DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Motor

A szomszédban indulhat a MotoGP-szezon

A koronavírus-járvány miatt továbbra is rengeteg a bizonytalanság a motorosok 2020-as idénye körül is, de a legvalószínűbb – és legoptimistább – forgatókönyv brnói vagy spielbergi kezdést emleget.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság 2020-as szezonját is megakasztotta a koronavírus-járvány: Katarban még a Moto2 és a Moto3 versenyezni tudott, a MotoGP viszont már oda sem tudott elutazni, ezt követően pedig sorra elhalasztották a thaiföldi, az amerikai, az argentin, a spanyol, a francia, az olasz és a katalán versenyhétvégéket. Bár a Dorna erről még hivatalos közleményt nem adott ki, de a tömegrendezvényekre való helyi tiltások okán a szervezők már a június második felére tervezett Német Nagydíjat és Holland TT-t is lefújták. A minap Finnország is hasonlót jelentett be, de az ő július közepi versenyükre amúgy sem volt sok esély, az újonnan épült KymiRing ugyanis még nincs homologizálva, márpedig ahhoz a helyszínre kellene látogatniuk az illetékeseknek.

Adódik a kérdés, hogy mindezek fényében hol, mikor és hogyan rajtolhat el végre a MotoGP-évad. Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnöke a minap a Marca által idézett interjúban több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. Ezek közé még ő maga sem sorolta oda azt az opciót, hogy zárt kapusan mégis megrendezzék eredeti időpontjában a sachsenringi és/vagy az asseni versenyhétvégéket, mindenesetre elmondása szerint még egy hivatalos egyeztetés vár rá a helyi promóterekkel – vélhetően ezért sincs még hivatalos kommunikáció a halasztásról.

motogp-brno-1_1



Az első tényleg szóba jöhető – és egyúttal legoptimistább – lehetőség Ezpeleta szerint egy augusztus eleji kezdés. Az eredeti naptár szerint akkor érne véget a MotoGP-ben a nyári szünet, méghozzá a szokásos brnói és spielbergi fordulókkal. Ezpeleta úgy véli, a Cseh és Osztrák Nagydíjak megrendezésére már valós esély kínálkozhat, s ha ez így lesz, akkor elképzelhető, hogy csupán néhány futamról kell lemondanunk a tervezett 19-ből (Katart már biztosan nem pótolja a királykategória). Mielőtt azonban még megörülnének a magyar MotoGP-rajongók, hogy éppen a hozzánk két legközelebb eső nagydíjjal startolhat az évad: szinte bizonyos, hogy nézők nélkül rendeznék ezeket a viadalokat.

A Dorna-elnök szerint a második lehetőség, hogy a nyáron ugyan nem, de valamikor kora ősszel rajtolhat el az idény. Ekkor még mindig van akár 10-12 futam megrendezésére lehetőség a karácsonyig hátralévő nagyjából három hónapban. Ezpeleta hangsúlyozta: ezen szám alá semmiképp sem szeretnének, de persze nem lehet kizárni, hogy csupán nyolc állomásból áll majd a szezon.

Érdekes módon a MotoGP-ben csak utolsó előtti lehetőségként (az utolsó a teljes évad törlése, de Ezpeletáék ezt mindenképp szeretnék elkerülni) merült fel, ami a Formula-1-ben már hetek óta téma: nevezetesen az, hogy egy helyszínen több versenyt is lebonyolítsanak. Erre a motorosoknál csak akkor kerülhet sor, ha egészen novemberig nem tudnának futamot rendezni, ebben az esetben kiválasztanának két-három pályát, ahol – természetesen nézők nélkül – lefutnának összesen nagyjából nyolc versenyt. Helyszínnek az időjárási szempontból az ázsiai pályák is szóba jöhetnének, ám logisztikailag az nagyon nehezen lenne kivitelezhető, így vélhetően a naptárban eleve jelenlévő négy spanyol pálya közül választanának.

Akármelyik forgatókönyv is valósul meg, az biztos, hogy az eredetileg kiadott versenynaptárt kukázni lehet, a tervezett és a megvalósítandó futamok menetrendje között nem sok egyezés lesz vélhetően. Ha el is rajtolhat augusztus elején Brnóban vagy Spielbergben (a csehek kapcsán eleve évről évre felmerülnek anyagi nehézségek) az idény, akkor is vélhetően az eredetileg tervezettnél tovább maradna Európában a mezőny, hogy a lehető legtöbb fordulót bepótolják, s csak november környékén utaznának el az amerikai és/vagy az ázsiai kontinensre. Ebben az esetben bármennyire is biztosítja szerződés Valencia számára, hogy övék az évadzáró, alighanem ezt el kellene engedni a költséghatékonysági és időjárási okokból kifolyólag.

Felmerülhet az is, hogy akár 2021-be is átnyúlhat a 2020-as szezon. Ezpeleta eddig rendre hangsúlyozta: szándékuk szerint idén karácsonyig be akarják fejezni az évadot – erre így papíron a december 20-ával végződő hétvégével bezárólag lenne lehetőségük –, mert nem akarják kompromittálni a 2021-es idényt is, a Nemzetközi Motoros Szövetség vezetője, Jorge Viegas ugyanakkor nemrég a MotoMatters.com szaklapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ezt az opciót sem szabad teljesen kizárni. Könnyebbség lehet ebből a szempontból, hogy az F1-hez hasonlóan a MotoGP-ben is befagyasztották a motorblokkra és az aerodinamikai csomagra vonatkozó fejlesztéseket a következő szezon kezdetéig (2021-re pedig már a normál szabályok vonatkoznak), azaz a mostani csomagukkal vágnának majd neki a jövő évnek is.

Mindenesetre amíg a járvány nem teszi lehetővé, hogy a valós versenypályákon lássuk a motorosok összecsapásait, be kell érnünk a Virtuális Nagydíjakkal: a mai bejelentés értelmében a következő ilyen eseményre jövő vasárnap, május 3-án kerül sor a jerezi pálya virtuális változatán, s az eddigiekhez képest újdonság lesz, hogy a MotoGP-seké mellett immár a Moto2-esek és a Moto3-asok számára is rendeznek majd egy-egy futamot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: