Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 19. szerda

Ennyiből megvan, hogy ez melyik pálya?

A Renault tette közzé a "hangot" és a kormányt - várjuk a megfejtéseket!

 

Stoffel Vandoorne-nak bejött a WEC-re váltás

A Formula-1-ből kiszorult belga előbb a Formula-E-ben helyezkedett el, ahol korlátozott sikereket ugyan elért – egy dobogót és egy pole-pozíciót –, de inkább csalódást keltő szezont teljesít.

A 2018/19-es WEC-szezon két utolsó versenyére, a spái 6 órásra és a Le Mans-i 24 órásra az SMP Racing LMP1-es csapatához csatlakozott, Jenson Button helyére, orosz csapattársaival, Vitalij Petrovval és Mihail Aljosinnal pedig mindkét alkalommal harmadik helyen értek célba. A Le Mans-i bronz ráadásul egy kisebb futamgyőzelemmel ér fel, hiszen a két Toyota befogására az SMP-nek nem volt esélye. (Spában az egyik Toyota kiesett és egy Rebellion végzett Vandoorne-ék előtt.)

A belga már most ígéretet tett rá, hogy a következő szezonban újra versenyezni fog Le Mans-ban.

Grosjean bepillantást engedett az irodájába

A francia F1-es pilóta a Haas "fülkéjéről" osztott meg egy képet a közösségi oldalán azzal a kommenttel, hogy "nem rossz munkahely":

pf3_15

Hamilton gratulált az NBA-bajnoknak

A héten véget ért az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) bajnoki döntője, mely során a Toronto Raptors 4-2-re megverte a Golden State Warriorst, ezzel története első NBA-bajnoki címét nyerte, egyúttal Kanada első NBA-bajnoka lett. A csapatnak Lewis Hamilton is gratulált, ami nem túl meglepő, hiszen azt tudhatjuk, hogy jó pár sportágat követ és jó pár élsportolóval remek viszonyt ápol. "Óriási gratuláció a Raptorsnak az első NBA-bajnoki címe megszerzéséhez. Micsoda harc volt, egyike a legizgalmasabb szezonoknak. Büszke vagyok, hogy látom, ahogy történelmet írnak. Élvezzétek a pillanatot" - írta.

A kommentelők viszont rögtön kikezdték: a Warriors több kulcsjátékosát is elvesztette sérülés miatt, sokak szerint csak ezért nyert a Raptors, a poszt alatt pedig jöttek is olyan hozzászólások, melyek szerint "csak azért nyert a Toronto, mert a GSW ötmásodperces büntetést kapott" - utalva Hamilton kanadai győzelmére...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Huge congrats to the @raptors on winning their first NBA title. What a fight it was, one of the most exciting seasons. Proud to see people making history. Enjoy this moment #toronto #6

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Carlos Sainz a vízen kevésbé érzi magát otthonosan, mint a versenypályán

Legalábbis ebből a videóból úgy tűnik:

 

Magyar sportbírókkal találkozott Le Mans-ban az MNASZ elnöke

"Jean Todt FIA elnök meghívásának eleget téve van szerencsém ellátogatni a Le Mans 24 órás futamra. Szinte már természetes, hogy itt is, mint a világ majd minden kiemelkedő eseményén, vannak magyar sportbírók! Örülök, hogy találkozhattam velük, és büszke vagyok a munkájukra! Nekik kitartást a hétvégére és sok szerencsét, nekünk pedig jó szórakozást a világ egyik legnagyobb versenyéhez! #aludjmáskor" - posztolta az alábbi képhez Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

kép_2

 

Ricciardo és Hülkenberg egy Twingóval kóborolt Párizsban

 A két F1-es pilóta azt a feladatot kapta, hogy GPS nélkül, egy nyomtatott térkép segítségével autózzon el a megadott helyre Párizs belvárosában. Miközben Nico Hülkenberg vezetett, addig Daniel Ricciardo sorra lövöldözte a poénokat.

Tudtátok, mekkora káoszt okozott első bevetése során a biztonsági autó?

Egészen az 1973-as Kanadai Nagydíjig kell visszakeresnünk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mikor alkalmaztak először biztonsági autót egy Formula-1-es versenyen. A 46 évvel ezelőtti alkalommal egy citromsárga Porsche 914-es hajtott a pályára, ami a bokszkiállások és az ezzel összekavarodó sorrend miatt akkora kavarodást okozott, hogy a versenyirányítás a leintést követően órákig nyomozott a győztes kiléte után. A safety car ezt követően még hosszú ideig, egészen 1993-ig nem vált rendszeres eszközzé a biztonság növelésében.

 

Ma 13 órakor Ralihíradó a FIX TV-n

Változott a szokásos időpont: június 16-án, vasárnap 13 órakor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója a FIX TV-n, így a nézők már a múlt heti Székesfehérvár Raliról készült összeállítást is láthatják. Ezen kívül a WRC és ERC történéseivel is foglalkozik az adás, stúdióvendégként pedig Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok forgalmazója érkezik.

Szó szerint elolvadt a McLaren felfüggesztése a Kanadai Nagydíjon

Fény derült arra, pontosan mi okozta Lando Norris múlt hétvégi rejtélyes kiesését a montreali Formula-1-es futamon. A McLarenen egy hátrafelé néző kamera képén látszik a legjobban, hogy a jobb hátsó kerék túlhevült féke megolvasztotta a lengőkart, ami így nem bírt a terheléssel. Ilyenkor bánjuk, hogy az utóbbi években nem használnak hőkamerát a közvetítések során!

Így nézett ki a tavalyi pole-pozíciós kör a Paul Ricardon

 Egy hét múlva Franciaországba látogat az F1 mezőnye, ahol tavaly Lewis Hamilton 1:30.029-es kört futva szerezte meg az első rajtkockát csapattársa, Valtteri Bottas és a ferraris Sebastian Vettel előtt. Íme a referencia jövő szombatra:

Lemaradtál a Le Mans-i 24 órás rajtjáról?

Semmi probléma, alább azonnal vissza is nézheted az első másodperceket. Ha pedig ezzel végeztél, szöveges közvetítésünknek köszönhetően azt is átolvashatod, mi történt a verseny további szakaszában.

Le Mans: Felfüggesztett büntetéssel rajtol az időmérő győztese

A japán márka 7-es számú autója még a Le Mans-i viadal szerda esti időmérőjén keveredett szokatlan balesetbe (erről részletesebben itt), amit követően Mike Conwayt, a Toyota pilótáját találták hibásnak, mivel nem lassított le kellőképpen a sárga zászlós szakaszon. A brit egy három perces felfüggesztett stop & go büntetést hozott magára, ami vasárnap délutánig minden egyes etapja során ott fog lebegni a feje felett.

toyota-conway-lemans-20191

"Különösen óvatosnak kell lennem, különben a büntetés miatt körhátrányba kerülhetek. A lassú zónákban és a sárga zászlók [és ledfalak] alatt egyébként is vigyázni kell. Éjszaka különösen világosak, így visszatükröződést is okozhatnak" - magyarázta Conway, aki társaival, Jose Maria Lopezzel és Kamui Kobayashival a pole-ból várja a 24 órás összecsapást.

Leégett a csarnok, támogatást szeretne a magyar ralikrosszos

Egy zárlat következtében csütörtökön leégett egy, a Vaskó Dominik tulajdonát képező üzemcsarnok. Ezzel veszélybe került a magyar fiatal versenyeztetése, aki a közösségi médián kéri szurkolóit, támogassák a romok eltakarítását és az újjáépítést. Részletek ebben a Facebook-bejegyzésben.

vaskodominik-rx-raktar

Rendhagyó módon most hétvégén lesz az AFM Ralihíradó

Változott a szokásos időpont: június 16-án, vasárnap 13 órakor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója a FIX TV-n, így a nézők már a múlt heti Székesfehérvár Raliról készült összeállítást is láthatják. Ezen kívül a WRC és ERC történéseivel is foglalkozik az adás, stúdióvendégként pedig Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok forgalmazója érkezik.

Példaképére, Ratzenbergerre emlékezik Le Mans-ban a honfitárs

A DTM-ből ismert, Le Mans-i 24 óráson BMW gyári pilótájaként rajthoz álló Philipp Eng a 25 évvel ezelőtt, tragikus imolai Formula-1-es hétvégén elhunyt honfitárs, Roland Ratzenberger sisakfestésével versenyez.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy megemlékezhetek Roland Ratzenbergerről ezen hétvégén Le Mans-ban azzal, hogy a sisakjának dizájnját használom. Roland szerepmodell számomra: keményen küzdött pályafutása során, a Formula-1-hez vezető úton. Szomorú, hogy a világ 25 évvel ezelőtt, Imolában elveszítette őt” – posztolta a közösségi médiába Eng.

Kapcsolódási pont, hogy az osztrák Ratzenberger számos alkalommal rajthoz állt Le Mans-ban: 1993-ben társaival megnyerte a C2-es kategóriát abszolút ötödik helyezettként.

Visszatér a hazai ralimezőnybe a többszörös bajnok, megvan a korábbiaktól eltérő veszprémi versenykiírás

Örömhír a ralirajongók számára, hogy a soron következő Veszprém Ralin újra versenyautóba ül a háromszoros magyar bajnok Benik Balázs. Az aktív versenyzéstől már régen visszavonult pilóta 2015-ben és 2017-ben is rajthoz állt a veszprémi futamon és idén ugyanígy tesz, méghozzá az Eurosol Racing Team Skoda Fabia R5-ösével. Benik Balázs a duen.hu-nak beszélt minderről, az interjú erre a linkre kattintva megtekinhető!

Egyúttal megnézhetjük a Veszprém Rali versenykiírását is, ami eltér a megszokott programtól - egyetlen napra zsugorodik össze a futam. A kiírás erre a linkre kattintva megtekinthető!

benik-2017-veszprem-rali-3

fotó: DuEn

Indul a Le Mans, pályán a MotoGP mezőnye - íme a szombati program

Szombat

9:00-9:45 Le Mans, bemelegítés

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00- Le Mans-i 24 órás futam kezdete (Eurosport 1, végig, mind a 24 óra élőben)

02519002_660

fotó: dppi

A Toyota és az Aston Martin bejelentkezett a WEC 2020/21-es szezonjára

A 2019-es Le Mans-i 24 órás hetének péntekén a Hosszútávú Világbajnokság, a WEC bejelentette, hogy a 2020/21-es szezontól az LMP1-es csúcskategóriát új géposztály váltja fel, amelyben a prototípusok mellett utcai hiperautók versenyre specializált verziói is részt vehetnek.

Két gyártó azonnal jelezte részvételi szándékát, és versenygépeiket is bemutatták. Az LMP1-et jelenleg egyedüli gyári formációként uraló Toyota a GR Super Sport alapjaira fejleszt egy hibrid prototípust, amely jelenleg tervezési fázisában tart.

A jelenleg GT osztályban érdekelt Aston Martin szintén a rajtrácson lesz hiperautójával egy év múlva: a brit márka utcai szörnyetege, az Adrian Newey által tervezett Valkyrie átalakított verziójával áll rajthoz. Andy Palmer, az Aston Martin elnöke 6,5 literes, V12-es szívómotort ígért.

Giovinazzi tavaly nem is versenyzett, mégis Bandini-trófeát kap érte

Ez már megint az évnek az a szakasza, amikor az olaszországi Brisighellában átadják egy F1-es személyiségnek a versenybalesetben elhunyt korábbi Ferrari-pilótáról, Lorenzo Bandiniről elnevezett díjat. Az 1992 óta létező trófea különlegessége, hogy élete során mindenki csak egyszer kaphatja meg, és általában az F1 versenyzőinek ítélik oda, noha párszor tettek kivételt, és ebben az évtizedben átvehette azt már a Mercedes, a Ferrari, valamint Piero Ferrari is.

A nyár elején átadott Bandini-díj mindig az előző évben mutatott kimagasló teljesítményt jutalmazza, ez pedig igen furcsa helyzetet teremt ezúttal, hiszen az idei kiválasztott, az Alfa Romeónál versenyző Antonio Giovinazzi tavaly tesztpilótaként töltötte az évét: párszor beülhetett a Ferrariba, valamint hat F1-es hétvégén a Sauberbe is, egyetlen 2018-as versenye csak a Le Mans-i 24 órás volt. A kiválasztása mögött állhat a választás nehézsége is, hiszen a mezőny sikeresebb figurái közül már mindenki megkapta korábban a Bandini-díjat (Vettel például 2009-ben, Hamilton 2010-ben), egyúttal pedig annak elismerése is lehet ez Giovinazzi felé, hogy visszahozta az állandó olasz jelenlétet az F1-es mezőnybe, 2011 óta ugyanis ő az ország első pilótája. Olaszként legutóbb Jarno Trulli vehette át ezt az elismerést, még 2000-ben. 

giovinazzi

Ennél a képnél jobban semmi más nem mondja el, mennyit változott 7 év alatt az F1

2012-ben, amikor a Formula-1-es szezon példátlan változatossággal az első hét futamon hét különböző győztest hozott, magazinunkban jól mutatott az alábbi kép. 2019-re is elkészítettünk egy hasonlót, de mondjuk úgy, hogy ez azért nem ütne annyira...

 64319749_462063497701088_1980592347137703936_n

Olvastad már?