DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

W Series: A 18 éves Marta Garcia mindenkit legyőzött

Némi meglepetésre dominálni tudta a W Series norisringi futamát a spanyol versenyzőhölgy, aki mögött nagy csatában a két bajnoki esélyes, Beitske Visser és Jamie Chadwick futott célba.

A rövid utcai pályára, a Norisringre kísérte el ezen a hétvégén a DTM-et a női F3-as sorozat, ahol szezonja negyedik versenyét teljesítette a mezőny.

A hétvége új futamgyőztest hozott, ezúttal a spanyol Marta Garcia volt legyőzhetetlen, aki a bajnoki címért ádáz harcban lévő Jamie Chadwicket és Beitske Vissert is maga mögé utasította. A mezőny egyik legfiatalabb tagjaként (csak Keszthelyi Vivien született pár hónappal később) Garcia szombat délelőtt megszerezte a pole-t, majd a délutáni rajtnál is megtartotta a vezetést. A mellőle induló Chadwick nem jelentett rá veszélyt, sőt a britnek az 5. helyről remek rajtot vevő Visserrel kellett foglalkoznia: a holland a célegyenes végi balos hajtűben meg is előzte őt a második helyért.

D-zHmHoW4AABY3h



Garcia hamar kiépített nagyjából három másodperces előnyt, amit a 30 perces futam végéig meg tudott őrizni, így a szezonnyitón szerzett harmadik helye után ismét felállhatott a dobogóra, ezúttal már annak legmagasabb fokára. Mögötte Chadwick az utolsó körökre megérkezett Visser nyakára, de előzni már nem tudott a leintésig, a harmadik hellyel pedig szezonja eddigi legrosszabb eredményét jegyezte – a bajnokság két fő esélyese mindenesetre ezúttal is a dobogón végzett, Visser pedig 13-ról 10 pontosra csökkentette hátrányát.

Remek versenyt futott a sérülése miatt két fordulót kihagyó, a szezon előtt egyik fő esélyesnek tartott Emma Kimilainen is, aki a 8. helyről rajtolva lépdelt előre, végül Fabienne Wohlwend sarkában az 5. helyen ért célba.

Az időmérő meglepetésembereit azonban egyaránt balszerencse sújtotta a versenyen: Gosia Rdest és Jessica Hawkins így továbbra sem tudtak kimagasló eredményt elérni azt követően, hogy a korábbi versenyeket a középmezőnyben töltötték. Rdest a 4. helyről indult, de a rajt utáni tolakodásban megsérült az első vezetőszárnya, amit a versenyirányítás veszélyesnek ítélt, ezért fekete-narancssárga zászlóval bokszkiállásra kötelezték, amivel el is szállt minden esélye egy jó eredményre – már csak hab volt a tortán, hogy eközben a bokszutcai sebességlimitet is átlépte, így még egy áthajtásos büntetést is kapott. Hawkins pedig első pontszerzése felé haladt a hatodik helyen, neki három perccel a vége előtt kellett feladni a futamot műszaki hiba miatt. Nem fordult meg a szerencséje az első két futamon még dobogós Alice Powellnek sem: az időmérős műszaki hiba miatt az utolsó helyről rajtolt, de pár perc alatt már a pontszerzők közé verekedte magát, végül azonban neki is idő előtt a bokszba kellett parkolnia.

D-zOOnnW4AIk3Ds

Keszthelyi Vivien a pénteki edzéseken kivívta a versenyzési jogot, és a 17. helyről rajtolva 13.-ként ért célba.

A W Series szezonjának ötödik, utolsó előtti fordulóját Assenben rendezik július 20-án, amit vasárnap egy kísérleti, pontokat nem érő fordított rajtrácsos futam követ majd.

 

A verseny végeredménye:

D-zQ0srW4AE-7xp

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: