DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen levadászta Hamiltont a kínai F1-es sprinten

Csak a negyedik helyről indult, de így is fölényesen nyerte a sanghaji sprintet a világbajnok. Norris rontott a rajt után, Hamilton és Perez a dobogón.

Az új lebonyolításnak köszönhetően helyi idő szerint szombat késő délelőtt, magyar idő szerint hajnalban startolt el a 2024-es Formula-1-es szezon első sprintversenye a Kínai Nagydíjon. A pénteki kaotikusan-esősen záruló sprintidőmérő után Lando Norris vághatott neki a pole-ból a 19 körös távnak, a mellőle startoló Lewis Hamilton azonban jobban rugaszkodott el, és bár próbált a mclarenes mellette maradni az első kanyarban, megcsúszott, így sok pozíciót veszített.

f1-hamilton-mercedes-kina-sprint



Ezzel Hamilton ragadta magához a vezetést, mögötte Fernando Alonso és Max Verstappen következett, utóbbit azonban a hátsó egyenesben támadta Carlos Sainz – sikertelenül. A regnáló világbajnok eleinte amúgy nem találta a tempót, Hamilton és Alonso is minimálisan meglépett a hollandtól. Négyük mögött amúgy Sergio Perez, Charles Leclerc, Norris, Oscar Piastri, Guanyu Zhou és az egyedüliként lágy gumikon induló George Russell haladt.

A táv harmadához érve aztán magára talált Verstappen, utolérte és megelőzte Alonsót a második helyért. Ekkor szűk két másodperccel vezetett előtte Hamilton, aki azonban hibázott a hátsó egyenes végén, így hamar megközelítette őt a Red Bull, a címvédő pedig a féltávnál egy könnyed előzéssel át is tudta venni a vezetést a Mercedestől.

f1-verstappen-redbull-sanghaj-sprint

Verstappen innentől kezdve vissza sem nézett, pillanatok alatt ellépett a többiektől, és végül nagy fölénnyel húzta be a sanghaji sprintgyőzelmet. Hamilton is simán bejött másodiknak, Alonso mögött azonban komoly boly alakult ki a két Ferrarival és a közéjük szorult Perezzel.

Közöttük óriási csata is alakult ki az utolsó körökben: Sainz támadta Alonsót, aki azonban keményen védekezett – ezt pedig Perez használta ki remekül, mindkét spanyol mellett elment és feljött harmadiknak. Sainz viszont újra támadott, s ekkor már lenyomta Alonsót, akit aztán ráadásul Leclerc is elkapott. Az Aston Martin defektet is kapott a csata során, így kiállni kényszerült a bokszba, a Ferrarik viszont egymásnak estek, Leclerc meg is előzte a negyedik helyért Sainzt. A befutóig már nem is változott a sorrend, míg a pontszerzők sorrendjét Norris, Piastri és Russell tette teljessé, kiszorítva onnan Zhout és Magnussent.

A program itthoni idő szerint 9 órakor folytatódik az időmérővel.

A sprint végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT  
2. Lewis Hamilton Mercedes 13.043
3. Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 15.258
4. Charles Leclerc Ferrari 17.486
5. Carlos Sainz Ferrari 20.696
6. Lando Norris McLaren/Mercedes 22.088
7. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 24.713
8. George Russell Mercedes 25.696
9. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 31.951
10. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 37.398
11. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 37.840
12. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 38.295
13. Esteban Ocon Alpine/Renault 39.841
14. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 40.299
15. Pierre Gasly Alpine/Renault 40.838
16. Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT 41.870
17. Alexander Albon Williams/Mercedes 42.998
18. Logan Sargeant Williams/Mercedes 46.352
19. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 49.630
  Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: