Steward
Strommer Benjamin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 2. csütörtök

Mosógépmotort szereltek a versenyautóba, működik

A biztonság kedvéért azért megnéztük, teljesen véletlenül nem április 1-jén töltötték-e fel ezt a videót, de nem: a korábban a WTCC-ben is szereplő, hongkongi illetőségű Craft-Bamboo Racing tényleg megépített egy formulaautót, amelybe a Haier nevű mosgépgyártó cég motorját szerelte. Az alábbi videó bemutatja, hogyan született meg a két vállalat különös partnerségének gyermeke. 

A hatóságok figyelmeztetik a briteket: senki ne merjen Silverstone-ba menni

A hatóságok figyelmeztették a brit Formula-1-es szurkolókat, hogy maradjanak távol Silverstone-tól, amikor oda látogat majd a mezőny augusztusban - felhívták a figyelmet arra is, hogy a tömeg miatt veszélybe kerülhetnek a futamok. A helyi hatóságok közleményben tudatták, hogy nagyon szigorú szabályok lesznek életben és bármilyen kontroll nélküli tömeg veszélyezteti a két brit futamot, sőt, ha ott bármilyen incidens történik, az az egész F1-es szezont is. A rendőrség mellé állt a Brit Nagydíj főnöke, Stuart Pringle is, ő is ugyanezt kérte a szurkolóktól.

silv

fotó: dppi

Nem tud versenyre utazni a Formula-E kínai pilótája

Kénytelen kihagyni a Formula-E 2019/2020-as szezonjának utolsó hat futamát Ma Csing-hua a világjárvány következtében bevezetett utazási korlátozások miatt. A pilótának augusztus elején a németországi Berlinben kellene megjelennie az elektromos formulaautós széria rendhagyó szezonzáróján, ám Kínából ez jelenleg vállalhatatlan feladat. Ma - és a szintén kínai hátterű csapatának érintett tagjai - így kénytelenek otthonról végignézni az utolsó versenyeket. A pilóta helyettesét későb jelentik be.

ma-20191

Fotó: DPPI

Hamilton büszke a Mercedesre a dizájnváltás miatt

Ahogy arról beszámoltunk, a Mercedes megváltoztatta az idei évre szánt autófestését a Black Lives Matter mozgalom jegyében - Lewis Hamiltonnak tetszik ez a változtatás. "Büszke vagyok a csapatra, hogy nyitott szemmel jár a rasszimus és a diszkrimináció komoly problémáját illetően" - írta közösségi oldalán a világbajnok. Hozzátette, hogy a Mercedes erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy szebb legyen a jövő és ez a gyártó számára is egy új éra kezdetét jelenti.

"Sok dolgunk van, de hiszem, hogy együtt megváltoztathatjuk ezt a sportot" - írta a pilóta.

 

Kétségtelenül Giovinazzi az olasz tripla leglelkesebb támogatója

Továbbra is csak a 2020-as versenynaptár első nyolc fordulója ismert – a hírek szerint már a héten megérkezhet a folytatás –, és a lehetséges forgatókönyvek között szerepel, hogy Európán kívüli kieső helyszínek pótlására három nagydíjat is tartanak Olaszországban: Monzában, Mugellóban és Imolában. Érthető, hogy a mezőny egyetlen olaszát, Antonio Giovinazzit lelkesítik a tervek.

„Nagy örömmel hallom ezt a hírt, mert háromszor versenyezni Olaszországban olyan lehetőség lenne, ami valószínűleg soha többet nem adatna meg nekem. Én lennék az első olasz, akivel egy évben ez megtörténhetne. Biztosat persze még nem tudunk, de nagy támogatója vagyok” – idézi Giovinazzit a Motorsport.com.

„Három fantasztikus pályáról van szó: Monzában természetesen nagy rutinom van, tavaly itt teljesítettem az első Olasz GP-m. Mugello az új F1-es autókkal hihetetlen lenne, főleg kvalifikációs körön. Imolának pedig óriási a történelme, nagyon gyors és szűk pálya. Mind a három helyszínen versenyezni akarok, mert fantasztikus és izgalmas pályák. Sajnos mégsem lenne ugyanaz, mint a tavalyi verseny, mert sajnos az emberek, akik számomra fontosak, nem lennének ott, hiányozna a tifosi” – mondta Giovinazzi, aki néhány héttel ezelőtt, a karantén alatt a Formula Podcastben is szerepelt vendégként.

Megvan Vettel idei sisakfestése, mutatjuk

Egyszerű, de nagyszerű - hogy tetszik?

 

Latifi ehető Williamst kapott születésnapjára

Az F1-es csapat újonc pilótája hétfőn töltötte be a huszonötödik életévét, ennek örömére stílszerűen egy kék-fehér formulaautóval díszített tortát kapott. Innen is boldog születésnapot neki.

Elkészült a 2020-as F1-es szezon főcíme

A hétvégi szezonnyitó alkalmából a Formula-1 ma bemutatta a 2020-as idény főcímét. Némileg módosítottak a jól ismert zenén, valamint a háttérben most már a különböző korszakok ikonikus jelenetei pörögnek, miközben bemutatják a mezőny húsz pilótáját.

Ez volt az eddigi leggyorsabb kör Spielbergben

Végre ismét eljött az ideje annak, hogy a világjárvány és a kényszerszünet hatásai helyett autókról és sebességről beszélgessünk. Ennek örömére a Ferrari előásta a Red Bull Ringen valaha teljesített leggyorsabb kört, amit Charles Leclerc a tavalyi Osztrák Nagydíj időmérőjén rakott össze. A teljesítménye pole-pozíciót ért.

Tassi az első duplázó a virtuális WTCR-ben

Már a második szimulátoros szériáját futja a Túraautó-világkupa, amelyben ezúttal csak profi pilóták vehetnek részt. A hétvégén került sor a harmadik fordulóra a Slovakia Ring online változatán, ahol a második versenyt a salzburgringi nyitányon is már egy győzelmet szerző Tassi Attila nyerte. A hondás pilóta ezen kívül egy ötödik helyet gyűjtött még be, míg Michelisz Norbert egy negyedik és egy ötödik, Boldizs Bence pedig két kilencedik helyezéssel gazdagodott. Az alábbiakban a teljes versenyeket visszanézheted:

Újrahasznosította három és fél hónappal ezelőtti posztját a McLaren

Végre elérkezett az F1-es szezonnyitó hete, így a közösségi médiát elárasztották a csapatok ezzel foglalkozó bejegyzései. A McLarennek azonban eszébe jutott, hogy tartottunk már itt egyszer idén a tragikomikus-szánalmas módon az utolsó pillanatban lefújt Ausztrál Nagydíj előtt, így a wokingiak előkeresték akkori tweetjüket, és csupán két betű törlésével (milyen jó, ha két ország neve ennyire hasonlít!) újrahasznosították azt:

 

Újra magyar csapatban az Európa-bajnok: Kiss Norbert a váltásról

A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert járt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén, ahol visszatekintett a Mercedes márkával töltött elmúlt négy évre – amely során sajnos nem teljesültek a kezdeti remények – egyben előre is tekintett: az új magyar formáció, a Révész Truck Racing Team színeiben, ismét MAN-nal vág neki a 2020-as szezonnak.

Az AFM Motorsporthíradó teljes júliusi adása is visszanézhető itt:

Montoya őzétől a Mercedesek ütközéséig – az Osztrák GP legemlékezetesebb pillanatai

Ráfordultunk a spielbergi évadnyitó hetére, így az F1 YouTube-csatornája az Osztrák Nagydíjak legérdekesebb momentumaiból készített top 10-es válogatást (a videó átkattintás után indul!):

 

Ki a legnagyobb kieséskapitány az F1-ben?

A Racing Statistics legújabb videója az 50 legtöbb kieséssel rendelkező F1-es versenyző nem túl nagy presztízsértékű listáját mutatja be. Persze akinek hosszúra nyúlt a karrierje, óhatatlanul is felkerült a listára, és ez még nem jelenti azt, hogy az átlagnál sűrűbben állt volna meg alatta az autó.  

Alpha Tauri: Ezt a videót még Barcelonában csináltuk, maradhat?

Lassan már olyan régiek a felvételek, hogy komoly eszmei értékkel is bírnak, de hát ebből kell gazdálkodni. Még a március elején véget érő teszten készítettek szezonbeharangozó videót az Alpha Taurinál, és ők sem gondolták volna, hogy még június legvégén is aktuális lesz.

Itt vajon a krioterápiás kamra hűti Raikkönent, vagy fordítva?

Amikor a fagyosat a fagyossal párosítjuk, szinergetikus hatásuk felerősíti egymást, és egészen -119 °C-ig csökken a hőmérséklet.

105938728_2676138312654991_1010294160209285619_n

Perez: Nekem az lesz a szabadság, hogy végre két hétig nem leszek otthon

Lassan megpróbál visszatérni a régi kerékvágásba az F1, így a Racing Point összehozta egy videochatre két versenyzőjét, hogy kiderüljön, megismerik-e még egymást. Lance Stroll bozontos frizurát növesztett, amit viccelődve azzal indokolt, hogy egyetlen borbély sem volt nyitva a közelében. Sergio Perez pedig bevallotta, a kelleténél később, csak egy hónappal ezelőtt kezdtett el újra edzeni, mert arra számított, hogy még későbbre tolódik a szezonkezdet, és több ideje marad a felkészülésre. Az időt így főként kikapcsolódással töltötte a családja körében, de azért hozzátette: "Most már muszáj versenyeznem, számomra az lesz az igazi szabadság, hogy két hétig távol leszek az otthontól!"

Libabőröztető audiovizuális élményt nyújt az új F1-es intro

Ez nem a főcímdalos nyitóvideó, hanem az F1 új, #WeRaceAsOne kampányához készült darab, egy igazi művészeti alkotás. Egyelőre nem tudni, fel fog-e tűnni a televízió képernyőjén a hétvégék során, de mi végtelen mennyiségben tudnánk fogyasztani.

Videó: Így teszteltek a MotoGP-sek Misanóban

Bár két héttel később kezdődik a koronavírus-járvány miatt megcsúszott szezonjuk, mint az F1-nek, már a MotoGP gyártói is munkába lendültek: a héten a két versenynek is otthont adó misanói pályán körözött a Ducati, a Suzuki, a KTM és az Aprilia csapata (utóbbi két márkát a kedvezmények révén a „rendes” versenyzőik segítették, míg előbbi kettő esetén a tesztmotorosok kaptak lehetőséget). Íme, egy rövid mozgóképes összefoglaló a privát gyakorlásról, amelyen a nem hivatalosan időmérések szerint Michele Pirro kiváló köridővel bizonyult a leggyorsabbnak a Ducati nyergében:

 

Hogy mi köti össze Baumgartner Zsoltot, a Hősök terét és a Queen dobosát?

Hát Eddie Jordan! Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége nem akármilyen sztorikat osztott meg velünk – hallgassátok csak:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Te is szeretnél egy Alonsót, aki megsétáltatja a kutyád?

Minimális számban fordulhatott csak elő a Formula-1 történetében, hogy egy rajongó hazavitette magával kedvenc versenyzőjét (talán csak James Huntnak voltak ilyen sztorijai), alternatívaként azonban a szerencsések már annak is örülnek, hogy szert tehettek kedvenc versenyzőjük kartonmásolatára. Így él együtt egy McLaren-rajongó hölgy már jó ideje a Ferrari-szerelésű Fernando Alonsóval, aki, mint most bemutatta, igencsak otthonosan mozog már a lakásban, kivéve a részét a házimunkából is.  

Itt éppen reggelit készít:

EbYW_jNWsAAzSrY

 Itt vécézni igyekszik:

EbYXA1mWoAAqKwB

 Füvet nyír:

EbYW9nTXsAAKRyd

 Kukkolja a szomszédot:

EbYXBboXQAAVIT7

 Kutyát sétáltat:

EbYXAKSWkAIZ0Ev

 Majd egy fárasztó nap végén megpihen.

EbYXB8NXgAExDSW

Jobb is, hogy végre kezdődik a szezon, mert egyre többeknek megy agyára a hosszú kényszerszünet.

Olvastad már?