DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Távozással fenyegeti a Hondát Marquez – de hova mehet?

Már a dokumentumfilm-sorozatában is kvázi ultimátumot adott a nyolcszoros világbajnok a HRC-nek, de vajon hol köthet ki, ha tényleg szakít a Repsollal?

Amióta Marc Marquez a 2020-as jerezi szezonnyitón eltörte a karját, a Honda tulajdonképpen csak szenved a MotoGP-ben. Bár 2021-ben az első visszatérése után a spanyol nyert három futamot is – erről nemrég ő maga nyilatkozta, hogy máig sem érti, hogyan sikerült mindez a későbbi újabb műtét fényében –, tavaly viszont már olyan mélyre süllyedtek, hogy mindössze két dobogó és a gyártói utolsó helyezés jött össze az egykor a MotoGP-t uraló márkának.

A nehezen kezelhető és versenyképességben is lemaradó RC213V kapcsán a korábban nagyon visszafogott nyolcszoros világbajnok is egyre keményebben fogalmaz az utóbbi hónapokban. Utalt már arra is, hogy amennyiben nem találnak vissza a győztes útra, akár hátat is fordíthat a HRC-nek, ahova 2024-ig végéig, azaz az idei és a jövő évre köti a szerződése. A nemrég debütált dokumentumfilm-sorozatban, a spanyol versenyző 2022-es megpróbáltatásaira épülő Marc Marquez: All In című alkotás utolsó epizódjában pedig még határozottabban foglal állást a 30 éves versenyző.

motogp-marquez-allin-amazon



A rész a tavalyi spielbergi hétvégével indul, ahova Marquez még a negyedik operációja utáni rehabilitáció közben látogatott ki a Honda vendégeként – mint kiderült, nem kis részben azért, hogy kicsit mozgósítsa a japánokat. „Egy győztes projektet akarok, egy működő motort. Ennyi az egész. Utána mutatunk néhány grafikát, majd megkérdezem, hogy „látjátok ezt?” – mondta, majd felhúzta a pólóujját, hogy láthatóvá váljon a műtét utáni heg a karján. „Kész vagyok összetörni magam, de vannak határok” – mondja a sorozatban a HRC-vezetőkkel való találkozó előtt Marquez a vezető mérnökének, Santi Hernandeznek.

A meeting után így beszélt Marquez a körülötte lévő csapatnak: „Látja ezt? Ezt nem élvezetből csináltam, hanem azért, hogy nyerhessek. Veletek akarok visszajutni a csúcsra. De ha veletek nem megy, meg fogom találni a módját” – elevenítette fel a találkozót, amelyen elhangzott szavai tehát voltaképpen egyfajta ultimátumként is felfoghatók. A spanyol később a dokumentumfilm-sorozat stábjának így fogalmazott: „Azt akartam, hogy lássák, hogy megvan az éhség és az ambíció a versenyzőjükben. És ugyanezt akarom tőlük is.”

A záró epizód vége felé szintén szóba kerül a Honda gyenge szereplése, amikor a Ferrari F1-es pilótájával, Carlos Sainzcal és a barátaikkal közösen nézik a Japán–Spanyolország labdarúgó-világbajnoki mérkőzést. Marquez a valenciai teszt tapasztalatairól beszélt honfitársának: „Kipróbáltam az újat, és ugyanolyan volt. Kérdeztem, hogy van-e még bármi, amit ki kellene próbálnunk. „Nem? Ezzel nem megyek többet. Adjatok valami jót, azzal majd motorozok.’”

Amikor Sainz rákérdezett, hogy mit szeretne a Hondától, új motorblokkot, szárnyfejlesztést vagy mást, Marquez így felelt: „Bármit, ami működik, nem érdekel. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha az első kereket teszik hátulra és fordítva: olyasvalamit akarok, ami működik.”

motogp-marquez-honda-teszt

Tényleg benne lehet a szakítás – de hova tovább?

Beszédes, hogy egy dokumentumfilm-sorozatba belekerült a HRC-t kritizáló és a Hondának gyakorlatilag ultimátumot jelentő rész: ez azt mutatja, hogy Marquez valóban elégedetlen a jelenlegi helyzetében, és ténylegesen elképzelhető, hogy elhagyja a Repsolt, amelynek színeit a királykategóriás szezonjai alatt végig képviselte. De vajon hova vezethet az útja, ha tényleg sor kerül a szakításra?

Nyilvánvaló, hogy jelenleg versenyképesség terén a Ducati áll a legjobban: aki a motorjukra ül, gyakorlatilag kivétel nélkül erős szereplésre képes. Marquez alighanem jól járna a bolognai márkával, a Ducati azonban tele van saját tehetségekkel: a gyári istállónál megy Francesco Bagnaia és Enea Bastianini, a Pramac Racingnél Johann Zarco ugyan már veterán, de Jorge Martin szintén feltörekvő fiatalnak számít, s akkor még Fabio di Giannantonióról vagy épp a VR46-os duóról, Luca Mariniről és Marco Bezzecchiről nem is beszéltünk.

Tulajdonképpen erről beszélt nemrég Paolo Ciabatti, az olaszok sportigazgatója is a Motorsport.com spanyol változatának: „Nem arról van szó, hogy a Ducatinak ne lenne szüksége egy Marc-szerű űrlényre, hanem arról, hogy a Ducatinál már megvannak a sajátjai. Soha ne mondd, hogy soha, de Marquez már 30 éves, van öt-hat fiatalabb versenyzőnk, akik még fejlődhetnek is. Nem hiszem, hogy a Ducatinak szüksége van Marcra, és ezt a legnagyobb tisztelettel mondom. Már így is elegendő versenyzőnk van, akik szeretnének bekerülni a gyári csapatba. Természetesen ha holnap felhívna minket, nem csapnánk rá a telefont. De pár éve lett volna az idő arra, hogy Marc aláírjon a Ducatihoz, ez most már elmúlt.”

A Ducati tehát bőven elvan Marquez nélkül is – viszont azt is jegyezzük meg, hogy egy Marquezük már van: Alex idén igazolt a Gresinihez az LCR Hondától, és egyesek úgy vélik, hogy az öccse térképezheti fel a viszonyokat a márkánál a nyolcszoros világbajnok számára. Bár mindketten hangsúlyozták, hogy természetesen a saját csapatuknak és a saját érdekeiknek dolgoznak, annyit már biztosan leszűrhetett az idősebb Marquez, hogy testvére eddig remekül érzi magát a Desmosedicin, sokkal jobban, mint eddig a Hondán.

motogp-marquez-ducati-2022

Ha viszont nem a Ducati, akkor vajon melyik márka jöhet még szóba? A Yamaha tűnik a legkevésbé valószínűnek mind közül: túl mélyek a sebek a Valentino Rossi-féle afférok miatt ahhoz, hogy befogadják a spanyolt. Ráadásul a fő probléma, hogy jelenleg csak két YZR-M1-es van a mezőnyben, a gyári csapat két motorja, azaz túl sok hely nincs a hangvillásoknál – bár tény, hogy ha Franco Morbidelli nem javul 2023-ban, még akár szabaddá is válhat az egyik ülés.

Mi a helyzet az Apriliával? Az utóbbi másfél-két esztendőben nagyot lépett előre az olasz gyártó, náluk viszont a csapat és főleg a költségvetés mérete miatt nehezen elképzelhető, hogy meg tudnának szerezni és ki tudnának fizetni egy Marquez szintű extraklasszist.

A KTM ellenben bizonyos szempontból logikus lépésnek tűnhet. Ott a büdzsével nem lenne gond a Red Bull támogatása miatt, ráadásul épp az energiaitalos cég jelentheti a közös pontot, hiszen Marquezt is hosszú ideje szponzorálják. Ami a hátrány, hogy a 2020-as áttörés óta egy helyben toporog, sőt inkább visszalépett az osztrák márka az erősorrendben – bár nagy reményeket fűznek a Red Bull F1-es alakulatával való közös munkához –, ráadásul ha nem is olyan bőséges a választékuk, mint a Ducatinak, fiatal tehetségeik azért nekik is vannak, akik bevetésre várnak: elég csak a Moto2-ben pallérozódó Moto3-as világbajnokra, Pedro Acostára gondolnunk.

Látható tehát, hogy bár Marquez kimagaslóan a mezőny legeredményesebb versenyzője és alighanem a sérülése és minden vesszőfutása ellenére az egyik legjobbja is, mégsem biztos, hogy olyan könnyen és magától értetődően találna magának ülést, ha távozik a Hondától – főleg olyat, ami minden szempontnak megfelel. A legjobb opció így még mindig az lenne a világbajnoknak és csapatának is, ha a HRC szintet tudna lépni és újra győzelmekre és világbajnoki címre esélyes versenygépet tenne Marquez alá – a következő hónapok legérdekesebb kérdése lehet, hogy ez megtörténik-e, s ha nem, akkor tényleg válásba torkollhat-e a két fél viszonya.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: