Chadwick
Akadémisták – Egy lány és három fiú
Ezúttal a Williams juniorjait vesszük sorra: egy hölgyversenyző a legsikeresebb köztük, de egy argentin veheti célba az F1-et a legjobb eséllyel.
részletekChadwick: Öt éven belül az F1-be akarok jutni
A W Seriesben domináló Jamie Chadwick szeretne öt éven belül eljutni a Formula-1-be, annak ellenére is, hogy Domenicali nem lát rá sok esélyt, hogy ennyi időn belül női pilótája legyen az F1-nek.
részletekChadwick tudja, hogy a célja őrültség
A 21 éves nő pilóta álma, hogy az F1-ben versenyezzen, amit ő maga is szinte lehetetlennek tart. A Williams miatt most mégis úgy érzi, nagyobb esélye van rá, mint korábban bármikor.
részletekA W Series bajnoka szerint még az e-sportban is kevés a nő
Jamie Chadwick azon ritka fehér holló, aki nőként próbál érvényesülni az autósport férfiak uralta világában. Az angol hölgyet az zavarja, hogy nem csak a való élet, hanem még a virtuális világ autósportjában is alig képviseltetik nők magukat.
részletekChadwick nem akar "a női F1-es pilóta" lenni
A W Series idei bajnoka, a 21 éves versenyzőnő nem szeretne marketingeszköz lenni, kizárólag a képességei miatt akar bejutni az F1-be. Ha ez sikerülne, 30 éves sorozat törne meg.
részletekChadwick idegtépő visszaesés után lett a W Series első bajnoka
A szezon során először lecsúszott a dobogóról, de mivel fő riválisa csak egy pozícióval előtte ért célba, Jamie Chadwick avanzsált a női F3-as sorozat első bajnokává a Brands Hatch-i szezonzárón.
részletekChadwick: Az F1-et is csak a pénz miatt érdeklik a női versenyzők
A W Series keretein belül a hölgyversenyzők is jobban megmutathatják magukat a világnak. A sorozat egyik ásza szeretne a Formula-1-be is bekerülni, de közben bosszantja a látványos pénzéhség.
részletekMagyar részvétellel jön a W Series fináléja
Brands Hatchben végjátékához érkezett a női tehetségkutató sorozat, a W Series első szezonja. A bajnoki címért még ketten vannak versenyben, az eső pedig máris beleszólt az események alakulásába. A formula.hu a helyszínről tudósít.
részletekSzimulátoron vezeti egymást a két bajnoki rivális
A W Series két élmenője, Jamie Chadwick és Beitske Visser vakon próbálnak megtenni egy virtuális kört Hockenheimben úgy, hogy csak a másikuk instrukcióira hagyatkozhatnak. A konklúzió: "A valóságban ezt sose próbáljuk ki!"
részletekW Series pénzjutalmak: Keszthelyi jelenleg 7500 dollárt nyerne
A női F3-as sorozat részletesen leközölte a szezon végén kiosztandó pénzdíjakat. Az 500 000 dolláros bajnoki nyereményért még négy pilóta van versenyben, de senki nem távozik üres kézzel.
részletekW Series: A 18 éves Marta Garcia mindenkit legyőzött
Némi meglepetésre dominálni tudta a W Series norisringi futamát a spanyol versenyzőhölgy, aki mögött nagy csatában a két bajnoki esélyes, Beitske Visser és Jamie Chadwick futott célba.
részletekChadwick szoros csatában nyert, Keszthelyi pontszerző
Miután látványos rajtbalesetben kiesett az egyik esélyes, Jamie Chadwick és Beitske Visser tulajdonképpen kétesélyessé szűkítették a W Series bajnoki csatáját. Misanóban a brit hölgy második győzelmét szerezte. Keszthelyi Vivien 10. lett.
részletek