Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne
https://formula.hu/parc-ferme/183

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.
Ember a pályán, bokszutcai győzelem és hasonló pillanatok a Brit Nagydíjakról
https://formula.hu/parc-ferme/22547
Az egyik legnagyobb múltú Formula-1-es verseny történetéből a szerkesztők könnyen találtak öt sokkoló jelenetet: nyolcas ütközés és Ferrari-dráma is közéjük fért.
(Mivel a videót a Formula-1 töltötte fel, YouTube-ra átkattintás után indul.)
Szombaton még a pozícióját védte, hétfőn már a diplomamunkáját
https://formula.hu/parc-ferme/22542
Kijelenthetjük, hogy utóbbiban sikeresebb volt Gosia Rdest, aki a W Series norisringi futamán előkelő rajthelyezése után is körhátrányban ért célba egy kényszerű szárnycsere és egy bokszutcai gyorshajtás után, bánatát azonban két nap múlva feledtette a krakkói Jagelló Egyetem. A 26 éves lengyel lánynak a telemetria elemzését hamar PowerPoint prezentációra kellett cserélnie, ám hétfőn büszkén újságolta, hogy sikerrel vette az akadályt és 5-ös érdemjeggyel megszerezte mesterszakos diplomáját - méghozzá már a másodikat!
Ki mondja, hogy a versenyzőknek nincs idejük tanulni?

Bemutatkozott az autó, ami versenyezni fog a Himaláján és a sarkvidék jegén
https://formula.hu/parc-ferme/22544
Ezen a hétvégén ha valaki valamit meg akart mutatni az autósportban, azt a Goodwoodi Sebességfesztiválon tette. Pontosan így járt el a Formula-E-ből kinövő, első szezonját 2021-ben útnak indító Extreme-E is, amely világújdonságként a Föld környezetpusztulás által legveszélyeztetettebb helyszínein fog versenyezni, és teszi mindezt környezettudatos módon. Az SUV-szerű autó most mutatta meg magát először a nyilvánosságnak, miközben Mikaela Ahlin-Kottulinsky teljesítette vele a híres hegyi menetet. Úgy tűnik, a svéd versenyzőhölgy komolyabban elkötelezte magát az új sorozat mellett, hiszen hamarosan egy gumitesztet is teljesít az autóval, amit Odyssey 21 névre kereszteltek. Az abroncsokat a Continental szállítja.
Up the hill we go! The Odyssey 21's first public outing at Goodwood Festival of Speed! pic.twitter.com/v3Dd1i3AvK
— Extreme E (@ExtremeELive) July 6, 2019
Versenyhétvégén ül kézi vezérlésű autóba Robert Wickens
https://formula.hu/parc-ferme/22543
Bár szépen halad a tavaly az IndyCar poconói futamán gerincsérülést szenvedett Wickens felépülése, lábainak érzékenysége még messze van attól, hogy egy autó pedáljait magabiztosan kezelni tudja. A kanadai így is megragadta a lehetőséget, hogy balesete óta először nyilvánosan volán mögé üljön: az IndyCar következő, számára hazai, torontói futama előtt megtesz majd egy bemutatókört egy Honda Acura NSX volánja mögött, amelyet teljesen kézi vezérlésűre alakítanak át számára. Az eseményre most vasárnap, július 14-én kerül sor, amit Wickens az alábbi videóban jelentett be, és olyan izgalmas fejleménynek tartja, mint amikor balesete után először lábra állt.
I’M GETTING BACK IN A CAR! I’ll be doing the parade lap for the @hondaindy! This is just amazing and couldn’t happen without the help of @arrowelectronics installing the hand controls and @HondaRacing_HPD trusting me with such an awesome car! #IndyTO #ArrowDriven #SCIrecovery pic.twitter.com/mmaTIlrxCW
— Robert Wickens (@robertwickens) July 8, 2019
A DTM betétprogramként versenyezne Monacóban?
https://formula.hu/parc-ferme/22546
A DTM főnöke, Gerhard Berger a Norisringen – a német túraautó-bajnokság egyetlen utcai versenyén – vendégül látta II. Albert monacói herceget, és azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy szívesen elvinné a szériát Monte-Carlóba a közeljövőben.
„Elég jók a kapcsolataim ott, talán egy nap betesszük a lábunkat” – mondta Berger. Az osztrák elve, hogy a DTM sosem lehet betétprogram egy hétvégén a fő attrakció mellett, de hajlandó lenne másodlagos szerepet játszani a Formula-1 mögött, ha a hercegségről van szó. „Monaco esetében kivételt tennék” – fogalmazott.

Meghalt a Cyan Racing 21 éves szerelője Vila Realban
https://formula.hu/parc-ferme/22541
Bár a magyarok számára Michelisz Norbert, a portugáloknak meg Tiago Monteiro győzelme miatt marad emlékezetes a WTCR portugáliai hétvégéje, mindezek árnyékában egy szörnyű tragédia is történt a pályán. A svéd csapat vasárnap reggel tudatta a világgal, hogy előző este elveszítették egyik fiatal munkatársukat. A 21 éves brit állampolgár a paddockban lett rosszul, és bár a mentők hamar a segítségére siettek, már nem tudták megmenteni az életét, és egy közeli kórházban meghalt. Emlékére a vasárnapi első verseny előtt egyperces gyászszünetet tartott a WTCR mezőnye a rajtrácson.

Ők öten mentették meg a sérült raliversenyzőket Veszprémben
https://formula.hu/parc-ferme/22545
A hétvégi Veszprém Ralin balesetet szenvedett Neukirchner András és Pardi Kata párosa, akik autója az ütközés után kigyulladt. Hősiesen helytálló nézők siettek a helyszínre, akik a pilótát – még kiszállt a járműből, de összeesett – elhúzták a lángoló autótól, a bent rekedt navigátort pedig kiszabadították.
A történtek után a közösségi médiában keresni kezdték a példásan reagáló nézőket, és végül meg is találták a képen látható Novák Eriket és Kucsera Antalt, akik saját testi épségüket kockáztatva mentették ki a navigátort. Ahogy Novák Erik elmondta a Race1.net-nek, nem csupán ketten segítettek, társaiknak is kijár minden elismerés:
„Öten voltunk összesen. Katát Antallal mentettük ki a roncsból. Wolf Rita, a menyasszonyom már a mentőket hívta közben. Testvére, Kitti azonnal abban segített, hogy az égő autótól minél távolabb kerüljenek a sérültek. Végül apósom, Wolf Péter elrohant a terepjárónkhoz a csákányért, ami egy munka után még ott volt a platón. De a "B" tervre már nem volt szükség. Még egyszer mielőbbi felépülést, szorítunk, és néha kérünk tájékoztatást, hogy vannak!” – mesélte el a történetet a ralirajongó, akinek és társainak örökké hálás lehet a két versenyző és szeretteik.

Mi a harci helyzet a magyar ralikrosszban?
https://formula.hu/parc-ferme/22538
Ismét RabócsiRing: a hagyományoknak megfelelően húsvét után pünkösdkor újra a máriapócsi pálya fogadta a magyar ralikrosszosokat. A nap végén a nézősereg előtt épp azok futottak be győztesként, akik előtte a Kakucsringen is. Saját kategóriájában ismét Kárai Tamás, Csucsu és Szikszai Bészi győzött.
Az AFM Motorsporthíradó júliusi adása egészében itt tekinthető meg.
Hátborzongató, ahogy az egész amfiteátrum énekli a portugál himnuszt Monteirónak
https://formula.hu/parc-ferme/22540
Valószínűleg nem sok olyan esemény lesz 2019 során az autósportban, amelynek az érzelmi töltete felér majd a WTCR Vila Real-i harmadik futamát követő ünnepléssel. Tiago Monteiro először nyert a túraautós csúcskategóriában - sőt, először végzett egyáltalán a 6. helynél előrébb - azóta, hogy 2017-ben a barcelonai teszten elszenvedte súlyos fejsérüléssel járó balesetét, amelyből felgyógyulása több mint egy évig tartott. A portugál nem először nyert hazai pályán, megtette ezt már 2016-ban is, de most még az akkorinál is jóval nagyobb ünneplés övezte sikerét, ami egyben a visszatérését, feltámadását, teljes felépülését is szimbolizálta. A 42 éves portugál egy zászló és két gyereke társaságában állt a dobogó tetején, miközben az amfiteátrumszerű nézőtérről a rajongók teli torokból végigénekelték neki a nemzeti himnuszt, az A Portuguesát. Elképesztő.
We love you Portugal! #WTCR pic.twitter.com/Va7wt5TRbf
— FIA WTCR / Oscaro (@FIA_WTCR) July 7, 2019
Extraordinary. What a way to end the day. @Tiagosworld18 = home winner pic.twitter.com/4LfbBdGrcG
— Honda Racing WTCR (@hondaracingwtcr) July 7, 2019
Sainz is jelen volt Goodwoodban, ahol 50 éves gépszörnyet hajtott meg
https://formula.hu/parc-ferme/22539
Egy McLarent terelt végig a pályaszakaszon, de nem csapata egyik Formula-1-es masináját, hanem a Can-Am bajnokságban 1970-ben szereplő M8D-t, amelynek V8-as Chevrolet-motorját öröm volt hallgatni. Az idei Sebességfesztivál helyszíni beszámolóját itt találjátok.
A kis Raikkönen már motorozik
https://formula.hu/parc-ferme/22535
"Következő generáció" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi videót Kimi Raikkönen. Minden bizonnyal fiáról, Robin Raikkönenről van szó.
Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/22534
A műsorban látható beszáló a WRX és a ralikrossz-ob futamairól, a Swift Cup Europe és a kamion-Eb eseményeiről, stúdióvendégünk pedig ezúttal Kiss Norbi volt.
Megköszönte, hogy a nézők megmentették a felesége életét
https://formula.hu/parc-ferme/22537
Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt a vasárnapi Veszprém Ralin, ahol a hősiesen cselekvő nézőkön múlt az, hogy nem történt tragédia. A történet ezen a linken olvasható. Most a kimentett navigátor férje, Keszthelyi Róbert üzenete kering a Facebookon:
"Sziasztok! Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. Bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, gerince nem sérült. Így fog nem sokára mosolyogni mint a képen. A HŐSŐKNEK köszönöm amit tettek, és megmentették a feleségem életét. Különösen Novák Eriknek. Ha lehet ne a tragédiát és az égő autót posztoljátok hanem egy jó kívánságot a Katának és egy képet inkább róla. Úgy gondolom “ emberibb”. Köszönettel mindenkinek aki aggódik érte."
Mi is teljes és mielőbbi felépülést kívánunk Neukirchner Andrásnak és Pardi Katának!

A ralikrosszban bármi megtörténhet, bizonyította a hétvégi verseny Höljesben
https://formula.hu/parc-ferme/22536
A kockás zászlóig tartó csatát hozott a ralikrossz-világbajnokság svéd fordulójának döntője. A szabadkártyásként szponzorok nélküli, fehér Forddal rajthoz álló helyi erő, Sebastian Eriksson már azzal nagy meglepetést okozott, hogy az élmezőnyben autózott a kvalifikációs futamokon, majd pole-pozíciót szerzett a hatfős döntőre. A fordost eltalálták hátulról az első kanyarban, az utolsóban pedig a bajnoki esélyes Kevin Hansen pöckölte meg: Eriksson azonban megfogta az autót, és beugróként győzelmet szerzett a világbajnokságon!
A bajnokság vezetését átvevő Kevin Hansen mögött a szintén nem állandó jelleggel, csak kiválasztott versenyeken induló Reinis Nitiss szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót. Szabó Krisztiánnak viszont peches hétvégéje volt, egy bosszantó technikai hiba és egyéb balszerencsés fordulatok miatt csupán 17. lett Svédországban.
A WRX höljesi döntője:
Dzsudzsák Balázzsal lábteniszezett a magyar ERC-pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/22533
"Norbinak - kedvenc sportjához, a lábteniszhez - illusztris ellenfele is akadt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsi - Dzsudzsák Balázs - személyében. :) Ja!! Hogy ki nyert?! :) Azt nem áruljuk el. :D Azért bennünk is van sporttársi szolidaritás..." - írta az alábbi képhez Herczig Norbert csapata, a MOL Racing Team.

Így nézett ki a MotoE történetének első nagyobb bukása
https://formula.hu/parc-ferme/22532
Elektromos motorok ide vagy oda, Lorenzo Savadori esése nem lett kicsi, lengették is utána a piros zászlót a bajnokság történetének első futamán.
@lorysava32 first ever crash in #MotoE
— MotoGP™ (@MotoGP) 2019. július 7.
The crash into the air fence unfortunately brought out the red flags, putting an early end to a stunning, historic MotoE™ race - rider okay pic.twitter.com/XKwCTUwfjB
Ismét lecsapott A Nagy a NASCAR nyári daytonai futamán
https://formula.hu/parc-ferme/22531
The Big One-nak hívják azt a balesettípust, ami általában a Daytonához hasonlóan hosszú, úgynevezett superspeedwayeken következik be, és a mezőny jelentős része áldozatul esik: nos, a NASCAR mezőnyéből a nyári daytonai megmérettetésen a mostaniban tizenheten is benne voltak, ráadásul a dominó éppen az élen kezdett dőlni.
The Big One (July, 2019)#CokeZeroSugar400 | @DISupdates pic.twitter.com/e8E2Umvcm1
— #NASCARSalutes (@NASCAR) 2019. július 7.
Just a few scenes from The Big One at @DISupdates.
— #NASCARSalutes (@NASCAR) 2019. július 7.
Coverage and analysis continues on NBC. #CokeZeroSugar400 pic.twitter.com/YcWGnbSJTP
.@NASCARonNBC's @SteveLetarte breaks down The Big One.#CokeZeroSugar400 | @DISupdates pic.twitter.com/fFSbvS5b0g
— #NASCARSalutes (@NASCAR) 2019. július 7.
Take another look at The Big One from above.#CokeZeroSugar400 | @DISupdates pic.twitter.com/aSwAx6JHT3
— #NASCARSalutes (@NASCAR) 2019. július 7.
A hóhért akasztották az idei goodwoodi fesztiválon
https://formula.hu/parc-ferme/22530
Michael Schumacher 1994-es világbajnok Benettonját ugyanis nem más, mint a nagy rivális, a vele többször a sportszerűség határait is súroló csatát vívó Damon Hill vezette.
.@HillF1 driving Michael's 1994 Benetton #FOS #GoodwoodFOS2019 pic.twitter.com/0bHhrffMid
— Mattzel89 (@Mattzel89) 2019. július 7.
Tavaly is Hamilton volt az egyik főszereplő Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/22529
...miután Kimi Raikkönen rögtön a rajtnál például kilökte az angolt.
ONE WEEK until lights out
— Formula 1 (@F1) 2019. július 7.
Last year's start was... eventful #BritishGP #F1 pic.twitter.com/NWruO84Fly
Már két éve, hogy Hamilton megvárakoztatta Bottast és Raikkönent
https://formula.hu/parc-ferme/22527
A finnek a mercedesesre vártak kínos csendben, amíg Hamilton úgy gondolta, nyom egy stagedivingot, mintha csak egy rockkoncerten lenne.
Lying back on a lazy Sunday #BritishGP