Nemzetközi hírek
Gil de Ferran ismét a McLarennél
A McLaren ismét igénybe veszi a 2003-as Indy 500-győztes Gil de Ferran munkáját, aki tanácsadóként vállal szerepet egy esetleges IndyCar-program tető alá hozásában.
részletekFel lehet majd venni a gyorsítót az új FE-ben
Azt mondták, hogy egy videojátékra fog hasonlítani a következő szezonra alaposan átalakuló Formula-E, és a most napvilágra került részleteket olvasva úgy tűnik, hogy ez tényleg így lesz – színes halóval megspékelve.
részletekDanica Patrick jobban szerepel, mint várta
Nem könnyű az autósport világában a rengeteg férfi között nőként megállni a helyét. A sok rajongó által csak lenézett hölgy azonban az Indy 500 időmérőjén befogta a kétkedők száját.
részletekIsmét Afrikában a Dakar?
2020-tól ismét klasszikus, afrikai útvonalon rendezhetik meg a Dakart, a tárgyalások pedig meg is kezdődtek már ezzel kapcsolatban. Erről a főszervező, Etienne Lavigne beszélt.
részletekButton: Jobbat nem is kívánhatnék
Formula-1-es pályafutása befejezését követően a japán Super GT bajnokságba igazolt Jenson Button kitűnően érzi magát a bőrében és sikeres. A bajnokságban is átvették a vezetést.
részletekIndy 500: Carpenteré a pole a Penskék előtt
Nagyon nagyot ment Ed Carpenter az idei Indy 500 időmérőjén és végül három Penskét megelőzve behúzta az első helyet Pagenaud, Power és Newgarden előtt.
részletekMicheliszt újra megbüntették ütközésért
A magyar pilóta és Yvan Muller versenye a zandvoorti futam első körében véget ért, mindkét Hyundai a szalagkorlátban kötött ki, a franciáé annak tetején. A versenybírák Micheliszt kiáltották ki vétkesnek.
részletekTassi Attila újra dobogóra állhatott
Ismét versenyhétvége van a túraautó Európa-bajnokságban. Tassi Attila ezúttal Zandvoortban állt rajthoz a HELL ENERGY Racing Team with KCMG színeiben, és végül újra dobogóra állt.
részletekMichelisz Mullerrel ütközött, Ehrlacher nyert
A szokatlan módon vasárnap tartott, eseménydús első futamon kétszer járt pályán a biztonsági autó és volt piros zászló is. Mindez cseppet sem zavarta Yann Ehrlacher-t és a meglepetésember Aurelien Comte-ot.
részletekDTM: Gary Paffett az első kétszeres győztes
Az újoncként rajtelső Philipp Eng visszacsúszott a DTM vasárnapi futamán. Paffett a szezon első duplázója, Wittmann és Wehrlein álltak a dobogóra, Glock távozni is éllovasként tudott a Lausitzringről.
részletekWRC: Neuville nyert és a tabella élére állt
A Hyundai belga versenyzője kihasználta a riválisok, főleg Sebastien Ogier hibáját, simán nyert Portugáliában, ezzel átvette a vezetést a pontversenyben - ismét a Citroen teljesített leggyengébben.
részletekIndy500: Danica Patrick 9. az időmérőn
Szombaton tartották a 2018-as Indianapolis 500 első kvalifikációját, amely a rajtsorrendről nem, a 33 induló személyéről és a pole-pozícióra esélyesekről azonban döntött.
részletek