DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Katar: Lorenzóé a pole, négy gyártó az első négyben!

A világbajnok Jorge Lorenzo bizonyult a leggyorsabbnak a királykategória losaili kvalifikációján: a Yamaha spanyolja 91 ezreddel múlta felül a hondás Marc Marquezt. A harmadik helyre a továbbra is remeklő Maverick Vinales ért oda a Suzukival, Andrea Iannone negyedik helyének köszönhetően pedig a Ducati is képviseltette magát a legjobb négyben.

Q1

Alig tíz perccel a negyedik tréning után máris következett az időmérő első szakasza Katarban, amely során az volt a kérdés, melyik két versenyző jut be még a második etapba a magát automatikusan oda kvalifikáló tíz motoros mellé. A negyed óra felénél Cal Crutchlow és Bradley Smith foglalta el az első két pozíciót, miközben Aleix Espargaro egy bukást mutatott be a Suzukival. Végül azonban sem a pályára még visszatérő spanyol, sem más nem tudott beleszólni a továbbjutásért folyó küzdelembe, így a két brit biztosította a helyét a legjobbak között, míg mögöttük a két Aspar Ducati, Hernandez és Laverty végzett, így Espargaro mellett ők indulhatnak majd az ötödik sorból.

Lorenzo-QP-főkép



A Q1 végeredménye:

1. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'55.291  
2. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.490 0.199 / 0.199
3. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1'56.157 0.866 / 0.667
4. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati 1'56.186 0.895 / 0.029
5. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'56.238 0.947 / 0.052
6. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1'56.375 1.084 / 0.137
7. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'56.595 1.304 / 0.220
8. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'56.620 1.329 / 0.025
9. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'57.108 1.817 / 0.488
10. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'57.216 1.925 / 0.108

Q2

Tíz perc pihenő után máris következett a legjobbak küzdelme a rajtelsőségért. Jorge Lorenzo nem vacakolt sokat: rögtön az első mért körével megfutotta a hétvége legjobb eredményét! Rajta kívül Marc Marquez tudott még 1:55-ön belülre kerülni, a repsolos ráadásul hozta magával Hector Barberát, aki ezzel feljött a harmadik pozícióba – igaz, csak ideiglenesen, mivel Andrea Iannone mindkét spanyolt hátrébb szorította egy második helyet érő körrel. Marquez aztán tovább gyorsult, ám ez is csak arra volt elegendő, hogy 91 ezredre megközelítse élen álló yamahás honfitársát.

Vinales-QP

Vinales az első sorba repítette a Suzukit

A finálé aztán csak a harmadik helyért zajló csatát illetően hozott tűzijátékot – annak ellenére is, hogy sem Lorenzo, sem Marquez nem javított már –, amelyet végül Maverick Vinales szerzett meg, azaz a suzukis az első sorból vághat neki a vasárnapi futamnak. Őt Iannone követte a Ducatival, ami azt jelentette, hogy négy különböző gyártó képviselői végeztek az első négy pozícióban! Valentino Rossi lett az ötödik, megelőzve Andrea Doviziosót és Dani Pedrosát, míg a legjobb tízbe Barbera, Pol Espargaro és Crutchlow fért még be. Folytatás vasárnap délután a bemelegítő edzéssel, majd 19 órakor elrajtol az idény első királykategóriás futama.

A Q2 végeredménye:

1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'54.543  
2. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'54.634 0.091 / 0.091
3. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'54.638 0.095 / 0.004
4. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'54.693 0.150 / 0.055
5. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'54.815 0.272 / 0.122
6. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'54.963 0.420 / 0.148
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'55.078 0.535 / 0.115
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1'55.165 0.622 / 0.087
9. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.302 0.759 / 0.137
10. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'55.352 0.809 / 0.050
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.414 0.871 / 0.062
12. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'55.508 0.965 / 0.094

A teljes rajtsorrend:

1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
2. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda
3. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
4. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati
5. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
6. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati
9. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
10. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
12. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: