DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Marquez: Mindkét baleset szerencsétlen volt

Elmagyarázta a nyolcszoros világbajnok, mi is történt az első körös incidensek során az Aragóniai GP-n. Quartararo a kiesése után is balesetet szenvedett, Bagnaia már elkezdett a vb-címre gondolni – a főszereplők nyilatkozatai.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Drámaian indult a MotoGP Aragóniai Nagydíja vasárnap: a negyedik műtétjét követő három és fél hónapos kihagyása után visszatérő Marc Marquez két balesetet is „okozott” az első kanyarokban. Előbb a 3-as kanyarban megbicsakló motorját találta el hátulról Fabio Quartararo, aki nagyot esett, majd néhány kanyarral később Takaaki Nakagamival ütközött a spanyol, ami után a japán csak a szerencsének köszönhette, hogy senki nem találta el a mezőnyből. A sérült motorjával maga is kiállni kényszerülő Marquez már a verseny során elmagyarázta, hogy a második eset az elsővel volt összeköthető, ugyanis Quartararo motorjáról egy darab beszorult a Honda hátuljához, ami megbolondította a gépét, amikor használta a magasságállító eszközét a 7-es kanyarban:

 

„Tény, hogy kicsit elment a motor hátulja a 3-as kanyarban és elvettem a gázt, de nem volt egy olyan necces momentum” – mesélte a nyolcszoros világbajnok, akit a Motorsport.com idézett. „A probléma az volt, hogy Fabio rettenetesen közel volt, vélhetően azért, mert az volt a szándéka, hogy megelőzzön a következő irányváltásnál, ahogy azt a múltban sokszor láthattuk. Volt egy apró megingásom, ahogy az sokszor előfordul hideg gumikon. Versenybaleset volt, rendkívül szerencsétlen amiatt, mert Fabio ilyen közel volt.”

„Ott éreztem a kontaktot, és innen indult a többi: amikor az 5-ös kanyarhoz érkeztem, éreztem valami furcsát, és azt kérdeztem, hogy ’mi folyik itt?’. Amikor gázt adtam a 6-os és 7-es felé, úgy éreztem, rendben van a dolog. A 7-es kanyarban Nakagami megelőzött, de szélesen fordult, így aztán belülre kerültem, kicsit elé is, és akkor használtam a holeshot device-t. Abban a pillanatban blokkolt a hátsó kerék. Alaposan megnéztem a felvételeket, és látható, ahogy egy apró darabka kijön a burkolatról. Amikor éreztem a blokkolást, minden megőrült, balra kezdett húzódni a motor, mert ott nem volt nyomaték. Ezután kiálltam, de még a Fabio-féle incidens miatt. Mindkét baleset nagyon szerencsétlen volt.”

 

Marqueznek a saját szempontjából is rosszul jött a dupla incidens, hiszen a rajtot parádésan kapta el: a 13. helyről egészen a hatodikig jött fel az első kanyarokban, amire elmondása szerint maga sem számított. Nem akart agresszív lenni az első körben, a rajt utáni helyezkedésben az ösztönei vezérelték, s a célja csak annyi volt, hogy gyűjtse a kilométereket a kihagyása után egy célba éréssel – ez nem sikerült.

A vb-harc szempontjából persze főként Quartararo kiesése bírt komoly jelentőséggel, a yamahás így elevenítette fel az eseményeket: „Fájdalmasan és megégve” – felelte arra a kérdésre a francia, hogy hogyan érzi magát. Quartararo elsősorban a mellkasán szenvedett égéses horzsolásokat az aszfalton való csúszástól a bőrruha védelme ellenére. „Kár ezért, mert évek óta először éreztem jól magam Aragonban. Marc remekül kanyarodott, viszont meg is csúszott. Nekem jobban sikerült így a kigyorsításom, amire nem számítottam és eltaláltam a hátulját. Nem emlékszem pontosan a szituációra, de kár érte, hogy már a harmadik kanyarban ez történt.”

motogp-2-quartararo



Ha pedig mindez nem lett volna elég pech a címvédő szempontjából, még a bokszba visszatartva is balesetet szenvedett, az őt a robogóján szállító marsall ugyanis szintén elesett. „Volt egy második esésem is, méghozzá elég gyors – szerencse, hogy nem vettem le a sisakomat. A marsall ütközött egy másik robogóval. Nem sérültem meg abban a balesetben, minden sérülésem az első esésből származik. De úgy gondolom, a sportbírónak lehetnem fájdalmai.”

Quartararo a nullázásával jelentősen veszített az összetettbeli előnyéből: a fő üldözővé váló Francesco Bagnaia már tíz pontra megközelítette őt. A francia úgy érzi, az esése nélkül a 3-6. helyekért harcolhatott volna Aragonban, talán a dobogót is elcsíphette volna. Mindenesetre már várja a soron következő Japán Nagydíjat: érzése szerint Motegi jó pálya lehet számukra, mert bár sok a kigyorsítás, amely a Yamaha egyik gyenge pontjának számít, sok a kemény féktáv is, ahol viszont kifejezetten erős a regnáló világbajnok.

 

A rajt utáni balesetek másik kárvallottja, Nakagami a közösségi oldalain jelentkezett be: „Sajnos a versenyen már az első körben véget ért. Remélem, mindenki jól van… Jövök majd fejleményekkel” – írta az LCR Honda japán versenyzője egy fotó kíséretében, amelyen bekötött kézzel látható.

Visszatérve a vb-küzdelemre: Bagnaia majdnem maximálisan kihasználta Quartararo kiesését, hiszen szinte végig vezette a futamot, végül azonban jövő évi csapattársa, Enea Bastianini az utolsó körben megelőzte őt, így másodikként ért célba a gyári ducatis. Ezzel megszakadt az olasz négyes győzelmi szériája, de nem igazán bánkódott emiatt:

„Igazából nem változtatott a stratégiámon” – mondta a nagy rivális kiesése kapcsán Bagnaia. „Az volt a taktikám, hogy körről körre építsem fel a tempómat, mert a rajtnál éreztem, hogy a tapadás nem ugyanolyan, mint a negyedik edzésen volt. Nyugodt voltam, próbáltam finoman bánni a gázzal, aztán apránként egyre jobban hajtottam. És tudtam, hogy csak Enea lehet harcban, mert előzetesen csak neki és Fabiónak volt meg a tempója. De nem változtatott ez semmin, fontos volt, hogy ne hibázzak, mert Fabio peches volt és ez lehetőséget adott rá, hogy alaposan felzárkózzunk pontok tekintetében.”

motogp-3-bagnaia

Bagnaia eddig ragaszkodott hozzá, hogy a gyors ütemű felzárkózása ellenére nem figyel a vb-tabellára, de most már elismerte, hogy most már némileg azt is szem előtt tartja: „Egyértelmű, hogy most sokkal tisztább a helyzet. A tíz pont a legkisebb hátrányom az éllovashoz képest a szezon rajtja óta. Úgyhogy igen, nyilván gondolni fogok a bajnokságra is, de azért nem túlzottan. Csak a saját munkámra figyelek. Tudjuk, hogy Japán nem lesz egyszerű, hiszen a kevesebb edzés miatt rövidebb idő alatt kell beállítanunk a motort, amire általában nekünk több idő kell másokhoz képest. De biztos vagyok benne, hogy versenyképesek leszünk, és igyekszem úgy dolgozni és úgy befejezni a futamot, ahogy azt már tudjuk.”

Ami az idei negyedik győzelmét arató Bastianinit illeti, ő így nyilatkozott a futam végén bemutatott manőveréről – amelyet a két héttel korábbi misanói futamhoz képest most sikeresen végre is hajtott: „Pecco mindig roppant keményen fékez, ráadásul ugyanolyan motoron ülünk, vagyis ugyanazok az erősségeink. Ezért a 9. körben próbálkoztam, de aztán hibáztam, így utána próbáltam megnyugodni és nem hibát elkövetni. Csak az utolsó körben döntöttem el, hogy előzni fogok a 7-esben, mert szűken maradt az 5-ös kanyarban, így nekem jobb lett a kigyorsításom.”

motogp-4-bastianini-ducati

Bastianini a győzelmével és Quartararo nullázásával természetesen szintén jelentős mértékben közelített a pontversenyben, hátránya jelenleg 48 egység a negyedik helyen állva. A Gresini Racing versenyzője elmondta: jelenleg úgy érzi, még túl sok a lemaradása és túl sok versenyző is van előtte ahhoz, hogy reálisan a végső sikerben gondolkozzon.

Viszont éppen emiatt merülhet fel, hogy a Ducati vajon mikor adja fel azt az álláspontját, hogy nem ad ki utasítást a különböző csapatainál szereplő versenyzői számára, hogy Bagnaiát részesítsék előnyben. Paolo Ciabatti, a bolognaiak sportigazgatója szerint az aragóniai futamon egyszerűen gyorsabb volt a hajrában Bastianini, ahogy az már többször is előfordult idén, Bagnaia pedig nem akart felesleges kockázatot vállalni a visszaelőzéssel. De vajon mi lesz a jövőben?

„Meglátjuk. Nyilván nagyon fontos a Ducatinak, hogy megnyerjük a versenyzők világbajnokságát, hiszen ez eddig csak egyszer sikerült, még 2007-ben Casey-vel. Ez már elég régen volt. Nyilván maximalizálnunk kell a lehetőségeket, hogy pontokat hozzunk Fabión. Meglátjuk, de egyelőre csak élvezni akarjuk a mostani sikert” – utalt arra Ciabatti, hogy már öt futammal a vége előtt bebiztosították a gyártói vb-elsőségüket (ezt zsinórban harmadszor zsebeli be az olasz márka).

motogp-5-espargaro

Végezetül szót kell ejteni a két ducatis mögött harmadik helyen befutó Aleix Espargaróról, aki természetesen ugyancsak profitált Quartararo kieséséből: az Aprilia motorosa 17 pontra megközelítette a franciát, így a spanyol is egy győzelmen belülre került az éllovashoz képest. Espargaro a futam után nem győzte méltatni a KTM-es Brad Bindert, akit az utolsó körökben tudott csak megelőzni a pódiumért, azt viszont tudta, hogy a két olasz ellen nem volt esélye:

„Óriási volt a nyomás Aragonba érkezve, hiszen tudtam, hogy ez az egyik legjobb pályánk a hátralévő helyszínek közül. Talán kissé hevesen is kezdtem, kétszer is buktam pénteken, így elment az önbizalmam. A szombat is kemény nap volt, nem tudtam a top 10-be jutni a harmadik szabadedzésen. Utána elkezdtem visszaépíteni az önbizalmamat, az időmérő már jól sikerült egy erős negyedik hellyel. A futamon nem volt meg a tempóm, hogy Peccóval és Eneával tartsak, de ezt tudtam is. Egész hétvégén volt bennük némi extra, de a harmadik hely is nagyon jó a bajnokság szempontjából, nagyon örülök, hogy visszatérhettem a dobogóra” – fogalmazott Espargaro.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: