ÉLŐ: Az F1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése
És ezzel vége a Q2-nek: kiesik Lawson, Gasly, Colapinto, Bortoleto, Ocon és Alonso. Bejut viszont a Q3-ba Lindblad és Bortoleto!
De Leclerc javít is, feljön másodiknak Norris mögé. Hamilton pedig a harmadik, a Ferrarik a 2-3. helyen a McLaren vb-címvédője mögött.
Antonelli megmenekül, de csak hetedik helyre jön be, most Leclerc kieső helyen.
Hülkenberg a hetedik helyre ugrik Lawson és Lindblad elé - Norris pedig 1:17,456-os körrel az élre áll!
Szólnak is neki rádión, hogy nem szabad elrontania az utolsó körét. Jön az utolsó perc, jönnek az utolsó körök!
Antonelli körét elvették, visszaesik ezzel a kiesőzónába a vb-éllovas!
Hadjar! Élre áll a Red Bull-lal - ugye, hogy gyorsabb megforgás nélkül?! ![]()
Alonso! Jön egy 1:20-on belüli időt, és jelenleg a 10. helyen! Nem marad ez így persze, de akkor is érezhető a jelentős javulás.
(Nem vizsgálják tovább Leclerc sárgás incidensét.)
Az első körök után Hamilton, Antonelli, Verstappen, Norris a sorrend az élen - azaz a négy nagycsapat egy-egy képviselője -, majd jön Russell, Lindblad (!), Leclerc - akit vizsgálhatnak sárga zászlós kihágásért -, Piastri, Lawson és Hülkenberg. Kiesőzónában: Gasly, Colapinto, Ocon, Alonso, Hadjar és Bortoleto, utóbbi mért kör nélkül.
Nem sokáig vezet azonban a vb-éllovas: Hamilton benéz az 1:17-es tartományba! Antonelli közben a tapadás teljes hiányára panaszkodik.
Norris lila középső szektorral sem tudja most megfogni Verstappent, három tizeddel mögé jön a második helyre. Antonelli viszont az élen!
Hadjar pedig egy megforgással! A 12-es, azaz Schumacher-kanyar kijáratán nem tudta megfogni a Red Bullt! De aztán folytatni tudja.
Verstappen jön az első erős körrel, 1:18,2-vel adja meg a Q2 alaphangját.
Indul a Q2, itt pont az Audi és a Racing Bulls csatája lehet leginkább érdekes a négy élcsapat versenyzői melletti továbbjutó helyekért.
Emeljük még ki az Audit is, a Q1-ben ők voltak a középmezőny legjobbjai, nagy meccs lehet ez a Racing Bullsszal. Lehet, hogy beigazolódik, amit hangoztattak Binottóék és Bortoletóék, hogy a karosszériájuk amúgy ütős?
Tempóban egyértelműen kifizetődtek az Aston fejlesztései, Alonso két másodpercen belülre is tudott kerülni - amibe persze belejátszik, hogy a Hungaroring nyomvonala is kedvezhet nekik, de ez akkor is nagy előrelépés. És ne feledjük: Zandvoortban jön a Honda új erőforrása is.
A kiesők tehát: Bearman, Sainz, Albon, Stroll, Bottas és Perez - azaz a két Williams és Cadillac, illetve egy-egy Haas és Aston. A teljes sorrend:
Gasly bejön a 13. helyre, Colapinto meg a 14. helyre, így Bearmant ütik ki - viszont Alonso így is ott van a 16. helyen az Aston Martinnal a Q2-be!
A Cadillacek nem veszélyesek, utolsó két hely az övék, Alonso viszont javít és most a 14. helyen - de még jönnek az Alpine-ok.
Bortoleto összerakja a körét, kilencedik helyen az Audival. Ocon és Bearman is előzi Alonsót közben, aki már csak 15. helyen, az Alpine-ok mögötte.
Antonelli javít és feljön másodiknak Norris mögé, míg Russell hatodiknak lép előre.
De ennél érdekesebb, hogy Sainz bejön 16.-nak, éppen előzi Strollt - ahogy Albon is, de ő csak a 17., marad kieső.
Három perc még a Q1-ből, jönnek az utolsó nekibuzdulások, kivezető körön a teljes kiesőzóna pillanatnyilag.
Az élen tehát most Norris, Verstappen, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Piastri, Russell, Lawson, Leclerc, Lindblad a sorrend - a Ferrarik közepes gumikon -, de most már érdemes a végére is néznünk: Alonso a 12., Stroll a 16. helyen egyelőre, kieső zónában a Williamsek és a Cadillacek mellett Bearman és Bortoleto, utóbbi körelvétel után.
Piastri ötödiknek jön be - de a csapattárs még hátrébb szorítja, Norris ugyanis rögtön elsőre 1:18,277-es kört teljesít, ezzel szűk négytizedes előnnyel az élre áll a McLarennel.
Leclerc közben most már fut egy érvényes időt 1:19,3-mal. Antonelli közben csak Verstappen mögé jön a második helyre - 98 ezreden belül így az első négy! -, míg Russell az ötödik.
Verstappen az élre áll, de csak 74 ezreddel előzi Hamiltont, aki eggyel keményebb gumin ment ugye. Hadjar bejön harmadiknak.
Leclerc körét viszont törölték a 3-as kanyarban történt pályaelhagyás miatt.
Az élmenők közül a Ferrarik jönnek először, méghozzá nem lágy, hanem közepes gumikon - de persze Hamilton és Leclerc így is átveszi az első két helyet.
Jönnek az első körök, bár még sokan a bokszban: Alonso és Stroll elsőre most is Albon előtt.
Indul a Q1, ahol 18 perc után a hat leglassabb esik majd ki. A nagy kérdés az Aston Martin, a harmadik edzésen ugyanis előzték a Cadillacet és a Williamst az átalakított autóval - vajon ez most is így marad-e? Esetleg némi csodával egy Q2-t is foghatnak?
A szél egy kicsit erős a Hungaroringen, de egyébként remek az idő: 27 fokos a levegő, 50 fokos az aszfalt hőmérséklete.
Hogy miért lehet izgalmas a kvalifikáció? Nos, a harmadik edzésen három csapat is bő egy tizeden belül volt: Norris zárt az élen a McLarennel a ferraris Hamiltonnal és a mercedeses Antonellivel a sarkában. A Red Bull azért kicsit lemaradásban tőlük - az FP3 eredménye és beszámolója itt olvasható.
Köszöntünk ismét mindenkit, alig tíz perc múlva jön az F1-es Magyar Nagydíj időmérője, ami izgalmasnak és szorosnak ígérkezik - tartsatok velünk!







