc-ferme/27212
A Mercedes posztolt egy fotót Lewis Hamiltonról, ami alá jött egy komment, hogy vigyázat, mert a fotón látszik a Ferrari kamionja a pilóta mögött, úgyhogy óvatosan - erre jött a Mercedes válasza, hogy ugyan minek, hiszen a Ferrari mindig Hamilton mögött van...

Vettel vagy Leclerc tud gyorsabban rossz választ adni a kvízkérdésekre?
https://formula.hu/parc-ferme/27211
Folytatódott a Ferrari sorozata: ezúttal Sebastian Vettel és Charles Leclerc, valamint a mérnökeik olyan játékot játszottak, ahol direkt a rossz választ kellett bemondaniuk a kérdésre. Mint az kiderült, egyik versenyző agya sem állt rá azonnal a feladatra – például arra a kérdésre, hogy sót vagy cukrot nem tesznek a tiramisuba, itt a cukor a helyes válasz…
Hat F1-es pilóta is új váltót kapott a hétvégére
https://formula.hu/parc-ferme/27209
Max Verstappen, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, George Russell és Antonio Giovinazzi esetében is új sebességváltót szereltek be a csapatok a Török Nagydíjra - érdekes, hogy ilyen "tömeges" váltócserét láthatunk, ez azért nem számít megszokottnak. Ugyanakkor a hat pilóta egyike sem kap emiatt büntetést, mindannyian az engedélyezett mennyiségen belül vannak, egyébként pedig közülük csak Giovinazzi ért célba a legutóbbi futamon, Imolában.

fotó: dppi
Utcai autók próbálták felgumizni a török pályát
https://formula.hu/parc-ferme/27213
A rendkívül csúszós aszfalt teljesen új kihívás elé állította a pilótákat pénteken, úgyhogy este néhány utcai autó próbált javítani a helyzeten...
Slippery track? No problem...... #TurkishGP pic.twitter.com/kVoJaYDDkl
— LeeMathurin (@LeeMathurin1) November 13, 2020
10:00-tól szabadedzés, 13:00-tól időmérő - itt a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/27210
Figyelem, továbbra is a megszokott menetrendtől eltérő programot követ a Török Nagydíj hétvégéje - íme a szombati események:
Szombat (november 14.)
09:30 - 10:15 WTCR, 1. szabadedzés
10:00 - 11:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
10:55 - 11:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
12:00 - 12:30 WTCR, 2. szabadedzés
12:00 - 20:00 WEC, Bahreini 8 órás futam (tv: Eurosport 2, 11:45-14:00 és 18:30-, élő)
13:00 - 14:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
14:10 - 14:40 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
14:50 - 15:30 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)
15:00 - 16:00 WTCR, Időmérő (tv: Eurosport 1 és Sport2, élő)

fotó: dppi
Frissen-ropogósan a nyomdából: megérkeztek a 2021-es F1-es falinaptárak!
https://formula.hu/parc-ferme/27208
Idén is készültünk Formula-1-es falinaptárral, amelyben a csodálatos autófotók mellett ezúttal végleges jövő évi versenynaptár híján a világbajnokok születésnapjait tüntettük fel. Hozzánk már megérkezett a szállítmány, ti pedig részleteket erről és a rendelésről is IDE vagy a képre kattintva találtok!
A sokszínűséget hirdeti Sebastian Vettel isztambuli sisakfestése
https://formula.hu/parc-ferme/27207
Megszokhattuk már, hogy a német szeret egyedi bukódizájnokkal előrukkolni, most pedig egy nemes üzenetet – „Együtt egyként” szabad fordításban a felirat, ami a tetején látható – hirdet a Török Nagydíjon használt festésével:
LOVE this
— Formula 1 (@F1) November 13, 2020
Seb's special diversity-themed helmet for this weekend's Turkish Grand Prix#TurkishGP #F1 pic.twitter.com/KdFvSKkhJO
Különleges piacra tört be a Formula–1!
https://formula.hu/parc-ferme/27206
Legutóbbi podcastadásunkat elsősorban a 2021-es és az ideális versenynaptár kivesézésének szenteltük, de a műsor elején F1-hez kapcsolóan kiderült az is, mitől illatozott Mészáros Sándor kollégánk! A vonatkozó részt 1:09-től hallgathatjátok:
