DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Katar: Iannone a végén szerezte vissza az elsőséget

Szokás szerint igazi tűzijátékot hozott a királykategória harmadik tréningje: egy ideig Jorge Lorenzo vezetett a fináléban, és Marc Marquez is biztató részidőket produkált, ám végül mindkét spanyolt lenyomta a ducatis Andrea Iannone.

A pénteki nap utolsó eseményeként került sor a MotoGP harmadik szabadedzésére, amelynek végén az eddigi két gyakorlással összesített eredmények alapján kiderült, kik jutnak automatikusan az időmérő második etapjába. Elsőként némi meglepetésre Dani Pedrosa javította meg Andrea Iannone korábbi tréning során futott legjobb eredményét – igaz, már Marc Marquez is biztató időkkel érkezett meg az utolsó szektorba, ám a célegyenesben elfogyott az előnye a Ducatival szemben.

Iannone-FP3-főkép



A közvetlen élmezőny sorrendje sokáig nem változott – pedig Marquez egy ideig még Jorge Lorenzo szélárnyékát is igyekezett kihasználni, ám végül egyszerre hajtottak be a bokszba –, így inkább a 10. hely környéki csata tartogatott izgalmakat főként Bradley Smith, Pol Espargaro és Loris Baz részvételével. Közülük a brit aztán egy bukást is bemutatott nagy igyekezetében, így az ő esélyei lecsökkentek, noha ekkor még ő foglalta el az utolsó bejutó pozíciót.

Már az utolsó tíz percben jártunk, amikor Andrea Dovizioso ugrott az élre, ám nem sokáig tudta megőrizni a vezetést, mert Lorenzo hamar átvette tőle. A Yamaha világbajnoka azonban nem érte be ennyivel, elsőként jutott 1:55-ön belülre, az elsőséghez azonban ez sem volt elég, Iannone ugyanis a legvégén visszaelőzte a spanyolt. Kettejük mögött Marquez végzett a harmadik helyen, megelőzve Doviziosót és a suzukis Maverick Vinalest. Pedrosa lett a hatodik, Rossi a hetedik, míg a top10-be Barbera, Redding és Pol Espargaro fért még be a Miller bukásával véget érő edzésen, így ők kerültek be egyenes ágon a Q2-be.

A szombati időmérő edzés előtt még egy tét nélküli negyedik szabadedzést rendeznek a MotoGP mezőnye számára Katarban.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'54.639  
2. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'54.776 0.137 / 0.137
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'54.835 0.196 / 0.059
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'54.945 0.306 / 0.110
5. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'54.976 0.337 / 0.031
6. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'55.113 0.474 / 0.137
7. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'55.175 0.536 / 0.062
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1'55.323 0.684 / 0.148
9. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'55.399 0.760 / 0.076
10. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.476 0.837 / 0.077
11. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'55.491 0.852 / 0.015
12. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.505 0.866 / 0.014
13. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1'55.773 1.134 / 0.268
14. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'55.931 1.292 / 0.158
15. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'55.946 1.307 / 0.015
16. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1'56.100 1.461 / 0.154
17. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'56.207 1.568 / 0.107
18. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'56.625 1.986 / 0.418
19. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'56.749 2.110 / 0.124
20. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'57.069 2.430 / 0.320
21. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati 1'57.135 2.496 / 0.066

* Mindenki a mostani szabadedzésen futotta eddigi legjobbját, azaz a fenti sorrend alapján alakult ki a szombati Q1 és Q2 mezőnye (az első tíz helyezett jutott automatikusan az időmérő második szakaszába).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: