DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Lorenzo szoros csatában zsebelte be a pole-t, Rossi csak a 18.

79 ezreden belül zárt egymáshoz képest az első három helyzett a MotoGP Aragóniai Nagydíjának időmérő edzésén, amelynek végén a Ducati sajátította ki az első két rajtkockát, megelőzve Marquezt. Valentino Rossi karrierje egyik legrosszabb időmérőjét teljesítve csak 18. lett.

Már a Q1-ben is voltak nagy nevek az Aragóniai Nagydíj időmérő edzésén, többek között a Yamaha gyári duójának is jelenése volt az első szakaszban. Az első körök után Maverick Vinales is vezette a listát, Valentino Rossi azonban csak ötödik volt. A spanyol végül meg is őrizte az első pozíciót, míg mellette a Franco Morbidellit az utolsó pillanatban kiszorító Takaaki Nakagami harcolta ki a továbbjutást. Rossi viszont pocsék edzést teljesített, az egyetlen értékelhető gyors kört teljesítő olasz mindössze a 18. helyre kvalifikálta magát a vasárnapi futamra. Ezzel a Doktor beállította saját legrosszabb száraz pályás időmérős eredményét, 2006-ban, Assenben sérüléssel küzdve indult ugyaninnen.

A második szakasz elején rögtön bekezdett Marc Márquez, úgy is bement 1:47 alá, hogy az utolsó kanyart meglehetősen szélesen vette, és még a motorja hátulja is megcsúszott. Ennek ellenére is többen tudták tartani vele a lépést: Jorge Lorenzo alig egy tizedre volt honfitársától, de Cal Crutchlow és Andrea Dovizioso is két tizeden belül tartózkodott a repsoloshoz képest, sőt, Andrea Iannone sem volt messze a Suzukival.

Az igazi tűzijátékra aztán a kockás zászló belengetése utáni pillanatokban került sor, a Ducatik pedig végül megelőzték Marquezt: a pole-t Lorenzo zsebelte be mindössze 14 ezreddel Dovizioso előtt, aki szintén csupán 65 ezreddel előzte meg a spanyolt - ők hárman 79 ezreden belül voltak egymáshoz képest! Crutchlow a fináléban bemutatott esése ellenére negyedik lett, mellőle Iannone és Dani Pedrosa indulhat majd a második sorból, míg a harmadikból Danilo Petrucci, Alvaro Bautista és Alex Rins. A sort Jack Miller, valamint a Q1-ből bejutó Vinales és Nakagami zárja.

Az időmérő edzés végeredménye: 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: